mogyorós pele

Odútelep

Pontosan két hete jártam az odútelepen. Ennyi idő után már kell egy ellenőrzés, mert olyan gyorsan történnek a dolgok a cinegéknél, hogy az ember könnyen lemaradhat bizonyos részletekről. A múltkor még betakargatott tojásokat találtam, most már fiókákra is számítottam. Illetve mostanra ki kell derülnie, hogy mely fajok költöttek az odúkba. Így is volt. Rögtön az első odúban már egy hetes széncinege fiókák ücsörögtek. Szokás szerint egymás hegyén hátán. Nincs az a szűkös hely, ahol egy cinege fészekalj el ne férne.

Ez a fészekalj volt a legfejlettebb, egy másik odúban éppen ezekben a napokban kelnek a fiókák. A csupasz fiókák alatt még tojások lapultak. 7 fióka és még 7 tojás, ez azt hiszem rekord ezen az odútelepen. Nem nehéz elképzelni, ha az összes tojás kikel, micsoda munka hárul a szülőkre, hogy az összes utódot felneveljék.

A többi odúban még tart a kotlási fázis. Ilyenkor nagyon óvatosan kell az odút leemelni, és a tetejét kinyitni. Nagyon sokszor a kotló szülő nem repül le a fészekről. Egyrészt nagyon erős a kotlási ösztönük, másrészt nem nagyon tud mit kezdeni azzal a dologgal, hogy megnyílik a lakás teteje. Ezért ha óvatosan mozgunk, minden további nélkül a helyükön maradnak.

Így volt ez a széncinegékkel és a kék cinegékkel is. A 8 elfoglalt odúból kettőben költenek a kék sapkások.

Ez a faj is jellemzően sok tojást rak. Az egyikben tudtam megszámolni, itt 12 utód várható.

A mogyorós pelék is a helyükön voltak, bár az egyik egy odúval arrébb költözött.

A legvégére azért jutott egy kis meglepetés is. A madarakon kívül sok más állat használja az odúkat. Darazsak, pókok, éjjeli lepkék már előfordultak, de gyíkkal most találkoztam először. Az egyik lakatlan odúban fali gyík pihent.


Pécs, 2014. április 16.

Odútelep

Április elején már aktuális egy ellenőrzés a cinegés odútelepeken. Az időjárás alakulása miatt már előrehaladott állapotokra számítottam, és újra itt a nagy kérdés, vajon idén lesz-e búbos cinege költés valamelyik odúban? Na, majd meglátjuk. A régi odútelep 20 odúja közül 8-ban találtam már tojásokat. Némelyikben csak 4, de volt amelyikben 11 tojás lapult már. Azonban valamennyi még a kotlás előtti állapotban. A cinegék, amíg nem teljes a fészekaljuk, nem kezdik el a kotlást, hanem a fészekanyaggal betakargatják a tojásokat, amíg a teljes tojásszám meg nincs. Én is így, betakargatva találtam őket. Hogy mely fajhoz tartoznak, az még rejtély. 

Két odúban megtaláltam a már megszokott mogyorós peléket is. Bár az odúk nem számukra készültek, azért örülök nekik, védett állatok.

Az újonnan létesített odútelep odúi még érintetlenek. Azonban a füleskuvikok számára kihelyezett odúk egyikében is cinege tojásokat találtam. Itt a gazda kilétére is fény derült. Széncinegék foglalták el a "D" típusú odút. Nem lesz szűkös a lakás nekik, az biztos. :)


Pécs, 2014. április 3.

Odútelep

Cinegés odútelepem soron következő ellenőrzésére érkeztem a fenyvesbe. Az eltelt pár hét elég volt arra, hogy az első fészekalj fiókái kirepüljenek, és az odúkban elkezdődjön a második költés. A kék cinegéknél ugyan még nem, de a széncinegés odúkból kettőben már a fiókák helyett újra tojásokat találtam, míg egyben kirepülés előtt álló fiókák lapultak, szorosan egymás mellett.

A búbos cinegéknél is örömteli változás volt. A hatos odúból kirepültek a fiókák. Helyettük csak a letaposott fészekanyagot találtam. Kicsit szomorúan konstatáltam a helyzetet, mert azért titkon reméltem, hogy második költés is lesz. Viszont rossz kedvem egyből elszállt, mikor az ötös számú odút leemeltem a helyéről. Ugyanis az odú berepülőnyílásán egy búbos cinege kukucskált ki, majd amikor a tetőt leemeltem, nem tetszésének hangot adva repült ki a szomszédos fára. Az odú alján öt tojás lapult. Kis pártfogoltjaim az előző odúból átköltöztek a szomszédos, üresen álló odúba, hogy a másodköltés fészekalját ott neveljék fel.

Gyorsan távoztam a helyszínről, hogy minél rövidebb ideig zavarjam őket. Most újabb két hét izgulás következik, hogy ez a fészekalj is szerencsésen kirepüljön. Madarász olvasóim talán értékelik az alábbi kis összehasonlító képet. Az érdekesség kedvéért egymás mellé tettem a három cinege faj tojásait, amiket kis odútelepem eddig produkált. Balról jobbra búbos cinege, kék cinege, széncinege. A fészeképítési különbségek és a tojások mintázatbeli eltérései is jól megfigyelhetők.

Végül a mogyorós pele is előkerült. Szép kis fészket épített magának a biztonságot nyújtó odúba.


Pécs, 2012. május 21.

Odútelep

Váratlan izgalmakat hozott a legutóbbi odútelep ellenőrzés. Az egész apropója tulajdonképpen az volt, hogy Dénes éves madarászlistáján még nem szerepelt búbos cinege megfigyelés. Gondoltam ezen ne múljon, úgyis aktuális már az újabb odúellenőrzés, és mivel a fenyvesben elő szokott kerülni a búbos cinege, hát nagy esély volt a megfigyelésre is. Bevettük hát magunkat a fenyvesbe, hogy sorra járjuk az odúkat. Rögtön az első odú apró meglepetéssel szolgált. A korábbi ellenőrzéskor már tojások lapultak az odú mélyén, amiket én széncinege tojásokként azonosítottam. Most viszont jöttünkre, az odú nyílásán egy kék cinege kukucskált ki. Az odút felnyitva pedig egy frissen kikelt fiókát találtunk a többi tojás között. Lám mindig tanul az ember. A kék és széncinege tojások meglehetősen hasonlóak.

A következő odúban széncinege kotlott. Nem zavarta túlságosan, hogy megnyílik a lakása teteje, szépen megvárta, míg lefényképezzük, és finoman visszahelyezzük a fa oldalára. Ha jól láttam, már ő is kis fiókákat takargatott.

Még két odúban voltak tojások az előző ellenőrzéskor, itt már nagyobbacska fiókák ültek szorosan a fészekben.

Miután mindegyiket megszámoltuk, ismerős hangra lettünk figyelmesek. A fák tetején búbos cinege szólt. Rövid várakozás után meg is láttuk. Na, megvan Dénesnek a megfigyelés! Ám ahogy jobban nézzük, a csőrében rovarokat tartott, és azokkal ugrált fáról-fára. A jelenet csak egyet jelenthet. Etetni megy. Tehát valahol fészke van. Miközben a következő odúhoz sétáltunk, azon tanakodtunk, hogy vajon hol rejtőzhet a fészek, melyik fán lehet az odúja, vagy esetleg búbos cinege szokás szerint valami tuskó mellé fészkelt le a földre? A 6-os odút csak rutinszerűen veszem le, hiszen a múltkor üres volt. Amikor viszont a tetejét levettem, hirtelen gyermeki izgalom lett úrrá rajtam. Az odúban fészek volt, és a fészekben fekete-fehér csíkos fiókák lapultak. BÚBOS CINEGE! Beleköltött az odúba! Nem is tudom leírni, hogy mit éreztem. 2010 őszén találtam meg a búbos cinegéket ebben az eldugott kis erdőben. A rá következő télen hatalmas siker volt számomra, hogy egy példányt sikerült az etetőre szoktatni, és addig álmaimban sem remélt képeket sikerült készíteni róla. A következő ötlet az odútelep volt. Az erdőbe kihelyezett kis odúteleppel kísérletet tettem arra, hogy a búbos cinegét költésre bírjam. Bár ez akkor az odúkkal nem sikerült, a madár mégis költött a fenyvesben, amit egy fiókáit etető öreg madár megfigyelésével bizonyítottam. Első fészkelési adat Baranya megyéből, nagy szám volt. És most pedig a számukra kihelyezett odúk közül az egyiket elfoglalták, és sikeresen költöttek is benne. Bezárult a kör. Madarászként nem is kívánhatnék többet! Talán csak egy másodköltést! :) Dénes pedig a megfigyelése mellé még 7 búbos cinege fiókát is meggyűrűzött.

Fantasztikus nap! A végszót viszont egy újabb újdonság jelentette. Az utolsó odúk egyikében mogyorós pelét találtunk. Gyakori lakója az odútelepeknek, örültem, hogy itt is megtaláltuk.


Pécs, 2012. május 4.