volgyis blogja

Míg ő gyanútlanul álldogált, mint aki csak véletlenül keveredett oda, a jégen dolmányos varjak landoltak.

Ártatlanul csipegették a jeget, mintha valami érdekes lenne ott,

közben persze egyre közelebb oldalaztak a les elé rakott csali felé.

Nagy színészek, az már biztos. Ezen aztán a gém is kellőképpen felbátorodott, és a közelbe oldalgott.

Ezt látva persze a már a közelben várakozó ölyv is akcióba lépett.

Hamar felgyorsultak az események, ugyanis újabb szürke gém keveredett elő, és azonnal a már várakozó társának esett.

Nem hagytak egymásnak nyugtot. Amint az egyik leszállt a közelben,

a másik azonnal érkezett, és folytatódott a kergetőzés.

Akkorák ezek a madarak, hogy egyet is alig tudtam a keresőbe illeszteni, de azért a végére, mikor már kellő távolságba üldözték egymást, csak sikerült a nyughatatlan párost együtt is keretbe foglalni.

Ennyi fért a napba. A sasoknak nyomát sem láttam, úgy látszik bújócskát játszanak velem. Sebaj, legközelebb nem én leszek a hunyó.

Egy nyest a tolvaj. Egyelőre nem tudom mit kezdjek a dologgal. Ha nappal mozogna, még örülnék is neki, de így csak bosszúságot okoz. Valami trükköt kell kieszelnem, addig pedig marad a cinegehad, és a két csuszka.

Amint az időjárás megengedte, a célfajokat előtérbe helyezve, az etetést is megkezdtem. Többé-kevésbé rendszeresen ki is jártam. Azonban az elmúlt közel másfél hónap alatt a hely nem hozta azt, amit vártam tőle. A jó fajok egyelőre elmaradtak, így maradt a szürke törzsek közötti hangulat, és a madáretető körüli apró szárnyak surrogása.

Persze az események alakulása nem feltétlenül az én kívánságom szerint alakul, ezért néha meg kell elégedni az esős hangulatba érkező egy szem madárral is.

Őket legtöbbször a dolmányos varjak követik.

Az iszapban tapicskolnak, és egymást biztatva egyre közelebb kerülnek.

Ezen a nyüzsgésen felbátorodva aztán megérkeznek az ölyvek is.

De ezzel együtt elkezdődik a folytonos zaklatás is,

mert az mindig finomabb, ami a másiknál van.

Amikor pedig már az ellopható falat sem elég, akkor még mindig lehet kötözködni.

Ez az a pillanat általában, amikor betelik a pohár. Az ölyv megunja a folytonos kellemetlenkedőket, és odébbáll a megszerzett konccal együtt. A placc kiürül. A fotós szerencséje azonban, hogy a természet színpadán, soha nem megy le a függöny, és mindig van egy újabb felvonás...

de nincs semmi izgalmas történés, ezért inkább csak szemlélődök, és folyton a nádas felé pillantok, hátha megjelenik egy szőrös fej...

... És láss csodát, megjelent.

Na de mi ez kérem? Hát egy róka. Szegénnyel elbánt az élet.

De őt láthatóan nem zavarta a kinézete, határozottan fésülte át a területet egy kis harapnivaló után kutatva.

Miután összeszedett néhány falatot, jóllakottan nyalta meg a szája szélét.

Jót mosolyogtam. Szerencsétlennek van elég baja, de azért azt meg kell hagyni, ami szép az szép. :) Lehet, hogy meghallotta a gondolataimat, mert válaszképpen ő is kifejtette a véleményét. :)

Majd vetett felém még egy pillantást, és mint aki jól végezte dolgát, szépen elsétált.

Hát így jártam. Szőrös állatot akartam, megkaptam. :)