Blogok

Gyertek haza ludaim

Már bőven benne járunk az áprilisban, mire minden akadály elhárult, és vízre szálhattam. A márciusi fagyok miatt befagyott víz, majd a tó nem várt lecsapolása hiúsították meg a kora tavaszi tutajozást. Bosszantó volt, de nem tudtam mit tenni, hát vártam, hogy a dolgok rendeződjenek. Április elején végre úgy tűnt, hogy helyre áll a rend. Úszó lesem vígan ringatózott a nádas szélén, türelmetlenül várva gazdáját.

A szombat hajnal alkalmasnak is tűnt, hogy elindítsam a hatodik tutajos szezont... Az eget nehéz felhők takarták, a napfényre kevés esély mutatkozott. Ahogy pirkadni kezdett, ez egyre nyilvánvalóbbá is vált. Egy-egy lángoló felhő jelezte csupán a napkelte idejét.

Sebaj, a vizet betöltő hangok, a nádasból kihallatszó loccsanások és a les jól eső atmoszférája ellensúlyozta a fény hiányát. A tutaj elé beúszó kis vöcsök pedig elindította a napot is.

Régi ismerős már, de egy szép, közeli kis vöcsök fotónak mindig van helye a kollekcióban.

Szárcsák is mozogtak a közelben. Javában megy az ilyenkor szokásos kergetőzés. Néhányuk homlokpajzsán véres hegek árulkodnak az összecsapások komolyságáról.

Szóval jó volt a hangulat. Pirregett a tücsökmadár, megszólalt idén először a kakukk, és a nádas fölött rétihéják járőröztek. És a hangokból ítélve a libák is felébredtek. Először a nádas mélyéből hallatszott egy-egy gágogás. Majd egyre több, egyre közelebbről, aztán már a látótérben is átrepült néhány. A tutaj mostani pozícióját a korábbi két év megfigyelései alapján választottam. Libát akarok fényképezni, mégpedig közelről. Ráadásul a napokban már frissen kikelt fiókákat is láttam, úgyhogy nagy volt bennem az izgalom. Talán fél óra is eltelt ebben a feszült várakozásban, mikor egészen közel szólt egy hangos gágogás, amit finom csobbanások, loccsanások kísértek. Libák vannak a közelben, méghozzá nagyon közel. Levegőt is alig mertem venni, amikor megláttam. Nem lehetett messzebb 2-3 méternél. Halkan sziszegve, a környéket pásztázva úszott be elém a gúnár.

Nagyon közel volt. Forgolódott, pásztázta a környéket, és szemmel láthatóan a rá meredő fényes szemet méregette.

Egy oka lehet csak annak, hogy ennyire figyelmes, és ez szinte azonnal ki is derült. A les elé apró, sárga tollgombócok úsztak be.

Fiókái miatt volt ennyire izgatott. Mielőtt bevezette volna családját a vízre, felmérte, biztonságos-e a terep.

A kislibák pedig halk csipogásokkal a forgolódó gúnár után igyekeztek, hol jobbra, hol balra,

mígnem aztán a hátvédként megérkező tojó zárta a sort.

Amíg a gúnár a les mellett, a gyékénysáv mentén tovaúszott, a kis csapat várakozott pár másodpercig előttem,

majd miután biztonságosnak bizonyult a továbbhaladás, ők is követték, és eltűntek a szemem elől.

Micsoda pillanatok voltak! Talán az egyik legmegkapóbb jelenet a libák életében, amikor a szülők a frissen kikelt fiókáikat vezetgetik. A féltő, óvó szülői viselkedés, és a fiókák ragaszkodása a szüleikhez nagyon kedvessé teszik a nyári ludak családi életét. Három tutajos szezon kellett, hogy mindezt testközelből átélhessem. Felemelő érzés volt.


Pécs, 2022. április 10.

Márciusi ilyen-olyan

A tavasz beköszöntével, március elején a téli lesek bontásával, és a tavaszi szezonra való felkészüléssel foglalkoztam. Még tavaly ősszel elkészült egy új projekt bázisának szánt vízparti les,

amelyből szándékaim szerint néhány olyan fajt tudok majd fényképezni, amelyekhez eddig nem volt szerencsém. Március folyamán itt meg is történtek a friss előkészületek, és a hónap végére a vízszint is közel ideális szintre emelkedett.

Az új lest egy szürke gém avatta fel.

Meglátjuk mi sül ki a dologból...

Ezzel párhuzamosan természetesen jó öreg tutajomat is csatarendbe állítottam. A korábbi két szezonban a libák nyomába eredtem, de a faj keményebb diónak bizonyult, mint azt elsőre gondoltam volna. Több olyan pillanat, helyzet van még a fejemben, amit szeretnék képekbe önteni velük kapcsolatban, ezért van még teendő ezen a téren. Ám a körülmények nem engedték, hogy tutajozzak is. Némi kárpótlást a barkóscinegék nyújtottak, miközben a parton az elvesztegetett időn sopánkodtam.


Egy kis építkezés is jutott még márciusra. Új madáritatót üzemeltem be egy új helyen. Erről majd bővebben egy kicsit később. Reményeim szerint az új helyszín ad némi új lendületet is az itatós fotózáshoz. Meglátjuk...


Pécs, 2022. április 9.

Ahónap képe - 2022. március

Barkóscinege - 2022. március, Pellérd

Márciusban nem sok fotó készült. No nem azért, mert nem foglalkoztam a fotózással, hanem mert nem az exponálás, hanem inkább a háttérmunka dominált. Ráadásul amikor fényképezni szerettem volna, a körülmények nem engedték. Azért készült pár kép például a barkóscinegékről. A tutajozási szándékaimat meghiúsító körülmények csak a parton való nézelődést tették lehetővé, és a barkóscinegékkel próbáltam kezdeni valamit...

Ahónap képe - 2022. február

Fenyőpinty - 2022. február, Mecsek

Februárban a madáretetőnél stabilan jelen lévő fenyőpintycsapat engem is odaszögezett. Nagy élmény volt figyelni örökké vidám társaságukat. A fenyőpintyek és a hónap folyamán beköszöntő tavasz remek hangulatot adott a fotózásokra is. Ezt a két momentumot próbáltam a képekbe önteni...

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f8, 1/500, ISO 3200 beállításokkal készült.


Pécs, 2022. március 1.

Csökkenő forgalom

Nem csoda, a madáretető körül zsong az élet. A harkályok dobszója, csuszkák trillája, fakuszok éneke tölti be az erdőt. Így hát utoljára töltöttem fel az etetőt, és egy amolyan szezonzáró leselkedésre is beültem a kunyhóba. Szeretem azt a hangulatot, amikor a fák közé betűző nap játszik az árnyékokkal. Hát én is játszottam kicsit a bereppenő széncinegékkel.

A barát és kék cinegék szinte teljesen eltűntek, a tojó nagy fakopáncs is csak rövid időre nézett be.

Egy-egy csuszka még rendszeresen megérkezik,

de a fenyőpintyek száma jelentősen megfogyatkozott.

Persze nem lehet okom panaszra, remek volt az elmúlt hónap, amit velük tölthettem.


Pécs, 2022. február 26.

Téli tavasz

A langymeleg szél mindenhova befújja a tavasz hangulatát. Az erdőszélen lassan levirágzanak a mogyoróbokrok, a réteken teljes pompájukban barkáznak a füzek, az erdők alatt szinte mindenhol virágzik a hóvirág. Nincs ez másként a madáretetőt rejtő erdőben sem. Kapóra is jött, hogy a hegyoldalban itt-ott jelen lévő rezgő nyarak robbanásszerűen virágzásnak indultak, tavaszhangulatú kedvemet tehát nyárbarkával öntöttem képekbe. Szerencsére a forgalom a téli tavasz ellenére mit sem enyhült. A cinegék és csuszkák megbízhatóan járnak,

de az attrakciót továbbra is a stabilan jelen lévő fenyőpintyek jelentik.

Nagyon tetszik ez a vidám, folyton civakodó társaság.

Ráadásul a hímek láthatóan kezdenek átszíneződni, néhányuknak egyre markánsabb már a fekete csuklyája.

Remélem kitartanak még egy ideig, nem láttam még nászruhás fenyőpintyet...


Pécs, 2022. február 19.

Kitartó fenyőpintyek

Az öreg erdő, így február közepe felé, már a harkályok dobolásától hangos. A csuszkák trilláznak, a kék galambok búgnak, időnként hallatszik a fakuszok szép éneke, és a hamvas küllő csengő kiáltása. Kitavaszodni látszik. Ennek ellenére az erdő mélyén megbújó madáretetőnél még mindig nagy a forgalom. Rendületlenül járnak a cinegék,

és végre megjelentek a harkályok is. Két példány is látogatja napjában többször az etetőt.

Ám ami igazán izgalmassá teszi az egészet, az a kitartó fenyőpintycsapat. Létszámuk ugyan némileg megcsappant, de így is előfordul, hogy 50-60 példány van egyszerre a leskunyhó előtt. Szenzációs egy társaság. Amikor ellepik az etetőt, szinte mozog a környék, ahogy az ágakon és a földön mindenütt fenyőpintyek vannak. Igyekszem kihasználni a lehetőséget.


Pécs, 2022. február 12.

Pintyinvázió

A januári fagyok alatt a sasok kergetése és a guvatok lekötötték a szabadidőmet, így a madáretetővel már nem tudtam foglalkozni. Persze azért a harmadik szememmel nyomon követtem ott is a történéseket, amelyek nagyon kedvezően alakultak. Így miután a vizeken a jég levonult, beköltöztem az erdei leskunyhóba. A kameracsapda felvételei nagy forgalmat mutattak, nem ért hát meglepetés, amikor erről a saját szememmel is meggyőződhettem. A madáretetőnél tekintélyes fenyőpintypintycsapat vert tanyát. Voltak olyan évek, hogy egyet sem láttam, most meg vagy százan zsizsegnek az etető körül.

Bele is csaptam a dologba, és amint egy-egy fölröppent valamelyik beülőre, már kattintottam is.

A baj csak az volt, hogy ez meglehetősen ritkán történt meg,

ugyanis figyelmen kívül hagytam azt a tényt, hogy az elmúlt hetekben nagyon sok napraforgó került a madáretető alá, a földre. A fenyőpintyek pedig, szokásukhoz híven, leginkább ott matattak. A jó magasságban lévő ágakat ezért jobbára a cinegék használták,

na meg az egy szem meggyvágó, ami a fenyőpintyekkel együtt érkezett.

Tulajdonképpen így telt el a nap, de legalább azt kitaláltam, hogy a fenyőpintyeket hogyan fogom feljebb csalni.

Hamar sort is kerítettem az ismétlésre. Reméltem, hogy a csel beválik majd amit kieszeltem, ám mielőtt ez kiderült volna, az érkezésem után visszaszállingózó madarak hirtelen eltűntek. Azonnal tudtam az okát, és pár pillanat múlva már láttam is.

Egy szép, hím karvaly szemezett velem a beülő tetejéről. Ó, milyen régóta vártam már. Ez a 14. tél, amikor fényképezővel ülök a madáretető mellett, és ez volt mindössze a második alkalom, amikor a bejáró karvaly leült elém.

Nagyon szép volt. Az öreg bükkök között beszűrődő finom reggeli fény, és az erdőt kémlelő karvaly idilli látványt nyújtott.

Rövid nézelődés után aztán a kis ragadozó ellibbent, és a kismadarak szépen sorjáztak vissza az etetőre. A fent sürgölődő cinegék alatt újabb meglepetés tűnt föl. A földön, a falevelek között egérszerű villanást láttam, de ennek az egérnek csőre is volt. Fakusz keresgélt a kiszóródott napraforgó között. Nem ezt szoktam meg a fakusztól. Mindig a vastag fatörzseken kúszik, földön talán még nem is láttam. Vártam, hogy mi fog történni, és fel is ugrott az egyik vastagabb ág alsó felére,

de nem jutott tovább, mert az etetőre érkező fenyőpintycsapat elriasztotta. Sebaj, legalább már itt van az egyik faj, amiért ide költöztettem a lest. De foglalkozzunk azzal, ami van, és hát fenyőpinty az volt bőven.

Egyből alkalmazkodtak az apró változáshoz, amit eszközöltem, és lám, egyből a megfelelő magasságban voltak.

Nem volt még ilyen élményben részem. Ahová csak néztem, mindenütt fenyőpintyek voltak.

Csak meg kellett várnom, amíg egy-egy a megfelelő helyre kerül.

Amikor a nap szerencsésen sütött be a fák közé, még némi akcióra is futotta.

Kivételes nap volt, az már biztos. Kíváncsi vagyok hova fejlődik a pintyinvázió.


Pécs, 2022. február 06.

Jég veled

A február elejére beköszöntő enyhe időjárás egy csapásra keresztül húzta a számításaimat. A vizeken a jég nagy része hamar elolvadt, úgy tűnt a sasos projektben szünetre kényszerülök. A szegélyeken kitartó keskeny jégsáv adott még egy halovány reményt, megpróbáltam hátha sikerrel járok. Ám ezúttal sem ért meglepetés, bár jól indult a nap. Az ismerős szürke gém hamar megérkezett,

és az egerészölyvek is megmutatták magukat.

Ám a nap folyamán a reggel még jó tíz méter széles jégszegély a szemem láttára olvadt el, a hullámzó vízben egyre nagyobb darabok tűntek el a szemem elől. Sast ugyan láttam, de csak távolról. A tavon tartózkodó récecsapat kötötte le a figyelmét.

Egyelőre nincs mit tenni, győzött a februári tavasz...


Pécs, 2022. február 05.

Ahónap képe - 2022. január

Guvat - 2022. január, Pellérd

A januárban jelentkező hideg időjárás miatt végre befagytak a tavak, így lehetőségem nyílt rá, hogy a jégbe zárt tutajról lessem meg a téli nádas madarait. Terveim között szerepelt, hogy a telelő bölömbikát becsalom a fényképező elé. Ez ugyan nem sikerült, de azért a guvatoknak köszönhetően néhány izgalmas napot eltöltöttem az úszó lesben. Természetesen ezúttal a hónap képe is a guvatos sorozatból kerül ki.

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f8, 1/1250, ISO 800, -1EV beállításokkal készült.


Pécs, 2022. február 1.