Blogok

Békák között

A békamentéskor elképzeltem milyen lehet a békákat a víz felől, nem pedig a partról fényképezni. Nem is húztam az időt. Mellcsizmát húztam, és befeküdtem közéjük. Hát nem mondom, elég hideg volt a víz. Ez lett a merülés eredménye:


Pécs, 2010. március 29.

Békamentés

Az évnek ebben a szakában nagy esemény zajlik a békák világában. Téli nyugalmukból felébredve első tennivalójuk, hogy az ősi parancsnak engedelmeskedve megalapozzák a jövő nemzedékét. A leglátványosabb talán a barna varangyok vonulása, amikor az erdőből szinte egyszerre indul el a több ezer béka a közeli vízállások felé. A legjobb esetben ezt minden különösebb gond nélkül el is érik. A probléma akkor van, amikor a vonulási útvonalat közút keresztezi. Ilyenkor számtalan varangy esik áldozatul a száguldó autók kerekei alatt. Békaszerető emberek kitalálták, hogy hálók segítségével az út előtt megállítják a kétéltű sereget, és kézi erővel átsegítik őket a kritikus szakaszon. Mint ahogy az országban máshol, így Baranyában is több helyen mentik a békákat a lelkes önkéntesek. A hétvégén felkerekedtünk, hogy pár béka erejéig mi is kivegyük a részünket ebből a munkából.

A vonulás nagyobbrészt éjszaka zajlik, de néhány sietős versenyzőt nappal is fülön lehet csípni. Találtunk is néhány "emeletes békát", amik nagy iramban merültek a vízbe, amint kijutottak a biztonságos vödörből.


Pécs, 2010. március 28.

Az utolsó szál

A későn érkező meleg azt eredményezte, hogy az ilyentájt nyíló virágok robbanásszerűen beindultak, és villámgyorsan lezajlik a máskor kicsit elhúzódó virágzásuk. A hét elején jött a hír, hogy kinyílott a kakasmandikó. Más dolgom lévén, nem rohantam azonnal a szép kis virágokhoz, de a hét vége felé az egyik délután alkalmasnak tűnt egy gyors látogatásra. A lemenő nap fényeit még ki tudom használni. Izgatottan nyomtam a gázt, mert Gábor barátom szerint soha nem látott mennyiségben nyílnak a mandikók. A lelkesedés aztán alább hagyott, mikor az úton Miki hajtott velem szembe. Gyors telefonos diskurzus után, amit persze szigorúan az autós kihangosítón keresztül tettünk :), megtudtam, hogy a virágok elnyíltak. Nem lehet, mondom, hiszen egy-két napja még tetőfokán volt a virágzás. Hát lehet. Az egész populációból egy, azaz EGY szál virágzott még, amit Miki után én is körbefényképeztem. :)


Pécs, 2010. március 27.

Hóvirágok erdeje

Az erdő sarkán leparkolok az autóval. Kiszállva a kellemes tavaszi napsütésben jól esik nyújtózni. A szélső fán citromsármány énekel, kicsit beljebb zöldike "zsíroz". Az ösvény melletti hóvirág csokor eszembe juttatja a tavalyi élményt, ami miatt most fényképezővel felfegyverkezve érkeztem. Megyek is befelé az erdőbe. A fiatalost elhagyva az öreg fák alatt a tavalyi csodálatos látvány fogad. Gyönyörű virágszőnyeg borítja a talajt. Milliónyi apró fehér virágfejecske bólogat az enyhe szélben. Hóvirágok tengere terül el a lábam előtt. A látvány nem mindennapi. Próbálom a megfelelő helyet megtalálni, hogy valamit vissza tudjak adni a fényképen. Némi próbálkozás után fogást találok a virágrengetegen.

És készül egy-két közeli kép is.

Egy évre szóló látványt kell elraktározni. Mire újra nyílni fognak ezek a szép virágok. Odúja előtt éneklő seregély, és az erdő mélyén már fiókáit nevelő holló pár búcsúztat . Szép volt.


Pécs, 2010. március 20.

A hónap képe - 2010. február

Egerészölyv - 2010. február, Mecsek

A februárban készült képek közül a választásom az egerészölyvet bemutató fotóra esett. Nagyon sok munkát fektettem az ölyvek fotózásába, úgyhogy inkább ennek szól ez a választás. A fotózás körülményeit korábban már elmeséltem, ezt itt nem ismétlem meg. Beszéljen helyettem a kép.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/350, ISO 200.


Pécs, 2010. március 1.

Tavaszi hangulat

Bár még februárt írunk, tagadhatatlanul elkezdődött valami. Enyhe szelek fújnak, csendes eső áztatja a földet, és éjszaka sem esik a hőmérő higanyszála nulla fok alá. Látszik ez a természetben is. Napról-napra többet mutat magából. A Dél-Zselic lankás dombjai között elkezdte költését a réti sas, az erdőkben dobolnak a harkályok, megszólalt a kék galamb. Az avarból pedig előbújt a hóvirág, szártalan kankalin, kisvirágú hunyor és a téltemető is. Hagyományos tavaszi tiszteletkörömet idén is megtettem, hogy lássam minden rendben van-e a téltemetős erdőben.

Az éjszakai esőnek hála vízcseppekkel díszítve, a virágzás kellős közepén találtam szép kis virágaimat.


Pécs, 2010. február 25.

Etetős számvetés

Végéhez közeledik a madáretetés szezonja. A megérkezett enyhe idő és a tartós esők elviszik a havat, és lassan beköszönt a tavasz. Én is elővettem a jegyzeteimet, hogy lássam ezen a télen milyen fajok is látogatták az etetőt. Madarakban nem volt hiány. A felkínált eleségre sokan érkeztek. Az etetés alapját, mint minden télen, napraforgó képezte. A rigóféléknek alma, a harkályoknak háj is került az étlapra. Fotós szempontból is jó volt a tél. Több, eddig általam még nem fényképezett faj is lencsevégre került. Lássuk hát a listát. A zárójeles f betű azokat a fajokat jelzi, amelyekről fotó is készült. Sajnos akadt pár olyan madár, amelyek bár rendszeres vendégei voltak az etetőnek, fényképet mégsem sikerült róluk készíteni. Ilyen volt pl. az erdei pinty.
Tehát a lista:
1. Karvaly (f)
2. Nagy fakopáncs (f)
3. Közép fakopáncs (f)
4. Vörösbegy (f)
5. Fekete rigó (f)
6. Fenyőrigó
7. Barátcinege (f)
8. Kék cinege (f)
9. Széncinege (f)
10. Csuszka (f)
11. Szajkó (f)
12. Házi veréb
13. Mezei veréb (f)
14. Erdei pinty
15. Fenyőpinty (f)
16. Tengelic (f)
17. Zöldike (f)
18. Csíz (f)
19. Meggyvágó (f)
20. Citromsármány
A listára az utolsó pillanatban iratkozott fel a nagy fakopáncs. Az etetőn már nagyon gyér volt a forgalom. Az enyhe idő miatt szét széledtek a madarak. A szotyit is csak pár cinege hordta. Már azon járt az eszem, hogy kimászok a lesből, amikor a közelből hallottam a hangját. Pár pillanat múlva meg is érkezett a harkályoknak kirakott beszállófára. Nem is teketóriázott, egyből nekiesett a hájnak. A jelenet jó befejezése lett az idei etetős fotózásnak.


Pécs, 2010. február 20.

Az utolsó pillanatban

Az egész azzal kezdődött, hogy leolvasztottuk a fagyasztóládát. Időnként ezt megteszi az ember, és ilyenkor feltárulnak a fagyasztó legrejtettebb zugai, és érthetetlen módon, mindig előkerül valami "érdekesség". Így volt ez most is, néhány bizonytalan eredetű hús formájában. Feleségem ezt a néhány csomagot családi élelmezésre alkalmatlannak minősítette, és eltávolításra ítélte. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy mi is legyen a sorsuk. Mindenki számára ismerős ilyenkor télen az utak melletti villanyoszlopon, fán ücsörgő egerészölyv. Látszólag nem foglalkoznak az alattuk elsuhanó autókkal, de ha azok lassítanak, vagy megállnak a közelben, egyből szárnyra kapnak. Ilyenformán persze lehetetlen közelebbi kapcsolatot létesíteni velük. De ha az embernek hús van a birtokában, mindjárt más a helyzet. :) Hirtelen aktuális lett egy lessátor kihelyezése. Persze a helyszín már elő volt készítve, mert azért bíztam benne, hogy ezen a télen erre is sor kerül. :)

Szóval a húst kiraktam, és vártam a következményeket. Napok teltek el és látszott, hogy az ölyvek (szám szerint kettő) megtalálták a csalit. Az már világossá vált az elején, hogy ha komolyan ölyvet szeretnék fényképezni, akkor további etetnivalóra is szükség lesz. Tehát bevetettem mindent, és terítékre került mindenfajta finomság. Még az országutak mellett az örök vadászmezőkre tért róka földi maradványai is e nemes célt szolgálták.

Telt múlt az idő, de a siker csak nem akart jönni. A csali fogyott, de a madarak nem akartak az objektív elé járulni. Pedig biztos voltam abban, hogy rájárnak, mert folyton a környéken mozogtak. Persze azért volt mit nézni a lessátorból. Leginkább azt a szajkót, ami ölyvet játszva járt a húsra. Rendszeresen megjelent, már messziről kiabálva, legtöbbször az ölyvek vijjogó hangját utánozva. Mivel a szajkó elég jó hangutánzó, néhányszor behúzott a csőbe. Már tűzkészen vártam a közelből hallott ölyvet, amikor matyi barátom huppant a beszállófán. Nagyon tetszett neki a dolog, mert sűrűn eljátszotta.

Már kezdtem elkeseredni, hogy nekem csak a szajkó jut. A csali, és a kedv is erősen fogyott. Az utolsó pár nap következett. Egyéb elfoglaltságaim és a közelgő tél vége miatt idén már nem lesz több lehetőségem az ölyvek fotózására, így hát belehúztam a végére, és rásegítettem egy kis csirke farháttal. (Mondjuk a környék rókái és kóbor kutyái jól éltek ez alatt a másfél hónap alatt.) Eljött az utolsó, a hetedik nap, amit a lesben töltöttem. Mesebeli szám! Hátha ma sikerül. És így is lett. Kb két óra várakozás után megérkezett a két ölyv. Minden teketória nélkül az egyik leszállt a beszálló fára, és falatozni kezdett. Csattogott a fényképező is. A másik delikvens a közeli fáról kiabált neki, az én madaram meg bőszen válaszolgatott. Nem maradt sokáig, talán öt percig. De ez éppen elég volt arra, hogy elkészítsem első egerészölyv fényképeimet.

Itt kell köszönetet mondanom Golubics Pisti, Bodó Jani, Kulcsár Peti barátaimnak, hogy segítettek az etető anyag beszerzésében.


Pécs, 2010. február 10.

Harkály a porondon

Új faj jelent meg az etetőnél. Méghozzá nem is akármilyen. Úgy látszik, hogy a hosszan tartó hideg és a vastag hótakaró arra kényszerítette a közép fakopáncsot, hogy elhagyja kedvenc terepét. A kimondottan zárt erdőket kedvelő madár ritkán mutatkozik nyílt bokros területen. De hát az éhség nagy úr, és az etetőnél kifüggesztett háj ízletes és energia dús táplálék. Bár nagyon reméltem, hogy valamelyik harkály meglátogat, de erre a közepes termetű szép mintázatú madárra nem számítottam. Jó fél órán keresztül falatozott, miközben én nyugodtan fotózhattam. Érdekes volt látni, hogy az ez idő alatt többször átrepülő karvaly nem riasztotta el, hanem jellegzetes rejtőzködő viselkedésével elbújt a kirakott beszállófa mögé. A karvaly mozgását figyelve kúszott mindig az ellenkező oldalra, így folyamatos takarásban maradt.


Pécs, 2010. február 1.

A hónap képe - 2010. január

Tengelic - 2010. január, Mecsek

A januárban készült képek közül a választásom a tengelicet bemutató fotóra esett. Több szempontot is figyelembe vettem. Etetős fényképezések alkalmával többször találkoztam már vele, de jó képet még nem sikerült készíteni, mert általában a földre lehullott magokat szedegették, és nem szálltak följebb az objektív látómezejébe. Ez alkalommal magukat meghazudtolva szépen pózoltak a beszállóágakon. A másik ok pedig, hogy ez a kedves madár gyönyörű színekben pompázik, és az aranyzuzmóval borított ágon szép színfolt a téli hónapokban.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:5,6, 1/125, ISO 400.


Pécs, 2010. február 1.