meggyvágó

Laza délután

A múltkori hajnali itatózás után kíváncsi voltam a délutáni mozgásra is. A szokásos előkészületek, és aztán csendes várakozás. Hosszú, csendes várakozás. Sokáig semmi nem történt, csak néhány lódarázs jött vízért, és a les tetején szaladgáltak a gyíkok. Végre mozgás és szárnysuhogás hallatszik. Cinegék jöttek. Szén- és kék cinegék, csupa fiatal példány. Lassan lecserélik fiatalkorú tollruhájukat. A fakó tollak közül itt-ott már látszanak az élénk, friss tollak is.

A cinegékkel aztán megmozdul az erdő. Egyre több hang hallható, és egyre több mozgás látható. Hiába, tart még a nyári időszak, amikor napközben inkább pihennek, és csak késő délután indulnak meg a madarak. A nap következő szereplői a szajkók voltak. Ketten jöttek.

Emlékszem, milyen sokat vártam az első szajkó fotóra, most meg mindennapos vendégek az itatónál. Örültem nekik, rövid videót is készítettem róluk.

Kis kergetőzés után azért csak fürdőzés lett a dologból.

   

A szajkók távoztak. Helyettük meggyvágók érkeztek. Szintén ketten. Nagyon ritkán látom őket itt.

Talán ez volt a harmadik eset az elmúlt évek alatt. Sajnos nem maradtak sokáig. Egy-egy képet engedtek, azt sem a legjobb helyen.

A meggyvágókat újabb cinegék követték. Majd az erősen fogyatkozó fényekben egy vörösbegy is felbukkant. 

Szintén egy átszíneződő fiatal egyed, már látszottak narancsos melltollai.

Hát ennyi volt a délután. A fények elfogytak, nem volt miért tovább maradni. Azért pici izgalom jutott. Az itató körüli erdő szélső fáján feltűnt egy fekete harkály. Már azt hittem, hogy talán megtisztel, de csak átrepült a les fölött úgy három méter magasan. A szárnysuhogását azért hallottam. Na majd legközelebb! :)


Pécs, 2014. augusztus 23.

Kezdet és a vég

A november még elkényeztet minket egy kis ősz végi enyhe idővel, de az egyre rövidülő nappalok, és az egyre csípősebb reggelek biztosan jelzik a tél közeledtét. Lassan beköszönt a karácsonyváró december, amelynek hangulatához nekem mindig is hozzá tartozott a madáretetés. A nyári meleget fedett helyen töltő madáretető már nagyon kikívánkozott a szabadba. Nem volt hát mit tenni, a madáritató mellett elfoglalta megszokott helyét. Mindössze egy nap kellett csak, hogy a madarak rátaláljanak. Valódi forgatag fogadott már az első nap! Persze a cinegék uralják a terepet. Szén-, barát- és kék cinegék váltják egymást a napraforgó mellett.

Ez nem is volt annyira meglepő, az már annál inkább, hogy két csuszka is hordta rendszeresen a magot. Az elmúlt években csak az etetős szezon közepén, végén jelentek meg. Örömmel láttam, hogy már most az etetőre járnak.

Azonban még jobban örültem annak a közép fakopáncsnak, ami minden teketória nélkül az etető tálcában landolt. Mint aki már hetek, de legalábbis napok óta idejárna szemezgetni, úgy viselkedett.

A következő kellemes meglepetést egy őszapó csapat okozta. Az etető körül cserregtek, amúgy őszapósan, kíváncsian körberöpködték azt.

Teljesen elégedett voltam, hogy ilyen szépen sikerült a madáretetőt elindítani. Viszont nem csak a napraforgónak van vonzereje ez idő tájt. A cinegés kavalkádot léprigó rebbentette szét. Mint a legutóbbi alkalommal, most is előre szólt. Cserrentett egyet a közeli fák tetejéről, a következő pillanatban pedig már ott állt előttem. Szép tiszta környezetben mutatta magát, mielőtt leszállt a vízhez.

De ezúttal nem egyedül érkezett. Az itató hozzám közelebb eső részén egy másik egyed is leszállt.

Örültem, hogy megint találkozhattam a fagyöngypusztítóval. Miután elrepültek, a terep ismét a cinegéké lett. Kisvártatva azonban újabb meglepetés ért. A víz mellett apró madárka tűnt fel. Teljesen váratlanul érkezett, egyszer csak ott volt. A nagy termetű léprigó után nagyon meglepő volt a parányi ökörszem látványa. De amilyen kicsi, olyan gyors is. Végig ugrált az itató szélén, hogy teljesen lehetetlen helyen fürdeni kezdjen.

A nap szenzációja viszont még csak ezután következett. A madáritatót rejtő völgyben lassan már egy hónapja izgalmas hangokat hallani. Szinte egész nap, panaszosan csengő, hüppögő hangok hallatszanak hol innen, hol onnan. A hangok gazdáit már a tél szele hozta. Süvöltők érkeztek a környékre. Az erdőben sok virágos kőris található, annak a termését fogyasztják előszeretettel. Azt talán már nem is kell mondanom, hogy számos madarászélmény fűz ezekhez a szép, de mégis szerény madarakhoz, akik téli vendégként minden évben feltűnnek. Nos, mikor először meghallottam őket, egyből megfordult a fejemben, hogy a madáritatón jó eséllyel le tudnám őket fényképezni. Többször meg is próbáltam, de valahogy soha nem sikerült a találkozó. Ezúttal azonban a szerencse mellém állt. Az ismerős "hiüp" egyszer a szokottnál közelebbről hallatszott. Hátborzongató volt. Tudtam, hogy nagyon közel van a madár. És nem tévedtem. A következő pillanatban alig 1,5 m-re felült az itató szélére.

A rég áhított madár ott állt előttem. Szépen peckesen, ahogy egy hím süvöltőhöz illik. Kicsit várt, majd még közelebb ugrálva ivott pár kortyot.

Nehéz lenne leírni az élményt, talán annyi elég, hogy szép volt! A süvöltő távozása után egy nem kevésbé markáns madárral fejeztem be a napot. Meggyvágók érkeztek. Régen találkoztam már velük is.

Micsoda nap! Egy nagyon jó kezdete az etetős, és egyben egy nagyon szép befejezése az idei madáritatós szezonnak. Kívánni sem lehetne jobbat!


Pécs, 2012. november 27.

A szajkó támadása

Legutóbbi itatós leselkedés úgy indult, mint ezelőtt mindig. Vizet nem is kell hordanom, mert a néhány naponként eleredő eső szépen feltölti a medencét. Így hát most munka nélkül aratom le a gyümölcsöt. Szépen jöttek is a madarak. Legtöbb talán meggyvágóból jutott erre a napra. Két-hármas kis csapatokban érkeztek inni. Néha volt egy kis összezörrenés is közöttük, sajnos ezek sorban életlenek lettek. Néhány képet természetesen készítettem róluk.

Jöttek szén- és kék cinegék, és pár fekete rigó is.

Mikor a forgalom lassulni kezdett, és nem kellett folyamatosan a fényképezőgépbe kukucskálni, (és a reggeli kávé is elmaradt) kicsit elbambultam. A nagy koncentráció közben hirtelen valami az üvegnek csapódott. Bevallom, nagyon megijedtem, és lefagytam. Egy szajkó a kunyhó mögül befordult az itató fölé, és minden teketória nélkül kétszer-háromszor a les üvegére csapott a csőrével. Gondolom a saját tükörképét agyabugyálta el. Majd amilyen váratlanul jött, olyan gyorsan el is ment. Annyira meglepett a dolog, hogy úgy gondoltam elég az izgalmakból. Irány haza kávézni.


Pécs, 2009. november 25.

Befagyott itató

A hosszan tartó őszi szárazság után megérkezett a várva várt csapadék. Néhány napon keresztül esett az eső, és a hőmérséklet is erősen lecsökkent. Örülni kell ennek, hiszen az eddigi ősz nem a szokványos arcát mutatta. A fák levelei nem színesedtek, hanem egyszerűen leszáradtak a fákról. Zörög az avar, sehol egy gomba. Egy természetszerető embernek szomorú látvány ez. Talán azért még lesz remény az őszi színkavalkádra. Közben persze kicsit szomorkodtam is, mert gondoltam, hogy a madáritatónál az utóbbi időben tapasztalt nagy forgalomnak egy csapásra vége. Eső után sok helyen találnak ivási lehetőséget a madarak. A legutóbbi itatós leselkedésre ilyen gondolatokkal mentem ki. Nem számítottam semmi extrára, merthogy előző nap is esegetett. Mindezek ellenére azért felkészültem, mert hát soha nem lehet tudni... Még napokkal ezelőtt gyűjtöttem az erdőben néhány marék színes levelet, hogy az itató beszállójára szórjam, kicsit változatossá akartam tenni a már szokványos képelemeket. Ha más nem, gondoltam legalább ezeket kiteszem. Az itatóhoz érve nagy meglepetés ért. BEFAGYOTT! Na nekem ma itt nincs mit keresnem. De ha már kijöttem, jégtörés (mondanom sem kell milyen hideg a víz), gyors tereprendezés és be a kunyhóba. Nem is kellett sokat várnom. Öt perc után már a környező bokrokban madarak mozogtak. És akkor elindult a lavina. Meggyvágók kezdték a sort. Sorban egymás után, akár ketten-hárman is egyszerre. Mintha alig várták volna, hogy kinyisson a söntés. Szinte mindegyik maszatos csőrrel érkezett. Pár perce még csipkebogyót falatoztak, a ragacsos hús pedig a csőrükön maradt. Készült is róluk pár kép.

Természetesen megjöttek a mezei verebek is. Zsivalyozásuk közepette egy vörösbegy is feltűnt a beszállón.

Szokatlanul sok kék cinegét is sikerült megfigyelni. Az eddigi egy-egy beesés helyett, most volt úgy, hogy három is tobzódott egyszerre a víz mellett.

Persze jöttek a rigók is. Eddig soha nem látott mennyiségben. Fekete rigók mondhatni csapatosan. három-négyesével érkeztek. A sok tojó és fiatal egyed közé jutott egy szép sárga csőrű öreg hím is. Szépen pózolva hagyta, hogy készítsek pár portrét.

Volt még énekes rigó, széncinege és a fa tetejéről hallottam cserrenni egy léprigót is. Talán, kis szerencsével még a tél előtt őt is megleshetem egy fotó erejéig.


Pécs, 2009. október 18.

Egyre közelebb

Az itatót elfoglalták a szajkók. Legutóbbi fotózás alatt három is jött-ment a környéken, és sűrűn leszálltak inni. Volt olyan pillanat, amikor két mátyásmadár is volt a beszállóágakon. Minden lehetséges pontot használnak. A leskunyhóhoz közelebbi részt pedig előszeretettel. Már kitapasztaltam, hogy ha dobbantanak a kunyhó tetején, akkor állíthatom az objektívet makró állásba, mert a következő pillanatban már ott csücsül előttem a madár. Ez kb 45-50 cm! Szokatlan közelség ettől a félénk madártól, hiszen már messziről elrepül és rekedt hangján riaszt, ha embert lát. Most meg meg is tudnám fogni, ha a kezem kinyújthatnám. Hihetetlen.

A szajkók mellett sikerült most is egy új vendéget lefényképezni. Csak pár korty erejéig maradt, meg néhány mezei verebet elkergetett egy meggyvágó.


Pécs, 2009. október 6.

Meggyvágók napja

A tél végére megérkezett nagyobb hó, és egy kis zimankó újra összerántotta a madarakat az etető köré. Újra nagy a sürgés-forgás a napraforgó körül. Szén-, barát-, kék cinege, mezei veréb, zöldike, fenyőpinty, vörösbegy alkotják a csapatot. És végre a meggyvágók is képviseltetik magukat, immár 3 versenyzővel. Szinte mindig volt egy a tálcán zsibongó tömegben. És a beszállóágat is használták, így lehetőségem volt szép egészalakos képet is készíteni róluk. A sok meggyvágóportré közé jutott pár egészen elfogatható habituskép is.


Pécs, 2009. február 18.