Blogok

A hónap képe - 2011. július

Vonalkód - Barna tűzlepke - 2011. július, Tolnanémedi

A júliusi hónap képének egy lepkés makrót választottam. Egészen megtetszett a hajnali, napfelkeltés lepkefotózás hangulata, úgyhogy egy alkalmat erre szántam az elmúlt hónapban. Tolnanémediben töltött hétvégén, kedvenc gyurgyalagos löszvölgyemben tettem egy korai sétát. Az akkor készült fotók közül egy boglárkás kép fogott meg igazán. A felkelő nap szép fényében a fűben pihenő lepkék kinyitják szárnyukat, és a meleg sugarak felé fordítják, hogy a hajnali harmat minél előbb felszáradjon róluk, és a megfelelő üzemi hőmérsékletre melegedjenek. Így tett az a boglárka is, amit kiszemeltem magamnak. A képnek pedig érdekes ritmusosságot adtak a háttérben lévő siska nádtippan szálak.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300mm f4-5.6 DG macro;f6/7; 1/350; ISO 200; állvány.


Pécs, 2011. augusztus 7.

Gólyák a faluban

Idén a tolnanémedi gólyáknak jó évük volt. Öt fiókát nevelt fel a falubeli pár. Nem is emlékszem ilyen szép fészekaljra. Jó apropó volt ez arra, hogy egy kicsit foglalkozzak velük. Megpróbálok egy kisebb gólyás kollekciót összehozni. Kezdetnek fogtam magam, és néhány esti időpontban kiálltam a falu közepére. Hamar kiderült, hogy az öregek hol pihennek szívesen. Az egyik ilyen hely a még álló légvédelmi sziréna. Ha másra nem is, de gólyatartónak kiváló.

Aztán a kocsma kéménye is nagyon jó kilátóhely. A fészektől pár méterre álló ház tetején jól esik a tollászkodás, nézelődés, egy-egy etetés után.


Pécs, 2011. július 23.

A szépség

Igazából már nem tudom, hogy mi indította el a madarak iránti rajongásomat, de az biztos, hogy a szépségük közrejátszott benne. Ilyen gondolatok jutottak eszembe, amikor az itatóra egy igazi szépség érkezett. Lehet, hogy tisztában volt eme tulajdonságával, és a lesifotósoktól tartva, nagyon óvatosan közelítette meg a vizet, hogy aztán egy jót fürödjön. De szerencsére fürdés után még pózolt egyet, így elkészülhetett a csodás portré.

A szajkó távozása után már csak a darazsak maradtak. A nagy kánikulában rengetegen látogatják a vizet. Nem teketóriáznak, egyenesen a víz felszínére szállnak vizet vételezni. Folyamatosan jönnek-mennek. Egyszerre akár 40-50-en is tartózkodnak az itatón. Madármentes időben el lehet velük szórakozni.


Pécs, 2011. július 13.

Lepkék

Néhány hete történt, hogy egy kis hajnali lepkefotózással kárpótoltam magam a sikertelen gyurgyalagozás után. Nagyon tetszett, amit otthon a monitoron láttam. Akkor el is határoztam, hogy majd szakítok még időt erre a témára. Tudatosan, fényképezés céljából még soha nem kerestem lepkéket, mindig csak belebotlottam egy-egy szép példányba, amit vagy sikerült lefotózni, vagy nem. Na majd most, gondoltam, szakítunk ezzel a hagyománnyal. De valahogy még sem akaródzott a lepkék miatt korán kelni. A végső lökést aztán a fővárosi állatkertben tett családi kirándulás adta, ahol a lepkekert csodálatos trópusi pillangóit is megnéztük. Így hát az utolsó szabad hajnalon mégis fölkeltem, hogy a napfelkelte fényében lepkéket fotózzak. Így utólag azt mondom megérte.


Pécs, 2011. július 9.

A hónap képe - 2011. június

Fiatal nagy fakopáncs - 2011. június, Mecsek

A júniusban készült fotók közül a választásom az itatónál lencsevégre kapott fiatal nagy fakopáncsra esett. Több okból is. Egyrészt nagy kedvenceim a harkályok, másrészt ez a fiatal madár nagyon mókásan viselkedett. A nap folyamán végig a les körül mozgott. Többször megfigyeltem, ahogyan a fák lombjai közt hernyók után keresgélt. Ebben csak az zavarta meg, amikor feltűnt két másik fiatal nagy fakopáncs is. Ilyenkor hangos kiabálások közepette önfeledt kergetőzésbe kezdtek. Gondolom egy fészekaljból valók voltak. De az én madaram nem tartott velük sokáig, hanem többször is leszállt az itatóhoz. Mintha játszótérnek használta volna. Ide-oda repdesett, végig ugrállt a beszállófákon, otthonosan érezte magát. Többször volt 1-1,5 m közelségben. Ilyenkor megpróbáltam néhány portrét készíteni róla. Igaz, hogy már régóta csinálom, de még mindig izgalom fog el, amikor ilyen közel lehetek kedvenc madaraimhoz.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:5,6, 1/60, ISO 400.


Pécs, 2011. július 7.

Szarvasbogár

Régi nagy kedvencem. A júniusi éjszakák velejárója a nagy zajjal repülő hatalmas bogár. Gyerekkorom trófeája az elhullott bika agancsa. Valahogy úgy alakult, hogy fénykép még nem készült róla. Nemrég erre is sor került. A madáritatónál gubbasztottam a lesben. Mélán bámultam kifelé az ablakon, lestem, hogy mi történik körülöttem. Akkor vettem észre, hogy az erdő egyik szélső fájáról szárnyra kel valami. Nem volt nehéz felismerni. Hím szarvasbogár volt. Nem kellett sok idő, és megláttam még egyet egy másik fa törzsén. Aztán még egyet. Mi ez itt? Szarvasbogár eldorádó? Na még az utolsó fényeknél előmásztam a lesből, és megkerestem az egyik komát. Addig nem mehettem el, amíg alaposan körbe nem fényképeztem. Jó alanynak bizonyult. Képes volt percekig mozdulatlanul pózolni. Csak az egyre fogyatkozó fény vetett véget az esti találkozónak.


Pécs, 2011. június 29.

Végre itató

Hosszú idő telt el a legutóbbi madáritatós beszámoló óta. Ez nem azért van, mert abbahagytam a projektet, hanem mert idő hiányában nem tudok annyit a lesnél tölteni, amennyit szeretnék, az a pár tavaszi alkalom pedig, amikor kint lehettem, fotózás szempontjából sikertelen volt. De most végre van miről írni. Ott kezdeném, hogy az előző két év tapasztalatait összegezve, új alapokra helyeztem a madáritatós fotózást. Ez azt jelenti, hogy kerestem egy eldugott helyet, ami kirándulók által egyáltalán nem látogatott, mégis jól megközelíthető, így a vízhordás is jelentősen könnyebbé vált, és nem kell tartanom a rongálástól. A másik lényeges változás a madáritató mérete. Megnöveltem a medencét. Az alapterület 2,5 m X 1,25 m lett, a vízmélységet pedig 10 cm-re emeltem. Így kb 250 l víz befogadására képes. A megnövekedett méretek már lehetővé tették, hogy a leskunyhót közvetlenül a medencéhez építsem. Így a vízfelület már a les ablakánál kezdődik. Ezzel a megoldással a tükörképes fotózás is kompromisszummentes lett a nagyobb testű madaraknál is. Az elhelyezésnél is körültekintőbb voltam. Lejtős terepet választottam, így elértem, hogy a kunyhó beásása nélkül az itató földközelbe került. Így a környező növényzet között olyan hatást kelt, mintha a földön lenne.

Már csak fotózni kell. Ennek is eljött az ideje. Jó madármozgás volt mindig a környéken, de a fotózás eddig nem volt eredményes. A legutóbbi hajnali és késő délutáni les alatt azonban megtört a jég. A legfőbb látványosság egy fiatal nagy fakopáncs volt. A közeli fákon mozgott, és az itatót is többször meglátogatta. Jó lehetőség volt néhány közeli portré készítésére.

A les körül folyamatos volt a fekete rigók jelenléte is. Két hím kergetőzését többször is megfigyelhettem. Az egyik nyugodt pillanatban az egyik a les elé is leszállt.

Sok idén kirepült fiatal cinegét is láttam. Az együtt bandázó csapatokból egy kék és egy széncinege is leszállt az itatóhoz. Szép pillanat volt, amikor a les előtt nézelődő kék cinegére ráesett a felkelő nap fénye. Csak exponálni kellett. Jó kis nap volt.


Pécs, 2011. június 29.

Odútelep

Újabb ellenőrzésre érkeztem az odútelephez. Az elsődleges cél most a takarítás volt. A 11-es odút akartam az elhasznált fészekanyagtól megszabadítani, hogy a paraziták ne tobzódjanak tovább. Természetesen azért az összes odút megnéztem, biztos ami biztos. Még jó, hogy így tettem. A 8-as tetejének levételekor ijedt szemek néztek rám vissza. 7 már teljesen kifejlődött széncinege fióka lapult az odú aljában. Egy kései költés sikeres eredménye. Gyors fotó készült róluk, és már raknom is kellett vissza a helyére az odút, mert anyuka észrevett, és a közelben kiabált rám. Ezzel a fészekaljjal 17-re emelkedett az odútelepről kirepült fiókák száma.


Pécs, 2011. június 26.

Egy kis makró

Az egy hetes szabadság idejére beterveztem egy kis gyurgyalagozást is. Nagyon szeretem ezeket a színes madarakat, és van még néhány kép a fejemben, amit nem sikerült pixelek formájába önteni. Neki is vágtam, ahogy kell. A szokásos helyen, lessátor, beszállóág, miegymás, hajnali kelés. De mindez hiábavalónak bizonyult. Három hajnalt töltöttem a lessátorban az üres beszállóágat bámulva. Sajnos a június közepi időpont nem kedvezett nekem. A gyurgyalagoknál már javában zajlott a költés. A tojók naphosszat a költőüregben kuksoltak, a hímek pedig a partfalaktól távol vadászgattak egész nap. Ha meg is jelentek a közelben, akkor is csak egy villámgyors suhanás az üregbe, megetették párjukat, és már tova is szálltak. A költőüreg mellett zajló látványos tevékenységekről idén lemaradtam. De valahogy csillapítanom kellett jobb mutatóujjam bizsergését, ami az exponálógomb nyomogatásának hiányában egyre erősebb lett, és megtámadtam a hajnali harmatos fűben pihenő lepkéket. Szárnyuk nekik is van, és még szép színesek is. Úgyhogy így lett végül gyurgyalag fotózásból egy kis makrózás.


Pécs, 2011. június 19.

Rozsdafarkú szerelmi háromszög

Megkezdődött a nyári szünet, felpakoltuk hát a pereputtyot, irány Tolnanémedi. A legutóbbi alkalommal sikerült a házi rozsdafarkúakkal közelebbi ismeretséget kötni. Azóta sikeres fiókaröptetésen vannak túl, aminek minden részletéről pontos beszámolót kaptam. Örültem is neki, hogy sok évi várakozás után végre beköltöztek az eresz alá. Az első "C" típusú odú több mint 15 éve került kihelyezésre, csak ennyit kellett várni a megtelepedésre. :) Kíváncsian vártam, hogy megnézhessem a kiürült fészket. Gyanútlanul nyúltam a fészekcsészébe, de a kezem azonnal visszarántottam. Puha, apró mozgást éreztem benne. Ez csak egyet jelenthet! Másodköltésbe kezdtek a rozsdafarkúak, én pedig a már kikelt fiókákat tapintottam. Egyből hátrébb vonultam, és az udvarról figyeltem. Kisvártatva meg is érkezett a tojó, tele csőrrel. Nyílegyenesen a fészekhez repült. Egyből jött a hím is, szintén rovarokkal megrakva. De ő nem szállt be egyből a fészekhez, hanem leszállt a kertajtóra, várt néhány másodpercet, és csak utána etette meg a fiókákat. Soha vissza nem térő alkalom! Kaptam a kettes létrát, néhány pokrócot, és már állt is a lessátor a kertajtó mellett. Az elkövetkező napokban többször próbálkoztam a fotózással. Kiderült, hogy a tojó soha nem szállt le, mielőtt a fészekhez repült, viszont a hím majd minden etetés előtt pár másodpercet időzött a kertajtón. Ilyenkor adott lehetőséget a fotózásra is. Szorgalmasan hordták a szebbnél szebb hernyókat, egy idő után viszont feltűnt valami. Sokkal többször jött a hím etetni, mint a tojó. Szorgalmasabb lenne talán? Aztán fény derült a rejtélyre. Egy alkalommal két hím érkezett egyszerre a fészekhez. Míg az egyik bent tartózkodott, addig a másik türelmesen várakozott, és miután szabad lett a pálya, szépen ő is megetette a fiókákat. Két hím is bedolgozott a fiókanevelésbe. Hogy pontosan kinek az utódait nevelték, talán ők maguk sem tudták. Pici szépséghibája azért volt a dolognak. Szépen elképzeltem, hogy milyen dekoratív beszállóágon fogom lefényképezni a tömött csőrű madarakat, de ők ezt másképp gondolták. Egyszerűen nem voltak hajlandók a kihelyezett ágra szállni, mindig csak a kertajtó öreg deszkájára. Hiába volt minden igyekezetem, ők így akarták...


Pécs, 2011. június 18.