vörös mókus

Kelempászmadár

10 év. Ennyi ideig állt a madáritató ugyanazon a helyen. Sok élményt, fotót adott, szerettem az ott eltöltött órákat. Az utóbbi néhány évben azonban olyan változások történtek a környéken, amelyek elvették a hely varázsát. A közeli öreg cseres-tölgyest kivágták, eltűnt a sok lábonszáradt fa, a völgy jellege gyökeresen megváltozott. Az öreg fákkal együtt az odúlakó madarak is eltűntek, és rendszeresen szólt a fűrész, nagy volt a jövés-menés. Sajnáltam nagyon, de meghoztam a döntést, költözik a madáritató. Vagyis hogy pontos legyek, újat terveztem építeni. Régi lesemet jóbarátomra hagyományoztam, akiben éledezik a madárfotózás szeretete, én meg mindig szívesen támogatom a feltörekvő tehetségeket, úgyhogy hajrá Bandi! :) Szóval az elhatározás megszületett, a helyet is kinéztem, és márciusban, ahogy a madáretetős szezon véget ért, és lett némi szabadidőm, a terveket megvalósítottam.

Gondoltam, hogy eltelik némi idő, mire a madarak odaszoknak, ezért egy tesztleselkedést követően, magamat kameracsapdával helyettesítettem, így követtem nyomon az elmúlt két hónap eseményeit. A szajkók, rigók, cinegék szinte azonnal megjelentek, és kis idő elteltével más is feltűnt a kameracsapda felvételein. Május elején tudtam időt szakítani, hogy a vendéget közelebbről is megnézzem. Tudtam, hogy mire számítsak, ezért nem ért váratlanul, amikor a medence mögött, az erdő talaján feltűnt a mókus. Határozott ugrásokkal közeledett, és a következő pillanatban már ott is ült előttem a víz szélén.

Belenézett a kamerába, én meg csak mosolyogtam.

Keresett egy jó helyet magának,

ivott pár kortyot,

és már ment is dolgára. Rövid, de úgy érzem előremutató találkozás volt ez. Mindig is szerettem volna egy rendszeresen bejáró mókust az itatónál, sajnos az előző helyen ez nem történt meg. Most azonban minden jel arra mutat, hogy ez megváltozik. És persze tudjuk, hogy a mókus is madár, csak kelempászmadár. :)


Pécs, 2022. május 9.

A hónap képe - 2020. október

Vörös mókus - 2020. szeptember, Mecsek

Régóta vártam már, hogy a madáitató környékén élő mókusok a víz mellett is megjelenjenek. A szeptemberi aszálynak köszönhetően végre ez is megtörtént.

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/100, ISO 1600, -1EV beállításokkal készült.


Pécs, 2020. november 1.

A mókus és a küllő

Száraz az idő, na meg meleg. Mondanom sem kell, hogy nincs már pocsolya az erdőben, így a madáritató forgalma várhatóan fellendül. Így van ez már szinte minden évben ilyenkor. Gondoltam is a fotózásra, de csak vízhordásra futotta az időmből. Az egyik ilyen alkalommal azonban történt valami, ami megadta a kellő lökést. Miközben a medence mellett motoztam, zördült az avar, és a leskunyhó melletti fatörzsön megjelent egy mókus. Persze azonnal észrevett, és már ott se volt. Csak hangos riasztását hallottam, miközben eltűnt az erdőben. Tíz éve is már hogy madáritatóval foglalkozom, és azóta várom, hogy mókus kerüljön itt lencsevégre. Mindezidáig hiába. Talán most sikerülhet, ha az aszály a vízhez szoktatta. Egyből lett egy kis szabadidőm, hogy utánajárjak a dolognak. :) Pár nappal később egy délelőttöt rá is szántam. Eleinte nem történt semmi extra. Pár cinege mozgott csak a víz mellett. Az első kockát egy tojó kormos légykapó kapta.

Ritka vendég errefelé, de hát vonulás van, bármi előkerülhet. A légykapó hamar távozott, de nem hagyott egyedül. A fák közül zöld küllő kiabált hangosan, majd pár pillanat múlva előttem landolt.

Hű, nagyon megörültem neki, egy fiatal, átszineződő példány volt. Bár a jelenléte folyamatos a környéken, ritkán volt szerencsém hozzá. Sokáig előttem volt. Hol a földön keresgélt, hol az itató körüli ágakat vizsgálta át. Készült róla pár kép.

  

  

Jaj de jó volt. A küllő távozása után örömmel néztem vissza a képeket. Egy darabig úgysem történt semmi érdemleges. Csak a gyíkok futkároztak időnként a víz melletti rönkön.

Épp egy szajkó ücsörgött a medence szélén,

amikor ismerősen megzörrent az avar, és az itató melletti rönkön megjelent a mókus.

Mindössze 1,5 méterre volt, így miközben ivott, csak portréra volt lehetőség, de végeredményben elégedett voltam. :)


Pécs, 2020. szeptember 15.

Mókus

Bár fotós projektjeim nagyrészt madarakról szólnak, azért vannak terveim négylábú állatokkal is. Igaz, hogy nincs tolluk, de nagy kedvenceim például a mókusok is. Régóta tervezgetem, hogy miképpen tudnék közelebb kerülni hozzájuk. Vagyis talán az jobb megfogalmazás, hogy régóta várom, hogy ők rám találjanak. :) Hát ez is bekövetkezett. A harkályok számára diót is  rakok ki rendszeresen, amit a nagy fakopáncsok előszeretettel fogyasztanak. Egy ideje azonban feltűnt, hogy a diókupac között vannak olyan üres héjdarabok, melyeken szemmel láthatóan harapásnyomok vannak. Hát jól van, majd csak fény derül a dologra, gondoltam. Így lett. A les mögül avarzörgés hallatszik. Olyan szakaszos, megáll, elindul. Egyre közelebbről hallom, míg nem jobbról, az öreg cserfák között, vöröses folt ugrál be a képbe. Mókus! Meg sem áll a diókupacig. Nagyon közel van, talán 2 m-re. Egyből válogatni kezd a diók között, majd egy szép darabot kezelésbe vesz. Forgatja, próbálgatja, majd nekiáll kibontani. Hallani, ahogy éles fogaival lyukat rág a kemény héjon. Nagyon aranyos! :)

Miután megette a finom dióbelet, neki fogott a raktározásnak. Egymás után vitte el a diókat, és rejtette el az avarba, korhadó fatörzs alá. Ha így folytatja, nem lesz elég a dió a tél végéig. :) Eközben egy szinttel feljebb is zajlik az élet. A harkályok egymást váltják a beszállófákon, míg a mókus a földszinten szorgosan dolgozik.


Pécs, 2013. január 30.