Blogok

Van még pár percem, a madár is itt van előttem, hát kitáraztam alaposan. :)

Igaz, hogy az egyik legkedveltebb madárfotós téma. Nagyon sokan, nagyon sokféleképpen lefényképezték már. De amikor ott ül az ember előtt, ezek mind nem számítanak. Csak a varázslat számít, amit ennek a gyönyörűségnek a közelsége azonnal előidéz.

A jégmadár még nézelődött kicsit, majd határozott zuhanással lecsapott a vízbe. Utána már nem jött vissza. Az órára néztem, lejárt a két óra, indulnom kellett. Érdemes volt az utolsó percig kitartani. :)

Sajnos sokáig nem tobzódhattam, a pityer csak rövid ideig mutatta magát. Szerencsére nem kellett unatkoznom, a további izgalmakért a szajkók voltak a felelősek. Többen is érkeztek egymás után.

Bele a vízbe, és vígan ment a pancsolás.

Régóta fotózom a fürdőző szajkókat. Nagyon sok expó ment el rájuk, és nagyon sok végezte a kukában. Ritkán sikerül olyan helyzetet elkapni, amikor minden klappol. Ez talán most egy olyan alkalom volt, amikor egy-két jobb pillanat is a memóriakártyára került.

A füzértekercs egészen csenevész kis növény. Ha nagyra nő, akkor is mindössze húsz centi. Alig látszik ki a környező növényzetből. De ha közel hajolunk, csodát láthatunk, mintha cukorból lenne.

Az idő nem volt túl jó, nehéz felhők takarták az eget, néha az eső is eleredt, de a jégmadarakra hamar felfigyeltem. Többször átrepültek a sátor előtt. Aztán megtörtént az is, amire vártam. A kihelyezett gyékényszálra leszállt egy fiatal példány.

Az egyből látszott, hogy a nézőpontot nem találtam el tökéletesen, illetve a madár nem oda ült, ahova azt gondoltam. De így is örültem neki.

Mint ahogy azt egy nappal előbb megfigyeltem, most is ugyanúgy figyelte a vizet. Majd lecsapott, és a hallal elrepült. Ez a jelenet többször megismétlődött, a madár többször visszajött, és egyre inkább a gyékényszál végéhez közelebb ült.

Na alakul ez. Szépen mutatott a sötétzöld háttér előtt.

És ezúttal sem maradt el a rövid videó.

A nap végére pedig egy gyönyörű színezetű, öreg madár is megjelent a gyékényen. Ő hangtalanul érkezett, egyszer csak ott volt előttem. A legszebb háttér elé ült. 

Estefelé, napnyugta körül sorra érkeznek a tavak fölé a fecskecsapatok, és néhány perc leforgása alatt felhővé duzzad a megszámlálhatatlan madár. 

Hirtelen a fecskék hangjától lesz hangos a környék. Majd talán valami parancsszóra, mint megannyi szárnyas kő, úgy zuhannak be egymás után a nádasba, az ember feje mellett húznak el a madarak. 

Zsizseg, zsong a nádas a sok fecskétől. A háttér pedig a naplemente miatt vörösen izzik. Aztán történik még valami. Kabasólyom tűnik fel. Villámgyorsan húz a nádas fölött. A fecskékre pályázik. Nem csoda, a fél millió fecske terített asztal számára. 

Nehéz ezt mind úgy képekbe önteni, hogy érezhető legyen a varázslat. E néhány részlet azért talán enged egy kis bepillantást.

Miután csatakosra fürödte magát, kiült pár másodperce a víz szélére, és szárnyait leengedve kicsit süttette magát a nappal.

A sármányt egy csuszka követte. Már hallottam a hangját a közeli fákról, így nem ért felkészületlenül az érkezése. Máskülönben bajban lettem volna, villámgyorsan mozgott.

Az amúgy is nagyon gyors madár, most ha lehet még gyorsabb volt. Látszott, hogy nem érzi biztonságban magát a víz mellett, gyors ivás, és már ott sem volt.

A következő madár szintén nem egy szokványos itatós szereplő volt. A kunyhóhoz egész közel egy fiatal tövisszúró gébics szállt le a medence szélére. Csak egy portéra adott lehetőséget, nem is ivott, csak körülnézett, majd felült a kunyhó fölé egy belógó ágra, ott már sajnos nem tudtam vele mit kezdeni. Pedig már nagyon régóta szeretnék egy jó fotót róla. Úgy látszik ez még várat magára.

Azért voltak szokványos madarak is. Megérkezett a menetrendszerű szajkó és örvös galamb is. Őket is csak portrézni tudtam, elég közel mozogtak, és nem nagyon akarták használni a beülőket. Nem baj, úgy látszik ez egy ilyen portrés nap. :)

A nagy madarak távozása után kicsit lapos lett a forgalom. Egy darabig nemigen jött semmi. Majd szürke árny libbent át a les előtt. Gyorsabb volt nálam, elsőre nem tudtam lereagálni a dolgot. Szerencsére visszajött, és a legjobb helyre szállt.

Egy szürke légykapó volt. Őt már biztosan a hidegfront hozta. A légykapók augusztus végére már javában vonulnak. Nagy volt az öröm. Két éve találkoztam vele utoljára ugyanebben az időszakban. Nagyon készséges volt velem. Szépen körbejárta a kirakott beülő ágaimat, több kompozícióban is le tudtam fotózni.

Ahogy a légykapót kuksoltam a fényképezőn keresztül, határozott szárnycsapásokat hallottam. Annyira jellegzetes ez a hang, hogy ki is találtam mi volt a hang forrása. Meggyvágó szállt le a légykapó alá, az itató szélére. Ej, most melyiket fotózzam? A bőség zavara.

Persze nem akartam lemaradni semmilyen jó helyzetről, de mivel a meggyvágó pár korty után el is repült, így megoldódott a helyzet, tovább tudtam foglalkozni a légykapóval. Ami kicsit még nézelődött az ágon, majd leszállt ő is a víz mellé.

Ivott, majd ő is elrepült. Örömmel néztem vissza az elkészült képeket. A ritka találkozások miatt ezek most nagyon értékesek számomra. Nézegethettem nyugodtan, a víz körül egy darabig csak cinegék mozogtak. Egy-egy kockát lőttem csak rájuk, amikor megfelelő helyre szálltak. Nagyon tetszenek mostanában az olyan képek, melyeken a zöld növényzet is megjelenik valamilyen formában. Próbálom az itatós fotózásokat olyan mederbe terelni, ahol erre minél több lehetőségem adódik. A legnagyobb nehézséget ezzel kapcsolatban az jelenti, hogy bizony a lemetszett leveles gallyak igen hamar fonnyadásnak indulnak, és a pár órás fotózás alatt is a levelek teljesen le tudnak konyulni. A fotókon ez bizony nem mutat valami szépen. Erre a problémára nagyon jó helyzetet kínáltak az itató melletti szederbokrok. Az év folyamán a les melletti szederindákat nem vágtam le, hagytam őket megnőni, és most a nyár végére lettek akkorák, hogy elérik a medencét is. Nem volt más dolgom, mint ezeket a hajtásokat az itató mellé hajtani. Így abszolút természetes beülőn, és garantáltan fonnyadásmentes levelekkel tudom a rászálló madarakat fényképezni.

Ezekben a szederbokrokban bujkált egy öreg vörösbegy is. Tiszta környezetben nem mutatta magát, de végül jól sült el a dolog. Egészen különleges hatású fotókat tudtam róla készíteni.

Nem is szállt fel a medencéhez. Jött viszont a múltkori fiatal vörösbegy. Vagyis ahhoz egy nagyon hasonló vedlési fázisban lévő példány.

Ő már sokkal bátrabb volt. Egyből a vízhez ugrott, és önfeledt fürdőzésbe kezdett. A mai rövid videó róla készült.

A nap lassan a végéhez közeledett. A medence szélén már alig volt fotózásra is elegendő fény. Viszont a háttérben lévő erdőben fantasztikus fényjáték vette kezdetét. A lemenő nap gyönyörűen bevilágított a fák közé, és szép hátteret festett pont az előkészített beszállófám mögé. Persze szinte törvényszerű, hogy ebben az időszakban nem jön semmi. A helyzetet egy széncinege mentette meg. Bár nem őt akartam ebben a környezetben lefotózni, de mit lehet ilyenkor tenni, hát csak fényképezni. :)

A madármozgás szinte teljesen leállt. Sóvárogva figyeltem a folyamatosan változó fényviszonyokat az erdőben. Az induláson gondolkodtam, amikor váratlanul egy szajkó jelent meg előttem. Róla lőttem a nap utolsó fotóit.

A cinegékkel aztán megmozdul az erdő. Egyre több hang hallható, és egyre több mozgás látható. Hiába, tart még a nyári időszak, amikor napközben inkább pihennek, és csak késő délután indulnak meg a madarak. A nap következő szereplői a szajkók voltak. Ketten jöttek.

Emlékszem, milyen sokat vártam az első szajkó fotóra, most meg mindennapos vendégek az itatónál. Örültem nekik, rövid videót is készítettem róluk.

Kis kergetőzés után azért csak fürdőzés lett a dologból.

A szajkók távoztak. Helyettük meggyvágók érkeztek. Szintén ketten. Nagyon ritkán látom őket itt.

Talán ez volt a harmadik eset az elmúlt évek alatt. Sajnos nem maradtak sokáig. Egy-egy képet engedtek, azt sem a legjobb helyen.

A meggyvágókat újabb cinegék követték. Majd az erősen fogyatkozó fényekben egy vörösbegy is felbukkant. 

Szintén egy átszíneződő fiatal egyed, már látszottak narancsos melltollai.

Hát ennyi volt a délután. A fények elfogytak, nem volt miért tovább maradni. Azért pici izgalom jutott. Az itató körüli erdő szélső fáján feltűnt egy fekete harkály. Már azt hittem, hogy talán megtisztel, de csak átrepült a les fölött úgy három méter magasan. A szárnysuhogását azért hallottam. Na majd legközelebb! :)

Gyorsan ivott, majd sietve tovább állt. A szajkó utáni csöndet cinegék hangja törte meg. Egymás után több is leszállt, némelyik fürdött, némelyik csak körül nézett. Zömében fiatalok voltak.

A cinegéket vadgerlék követték. Három példány is leszállt a víz mellé.

Óvatos madarak, sokáig csak nézelődtek, mielőtt ittak volna. 

Újabb üresjárat, újabb cinege csapat. Majd hangos szárnysuhogással a les fölé leszállt valami. Próbáltam kilesni, de csak a farka végét láttam. Ennyi elég is volt. Már beállítottam a fényképezőt, mire elém is le mert szállni. Örvös galamb volt. Nagy madarat nem egyszerű jól megfotózni ilyen közelről, kellett némi előkészület, és egy kis furfang, hogy mindenképp jó helyre szálljon.

Ekkorra a nap is haladt annyit, hogy besütött a fák közé. Szépen megszínezte nekem a hátteret a galamb mögött. A nagy madár nyugodt volt, látszik, hogy gyakran jár ide. Le is ugrott a víz mellé, hosszasan ivott. Így közelről látszott igazán, milyen szép színekben játszik a nyakörve.

Azzal, hogy a napfény megérkezett a fák közé, mintha a madarak is megélénkültek volna. Rigók, harkályok kezdtek el hangoskodni a közelben, és az itató mellett is feltűnt egy-két érdekesség. Az egyik egy mezei poszáta volt. Új faj a madáritatónál. Nem volt túl közreműködő, értelmes fotót nem is tudtam róla készíteni, de mindenképp bizakodásra ad okot a megjelenése. A másik izgalmas faj pedig egy sisegő füzike volt. Szintén először látott madár itt. Nagyon gyors volt, többször is leszállt a víz mellé, de annyira hamar felrebbent, hogy nehéz volt követni. Egyszer adott három másodpercet, ekkor tudtam lekapni. Plusz egy faj, remek!

Nagyjából ezzel vége is lett a reggeli fotózásnak, mennem kellett. Jó kis mozgás volt. Azt hiszem nem árt, ha a következő hetekben több figyelmet kap a madáritató. :)

Egy kis kócsag tűnik fel a nádas mellett, felém tart. Várok, míg közelebb ér.

Jó irányba igyekszik, mindjárt beér az ellenfénybe. A távolság is megfelelő, szépen kitölti a képmezőt.

A látvány elképesztő. Sötét háttér, szép, körberajzoló ellenfény, gyönyörű madár. Nem siet, szépen le tudom követni a lépéseit.

Az átsétáló kócsag mögött mozgást látok. Ráfordulok az objektívvel. A tavon kikelt fiatal hattyúk úsznak be a látótérbe. A Nap pont mögöttük van. Fantasztikusan színezi a jelenetet. Lassan mozognak, táplálkoznak. Az egyik tollászkodik is, majd hirtelen kitárja a szárnyait, és verdes párat. Gyors sorozat, hmm, nem is rossz. :)

Rajta maradok a hattyúkon. A látvány magáért beszél. A napfény gyönyörű becsillanásait próbálom a képekbe szorítani, miközben a hattyúk lassan úszkálnak a legjobb helyen.

Nagyon szép, amit látok. A fénygömbök némelyike szivárvány színben pompázik. A pihenő hattyúval együtt csodaszép a látvány.

A hattyúk szép lassan tovább állnak. Elmúlik a varázslat.

Újabb félóra szünet. Semmi nem jön. Majd valahol távol, az iszapcsíkon megjelenik egy billegetőcankó. Sokáig kell várni, mire közelebb ér. Sokat matat az iszapban.

Ő is majd elmerül abban az iszapban, amin nekem fent kell maradnom. Lássuk be nem volt könnyű dolgom. :) A cankó nagyon hálás téma. Percekig a sátor előtt matat. sikerül néhányszor teljesen tiszta környezetben fényképezni.

Többször is előhúz valamit az iszapból, elmélyülten táplálkozik

A cankó is távozik. A víz továbbra is üres. Sehol egy gólyatöcs, sehol egy füstös cankó. Csak egy szürke gém száll le elém. Figyel egy darabig, majd tollászkodni kezd.

Van idő fekvő és álló kompozícióra is. Alaposan áttúrja a tollazatát.

Majd legvégül ürít egyet.

Na, így teljes a piperészkedés. :) A gém aztán elrepül, nekem is mennem kell. Nem tudom mi történhetett a gólyatöcsökkel, hogy eltűntek. Talán a hidegfront elvitte őket. Tulajdonképpen nem bánom. Így is várakozáson felüli volt az elmúlt egy hónap.