barátcinege

Kezdet és a vég

A november még elkényeztet minket egy kis ősz végi enyhe idővel, de az egyre rövidülő nappalok, és az egyre csípősebb reggelek biztosan jelzik a tél közeledtét. Lassan beköszönt a karácsonyváró december, amelynek hangulatához nekem mindig is hozzá tartozott a madáretetés. A nyári meleget fedett helyen töltő madáretető már nagyon kikívánkozott a szabadba. Nem volt hát mit tenni, a madáritató mellett elfoglalta megszokott helyét. Mindössze egy nap kellett csak, hogy a madarak rátaláljanak. Valódi forgatag fogadott már az első nap! Persze a cinegék uralják a terepet. Szén-, barát- és kék cinegék váltják egymást a napraforgó mellett.

Ez nem is volt annyira meglepő, az már annál inkább, hogy két csuszka is hordta rendszeresen a magot. Az elmúlt években csak az etetős szezon közepén, végén jelentek meg. Örömmel láttam, hogy már most az etetőre járnak.

Azonban még jobban örültem annak a közép fakopáncsnak, ami minden teketória nélkül az etető tálcában landolt. Mint aki már hetek, de legalábbis napok óta idejárna szemezgetni, úgy viselkedett.

A következő kellemes meglepetést egy őszapó csapat okozta. Az etető körül cserregtek, amúgy őszapósan, kíváncsian körberöpködték azt.

Teljesen elégedett voltam, hogy ilyen szépen sikerült a madáretetőt elindítani. Viszont nem csak a napraforgónak van vonzereje ez idő tájt. A cinegés kavalkádot léprigó rebbentette szét. Mint a legutóbbi alkalommal, most is előre szólt. Cserrentett egyet a közeli fák tetejéről, a következő pillanatban pedig már ott állt előttem. Szép tiszta környezetben mutatta magát, mielőtt leszállt a vízhez.

De ezúttal nem egyedül érkezett. Az itató hozzám közelebb eső részén egy másik egyed is leszállt.

Örültem, hogy megint találkozhattam a fagyöngypusztítóval. Miután elrepültek, a terep ismét a cinegéké lett. Kisvártatva azonban újabb meglepetés ért. A víz mellett apró madárka tűnt fel. Teljesen váratlanul érkezett, egyszer csak ott volt. A nagy termetű léprigó után nagyon meglepő volt a parányi ökörszem látványa. De amilyen kicsi, olyan gyors is. Végig ugrált az itató szélén, hogy teljesen lehetetlen helyen fürdeni kezdjen.

A nap szenzációja viszont még csak ezután következett. A madáritatót rejtő völgyben lassan már egy hónapja izgalmas hangokat hallani. Szinte egész nap, panaszosan csengő, hüppögő hangok hallatszanak hol innen, hol onnan. A hangok gazdáit már a tél szele hozta. Süvöltők érkeztek a környékre. Az erdőben sok virágos kőris található, annak a termését fogyasztják előszeretettel. Azt talán már nem is kell mondanom, hogy számos madarászélmény fűz ezekhez a szép, de mégis szerény madarakhoz, akik téli vendégként minden évben feltűnnek. Nos, mikor először meghallottam őket, egyből megfordult a fejemben, hogy a madáritatón jó eséllyel le tudnám őket fényképezni. Többször meg is próbáltam, de valahogy soha nem sikerült a találkozó. Ezúttal azonban a szerencse mellém állt. Az ismerős "hiüp" egyszer a szokottnál közelebbről hallatszott. Hátborzongató volt. Tudtam, hogy nagyon közel van a madár. És nem tévedtem. A következő pillanatban alig 1,5 m-re felült az itató szélére.

A rég áhított madár ott állt előttem. Szépen peckesen, ahogy egy hím süvöltőhöz illik. Kicsit várt, majd még közelebb ugrálva ivott pár kortyot.

Nehéz lenne leírni az élményt, talán annyi elég, hogy szép volt! A süvöltő távozása után egy nem kevésbé markáns madárral fejeztem be a napot. Meggyvágók érkeztek. Régen találkoztam már velük is.

Micsoda nap! Egy nagyon jó kezdete az etetős, és egyben egy nagyon szép befejezése az idei madáritatós szezonnak. Kívánni sem lehetne jobbat!


Pécs, 2012. november 27.

Léprigó

Úgy tűnik, hogy a madáritató ebben az esős időben is tud meglepetéseket okozni. Az elmúlt hetekben nem volt időm foglalkozni vele, csak sejthettem, hogy mi történik ilyenkor a les körül. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint így, az ősz végén is zajlik az élet a madáritató mellett. Nem volt ez másképp ezúttal sem. Az ősz egyik jellemzője, hogy a cinegék ilyenkor már csapatostul járják az erdőt. Több csapat is elhaladt a les mellett. Egy-egy madár néha kivált a többiek közül, hogy igyon egy kortyot, aztán gyorsan a csapat után repüljön. A fák még tartják sárguló lombjukat, szép hátteret adtak a fényképező előtt landoló barátcinegének.

Persze az őszi hangulat már a víz mellett is jelen van. A lassan hulló levelek beborítják az itatót.

A lesfotózásnak megvan az a varázsa, hogy az ember megszűnik embernek lenni. A környék történései, hangjai, rezdülései mind bejutnak a kunyhóba, de emberi mivoltunk rejtve marad. Valóban olyan érzés, mintha egybeolvadnánk a természettel. A közeli fákon dolgozó fekete harkály látványa, a magasban elhúzó daru csapat hangja, a makkot hordó szajkók recsegése, a hulló falevelek neszezése együtt olyan élményt adnak, amit csak a lesben ülve tapasztalhatunk meg. Évek óta kísér ebben az időszakban a léprigók cserregése is. A fagyöngy termését kedvelő madarak csemegézni járnak rá a már érett bogyókra. Persze a természetben semmi sincs véletlenül. A fagyöngy is várja a léprigót, hogy rábízza szaporodásának zálogát. A fagyöngy terméséből a madár csak a húst emészti meg, az ellenálló mag áthalad a tápcsatornáján, hogy a másik oldalon kipottyanva gyökeret verhessen az új nemzedék. Na ezeket a nyomokat, az elpottyantott magokat, fedeztem fel már az elmúlt ősszel is az itató mellett. Egyértelmű volt a jel, léprigók jártak a vízre. Akkor elkerültük egymást, de úgy látszik, hogy ez az év meghozta nekem a léprigót is. Cserregése előre jelezte érkezését, így nem ért felkészületlenül.

Hosszasan ivott, mielőtt újra az öreg cseres fagyöngyeihez repült. Szép pillanat volt.


Pécs, 2012. november 14.

Cinegés nap

A zöld küllővel történt legutóbbi találkozás nem hagyott nyugodni, úgyhogy a délután ismét az itatónál talált. Az áhított madár ugyan elkerült ezúttal, de unatkozni nem volt időm. Szokatlanul nagy forgalom volt aznap. A tömeget a cinegék alkották. Számolni sem tudtam, hogy mennyi széncinege jött. Zömében fiatalok. Hullámszerűen, csapatostul érkeztek, és csurom vizesre fürödték magukat.

Jutott közéjük egy-egy kék és barátcinege is. De aminek a legjobban örültem, két őszapó is landolt előttem. Szintén fiatal madarak voltak. A vízhez nem szálltak le. Talán a nagy tömeg riasztotta őket, körülnéztek, cserregtek egy keveset, majd odébb álltak.

A változatosságot egy tojó barátposzáta is növelte. Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozott is. Pár korty erejéig maradt csak.

Korábban már említettem, hogy az itatóra járó szajkók nem csak inni jönnek, hanem a víz körül gyülekező rovarok közül is zsákmányolnak. Mivel sok korhadt fát is használok dekorációnak, óhatatlanul hangyákat is hozok velük. Ezért sok faodvasító lóhangya mozog az itató mellett. A mai szajkó rájuk vadászott. Több termetes példányt is fölkapott, és jóízűen elfogyasztott.


Pécs, 2012. július 29.

Etetői körkép

Az elmúlt két hét meleg időjárása nem tett jót az etetős fotózásnak. Az ölyvek szépen elmaradoztak. Hosszú órákat töltöttem a lessátorban az üres beszállófát bámulva. Azért, hogy ne unatkozzak, sebtében készítettem egy kis féltetőt a sátor mellé, ami alá napraforgót szórtam. Így legalább az odajáró énekes madarak szórakoztattak. Így volt ez azon a hajnalon is, amikor biztos voltam benne, hogy ölyvet fogok fényképezni. Hát annak a reggelnek az eredménye is egy barátcinege fotó lett.

A erdei etetőnél szerencsére nem ilyen drámai a helyzet. Csak a madár csapat összetétele változott meg, a kezdeti fenyvescinege fölény alább hagyott. Vannak azért jó páran, de nem ők képviselik a többséget.

Az etetőknél megszokott széncinege tömeg itt is kezd kialakulni.

De a lényeg megmaradt. A búbos cinege továbbra is állandó vendégem. Érdekes, hogy az erdőben több példány is tartózkodik, de csak a gyűrűs madárka szokott rá az etetőre. Nem is a napraforgó vonzza igazán, hanem a faggyú és a háj ami megbolondítja. Szabályos időközönként visszatér, hogy csemegézzen kedvenc eledeléből. Ezt kihasználva megpróbálom minél több helyzetben lefényképezni, ki tudja mikor lesz megint ilyen tél, amikor vendégül láthatom ezt a szép madarat.


Pécs, 2011. január 22.

Késő őszi itatózás

A madáritatós szezon a végéhez közeledik. Lassan eljönnek a tartós fagyok, és akkor bezár a söntés. De még most is hoznak kellemes meglepetést az itt eltöltött órák. Nem túl nagy a forgalom, de ami van az minőségi. Néhány jó fajjal találkoztam legutóbb. Érdekes, hogy az októberre jellemző állandó szajkó vendégek most elmaradnak, helyettük viszont minden alkalomra jut jó pár meggyvágó. Így volt ez most is. Galagonya és csipkebogyótól maszatos csőrrel jönnek, isznak és már mennek is. Nem úgy a nap sztárja. Apró madárka mozgott az itató mögötti bokrokban. Egyre közelebb jött, mígnem hirtelen a beszállóra szállt. Régi ismerős a vízmosásokból, öreg erdőkből. Előttem illegette magát az ökörszem. Nagy kedvencem ez a picúr madárka. Sokszor csodálkoztam rá meglepően erős énekére, vagy gyors, surranó röptére. Most sem hazudtolta meg magát. Nagyon nehéz volt követni az objektívvel, folyamatosan babrálni az élességállítással. Egyfolytában mozgásban volt. Szerencsére sokáig az itató körül mozgott, fürdőzésbe is kezdett. Sikerült néhány egészen jó képet készíteni.

Mikor közelebb jött, egy-két portré is készült.

Miután hagyta magát körbefotózni, dolga végeztével továbbállt. Levezetésképp egy szép kis barátcinege szórakoztatott. Egyszerű, ámde nagyon kedves madár. Fotózása már a közeli madáretetésre emlékeztetett. :)


Pécs, 2009. november 18.