meggyvágó

Bele is csaptam a dologba, és amint egy-egy fölröppent valamelyik beülőre, már kattintottam is.

A baj csak az volt, hogy ez meglehetősen ritkán történt meg,

ugyanis figyelmen kívül hagytam azt a tényt, hogy az elmúlt hetekben nagyon sok napraforgó került a madáretető alá, a földre. A fenyőpintyek pedig, szokásukhoz híven, leginkább ott matattak. A jó magasságban lévő ágakat ezért jobbára a cinegék használták,

na meg az egy szem meggyvágó, ami a fenyőpintyekkel együtt érkezett.

Tulajdonképpen így telt el a nap, de legalább azt kitaláltam, hogy a fenyőpintyeket hogyan fogom feljebb csalni.

Hamar sort is kerítettem az ismétlésre. Reméltem, hogy a csel beválik majd amit kieszeltem, ám mielőtt ez kiderült volna, az érkezésem után visszaszállingózó madarak hirtelen eltűntek. Azonnal tudtam az okát, és pár pillanat múlva már láttam is.

Egy szép, hím karvaly szemezett velem a beülő tetejéről. Ó, milyen régóta vártam már. Ez a 14. tél, amikor fényképezővel ülök a madáretető mellett, és ez volt mindössze a második alkalom, amikor a bejáró karvaly leült elém.

Nagyon szép volt. Az öreg bükkök között beszűrődő finom reggeli fény, és az erdőt kémlelő karvaly idilli látványt nyújtott.

Rövid nézelődés után aztán a kis ragadozó ellibbent, és a kismadarak szépen sorjáztak vissza az etetőre. A fent sürgölődő cinegék alatt újabb meglepetés tűnt föl. A földön, a falevelek között egérszerű villanást láttam, de ennek az egérnek csőre is volt. Fakusz keresgélt a kiszóródott napraforgó között. Nem ezt szoktam meg a fakusztól. Mindig a vastag fatörzseken kúszik, földön talán még nem is láttam. Vártam, hogy mi fog történni, és fel is ugrott az egyik vastagabb ág alsó felére,

de nem jutott tovább, mert az etetőre érkező fenyőpintycsapat elriasztotta. Sebaj, legalább már itt van az egyik faj, amiért ide költöztettem a lest. De foglalkozzunk azzal, ami van, és hát fenyőpinty az volt bőven.

Egyből alkalmazkodtak az apró változáshoz, amit eszközöltem, és lám, egyből a megfelelő magasságban voltak.

Nem volt még ilyen élményben részem. Ahová csak néztem, mindenütt fenyőpintyek voltak.

Csak meg kellett várnom, amíg egy-egy a megfelelő helyre kerül.

Amikor a nap szerencsésen sütött be a fák közé, még némi akcióra is futotta.

Kivételes nap volt, az már biztos. Kíváncsi vagyok hova fejlődik a pintyinvázió.

és az etetőtérre érkező egerészölyvek mögött is még tarka ruháját mutatta az erdő.

A madáritatónál sem volt más a helyzet. Az ide érkező madarak még szép őszi körítésben ittak, fürödtek a megújult medencében.

Sajnos nem marad sokáig, seregély érkezése riasztja el.

A hivalkodó pöttyöske sem időzik túl sokáig. Távozása után barátposzáta jelenik meg. Idegesen ugrál ide-oda, én is ideges leszek, bénázok folyamatosan. Kevés a fény, hosszú a záridő, sorra rontom el a képeket. Mellettem fotós társam jobb aránnyal dolgozik. :) Azért csak kipréselek egy éles kockát, aztán a barátka már megy is,

mert szajkó huppan a medence szélén. Nem részletezem, elszúrtam. :) Na de a kis álarcost már nem engedhetem el, akármi is lesz. A portré ugyan bemozdult, de a habitus elfogadható.

Tövisszúró gébics lát hozzá egy kis fürdéshez. Szépen rázza magát, majd ő is magunkra hagy.

A gébics után beesik egy meggyvágó. El is bénáztam a helyzetet, ahogy kell. Szerencsére jön még egy. Mázli.

Az egyre sötétedő kunyhóban sorra törlöm a képeket, amikor szürke madár röppen az ágra. Ó, ritka vendég a szürke légykapó, gyorsan kap is egy sorozatot. Ő végre nem siet, többször felugrik egy elrepülő rovar után, de mindannyiszor vissza is ül. Így van idő pontosítani a beállításokat, hogy a már erősen sötétedő erdőszélen születhessen egy jó kép is a szürke eminenciásról.

Hát ez nem az én napom volt, de a végére csak kikerekedett valami belőle.

És szinte ugyanabban az időben egy érdes cserregés is felhangzott, egészen közelről. Jaj de jó volna! És igen.

Az ökörszem megjelent a medence szélén. Nagyon gyors madár, de mivel előre szól, fel lehet készülni az érkezésére. Szerencsém is van, az ökörszem közreműködő, így sok kép készül.

Vitathatatlanul ő a nap sztárja.

Az ökörszem után még érkezik egy léprigó, ő is portréra jelentkezett.

A napot pedig tengelicekkel zártam.

Akár elégedetlen is lehetnék annak a tudatában, hogy milyen fajokat hallottam még a nap folyamán, de nem vagyok az. Több nap mint kolbász, mondja a mondás is. :)

November elejére lett végre annyi időm, hogy egy délelőttöt el tudtam tölteni a madáritató melletti leskunyhóban. Kicsit megkésve érkeztem, de a szép őszi napsütés miatt így is jókedvűen bújtam be kedvenc leshelyemre. Amint beültem, és elhelyezkedtem a szűkös kunyhóban, a pára egyből opálosra változtatta az ablakot. Ez ebben az évszakban már csak így van. Az első teendő tehát mielőtt a felszerelés állványra kerülne, a páramentesítés beindítása. Aztán mire mindent összerakok, általában az üveg is kitisztul. Szóval ott tartottam, hogy éppen elhelyezkedtem, amikor a párás ablakon keresztül látom ám, hogy egy hím karvaly száll le az itató szélére. Azt a mindenségit! Nem volt egy perce sem, hogy eltűntem a lesben. Az üveg egy merő pára, az állvány a tokjában, a fényképező a táskában. Na most mi legyen? Itt a várva-várt madár, és nem tudok fotózni. Gyorsan elkezdtem a zsebemben turkálni, kapkodva előrángattam a mécseseket, gyufa, stb. Persze ez nem ment hangtalanul. A karvalynak feltűnt a bénázásom lesből kiszűrődő nesze, és el is libbent. Na, ezt elbaltáztam. De a páramentesítés a helyére került, és a fényképezőt is gyorsan az állványra pattintottam, hátha. És igen. Pár perc múlva a karvaly ugyanott landolt, ahonnan az előbb elillant. Micsoda szerencse! Az üveg már páramentes volt, hát nem volt akadálya a portrénak.

Micsoda gyönyörű madár! Nem ült túl jó helyre, és sietett is. Pár korty után távozott. Így maradt az a két kocka portré, aminek így is nagyon örültem.

Ezek után már bármi jöhetett, én már elégedett voltam. :) A buksi fejű meggyvágó,

és az egymás után érkező cinegék már csak a hab voltak a tortán erre a napra.

Gyönyörű acélos volt a csőre. Azért így mást mutat ez a madár, mint ősszel. Nem maradt sokáig, pár kortyot ivott, és már ment is.

Szuper. Egy jó faj elsőre, nem rossz ómen. :) Röviddel a meggyvágó után újabb jó faj érkezett. Ő sem időzött sokáig, egyetlen kép erejéig röppent csak elém. Talán még nem is a víz miatt, hanem a víz körül mozgó rovarok miatt. A közelben éneklő csilpcsalp füzike volt az.

Fölkapott valami apró lepkét, amiről sajnos lemaradtam, és már ott sem volt. Sebaj, egy fotó is fotó! Több madár nem mutatta magát, habár folyamatosan énekelt a barátka a szomszéd bokorban, hallottam a fekete rigókat, harkályokat, cinegéket, és az év első kakukkját is. Csak a gyíkok másztak elő, ittak és napoztak. Először a nőstény zöld gyík jelent meg,

majd a már kékülő torkú hím is tiszteletét tette.

Ennyi jutott az első alkalomra. Jó lesz, úgy érzem. Az örömhírt pedig a végére hagytam. A békapetékből mostanra kikeltek a békalárvák, így most tele van a medence úszkáló ebihalakkal. :) Számomra egy újabb példája annak, hogy egy hosszú időn keresztül működő madáritató nem csak a madarak körében népszerű.

El is gondolkodom, mi ez az idei meggyvágó őrület. Közben néhány tengelic érkezik. Közülük egy száll csak le a víz mellé.

Ismét cinege hullám, majd egy zöldike is megjelenik. Iszik csak, és továbbáll.

Megint cinege cinege után, nem fotózom őket, csak figyelek. Aztán a les mellől vékony hang szól. Ismerős, királyka lesz az! Fel is készülök, hogy le ne késsem a gyors madarat. Amennyire lehet kinézek oldalra, hátha meglátom. És igen, mozdul az egyik ág, rajta királyka ugrál. De valami nem stimmel, ennek van egy fehér szemsávja! Huhú! Egy villanás alatt beugrik az egy évvel ezelőtti élmény, amikor ugyanebben az időszakban, ugyanitt már láttam ezt a madarat. Akkor pár pillanat volt csak, hasonlóan az itató melletti bokorban ugrált, majd mint aki ott sem volt, azon nyomban el is ment. Érzem, hogy tolul az adrenalin a fejembe, feszülten fogom a kamerát, hátha megtörténik! És mint egy varázsütésre, a királyka hirtelen az itató szélére rebben. Tudom, nincs sok idő, gyors élességállítás, és katt-katt. Túl közel van, az objektív közelpontján mozgott. A második expónál már vissza is ugrott a bokorra, nem volt idő korrigálni. Kinézek oldalra, már nem is látom. Remegve nézem vissza a képeket, egy lett jó. Az első kockán ott a bizonyíték, tüzesfejű királyka járt a madáritatón. :)

Nézem azt az egy szem képet, egymás után sokszor, az élességi probléma miatti aggodalmamat hamar elhessegetem, hiszen olyan madarat fotóztam, amit leginkább csak a madárhatározó lapjairól ismerünk. Soha rosszabb ebédidőt! :)

Jó kezdés, pont ahogy szerettem volna. Az itató környékén szépen színesednek a szederlevelek, kézenfekvő volt, hogy ezen a napon valami ilyesmivel próbálkozzak. Két barátcinege volt, közös fürdőzésbe kezdtek. 

Egymás után jöttek a cinegék, jó volt nézni az önfeledt pancsolásukat. Aztán hirtelen felpörögtek az események. Az itató szélén megjelent egy királyka. Gyorsan kellett reagálnom, mert nem a medence végébe szállt, hanem a kunyhóhoz meglehetősen közel, az itató szélére helyezett fatörzsre. Láthatóan a víz érdekelte, de a jó helyeken cinegék fürödtek, így oda nem mert menni. Helyette a víz tetején úszó levelekre próbált meg leszállni. Azok viszont nem bírták el a súlyát, egyből lesüllyedtek, a királyka meg mindig kirebbent az itató szélére. Annyira gyorsan történt minden, hogy ezeket a csobbanásokat nem is tudtam lereagálni, de amikor a víz mellett forgolódott, pár rövid sorozattal le tudtam fotózni.

Egy méteren belül volt, szabad szemmel is nagyon szép látvány volt, de a fotókon megjelenő részletektől teljesen elájultam. 

A királyka megpróbált még néhányszor leszállni a levelekre, de mivel ez nem volt eredményes, továbbállt. Még 10 perce sem ültem a kunyhóban, de már ennyivel is bőven elégedett lettem volna. De a forgalom nem állt le. Csuszka szólt a les fölötti fáról, és a következő pillanatban már a víz mellett nézelődött. 

Szintén nem az az egy helyben ülős fajta, pár kockát engedett, míg kortyolt párat, aztán már ismét a lombkoronából szólt vissza. A csuszka után volt némi szünet, aztán a les melletti bokorra valami leszállt. Takarásban volt, nem láttam, csak az erőteljes szárnycsapásaiból gondoltam, hogy nem cinegéről van szó. Kicsit várt, míg megmutatta magát, de mivel nyugodt volt a környék, csak lemerészkedett a víz mellé. Meggyvágó volt. 

A nap folyamán jött még egy példány. Nem fürödtek, gyorsan ittak pár kortyot, aztán már el is repültek. Azért mindkettőről készült néhány fotó.

Na, alakul a napi fajlista. :) Reméltem, hogy a les fölött csicsergő tengelicek is csak gyarapítani fogják ezt. Így lett. Egy öt példányból álló csapat lepett meg. Inni érkeztek.

Kedves, szép madarak. Jól mutatnak tükörképpel is.:)

A következő szereplő két fekete rigó volt. A tőlük megszokott ricsajozással érkeztek.

A rigók még a víz mellett voltak, amikor a másik hangoskodó társaság közeledett. Három szajkó közeledett, recsegve, riasztva. A nagy hangzavarra a rigók el is mentek. Mire a szajkók megérkeztek, üres volt a terep. Egyből birtokba is vették az itatót.

Egymás után csobbantak a vízben. Az egyik viszont olyan közel akart fürdeni, ami eddig teljesen szokatlan volt, hogy rá kellett szólnom a lesből, mert teljesen telefröcskölte a les üvegét. Nem vette túlságosan zokon, kiugrott a medence szélére, és méltatlankodva bámult a les felé. 

Majd mikor felszabadult a távolabbi fürdőhely, oda ugrott be, és csak úgy beleült a vízbe, mintha csak áztatta volna magát. :)

A nap zárásaként pedig a már említett, sárga nyomokat hagyó vendég is megérkezett. Az itató mellé léprigó szállt le.

A közeli öreg tölgyesben van fagyöngy szép számmal, annak a sárga termését eszik az évnek ebben a szakában a léprigók. Az elfogyasztott fagyöngy magja pedig az ürülékükben is megjelenik. Erről a nyomról nagy bizonyossággal felismerhető a madár, még ha nem is látjuk. Rendkívül óvatos volt. Leszállás után feszülten figyelt egy darabig.

Aztán ivott pár kortyot, majd elrepült.

Micsoda nap volt! Lassan itt a tél, és mégis milyen jó forgalom van a víz mellett...

Miután csatakosra fürödte magát, kiült pár másodperce a víz szélére, és szárnyait leengedve kicsit süttette magát a nappal.

A sármányt egy csuszka követte. Már hallottam a hangját a közeli fákról, így nem ért felkészületlenül az érkezése. Máskülönben bajban lettem volna, villámgyorsan mozgott.

Az amúgy is nagyon gyors madár, most ha lehet még gyorsabb volt. Látszott, hogy nem érzi biztonságban magát a víz mellett, gyors ivás, és már ott sem volt.

A következő madár szintén nem egy szokványos itatós szereplő volt. A kunyhóhoz egész közel egy fiatal tövisszúró gébics szállt le a medence szélére. Csak egy portéra adott lehetőséget, nem is ivott, csak körülnézett, majd felült a kunyhó fölé egy belógó ágra, ott már sajnos nem tudtam vele mit kezdeni. Pedig már nagyon régóta szeretnék egy jó fotót róla. Úgy látszik ez még várat magára.

Azért voltak szokványos madarak is. Megérkezett a menetrendszerű szajkó és örvös galamb is. Őket is csak portrézni tudtam, elég közel mozogtak, és nem nagyon akarták használni a beülőket. Nem baj, úgy látszik ez egy ilyen portrés nap. :)

A nagy madarak távozása után kicsit lapos lett a forgalom. Egy darabig nemigen jött semmi. Majd szürke árny libbent át a les előtt. Gyorsabb volt nálam, elsőre nem tudtam lereagálni a dolgot. Szerencsére visszajött, és a legjobb helyre szállt.

Egy szürke légykapó volt. Őt már biztosan a hidegfront hozta. A légykapók augusztus végére már javában vonulnak. Nagy volt az öröm. Két éve találkoztam vele utoljára ugyanebben az időszakban. Nagyon készséges volt velem. Szépen körbejárta a kirakott beülő ágaimat, több kompozícióban is le tudtam fotózni.

Ahogy a légykapót kuksoltam a fényképezőn keresztül, határozott szárnycsapásokat hallottam. Annyira jellegzetes ez a hang, hogy ki is találtam mi volt a hang forrása. Meggyvágó szállt le a légykapó alá, az itató szélére. Ej, most melyiket fotózzam? A bőség zavara.

Persze nem akartam lemaradni semmilyen jó helyzetről, de mivel a meggyvágó pár korty után el is repült, így megoldódott a helyzet, tovább tudtam foglalkozni a légykapóval. Ami kicsit még nézelődött az ágon, majd leszállt ő is a víz mellé.

Ivott, majd ő is elrepült. Örömmel néztem vissza az elkészült képeket. A ritka találkozások miatt ezek most nagyon értékesek számomra. Nézegethettem nyugodtan, a víz körül egy darabig csak cinegék mozogtak. Egy-egy kockát lőttem csak rájuk, amikor megfelelő helyre szálltak. Nagyon tetszenek mostanában az olyan képek, melyeken a zöld növényzet is megjelenik valamilyen formában. Próbálom az itatós fotózásokat olyan mederbe terelni, ahol erre minél több lehetőségem adódik. A legnagyobb nehézséget ezzel kapcsolatban az jelenti, hogy bizony a lemetszett leveles gallyak igen hamar fonnyadásnak indulnak, és a pár órás fotózás alatt is a levelek teljesen le tudnak konyulni. A fotókon ez bizony nem mutat valami szépen. Erre a problémára nagyon jó helyzetet kínáltak az itató melletti szederbokrok. Az év folyamán a les melletti szederindákat nem vágtam le, hagytam őket megnőni, és most a nyár végére lettek akkorák, hogy elérik a medencét is. Nem volt más dolgom, mint ezeket a hajtásokat az itató mellé hajtani. Így abszolút természetes beülőn, és garantáltan fonnyadásmentes levelekkel tudom a rászálló madarakat fényképezni.

Ezekben a szederbokrokban bujkált egy öreg vörösbegy is. Tiszta környezetben nem mutatta magát, de végül jól sült el a dolog. Egészen különleges hatású fotókat tudtam róla készíteni.

Nem is szállt fel a medencéhez. Jött viszont a múltkori fiatal vörösbegy. Vagyis ahhoz egy nagyon hasonló vedlési fázisban lévő példány.

Ő már sokkal bátrabb volt. Egyből a vízhez ugrott, és önfeledt fürdőzésbe kezdett. A mai rövid videó róla készült.

A nap lassan a végéhez közeledett. A medence szélén már alig volt fotózásra is elegendő fény. Viszont a háttérben lévő erdőben fantasztikus fényjáték vette kezdetét. A lemenő nap gyönyörűen bevilágított a fák közé, és szép hátteret festett pont az előkészített beszállófám mögé. Persze szinte törvényszerű, hogy ebben az időszakban nem jön semmi. A helyzetet egy széncinege mentette meg. Bár nem őt akartam ebben a környezetben lefotózni, de mit lehet ilyenkor tenni, hát csak fényképezni. :)

A madármozgás szinte teljesen leállt. Sóvárogva figyeltem a folyamatosan változó fényviszonyokat az erdőben. Az induláson gondolkodtam, amikor váratlanul egy szajkó jelent meg előttem. Róla lőttem a nap utolsó fotóit.