Blogok

Karácsony szelleme

Az ünnepek közeledtével még kiszaladtam a leshez, hogy ne csak otthon legyen terített asztal, hanem kedvenc tollasaim se szenvedjenek hiányt semmiben karácsonykor. És mivel kaptam a családtól egy nap kimenőt az ünnepi készülődés közepette, hát az etetők feltöltéséből egy egész napos fotózás kerekedett. Az egész napos egy picit mondjuk túlzás, mert már volt vagy fél tíz, mire kiértem. De hova is siessek? Ilyenkor úgyis mindenki rohan. "Mindenki nyugodjon le a ... !" :) Na szóval szép kényelmesen elrendezkedtem, és tízre már a lesben gubbasztottam. A madáretetőn szinte egyből visszaállt a forgalom. Bár elég enyhe idő van, mégis szokatlanul sok madár van. Irgalmatlan sok széncinege, néhány zöldike, és egy-egy tengelic csapat is beesik. Velük múlatom az időt egészen délig.

Az első két ölyv dél körül kezdett el mozgolódni a terület fölött. Mielőtt beszálltak volna, tettek pár kört. Megpróbáltam lekövetni őket, hát ezt még gyakorolnom kell. :)

Szóval megjött az első két madár. Nem sokat vártak, egyből a húsra vetették magukat. Húzták-vonták a belsőséget, és amikor túl közel kerültek egymáshoz, egy kis viaskodás is kialakult közöttük.

Bár messze nem tökéletes, de nagyon örültem ezeknek a pillanatoknak.Ezek az első értékelhető akcióképek, amiket sikerült rögzítenem. Az indulatok aztán hamar lenyugodtak, és a két ölyv egymástól tisztes távolban hosszas táplálkozásba kezdett. Majd fél óra eltelt, mire az ölyvek nyugalmát újabb érkezők zavarták meg. A közelből felhangzott az ismerős "korr". Megérkeztek a hollók.

A menetrend ugyanaz, mint legutóbb. Egy tiszteletkör az etetőtér felett, majd landolás a beszállófán.

Feszült pillanatok ezek, de a két holló, mert a másik is megjött közben, csak a földre szállt le, teljesen nyugodtan viselkedik. A már a területen lévő két ölyv jelenléte úgy látszik őket is megnyugtatja.

Nincs miért idegeskedni, élvezem a látványt, amit ennek a szép madárnak a közelsége okoz. Mielőtt leugrana a földre, forgolódik picit, innen is, onnan is megmutatja magát.

De mivel a földön lévő holló már a még mindig mohón táplálkozó két ölyv felé indult, ő sem nézelődött tovább, leugrott a társa mellé.

Odasettenkedtek, és az ölyvek "orra" elől elhúzkodták a zsiger közti zsiradékot, és a csőrükbe gyömöszölve elrepültek vele. Fél három körül járt már az idő, erős felhősödés is kezdődött, de a terület körüli mozgás egyre jobb lett. Újabb és újabb ölyvek tűntek föl, akik csatlakoztak a földön lévő társaikhoz.

Nem akartam elhinni. Már négy egerészölyv tépte a belsőséget a földön, az ötödik meg épp most szállt le a beszállófára. Mi van ma itt?

Ment is a csetepaté közöttük rendesen. Hol itt, hol ott ugrottak egymásnak, vagy kergették meg a másikat. Győztem követni az eseményeket, ami az egyre fogyatkozó fényekben nem mindig sikerült ugyan, de azért lett pár értékelhető kocka.

Amint az éppen aktuális akció befejeződött, és felemeltem a fejem a keresőről, valami egészen furcsát láttam. Megérkezett a hatodik madár. Már a földön ült, a balhézó ölyvek miatt nem is hallottam, amikor leszállt. De valami nem stimmelt. Szinte világított a többi ölyv mellett, annyira fehér volt.

Gyönyörű mintázatát már az objektíven keresztül csodáltam. Hihetetlen szép, vöröses árnyalatok, és ez a fehér alapszín egészen különleges volt. Egerészölyv, de egy ritka, világos színváltozat. Sosem láttam még ilyet! Gyönyörködve nézem, de egy váratlan pillanatban egy összeugró páros felugrasztja a fűből, és felül a beülőre.

Kevés a fény, 1/25 záridőt mutat a gép. A mozdulat egészen szellemszerűre sikerült. Micsoda párhuzam, a szellemszerű ölyv - karácsony szelleme. :) Egy emelettel feljebb már nyugodtan nézelődhet. Szépen megvárja, míg arrébb kergetik egymást a társai. Én addig kipréselek gyorsan egy bemozdulásmentes fotót is róla.

Nincs mese, fantasztikus madár! Aztán ő is bebizonyította, hogy vérbeli egerészölyv. Nagy hévvel vetette magát a koncon veszekedő társai közé. Ment a csihi-puhi, hogy helyet szorítson magának. Csak a műkedvelők kedvéért, ISO 1600 mellett 1/15 s záridővel kellett akciót fotózni. Ez meglehetősen könnyűvé tette a művészi képek elkészültét. :)

Szép fehér madaram kiharcolta magának a táplálkozás jogát, és hatodikként ő is megkapta a kiérdemelt falatokat. A hat ölyv közé pedig még a két holló is visszajött. Ilyen tumultust még nem láttam itt. A sok ölyv miatt kicsit távolabbról közelítették meg a helyszínt, szerencsére a kunyhó felé közeledve. Mondtam már hogy a holló a legújabb kedvencem? :)

Fél négy van már, nagyon kevés a fény az eget borító felhők miatt. De az indulatok nem csillapodnak az ölyvek között. A fehér madár el is repül egy váratlan pillanatban. A placc közepén meg az éppen aktuális madár próbálja a többit is távozásra bírni.

Az elugró madarak némelyike szintén a kunyhó felé rebben. Egy öreg ölyv portréjának nem tudok ellenállni, bár nagyon kell koncentrálni, hogy ne mozdítsam be a gépet exponáláskor. ISO 1600 és 1/30 a záridő.

De négy óra előtt pár perccel, mint egy varázsütésre, a felhőréteg megbomlik, és utat enged a lenyugvó nap fényének. A hátteret adó hegyoldal pedig egy csapásra csodás, narancsos-vöröses árnyalatba borul. A beszállófa pedig üres. Most jönne valami! A hegy lábánál az árnyék egyre feljebb kúszik, de a beülő mögött még mindig kitart a narancsos varázslat. Még mindig van pár perc ebben a fényben. És akkor felhangzik az ismerős "korr". A hollók már negyedszer térnek vissza. Vajon kegyes lesz hozzám a karácsony szelleme? Azt hiszem az volt. :) A landoló hollót ezzel a fantasztikus háttérrel még le tudtam fotózni. ISO 1600 - f5,6 - 1/8. 

A fények tovakúsznak, lassan sötétedni kezd. A még fent mozgolódó ölyvekről próbálok valamit művészkedni. De be kell lássam, elfogyott a fény. ISO 1600 - f5,6 - 1/4.

Este van már, az ölyvek még mindig nem nyugszanak. Még mindig hárman csépelik egymást. Búcsúzóul egy utolsó fotó az egyikükről. ISO 1600 - f5,6 - 1/6.

A kunyhóban már sötét van. Megvárom, míg az összes ölyv elmegy, és én is haza indulok. Remélem mindenkit megérint majd a karácsony szelleme, velem ma megtörtént. :)


Pécs, 2014. december 23.

Mátyás madara

Az elmúlt évek ölyves foglalatosságait végig kísérték a hollók is. Értem ez alatt azt, hogy mindig megjelentek az etetőhely környékén, korrogó hangjukat szinte minden fotózás alkalmával hallottam, de valahogy ez idáig nem sikerült összefutnunk. Sokszor támadt az az érzésem, hogy tudják, hogy a lesben ülök. Ez a szezon is hasonlóan indult velük kapcsolatban. Már az első etetéskor feltűnt a területen élő hollópár. A magasban körözve nézték végig, ahogy kirakom az eleséget. Tudtam, hogy bejárnak, és ezt egy nálam vendégeskedő barátom meg is erősítette. Bejöttek a hollók, amikor a lesben volt. Hát mondanom sem kell, hogy ez a tény egyből felerősítette a már évek óta bennem lévő vágyat, hogy a hollót közelről láthassam, fotózhassam. Az eset után nagy reményekkel indultam reggel. Elhatároztam, ma hollót fogok fotózni. Persze, ha ez így menne! :) Szóval kiértem a helyszínre, nem túl korán. A placcról már egy táplálkozó ölyvet ugrasztottam fel. Na, jól indul, ez sem jön ma már vissza. Kicsit bosszúsan elrendeztem a dolgokat, a friss etetőanyag is kikerült, én meg bebújtam a kis kunyhómba. Jöjjön a várakozás. A madáretető a kunyhó mellett, kicsit oldalvást áll, szinte csak széncinege jár, de az meglehetősen sok. Őket figyelem. Egy-egy szajkó is beesik néha. Teleszedik a torokzacskójukat napraforgóval, és elrepülnek vele. Ez a móka ment vagy két órán keresztül, ölyveknek nyoma sem volt. Néha a beszállófán megjelenő nagy fakopáncsra lövök párat, csak hogy a fényképező se unatkozzon.

Aztán jó messziről holló korrogása hallatszik. Próbálok kilesni az ablakon, de nem látom. El is távolodik a hang. Marad a cinegék sürgölődése, és az üres etetőtér bámulása. Nagyjából fél óra múlva újabb holló hang. Most már látom is, ketten vannak, áthúznak a terült fölött, de mintha csak véletlen lenne, hogy pont itt repülnek, eltűnnek a hegygerinc mögött. Ez a jelenet aztán többé-kevésbé szabályos időközönként megismétlődik, még háromszor repültek át az etetőtér felett. Szinte biztos vagyok benne, hogy ellenőrzik a környéket. Délután van már, lassan lejár az időm. Úgy tűnik, ma sem lesz holló fotózás. Vagy mégis? Egészen közelről hallom a mély korrogást, itt van! Hirtelen feszültté válik minden, gyorsul a szívverésem, érzem, ahogy tolul az adrenalin az agyamba. Kezem már a fényképezőn, egyik szemem a keresőn, a másikkal a terepet nézem. Hirtelen hangos szárnysuhogással két fekete madár fordul be elém a les mögül, tesznek egy kört három méterre az etetőanyag fölött, és az egyik ráfordul a beszállófára. Már a keresőre koncentrálok, és amint meglátom a madarat, exponálok.

ÁÁÁÁ, üvöltök magamban! Előttem van a holló!

El sem hiszem, előttem forgolódik a régóta vágyott madár. Gyönyörű, és hatalmas, mint egy ölyv akkora, szépen kitölti a képmezőt. És milyen szépen csillog a fekete tollazata!

Gyorsan felpillantok, hol van a másik madár. De mivel az a fűben ül, inkább az előttem lévőre összpontosítok. Figyel, nézi a kunyhót, óvatosan exponálok, félek, hogy meghallja a zár hangját. De nem úgy tűnik. Előredől, és hangos korrogásba kezd. Ez ilyen közelről valami egészen hihetetlen élmény! Hátborzongató és egyben mellbevágóan hangos volt.

Nehezen tértem magamhoz, még most is a hatása alatt vagyok, amikor ezeket a sorokat írom. A madár még figyelte egy darabig a lest, olyan átható tekintettel nézett, hogy nem szabadulok attól az érzéstől, tudja, hogy a lesben ülök.

De a kunyhó felől nem mozdul semmi, lapítok, amennyire tudok, csak a fényképező dolgozik rendületlenül. Látszik, hogy a holló lenyugszik, figyelme már a földön heverő táplálék felé terelődik.

A fűben nézelődő társa is közelebb ugrál, így ő is a földön landol. Még neki sem állnak a táplálkozásnak, mikor váratlanul egy ölyv száll le közéjük, egyenesen a zsigerre. Nem nagyon riadnak meg egymástól, csak én lepődök meg, de nagyon. Hirtelen sok lett a látnivaló. :) Lövök pár képet a hármasról, de mivel nem a legideálisabb helyen vannak, inkább készítek egy rövid videót.

Nagyon mókás, ahogy a hollók próbálják az ölyv elől elszedni a falatokat. :) Az látszik, hogy más érdekli a két fajt. A két holló a belsőség közti zsiradékot tépkedi, próbálnak minél többet a torokzacskójukba tömni. Amikor már nem fér több, el is repülnek vele, az ölyv meg marad, és tépi-nyeli a falatokat.

Miközben az ölyv jóllakásig tömi a begyét, én jóleső megelégedettséggel nézem vissza az elmúlt percek történéseit a fényképező kijelzőjén. Nehéz szavakba önteni, amit ilyenkor az ember érez. Igazán talán csak az tudhatja, aki már átélt hasonlót. Mindenesetre nekem már szebb a világ! :)


Pécs, 2014. december 16.

Alakul

Alakulnak a dolgok az ölyvekkel. Jelenleg két stabil madár van, akikre úgy tűnik biztosan lehet számítani. A legutóbbi les is ezt bizonyította. Szépen fogy az etetőanyag, igaz, hogy a róka is rájár. Már két alkalommal is láttam fényes nappal az etetőtér körül sündörögni. Előbb-utóbb fotó is lesz róla, szinte biztos vagyok benne. Na de a fő, hogy az ölyvek bejárnak. És ami még nagyon jó, hogy teljesen nyugodtan viselkednek, amikor az etetőtéren vannak. Legutóbb egy gyors ellenőrzés után, átrepültek a terület felett, egyenesen a táplálék mellé szálltak. 

Eleinte volt némi kakaskodás, vagy inkább kergetőzés is. A domináns madár többször el akarta zavarni társát, de aztán helyre állt a béke, és egymástól pár méterre táplálkoztak. Sajnos a mozgalmasabb jelenetek mind bemozdultak, használhatatlanok lettek. Van mit tanulnom még ezen a téren. :) Miután megtömték magukat, rövid nézelődés után az egyik felrúgta magát a levegőbe, és az erdőszéli fák egyikére szállt emészteni. A másik egy darabig még ücsörgött a fűben, majd felugrott a számukra kijelölt helyre. Na, ez az. :) 

És legnagyobb örömömre megtette azt a szívességet is, hogy a csőrtisztítás szertartását is elvégezte.

Ez úton is köszönöm neki! :)


Pécs, 2014. december 13.

Itt a tél

November közepe óta etetek. A tavaly már bevált módszert választottam erre a szezonra is. A fő csapást idén is az ölyvek jelentik, de a leskunyhó mellé madáretető is került. Így amíg az ölyvekre várok, elfoglalhatom magam a napraforgóra járó madarakkal. Vártam már az első fotózást, a jelek alapján az ölyvek már mozgolódnak. A hétvégére beköszöntő ködös barátságtalan időjárás megadta az alaphangulatot, hiába, tél van. A hegyek felhőbe burkolóztak, a napot nem látni egész nap. De az etető körül zajlik az élet. A gyepen tengelic csapat mozgott. Néha beszállt egy-kettő az etetőre is, de zömében az elszáradt kórókon lógtak, és szedegették az apró gyommagokat.

Az etetőnél a zöldikékkel próbálkozok. Nagyon kevés a fény, a nehéz felhőkből néha esik is, de a ködszitálás folyamatos. Ügyesnek kell lenni, hogy éles kép is sikerüljön.

Nem nagyon van sikerélményem, a legtöbb kép bemozdult lesz a hosszú záridő  miatt. Le is teszek róla, hogy a madáretető gyors forgalmával kezdjek valamit, és az ölyvek sem mutatnak nagy érdeklődést. Hideg is van, mehetnékem támad. Erről azonban hamar lebeszélem magam. Kicsit távolról ugyan, de ölyv hangját hallani. Nem sokára meg is látom a delikvenst. A tisztás szélén felül egy fára, figyel. Na, ebből még lehet valami! Fel is készülök az érkezésre. Pár perc után elrúgja magát, és megindul felém, már tűzkészen vártam. A landolás pillanatában eleresztek egy sorozatot. Az első ölyv első landolása a szezon kezdetén.

Egyből nem fázok. A madár teljesen nyugodt, kényelmesen ül előttem, és méregeti az eleséget.

Közben a tisztás széli fára újabb ölyv érkezett. Erre az előttem lévő madár leugrott az eleség mellé, a második követte. Kicsit szemeztek a földön, majd az első felkapott egy kisebb koncot, és elszállt vele, a másik ölyv pedig utána.

Az egész talán öt perc alatt lejátszódott, én meg csak néztem ki a fejemből. Jó lesz ez a szezon, érzem! :)


Pécs, 2014. december 2.

A hónap képe - 2014. november

Sárgafejű királyka - 2014. november, Mecsek

A novemberi fotózások alatt a legnagyobb élményt egyértelműen az itatónál megjelenő királykák okozták. Nagyon aprók, különlegesek, ritkán fotózott madarak. A hónap végére becsúszó tüzesfejű királyka még megfigyelés szinten is ritkának mondható, a róla készült portré pedig egyenesen ajándék számomra. A hónap fotóját abból a sorozatból választottam, amit a sárgafejű királykáról sikerült készíteni. Az egyik fotózás alkalmával olyan szerencsésen sikerült exponálni, hogy az egyébként rendkívül izgága madár egészen hihetetlen részletességgel jelent meg a fotón. Hogy érzékelni lehessen, ebben mekkora a szerencse faktor. A kép a másodperc négyszázad része alatt készült el. A fényképező hét képet képes készíteni egy másodperc alatt. Ebből a sorozatból erre a pillanatra három kép jutott. Az előző kockán és az utána következő kockán is teljesen más pózban áll a királyka, természetesen bemozdultan. Ez viszont úgy érzem elég jól sikerült. :)

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG APO Macro optikával, f7,1, 1/400, ISO 1000, -0,7 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2014. november 30.

Egy madár a madárhatározóból

Az egyik nap úgy adódott, hogy dél körül lett két óra szabadidőm. És mivel a madáritató mellett mentem el, gondoltam, hogy mielőtt ismét a dolgomra sietek, az ebédidőt a lesben töltöm el. Akkor még nem tudtam, hogy micsoda meglepetésben lesz részem. Nagyon nem is készültem elő, csak bebújtam a kunyhóba mozizni. Az elmúlt hetekben már megszokott fajok jöttek sorban. Cinegék számolatlanul, közéjük beesik egy-egy meggyvágó.

El is gondolkodom, mi ez az idei meggyvágó őrület. Közben néhány tengelic érkezik. Közülük egy száll csak le a víz mellé.

Ismét cinege hullám, majd egy zöldike is megjelenik. Iszik csak, és továbbáll.

Megint cinege cinege után, nem fotózom őket, csak figyelek. Aztán a les mellől vékony hang szól. Ismerős, királyka lesz az! Fel is készülök, hogy le ne késsem a gyors madarat. Amennyire lehet kinézek oldalra, hátha meglátom. És igen, mozdul az egyik ág, rajta királyka ugrál. De valami nem stimmel, ennek van egy fehér szemsávja! Huhú! Egy villanás alatt beugrik az egy évvel ezelőtti élmény, amikor ugyanebben az időszakban, ugyanitt már láttam ezt a madarat. Akkor pár pillanat volt csak, hasonlóan az itató melletti bokorban ugrált, majd mint aki ott sem volt, azon nyomban el is ment. Érzem, hogy tolul az adrenalin a fejembe, feszülten fogom a kamerát, hátha megtörténik! És mint egy varázsütésre, a királyka hirtelen az itató szélére rebben. Tudom, nincs sok idő, gyors élességállítás, és katt-katt. Túl közel van, az objektív közelpontján mozgott. A második expónál már vissza is ugrott a bokorra, nem volt idő korrigálni. Kinézek oldalra, már nem is látom. Remegve nézem vissza a képeket, egy lett jó. Az első kockán ott a bizonyíték, tüzesfejű királyka járt a madáritatón. :)

Nézem azt az egy szem képet, egymás után sokszor, az élességi probléma miatti aggodalmamat hamar elhessegetem, hiszen olyan madarat fotóztam, amit leginkább csak a madárhatározó lapjairól ismerünk. Soha rosszabb ebédidőt! :)


Pécs, 2014. november 27.

Egy meggyvágós nap

Izgalmas hangokkal telik meg mostanság a madáritató körüli erdő. A szokásos hangok közé panaszos hüppögések vegyülnek. Süvöltők érkeztek a völgybe. Minden évben itt telelnek, de az itatón eddig csak egyszer sikerült elcsípnem őket. Hogy ezen a statisztikán javítsak, minden lehetőséget kihasználok, hátha idén megtörik a jég. Időben érkeztem ezen a reggelen, szép őszi idő volt, süvöltők repültek az erdő fölött, szóval bizakodó voltam. Érkezésem után hamar visszaállt a csend, az a madárhangokkal, zajokkal teli, erdei csend. Az itatón is hamar megjelent az első vendég, a sort egy meggyvágó kezdte. Gyorsan ivott, kicsit pózolt a víz szélén, aztán egy közeledő fekete rigó hangjára elrepült.

A rigó sokkal bátrabb volt. Egyből a vízbe gázolt, és fürdeni kezdett. Csak úgy repültek az apró vízcseppek, annyira belefeledkezett a műveletbe.

A rigó után viszont majd egy órán keresztül alig mozdult valami. A méla bámulást nagy sokára közeli szárnysuhogás szakította meg. Ismét egy meggyvágó érkezett, és azonnal a víz széléhez ugrált. De nem maradt egyedül. Pár másodpercre rá egy léprigó landolt majdnem a meggyvágó mellett. Azt hittem összebalhéznak, de nem így lett. Békésen ittak egymástól alig pár centiméterre.

Szépen sütött a nap, jól mutatott egymás mellett a két madár.

A meggyvágó, miután többször kortyolt a vízből el is repült, magára hagyta a léprigót. Az meg, mivel megszűnt a zavaró tényező kicsit közelebb lépdelt,

és olyat tett, amit eddig még nem láttam tőle. Belegázolt a vízbe, fürdéshez készült.

Eddig mindig nagyon óvatos volt, gyorsan ivott, és már ment is. Most azonban alapos fürdőzésbe kezdett.

Jó volt nézni az önfeledt mozdulatokat. Még egy rövid videóra is futotta. Milyen jó, ha az embernek van egy erdei itatója. A léprigót legtöbbször csak a hangjáról vesszük észre, már messziről elrepül, ha embert lát. Most meg itt van előttem két méterre, és fogalma sincs, hogy lelkendezve figyelem minden mozdulatát. :)

Pár perc pancsolás után a léprigó is elment, és a változatosság kedvérét ismét meggyvágó jött. Sőt egymás után több is.

Szó se róla, nem bántam egy percig sem. Meggyvágóból sosem elég. :)

  

Nagyban komponálom az éppen soron következő meggyvágót, amikor fogja magát, és az is besétál a vízbe, akárcsak korában a léprigó, és fürdeni kezd. Eddig rájuk sem volt ez jellemző, inkább csak ittak. Úgy látszik, ez egy ilyen nap. :)

Róla is készült egy rövid videó.

A fürdőzés után újabb és újabb meggyvágók jöttek, természetesen mindegyikre jutott egy-két kocka.

  

A nagy meggyvágó áradatot két szajkó törte meg. Van némi madaraknak való dió, mogyoró raktáron. Ezekből raktam ki pár szemet néhány napja az itató mellé. Persze a szajkók ezt egyből kiszúrták, és legyőzhetetlen gyűjtőszenvedélyüket enyhítendő, egyből elkezdték elhordani. Nem eszik meg mindent, jut az avar közé, tuskó alá, és mindenféle kiváló rejtekhelyre. Persze a szajkó a zöméről megfeledkezik, soha nem találja meg újra, így a jó helyre "ültetett" dió, mogyoró, makk szerencsésen ki is kel. A szajkó az önkéntes erdő telepítő. :)

Miközben a két szajkó láthatóan elmélyült a könnyen jött zsákmány mielőbbi elhordásában, a víz mellett további meggyvágók jelentek meg.

  

Mit lehet ilyenkor tenni, hát fotózni. :)

Igaz, hogy a süvöltőknek ezen a napon is csak a hangját hallottam, mégis elégedett voltam. Jó kis meggyvágós nap volt. A süvöltőknek meg üzenem, ami késik nem múlik! :)


Pécs, 2014. november 25.

Jó forgalom

Sokszor jár azon az eszem, hogy milyen jó lenne, ha folyamatosan nyomon lehetne követni a madáritató történéseit. Vajon milyen fajokról maradok le, amikor nem vagyok ott? Persze a nyomokból sokat ki lehet olvasni. Kb két hete a medence szélén megjelentek sárga, magokkal teli ürüléknyomok. Ebből már kitaláltam, hogy milyen madár jár be titokban. Így annak reményében, hogy sikerül őt elkapnom, na meg a legutóbbi királykás eset adta lendülettől vezérelve, a hét vége felé pár órára beültem leskelődni. A fotózások előtt már gondolni kell a lesben az üveg páramentesítésére is. Még azzal voltam elfoglalva, amikor máris mozgást láttam a közelben. Cinege csapat érkezett. Még jó, hogy kerestem egy már páramentes foltot, ahol ki tudtam fotózni, mert így sikerült a néhány perce kihelyezett szederágon lekapni az odaszálló barátcinegét.

Jó kezdés, pont ahogy szerettem volna. Az itató környékén szépen színesednek a szederlevelek, kézenfekvő volt, hogy ezen a napon valami ilyesmivel próbálkozzak. Két barátcinege volt, közös fürdőzésbe kezdtek. 

Egymás után jöttek a cinegék, jó volt nézni az önfeledt pancsolásukat. Aztán hirtelen felpörögtek az események. Az itató szélén megjelent egy királyka. Gyorsan kellett reagálnom, mert nem a medence végébe szállt, hanem a kunyhóhoz meglehetősen közel, az itató szélére helyezett fatörzsre. Láthatóan a víz érdekelte, de a jó helyeken cinegék fürödtek, így oda nem mert menni. Helyette a víz tetején úszó levelekre próbált meg leszállni. Azok viszont nem bírták el a súlyát, egyből lesüllyedtek, a királyka meg mindig kirebbent az itató szélére. Annyira gyorsan történt minden, hogy ezeket a csobbanásokat nem is tudtam lereagálni, de amikor a víz mellett forgolódott, pár rövid sorozattal le tudtam fotózni.

Egy méteren belül volt, szabad szemmel is nagyon szép látvány volt, de a fotókon megjelenő részletektől teljesen elájultam. 

A királyka megpróbált még néhányszor leszállni a levelekre, de mivel ez nem volt eredményes, továbbállt. Még 10 perce sem ültem a kunyhóban, de már ennyivel is bőven elégedett lettem volna. De a forgalom nem állt le. Csuszka szólt a les fölötti fáról, és a következő pillanatban már a víz mellett nézelődött. 

Szintén nem az az egy helyben ülős fajta, pár kockát engedett, míg kortyolt párat, aztán már ismét a lombkoronából szólt vissza. A csuszka után volt némi szünet, aztán a les melletti bokorra valami leszállt. Takarásban volt, nem láttam, csak az erőteljes szárnycsapásaiból gondoltam, hogy nem cinegéről van szó. Kicsit várt, míg megmutatta magát, de mivel nyugodt volt a környék, csak lemerészkedett a víz mellé. Meggyvágó volt. 

A nap folyamán jött még egy példány. Nem fürödtek, gyorsan ittak pár kortyot, aztán már el is repültek. Azért mindkettőről készült néhány fotó.

Na, alakul a napi fajlista. :) Reméltem, hogy a les fölött csicsergő tengelicek is csak gyarapítani fogják ezt. Így lett. Egy öt példányból álló csapat lepett meg. Inni érkeztek.

Kedves, szép madarak. Jól mutatnak tükörképpel is.:)

A következő szereplő két fekete rigó volt. A tőlük megszokott ricsajozással érkeztek.

A rigók még a víz mellett voltak, amikor a másik hangoskodó társaság közeledett. Három szajkó közeledett, recsegve, riasztva. A nagy hangzavarra a rigók el is mentek. Mire a szajkók megérkeztek, üres volt a terep. Egyből birtokba is vették az itatót.

Egymás után csobbantak a vízben. Az egyik viszont olyan közel akart fürdeni, ami eddig teljesen szokatlan volt, hogy rá kellett szólnom a lesből, mert teljesen telefröcskölte a les üvegét. Nem vette túlságosan zokon, kiugrott a medence szélére, és méltatlankodva bámult a les felé. 

Majd mikor felszabadult a távolabbi fürdőhely, oda ugrott be, és csak úgy beleült a vízbe, mintha csak áztatta volna magát. :)

A nap zárásaként pedig a már említett, sárga nyomokat hagyó vendég is megérkezett. Az itató mellé léprigó szállt le.

A közeli öreg tölgyesben van fagyöngy szép számmal, annak a sárga termését eszik az évnek ebben a szakában a léprigók. Az elfogyasztott fagyöngy magja pedig az ürülékükben is megjelenik. Erről a nyomról nagy bizonyossággal felismerhető a madár, még ha nem is látjuk. Rendkívül óvatos volt. Leszállás után feszülten figyelt egy darabig.

Aztán ivott pár kortyot, majd elrepült.

Micsoda nap volt! Lassan itt a tél, és mégis milyen jó forgalom van a víz mellett...


Pécs, 2014. november 15.

Apróságok

Az utóbbi pár napban az ősz látványosabbik oldalát mutatja a Mecsekben. Szinte varázsütésre sárgult be a fák lombja, fantasztikus hangulatot kölcsönözve az erdőnek.

Nem tudtam ellenállni ebben a gyönyörű őszi környezetben egy madáritatós fotózásnak. Az itató melletti cseres-tölgyesben is a sárga uralkodik. A megélénkülő szélben pedig a levélhullás is megindul az erősebb lökések hatására. Az itató vize is tele van sárga levelekkel. Nem sokat kellett foglalkoznom azzal, hogy a medence környezetét csinosítgassam, adta magát az őszi hangulat. Várakozással teli órák következtek, és tulajdonképpen nem is volt nagy mozgás. Az izgalmat egy vegyes cinegecsapat érkezése okozta csupán. Aminek viszont nagyon örültem, hogy a cinegékkel őszapók is jöttek.

Nem szálltak le a víz mellé, de a környező bokrokat és a beszálló ágaimat is ellepték.

Sokan voltak, a kunyhó környéke hirtelen megélénkült a jelenlétüktől. Vidám madarak, folyamatosan beszélgetnek, hívják egymást, cserregnek. Nálunk két alfaj fordul elő. Az egyik feje fehér (Aegithalos caudatus caudatus), a másik feje csíkos (Aegithalos caudatus europaeus). Ilyenkor, ősszel és télen a tíz-tizenöt példányból álló csapatokban mindkét alfaj egyedeit megfigyelhetjük. Sőt tavasszal a vegyes költőpárok sem ritkák. Most is láttam mindkét alfajból a csapatban.

Az őszapók, miután megnézegették a les környékét, továbbálltak a környező bokrokra, fákra, maradtak a cinegék.

Némelyik a les zugait is átvizsgálta. Ott csüngtek a les tetején, sokszor csupán 10-15 cm-re tőlem. :)

Akár közmondás is lehetne ilyentájt, hogy a cinege nem jár egyedül. :) A javarészt cinegék alkotta csapatokban nagyon gyakran más madarakkal is lehet találkozni. Királykák társulnak hozzájuk. Ritka fotós csemege ez a rendkívül kicsi madárka. Ezúttal szerencsém volt az egyikükkel. Pár másodpercre leszállt elém egy. Kicsit forgolódott, nézegette a fürdőző cinegéket, majd elrebbent. Pár kocka készült róla.

Örültem neki. Akárcsak a közelben felhangzó érdes cserregő hangnak. Fel is készültem, tudtam ki fog érkezni. Ökörszem járt az itató mellett.

Szép nap volt. Szép, apróságokkal teli őszi nap. :)


Pécs, 2014. november 8.

Naplementés hangulat

Otthon jártunk. Nem állhattam meg, hogy ne csatangoljak kicsit a határban. A Kapos és a Sió magas vízállására úgyis kíváncsi voltam, hát az egyik délután arra vettem az irányt. A Kapos töltésén sétálva a magas vízen kívül más érdekes dolgot is találtam. A parton álló nyárfákon kárókatonák hangoskodtak. Éjszakázni készültek, és a jobb helyekért ment a vita közöttük. Az jutott eszembe, hogy milyen jó, hogy vannak dolgok, amik nem változnak. Gyerekkoromban, vagy húsz évvel ezelőtt, az évnek ebben a szakában ugyanezen a helyen ezt már akkor is megfigyeltem. Egy darabig figyelgettem a kárókatonákat, de a nyílt terep miatt esélyem sem volt a közelükbe férkőzni. Miközben az autó felé sétáltam, támadt egy ötletem. A nap már hanyatlóban volt, és egy kis helyezkedéssel az éjszakázni készülő kormoránokat és a naplementét össze tudtam kombinálni. Megvolt a fotótéma. :)

Sajnos a napkorong elé bekúszó felhők nem a legjobbkor jöttek, de így is sikerült néhány nagyon hangulatos fotót készíteni a nyárfákon gyülekező madarakról.

  

A naplemente utáni kékes árnyalatok nagyon szépen mutattak a fotón, elégedett voltam az eredménnyel. De azért a következő pár napban minden délután az eget kémleltem. És lám, eljött az én időm. Három napra rá zavartalan naplemente ígérkezett, én is időben a helyszínen voltam. A kormoránok egy része ugyan odébb állt, de azért nem álltak csupaszon a nyárfák. És ahogy a nap egyre jobban süllyedt, a helyzet is fokozódott. A pár nappal ezelőtti kék fotó aranyban is nagyon jól mutatott. :)

Egyszerűen fantasztikus volt a látvány, amikor a nap a horizont közelébe ért. A vakító fény egyre jobban megszelídült, és a földközeli párás légrétegek gyönyörű színeket varázsoltak a napkorongra.

A három nappal ezelőtti ötlet kezdett képet ölteni. A színes lampionként ereszkedő nap egy magasságba került a nyárfán pihenő kárókatonával.

Az amúgy is lenyűgöző látványt a napkorong előtt áthúzó varjúcsapat csak tovább színesítette.

De a koronát az egészre mégis csak egy kárókatona tette fel. A már eltűnőfélben lévő nap előtt szállt fel a fára, lehetőséget adva nekem egy szép sorozatra, melynek az egyik darabja pont megfelelő lett. :)


Pécs, 2014. november 4.