kék cinege

Odútelep

Pontosan két hete jártam az odútelepen. Ennyi idő után már kell egy ellenőrzés, mert olyan gyorsan történnek a dolgok a cinegéknél, hogy az ember könnyen lemaradhat bizonyos részletekről. A múltkor még betakargatott tojásokat találtam, most már fiókákra is számítottam. Illetve mostanra ki kell derülnie, hogy mely fajok költöttek az odúkba. Így is volt. Rögtön az első odúban már egy hetes széncinege fiókák ücsörögtek. Szokás szerint egymás hegyén hátán. Nincs az a szűkös hely, ahol egy cinege fészekalj el ne férne.

Ez a fészekalj volt a legfejlettebb, egy másik odúban éppen ezekben a napokban kelnek a fiókák. A csupasz fiókák alatt még tojások lapultak. 7 fióka és még 7 tojás, ez azt hiszem rekord ezen az odútelepen. Nem nehéz elképzelni, ha az összes tojás kikel, micsoda munka hárul a szülőkre, hogy az összes utódot felneveljék.

A többi odúban még tart a kotlási fázis. Ilyenkor nagyon óvatosan kell az odút leemelni, és a tetejét kinyitni. Nagyon sokszor a kotló szülő nem repül le a fészekről. Egyrészt nagyon erős a kotlási ösztönük, másrészt nem nagyon tud mit kezdeni azzal a dologgal, hogy megnyílik a lakás teteje. Ezért ha óvatosan mozgunk, minden további nélkül a helyükön maradnak.

Így volt ez a széncinegékkel és a kék cinegékkel is. A 8 elfoglalt odúból kettőben költenek a kék sapkások.

Ez a faj is jellemzően sok tojást rak. Az egyikben tudtam megszámolni, itt 12 utód várható.

A mogyorós pelék is a helyükön voltak, bár az egyik egy odúval arrébb költözött.

A legvégére azért jutott egy kis meglepetés is. A madarakon kívül sok más állat használja az odúkat. Darazsak, pókok, éjjeli lepkék már előfordultak, de gyíkkal most találkoztam először. Az egyik lakatlan odúban fali gyík pihent.


Pécs, 2014. április 16.

Másfél óra

Úgy alakult, hogy adódott másfél óra szabadidőm délidőben. És mivel a madáritató környékén jártam, gondoltam beülök, megnézem milyen mozgás van. Azt sejtettem, hogy lesz madár, de arra azért nem számítottam, hogy szinte megállás nélkül telik majd el az a másfél óra. Rögtön izgalmakkal kezdődött a dolog. Alighogy beültem, a les fölül tengelicek csicsergő hangja hallatszott. De jó lenne, ha leszállnának! Így is lett. Kisvártatva már a víz mellett nézelődtek.

Örültem nekik nagyon, ritkán sikerül őket lencse végre kapni. Most meg egyszerre többen is érkeztek.

Szépen pózoltak a fényképezőnek, mielőtt a vízhez szálltak.

A tengelicekkel zöldikék is érkeztek. Tojók, hímek vegyesen.

Miután az itató melletti bokron ülve meggyőződtek a hely biztonságáról, mindannyian leszálltak a víz mellé inni.

A szürke színezetű tojók nem annyira feltűnőek, de a hímek, szép fényekben, gyönyörű látványt nyújtanak. A víz tükröződése pedig csak fokozta mindezt.

A pintycsapatok távozása után megindult a szokásos cinegesereg. Széncinegék jöttek, és csurom vizesre fürödték magukat.

Nagyon mókás látvány, amikor ülnek a vízben, és minden tollukat eláztatva élvezik a fürdőt.

A széncinegék között feltűnt egy barátcinege is. Örültem, hogy tudtam pár jó képet készíteni róla, igazi örökmozgó.

Nehéz elkapni azt a rövid pillanatot, amíg megáll. Szerencsére a víz mellett is elidőzött egy picit.

Nem maradhattak el a kék cinegék sem. Nagyon szeretem őket, gyönyörű madarak.

Viszont, ha többen kerülnek egymás mellé, igazi méregzsákká változnak. Ha az egyik túl közel kerül a másikhoz, egyből rendre utasítják egymást.

A cinegék forgatagában megjelent egy vörösbegy is. Szolidan várakozott a szomszédos bokorban, amíg akadt egy üres hely, majd ő is felugrott az itató szélére.

Pózolt egy darabig, szépen mutatta magát.

Aztán ő is beállt a fürdőzők sorába.

Szaporán csapkodta a vizet a szárnyaival, öröm volt nézni, ahogy fürdött.

Miközben a vörösbegy fürdött, vörös szín ütötte meg a szemem. Az itató mögött, az erdőszéli gazosban valami bujkált. Fácánkakas! Sokszor láttam már az elmúlt években. Az erdő szélén alig látható csapáson többször közlekedett már, hol tyúkot kísérve, hol egyedül. Jobbról feltűnt, szép óvatosan átballagot a gazosban, és a bal szélen eltűnt a szemem elől. Jól van, ezt a jelenetet már sokszor átéltem. Viszont pár perc múlva a tisztás bal oldalán megjelent megint. Na, mi van? Nyújtogatta a nyakát, nézelődött, és elindult vissza, most a tisztás jobb széle felé. Be is váltott az erdőbe. Újabb pár perc múlva zörgést hallok a kunyhó mellett. Próbálok kilesni, a les deszkái között,  nini, itt a fácán. Közvetlenül a kunyhó mellett kotor a földön. Mit akar ez a madár? Elindul a kunyhó mellett, el is vesztem szem elől, a deszkák közötti vékony résen már nem látom, de hallom, ahogy elsétál az itató mellett. Feszült csendben várom, mi is fog történni, gondolatban már sokszor lejátszódott bennem, hátha most a valóságban is átélhetem! És igen! Az itató mögött megjelenik egy fej.

Micsoda tekintet! Szinte süt belőle az intelligencia. Hiába, tyúkféle. :) Az itató vége kb 50 cm-rel van a föld fölött. Viszont az itató építésekor készítettem egy feljárót is a medence teljes szélességében, hogy egyéb lábas jószág is tudja használni az itatót. Egyfajta rámpa vezet fel a vízhez, amin most a fácán szépen felsétált. Nyugodtan viselkedett, minden idegesség nélkül egészen a vízig lépdelt. Látszott, hogy nem először jár itt.

Mekkora madár! Nem is tudtam vele mit kezdeni, illetve fotóztam, ahogy tudtam. Nagyon régóta vártam rá. A fácán meg szépen körülnézett a kis emelvényről.

Mivel mindent rendben talált, szépen elkezdett kortyolni.

A madáritató persze nem a legideálisabb egy ekkora madár fotózására, de én nagyon örültem neki, régi kívánságom teljesült, ezért nagy örömmel fényképeztem.

Miután ivott pár kortyot, szép komótosan, ahogy jött, lesétált az itató mellől. Én meg alig tértem magamhoz. A nagy örömködés közepette ránézek az órámra, mennem kell lassan. Készülődök is, amikor ismerős cserregés hallatszik a közelből. Figyelek feszülten, ismét bekapcsolom a fényképezőt, mert őszapókat jelez a hang. Hátha meg lehet koronázni még ezt a napot! A víz mellé ugyan nem, de az egyik beszállóágon egy pillanatra megjelent az egyik madár a csapatból. Pont annyi ideig, hogy egy kép elkészülhessen.

Az idő lejárt, mennem kell. Micsoda másfél óra volt! Ha nem lenne a bizonyíték a memóriakártyán, talán el sem hinném! :)


Pécs, 2014. január 15.

Szajkók és verebek

A január eleji itatós élmény nem hagyott nyugodni, így ismét az itatós lesben találtam magam. Egy-egy sikeres fotózás érzését újra átélni, jó kis motiváció. Ez alkalommal azonban gondosabb voltam, és a medencét színültig töltöttem. Jöhet most már kicsi és nagy, nem kell kompromisszumot kötni a fotózásban. Eleinte meglehetősen gyér forgalom volt, egy-egy cinege mutatta csak magát.

Szélcsend volt, a rezzenéstelen vízfelület gyönyörű tükörképet produkált.

Megérkezett a múltkori tojó nagy fakopáncs is. Sajátos módját választja az ivásnak, az itató szélét képező rönkön leoldalaz, és úgy iszik.

Hosszabb üresjárat következett, majd zörren a les fölötti cserfa ága, az ágakon maradt száraz levelek jelzik, hogy valami érkezett. Nem lepődöm meg, szajkó száll le a víz mellé.

Óvatos, a környéket kémleli, hosszan vár, majd a harkályhoz hasonlóan a rönkön lehajolva iszik.

Gyorsan el is repült. Ezzel azonban kezdetét vette a cirkusz. Szajkók érkeztek egymás után, kettesével, hármasával, vagy csak egyedül. Egymást váltották a víz mellett. Először csak a víz körül ugráltak, próbálgatták a helyeket.

Majd az egyik, egy megfelelőnek látszó helyen bemerészkedett a vízbe.

Olyan fürdést rendezett, hogy öröm volt nézni.

Utána az összes szajkó hatalmas pancsolást csapott. A végére talán tizenötöt számoltam, bár egy idő után elvesztettem a fonalat. :) Mindenesetre győztem fotózni a sok fröcskölős jelenetet. Nincs mókásabb látvány, mint egy fürdőző szajkó.

Az óvatos, messziről riasztó madár pajkos játékossággal veti bele magát a vízbe, fejével, szárnyával csapkod, fröcsköl.

Látható élvezettel nedvesíti be minden tollát, bár a víz biztosan nem volt több pár fokosnál.

A legtöbb madár oldalt helyezkedett el, viszont az egyik velem szemben kezdett neki a pancsolásnak. Egészen különleges látványt nyújtott.

Nagyszerű pillanatok voltak. A fényképező nem győzte a sok exponálást, én meg alig bírtam kivárni, mire egy-egy sorozat a kártyára íródott. A szajkók keltette ramazuli csak fokozódott, amint megjelentek a mezei verebek. Először ők is óvatosan közeledtek.

Majd megmutatkozott az igazi verébpolitika. Szinte megszállták az itatót és a környékét. Ötvenre saccoltam a számukat, de lehet, kicsit alábecsültem.

Az is baj, ha nincs madár, de az is baj, ha sok a madár. :) Nem tudtam hogyan komponálni a képeket, egymás hegyén-hátán igyekeztek a víz mellé férkőzni. Lökdösődtek, perlekedtek, és persze ezt mind villámgyorsan.

Nagyon észnél kellett lennem, hogy ne legyen kilógó, vagy éppen belógó alkatrész, és minden madár éles legyen, és a tükörkép is ép legyen. Persze ez gyakorlatilag egy esetben sem sikerült.

Észrevettem egy szép csoport jelenetet, mire ráfordultam a fényképezővel, már szét is oszlott a bagázs. Hatalmas volt a pörgés. Ide-oda kapkodtam, amikor valami villant a tömegben.

Hoppá, jól láttam? Mintha világos veréb lett volna. El is tűnt a szemem elől a nagy forgatagban, de pár másodperc múlva ismét megláttam, és tiszta környezetben is le tudtam fotózni.

A madaraknál elég gyakran előfordul, főleg a nagy egyedszámú populációkban, hogy valamilyen színképzési vagy lerakódási hiba miatt a standardtól eltérő színezet alakul ki a tollazatban. Így előfordulnak extrém sötét, vagy gyakrabban világosabb színű madarak. Egy ilyen egyed volt a vendégem ezen a szép napon.


Pécs, 2014. január 8.

Téli madáritató

Január van, az év leghidegebb hónapja. Vagy mégsem? Ebben az enyhe, már-már tavaszias időben gondoltam egyet, és a madáretető helyett az itatót vettem célba. Hátha hoz valami érdekeset az év első fotózása. A szitáló eső majdnem kedvemet szegte, de ha már elindultam, legalább megnézem, minden rendben van-e a lesekkel. Meg bíztam abban is, ami már többször is bebizonyosodott, hogy fenn a Mecsekben sokszor egészen más idő van, mint a hegylábi részeken. Szerencsére most is így volt. Mire a madáritatóhoz értem, már oszladoztak a felhők. Időnként a nap is kibukkant már. Az ősz óta nem igen foglalkoztam az itatóval, meg a tél elején huzamosabb időre be is fagyott. A vízpótlás hiánya miatt a vízszint már nem volt ideális a fotózáshoz, vagy száz liternyi biztosan hiányzott belőle. De mindegy is, tél van, úgysem lesz nagy mozgás. Mire elrendeztem a terepet, és bebújtam a kunyhóba, egészen vidám idő kerekedett, valahogy nekem is jó kedvem lett. Szeretek a madáritató mellett leselkedni, erre időről-időre rádöbbenek, ha huzamosabb ideig nem járok itt. Van egy hangulata, amit nem lehet megunni. Be is vackoltam, de előtte kitessékeltem pár pókot, hogy rendesen elférjek. A les ablakáról még el sem tűnt a pára, amikor szárnysuhogást hallottam a közelből, és a víz mellett megjelent egy vörösbegy. Körbeugrállta a vizet, majd el is szállt.

Na kép nélkül már nem megyek haza. Az erdőből érdes cserregés hallatszik. Ökörszem jár a közelben. A hang egyre közelebbről jött, a következő pillanatban már ott is állt előttem. Délceg tartású apró madár. Még jó, hogy "szólt" előre, így fel tudtam készülni. És ki tudtam használni azt a pár pillanatnyi időt, amíg megállt körülnézni az itató szélén. Másként nem sok esélyem lett volna az éles képre.

Villámgyorsan be is ugrott a víz mellé. Ej de kár, hogy nem töltöttem fel a medencét! A pici madárka szinte elveszik az itató "magas" partja mellett.

Az ökörszem vidám fürdőzésbe kezdett. Perceken keresztül csapkodta a vizet, szinte minden tolla elázott. A végén még egy csatakos képet sikerült elkapnom róla, aztán már ment is.

Még az ökörszem távolodó cserregését hallgattam, amikor szajkó huppant le az itató szélére. De a kunyhóhoz közelebbi részére, alig lehetett 50-60 cm-re. Micsoda portré lehetőség.

Óvatosan kattintgattam, a madár fel se vette. Alaposan körbefényképeztem.

A szajkó nem maradt sokáig egyedül, a medence másik oldalára megérkezett a haverja. Szintén portré távolságban. Ez ám a luxus, még válogathattam is, melyiket fotózzam.

Portré fürdés előtt, és portré fürdés után.

A szajkókat cinegék váltották. Kisebb-nagyobb csapatokban, hullámszerűen érkeztek.

Több széncinege is fürdött egy időben, nagy volt a csobogás, fröcskölés.

Időnként egy-egy mezei veréb is csatlakozott hozzájuk.

Már délutánra járt az idő, a fényviszonyok is egyre szebbek lettek, ahogy a hátteret megvilágította a nap. Ebben a szép fényjátékban jöttek a kék cinegék.

Egymás után többen is. Az egyre jobban izzó háttér előtt nagyon szép látványt nyújtottak.

A cinegéket fekete rigó rebbentette szét. Egy szép hím érkezett. A fotózás hevében fel sem tűnt, hogy bal lába hibás. A fotók feldolgozásakor vettem csak észre. De láthatóan ez nem okozott neki nagy problémát, jó kondiban volt.

A rigó után újabb és újabb cinege csapatok érkeztek. Nagy volt a jövés menés, amibe egy tojó nagy fakopáncs is belecsöppent

Lassan indulnom kellett már. Elégedett voltam. De még egy meglepetést kaptam a nap végére. Az itató sarkába kis madár szállt le. Mint a villám, a víz mellett termett, ivott három kortyot, és mer el is tűnt. A fényképező ötször kattant. Három fotó lett éles. Egy tojó csíz volt a röpke vendég. Szép koronája a napnak.

Micsoda pörgés volt! Hány üres napot ültem már végig a nyári melegekben, most pedig a tél közepén majdnem megtelt a memóriakártya. Jó tanulság volt. Télen is vizet a madaraknak! :)


Pécs, 2014. január 3.

Őszbúcsúztató

Az ősz utolsó napjának utolsó napfényes óráit lesben töltöttem. Az elmúlt napok kemény hidege miatt már a madáretető is áll. Így ezek az órák kellemes madáretetős hangulatban teltek. A szemfülesebb cinegék már egy hete, a beüzemelés után röviddel, megtalálták az eleséget. 

Ám mostanra alakult ki az a jellegzetes, szárnysuhogós forgatag, amit annyira szeretek. Közelről figyelni a sürgölődő madarakat nagyon kellemes időtöltés.

Előttünk a tél, sok-sok madáretetős élményt mindenkinek! :)


Pécs, 2013. november 30.

Ősz az itatónál

Itatós hangulatban voltam. Szépen sütött a nap, jól esne pár órát az itató melletti kunyhóban elbújva leskelődni. Így is lett. Kellemes délutáni időben érkeztem. Némelyik fán már szépen sárgulnak a levelek, a medence vízében is úszkált már pár lehullott levél. Szeretem ezt az időszakot. Túlzott elvárásaim nem is voltak, csak pár óra csendes lesre vágytam. Ehhez képest nem unatkoztam. Folyamatos madármozgás volt körülöttem. Az alaphangulatot a sorra feltűnő cinege csapatok adták meg. A bandázva megjelenő széncinegék vígan fürödtek a vízben. És jobbra-balra dobálták az itató szélére lehullott leveleket.

Közéjük kék cinegék is vegyültek. Teketóriázás nélkül csobbantak a vízbe.

Néha egy barátcinege is megjelent. Ő azért idegesebb madár. tízszer is meggondolta, mielőtt leszállt a víz mellé.

A cinege csapatokat őszapók kísérték. Sajnos nem szálltak a látóterembe. Mint ahogy az a tüzesfejű királyka sem, ami a szomszédos bokorban mozgott. A szívverésem egyből szaporább lett, amint megláttam. Ritka fotós zsákmány, nagyon örültem volna neki. Sajnos ő nem így gondolta. De jött a vörösbegy. Többször is pózolt a kamera előtt.

A napot végül két szajkó zárta. Mielőtt leszálltak volna a vízhez, felültek az itató feletti ágra. Kellems lágy fényekben a már színesedő erdő előtt szép látvány volt.

Aztán persze ők is rendre csatakosra fürödték magukat.

Jó kis délután volt.


Pécs, 2013. október 13.

Kezdet és a vég

A november még elkényeztet minket egy kis ősz végi enyhe idővel, de az egyre rövidülő nappalok, és az egyre csípősebb reggelek biztosan jelzik a tél közeledtét. Lassan beköszönt a karácsonyváró december, amelynek hangulatához nekem mindig is hozzá tartozott a madáretetés. A nyári meleget fedett helyen töltő madáretető már nagyon kikívánkozott a szabadba. Nem volt hát mit tenni, a madáritató mellett elfoglalta megszokott helyét. Mindössze egy nap kellett csak, hogy a madarak rátaláljanak. Valódi forgatag fogadott már az első nap! Persze a cinegék uralják a terepet. Szén-, barát- és kék cinegék váltják egymást a napraforgó mellett.

Ez nem is volt annyira meglepő, az már annál inkább, hogy két csuszka is hordta rendszeresen a magot. Az elmúlt években csak az etetős szezon közepén, végén jelentek meg. Örömmel láttam, hogy már most az etetőre járnak.

Azonban még jobban örültem annak a közép fakopáncsnak, ami minden teketória nélkül az etető tálcában landolt. Mint aki már hetek, de legalábbis napok óta idejárna szemezgetni, úgy viselkedett.

A következő kellemes meglepetést egy őszapó csapat okozta. Az etető körül cserregtek, amúgy őszapósan, kíváncsian körberöpködték azt.

Teljesen elégedett voltam, hogy ilyen szépen sikerült a madáretetőt elindítani. Viszont nem csak a napraforgónak van vonzereje ez idő tájt. A cinegés kavalkádot léprigó rebbentette szét. Mint a legutóbbi alkalommal, most is előre szólt. Cserrentett egyet a közeli fák tetejéről, a következő pillanatban pedig már ott állt előttem. Szép tiszta környezetben mutatta magát, mielőtt leszállt a vízhez.

De ezúttal nem egyedül érkezett. Az itató hozzám közelebb eső részén egy másik egyed is leszállt.

Örültem, hogy megint találkozhattam a fagyöngypusztítóval. Miután elrepültek, a terep ismét a cinegéké lett. Kisvártatva azonban újabb meglepetés ért. A víz mellett apró madárka tűnt fel. Teljesen váratlanul érkezett, egyszer csak ott volt. A nagy termetű léprigó után nagyon meglepő volt a parányi ökörszem látványa. De amilyen kicsi, olyan gyors is. Végig ugrált az itató szélén, hogy teljesen lehetetlen helyen fürdeni kezdjen.

A nap szenzációja viszont még csak ezután következett. A madáritatót rejtő völgyben lassan már egy hónapja izgalmas hangokat hallani. Szinte egész nap, panaszosan csengő, hüppögő hangok hallatszanak hol innen, hol onnan. A hangok gazdáit már a tél szele hozta. Süvöltők érkeztek a környékre. Az erdőben sok virágos kőris található, annak a termését fogyasztják előszeretettel. Azt talán már nem is kell mondanom, hogy számos madarászélmény fűz ezekhez a szép, de mégis szerény madarakhoz, akik téli vendégként minden évben feltűnnek. Nos, mikor először meghallottam őket, egyből megfordult a fejemben, hogy a madáritatón jó eséllyel le tudnám őket fényképezni. Többször meg is próbáltam, de valahogy soha nem sikerült a találkozó. Ezúttal azonban a szerencse mellém állt. Az ismerős "hiüp" egyszer a szokottnál közelebbről hallatszott. Hátborzongató volt. Tudtam, hogy nagyon közel van a madár. És nem tévedtem. A következő pillanatban alig 1,5 m-re felült az itató szélére.

A rég áhított madár ott állt előttem. Szépen peckesen, ahogy egy hím süvöltőhöz illik. Kicsit várt, majd még közelebb ugrálva ivott pár kortyot.

Nehéz lenne leírni az élményt, talán annyi elég, hogy szép volt! A süvöltő távozása után egy nem kevésbé markáns madárral fejeztem be a napot. Meggyvágók érkeztek. Régen találkoztam már velük is.

Micsoda nap! Egy nagyon jó kezdete az etetős, és egyben egy nagyon szép befejezése az idei madáritatós szezonnak. Kívánni sem lehetne jobbat!


Pécs, 2012. november 27.

Hamvas küllő

A nagy testű harkályok mindig is a kedvenceim közé tartoztak. Sok madarász élmény fűz a fekete harkályhoz, a hamvas és a zöld küllőhöz. A három faj közül azonban a legritkábban a hamvas küllővel találkoztam. Tavasszal zeng az erdő a harkályok kiáltozásától. Általában csak ilyenkor, a hangja után bukkantam a nyomára. Persze a fotózás gondolata is már sokszor megfogant bennem, de a hamvas küllő nem egy könnyű faj ebből a szempontból. Ezért is örültem nagyon, mikor a legutóbbi itatós fotózás alkalmával már készült pár kép róla. Csak reméltem, hogy lesz még alkalom az ismétlésre. Így lett. Úgy tűnik, hogy a rendszeresen bejáró zöld küllők mellé immáron a hamvas küllő is csatlakozott. Megint szerencsém volt hozzá.

Ők is felfedezték maguknak a madáritatót. Két példány is beszállt, egymás után. Ebben a dologban is a madáritató hozta meg az első eredményeket.

 

A hamvas küllők távozása után még egy meglepetés ért. Hangos szárnysuhogással, nehéz huppanással, nagy madár érkezett a víz mellé. Örvös galamb. Hihetetlen nagy madár. Hirtelen nem is tudtam vele mit kezdeni.

Hosszasan ivott, mielőtt távozott. Új faj volt a fotós listámon.

A küllőkön és a galambon kívül rengeteg fekete rigó jött az itatóhoz. Fiatal, öreg, hím, tojó, mindenféle eloszlásban. Legalább 25 példányt számoltam. Némelyik hosszasan üldögélt a hűsítő vízben.

Apró énekes madár alig volt. A sok rigó egymást érte a medence mellett, nem nagyon engedtek be kisebb madarat. Egy kék cinege viszont nem törődve velük, egyenesen a víz közepében landolt. Tollait felborzolva hűtötte magát, majd egy nagyot fürdött.


Pécs, 2012. szeptember 11.

Odútelep

Cinegés odútelepem soron következő ellenőrzésére érkeztem a fenyvesbe. Az eltelt pár hét elég volt arra, hogy az első fészekalj fiókái kirepüljenek, és az odúkban elkezdődjön a második költés. A kék cinegéknél ugyan még nem, de a széncinegés odúkból kettőben már a fiókák helyett újra tojásokat találtam, míg egyben kirepülés előtt álló fiókák lapultak, szorosan egymás mellett.

A búbos cinegéknél is örömteli változás volt. A hatos odúból kirepültek a fiókák. Helyettük csak a letaposott fészekanyagot találtam. Kicsit szomorúan konstatáltam a helyzetet, mert azért titkon reméltem, hogy második költés is lesz. Viszont rossz kedvem egyből elszállt, mikor az ötös számú odút leemeltem a helyéről. Ugyanis az odú berepülőnyílásán egy búbos cinege kukucskált ki, majd amikor a tetőt leemeltem, nem tetszésének hangot adva repült ki a szomszédos fára. Az odú alján öt tojás lapult. Kis pártfogoltjaim az előző odúból átköltöztek a szomszédos, üresen álló odúba, hogy a másodköltés fészekalját ott neveljék fel.

Gyorsan távoztam a helyszínről, hogy minél rövidebb ideig zavarjam őket. Most újabb két hét izgulás következik, hogy ez a fészekalj is szerencsésen kirepüljön. Madarász olvasóim talán értékelik az alábbi kis összehasonlító képet. Az érdekesség kedvéért egymás mellé tettem a három cinege faj tojásait, amiket kis odútelepem eddig produkált. Balról jobbra búbos cinege, kék cinege, széncinege. A fészeképítési különbségek és a tojások mintázatbeli eltérései is jól megfigyelhetők.

Végül a mogyorós pele is előkerült. Szép kis fészket épített magának a biztonságot nyújtó odúba.


Pécs, 2012. május 21.

Odútelep

Váratlan izgalmakat hozott a legutóbbi odútelep ellenőrzés. Az egész apropója tulajdonképpen az volt, hogy Dénes éves madarászlistáján még nem szerepelt búbos cinege megfigyelés. Gondoltam ezen ne múljon, úgyis aktuális már az újabb odúellenőrzés, és mivel a fenyvesben elő szokott kerülni a búbos cinege, hát nagy esély volt a megfigyelésre is. Bevettük hát magunkat a fenyvesbe, hogy sorra járjuk az odúkat. Rögtön az első odú apró meglepetéssel szolgált. A korábbi ellenőrzéskor már tojások lapultak az odú mélyén, amiket én széncinege tojásokként azonosítottam. Most viszont jöttünkre, az odú nyílásán egy kék cinege kukucskált ki. Az odút felnyitva pedig egy frissen kikelt fiókát találtunk a többi tojás között. Lám mindig tanul az ember. A kék és széncinege tojások meglehetősen hasonlóak.

A következő odúban széncinege kotlott. Nem zavarta túlságosan, hogy megnyílik a lakása teteje, szépen megvárta, míg lefényképezzük, és finoman visszahelyezzük a fa oldalára. Ha jól láttam, már ő is kis fiókákat takargatott.

Még két odúban voltak tojások az előző ellenőrzéskor, itt már nagyobbacska fiókák ültek szorosan a fészekben.

Miután mindegyiket megszámoltuk, ismerős hangra lettünk figyelmesek. A fák tetején búbos cinege szólt. Rövid várakozás után meg is láttuk. Na, megvan Dénesnek a megfigyelés! Ám ahogy jobban nézzük, a csőrében rovarokat tartott, és azokkal ugrált fáról-fára. A jelenet csak egyet jelenthet. Etetni megy. Tehát valahol fészke van. Miközben a következő odúhoz sétáltunk, azon tanakodtunk, hogy vajon hol rejtőzhet a fészek, melyik fán lehet az odúja, vagy esetleg búbos cinege szokás szerint valami tuskó mellé fészkelt le a földre? A 6-os odút csak rutinszerűen veszem le, hiszen a múltkor üres volt. Amikor viszont a tetejét levettem, hirtelen gyermeki izgalom lett úrrá rajtam. Az odúban fészek volt, és a fészekben fekete-fehér csíkos fiókák lapultak. BÚBOS CINEGE! Beleköltött az odúba! Nem is tudom leírni, hogy mit éreztem. 2010 őszén találtam meg a búbos cinegéket ebben az eldugott kis erdőben. A rá következő télen hatalmas siker volt számomra, hogy egy példányt sikerült az etetőre szoktatni, és addig álmaimban sem remélt képeket sikerült készíteni róla. A következő ötlet az odútelep volt. Az erdőbe kihelyezett kis odúteleppel kísérletet tettem arra, hogy a búbos cinegét költésre bírjam. Bár ez akkor az odúkkal nem sikerült, a madár mégis költött a fenyvesben, amit egy fiókáit etető öreg madár megfigyelésével bizonyítottam. Első fészkelési adat Baranya megyéből, nagy szám volt. És most pedig a számukra kihelyezett odúk közül az egyiket elfoglalták, és sikeresen költöttek is benne. Bezárult a kör. Madarászként nem is kívánhatnék többet! Talán csak egy másodköltést! :) Dénes pedig a megfigyelése mellé még 7 búbos cinege fiókát is meggyűrűzött.

Fantasztikus nap! A végszót viszont egy újabb újdonság jelentette. Az utolsó odúk egyikében mogyorós pelét találtunk. Gyakori lakója az odútelepeknek, örültem, hogy itt is megtaláltuk.


Pécs, 2012. május 4.