Blogok

Gólyatöcs

Dénes, a szemfüles, megint kiszúrt valamit :). Egy belvizes területen jelentős madárgyülekezésre lett figyelmes. Gondoltam, megnézem, mert sok jó fajt említett. A területre érve, bár számítottam rá, mégis meglepődtem. Az egykori meder a sok csapadék miatt ismét megtelt vízzel, és ezt a madarak is kihasználták. Kanalasgém, gólyatöcs, sárszalonka, cankók, bíbicek, és hát még mennyi minden. A terepet gyorsan felmérve találtam egy alkalmasnak tűnő szigetet, ahova a lessátrat fel tudom állítani, és nagy eséllyel tudom a madarakat fotózni. A terv már készen is volt. Hajnali fél négykor kelés, irány a vízpart. Még bőven csillagos volt az ég, amikor kiértem. Még egy hullócsillagot is láttam. Gyors kívánság, sose lehet tudni. Aztán hamarjában összekaptam magam. Mellcsizmát rántottam, és felmálháztam magam. Hátizsák, álcaháló, állvány, lessátor, egy deszka az iszapra... (Valahogy így nézhettek ki az afrikai teherhordók.) Gyorsan neki is vágtam, hogy a kb 60-70 cm-es vizet átlábaljam. Csobbanás nélkül megúsztam. Tapogatózva fölállítottam a sátrat, és becuccoltam. Öt óra, dereng a keleti égbolt. Lassan megelevenedett körülöttem minden. Először a kis vöcskök mozgolódtak.

Szerencsére néha a sekélyebb részbe is kijöttek, így tudtam pár képet készíteni. Röviddel napkelte után a sátor mellett motozásra lettem figyelmes. Alul kikukucskálva láttam, hogy egy billegetőcankó keresgél az iszapon. De nem a tőle megszokott módon. Az iszap helyett a kiálló növényi szárakat vizsgálgatta, és az azokon lévő rovarokat kapdosta el. Addig-addig szaladgált, míg bekeveredett az objektív elé is.

Aztán jöttek azok a madarak, amik miatt jöttem. Gólyatöcs csapat jelent meg a vízen. Először csak távolabb táplálkoztak, de szép lassan haladtak felém. A sok kiálló kóró miatt nehéz volt őket fényképezni, de néhány értékelhető kép azért készült.

Az egyik közelben szedegető töcs lábán sárga gyűrűt vettem észre. Próbáltam több oldalról lefényképezni, hátha ennek segítségével felfedi majd kilétét.

Öt óra hasalás után aztán kikecmeregtem, a nyakam már nem nagyon akart mozogni. Nagy élmény volt. Igaz, hogy jó pár faj csak a sátor mögül kiabált, de talán lesz még lehetőségem újra próbálkozni. Már csak ki kell kecmeregni ezzel a sok holmival...


Pécs, 2010. augusztus 13.

Szülinapi szajkó

Ott kezdem, hogy márciusban elköltöztettem a madáritatót. Olyan fajokat szerettem volna idén fényképezni, amikre nagyobb esélyem van az erdőben, mint a tavalyi bokros területen. Találtam is egy jónak tűnő tisztást az erdő szélén. Egy kis cipekedés, kalapácsolás, vízhordás után már állt is a kis itató és a leskunyhó. Már csak a madarak hiányoztak. Hordtam is a vizet szorgalmasan, és amikor időm engedte, fotózni is beültem. Vagyis csak fotóztam volna, mert a madarak csak nem jöttek. A környéken pedig rengeteg madárka mozgott. Jöttek-mentek, akárhányszor csak kint voltam, de az itatót semmibe vették. Egyszerűen átrepültek fölötte. És az elmúlt fél év így telt. Darazsak, szitakötők, lepkék, gyíkok, mind látogatták a kis vizes medencét, de madár egy se szállt le. Persze mindig reménykedtem, hogy talán majd most, de akkor sem. Szóval ilyen előzményekkel indultam el vasárnap hajnalban. Elhatároztam, hogy a mai nap lesz a választóvonal, ha ma sem jön semmi, szétszedem az itatót, és egy időre pihentetem a projektet. Fél ötkor már az erdő szélén voltam. Kicsit korán érkeztem, mert még vaksötét volt a fák között. Hiába, rövidülnek a nappalok. Úgy jó fél óra várakozás után már annyira derengett, hogy az ösvényen be tudtam botorkálni a tisztásig. Pár pókháló lefejelése után beültem a lesbe, és vártam. Talán még egy kicsit szundítottam is. A nagy meditációból madárcsapat hangja riasztott. Őszapók és cinegék járták a környező bokrokat. Sajnos, ahogy jöttek, úgy mentek is. Már nem is mérgelődtem. Újabb fél óra csönd. Aztán koppan a les teteje! Amolyan határozott dobbantás volt. Már tudtam, mielőtt megláttam volna. Szajkó érkezett az itatóra. Nem hiszem el! Le is szállt inni.

Újabb dobbantás. Még egy szajkó! Nem maradtak sokáig, valamit nyikorogtak szajkóul, és már tovább is álltak. Hát mégis? Azt hiszem marad még egy kicsit az itató. A két szajkó esélyt adott egy kis hosszabbításra. Tovább már nem is maradtam, ébredezik a család, és ma nagy nap van. 31 éves lettem. Készülnek a meglepetés rajzok, és a finom ebéd, meg a torta. Otthon a helyem...


Pécs, 2010. augusztus 8.

Sólyomsztori

Tavasszal nagy hír kelt szárnyra baranyai madarász körökben. Vándorsólyom pár vert tanyát a Mecsekben. Régóta mutogatják magukat, de költésükre ez idáig még nem volt példa. Nagy öröm ez a természetvédőnek, mert nem is olyan rég még az országból eltűnt madarak között tartották számon. Vigyázták is a párt, ahogy kell. Hét lakat őrzi a revír pontos helyét. Elmúlt a tavasz, kicsit el is feledkeztünk róluk. Aztán jön a hír, fiatal vándorsólymok mutatkoznak a költőhelyen. Hej, sikeres volt a költés! Két fióka is röpült. A fiókákra pedig (legalábbis az egyikre) nagy feladat vár. Részese lesz az országos sólyomvédelmi programnak. A tervek szerint kis hátizsákot kap, amivel tudatja majd a szakértőkkel, hogy élete további részében milyen és mekkora utat fog megtenni, hol talál magának párt, és hogyan gyarapítja majd e nemes fajt, amikor eljön az ideje. De ne menjünk ennyire előre. Előbb meg kell fogni a madarat. Ennek sólyoméknál egy módja van, csalival helyhez kell szoktatni, és ha már biztos a jelenléte, akkor speciális hálóval befogni. A csali ilyenkor szokásosan galamb. A vándorsólyom örömére, és hát valljuk be, a galamb kárára. Nekem sem kellett több, kiváló alkalom lehet a fotózásra. Az első beetetés sikeres volt! A másodiknál már én is ott voltam. Méghozzá négy méterre a galambtól, egy lessátor takarásában. Innentől vált izgalmassá a dolog. Alig fél óra várakozás után a galamb nyugtalanná vált, és pár pillanat múlva már hallottam is a sólyom gyors szárnycsapásait. Többszöri próbálkozás után (látszik még tapasztalatlan a fiatal madár), sikeres volt a vadászat. A vándorsólyomra jellemző módszerrel a felreppenő galambot lerúgta, és már ott is állt rajta teljes életnagyságban a fiatal hím vándorsólyom. A négy méteres távolságból akár szabad szemmel is mindent láthattam, de az objektíven keresztül hihetetlen látvány volt.

Ilyet csak természetfilmben lát az ember. A madár nem sokat teketóriázott, egyből tépni kezdte a prédát.

Toll, bőr, hús mindegy volt, vadul kebelezte befelé. Az iram aztán lassan csökkenni kezdett, elfáradt a nagy munkában. Ilyenkor nézelődött, és erősen lihegett, ugyanis a hőmérséklet is erősen kúszott felfelé. Látszott, hogy nem tetszik neki a meleg.

Közel két óra falatozás után a sólyom megunta a dolgot. Jól is lakott, melege is volt, elvonult hát pihenni. Felült a közeli árnyékos sziklafalra, és onnan bámészkodott.

Egyszerűen szenzációs volt. Egy ritka madár életébe nyerhettem bepillantást. A vad csillogás a szemében, a nemes tartás, a hihetetlen precizitás, ahogyan ez a ragadozó működik. Lenyűgöző, félelmetes és csodálatos.
A történet vége aztán sikerrel zárult. A fiatal tojó megkapta a jeladót, hogy segítse a fajhoz kapcsolódó természetvédelmi munkát. Reméljük innen pedig egy új történet kezdődik, a mecseki vándorsólymok története.


Pécs, 2010. augusztus 3.

A hónap képe - 2010. július

Janka-sallangvirág - 2010. július, Villányi-hegység

Júliusban sokat mászkáltam az éppen virágzó védett növények után. Pontosabban néhány orchidea volt a célpont. A kedvencem ezek közül a bíbor sallangvirág lett. Szabadságról visszatérve első dolgom volt, hogy utána járjak ennek a virágnak. Félő volt ugyanis, hogy a virágzást idén is lekésem, mint ahogy az előző két évben ez sikerült. Szerencsére nem így történt. Gyuri barátom segítségével éppen időben érkeztünk. Az eldugott kis élőhelyen szépen virágzott a keresett növény. A fotózást kissé megnehezítette a sallangvirág sajátossága, miszerint mézajkai hosszan megnyúlnak, Sokszor 5-6 cm-nél hosszabbra is. Nem nagyon tudtam mit kezdeni ezekkel a virágokkal, mert sehogy sem akartak beleférni a fényképező keresőjébe. Aztán végül mégis találtam egyet, ami még csak most kunkorodott. Már csak a hátteret kellett belőni, és elkészülhetett a kép a bíbor sallangvirágól.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:8, 1/350, ISO 200.


Pécs, 2010. augusztus 1.

Újabb orchidea

Sokan nem is tudnak a létezésükről. Karcsú termetükkel, zöldes színükkel szépen megbújnak az erdei aljnövényzetben. Szerencsére én találkozhattam velük. Már a nevük is szépséges, nőszőfüvek. Orchideák a javából. De, hogy ezt láthassuk is, le kell hasalni, és közel kell hajolni. Alig 1-2 cm-es virágaikat csak így csodálhatjuk meg. A népes családból most a lilakocsányú nőszőfűhöz volt szerencsém. A terepi kalauzolást, és a szakértő segítséget a határozásban ez úton is köszönöm Gábor kollégámnak.


Pécs, 2010. július 21.

Szitakötős este

A család rákapott a horgászatra. Nemcsak a feleségem, de már a gyerekek is folyton a vízparton lennének. Ezért hát a legutóbbi hétvége is ennek a jegyében telt. Délutáni pecázásunk estébe hajlott. A folyamatos bevágás-bedobás-csalizás közben nem tudtam nem észrevenni, hogy a folyópart tele van szitakötőkkel. A lemenő nap fénye szépen megvilágította őket, amikor egy-egy kiálló növény csúcsán megpihentek. Két kapás között muszáj volt néhány kép erejéig rájuk is figyelnem.


Pécs, 2010. július 18.

A hónap képe - 2010. június

Szöcske - 2010. július, Tolnanémedi

Az elmúlt hónap alatt töltöttük két hetes szabadságunkat Tolnanémediben. Természetesen a fényképező is előkerült, bár most kevés eredménnyel. Nyomába eredtem a sárgarigónak. Sajnos kemény fickó, nehezen adja magát, úgyhogy a tervem, miszerint most róla írok, nem jött össze. Ehelyett egy aprócska jószág kerül a hónap képe sorozatba. Sárgarigós leskelődéseim rendszerint hajnalban vagy késő délután történtek. Mivel említett madárka nem volt hajlandó közelről is mutatni magát, mással kellett elütni az időt a lesben. Szerencsére ilyenkor nyár derekán mindenféle sok lábú lény jön-megy mindenfelé. Így volt ez ezen a reggelen is. A les mélyén ülve nézelődtem jobbra-balra, amikor észrevettem egy szöcskét a leveleken. Nem mutatott semmi érdekeset egészen addig, amíg a felkelő nap sugarai rá nem estek. Abban a pillanatban megelevenedett a levélzet, és rajta a kis zöld szöcske. A szép színhatás fényképre kívánkozott. A fényképezőt felé fordítottam, és lőttem pár kockát. Csak most, hogy a képeket feldolgoztam, vettem észre, hogy egy lába hiányzott. Nem hat, hanem csak öt lábú pajtásra leltem a sárgarigó mentes hajnalon.


Pécs, 2010. július 1.

A hónap képe - 2010. május

Gyurgyalag pár - 2010. május, Tolnanémedi

Májusban a hónap képét a gyurgyalagokat bemutató fényképek közül választottam ki. Nagyon megkapó volt, ahogy a hím a nász reményében különböző ajándékokkal próbált kedveskedni a tojónak. Sokszor sikertelenül, mert az holmi lószúnyoggal nem érte be. Így hát csak ültek egymás mellett, amíg egy jobbnak tűnő ajándéknak való arra nem vetődött.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/60, ISO 200.


Pécs, 2010. június 1.

Gyurgyalagok

A Tolnanémedin töltött hosszú hétvégére fotós tervekkel érkeztem. Sajnos az eredeti elképzelésem nem jött össze. A korábban megtalált nyaktekercs nem költött, a búbos banka projekt pedig átment mezei veréb telepítésbe. :) A kihelyezett odút ugyanis ők foglalták el, nem pedig a banka. Mit volt mit tenni, nagy dérrel-durral kirohantam a tavalyról már ismerős gyurgyalagjaimhoz. Már egy ideje visszajöttek, és a mostoha időjárás ellenére már a költőhelyen kell lenniük. Napnyugta előtt kiraktam egy beszállóágat, és egy lessátrat, hogy majd hajnalban kitelepszek pár órácskát.

Négykor keltem, és a hajnali "frissességgel" tolattam ki az udvarból. Az utcán furcsa zajra lettem figyelmes. A kerítés mellett hangosan szuszogva egy sün battyogott hazafelé éjszakai portyájáról. Mivel nagyon ritkán találkozunk, egy fényképet azért eleresztetem.

E rövid kis közjáték után már a lessátorban kucorogtam. Megint nem sikerült valami tágasra, de pár órát kibírok benne. Épphogy csak világosodott, de a homokbánya éledezett. Felébredtek a seregélyek. Hangos rikácsolással kezdtek neki a napi sürgés-forgásnak. Már bőven fiókákat etetnek. Az első látogató is seregély volt a beszállóágon.

Kicsit többet kellett várni a gyurgyalagokra, de ők is megjelentek. Az első napsugarakra már ők is a levegőben parádéztak. És szerencsére az új beülőt is egyből birtokba vették.

Hangos prü-prü és tollászkodás közben várták, hogy melegedjen a levegő, és a rovarok is röpülni kezdjenek. Persze én csak örültem a várakozásnak, nyomtam az exponáló gombot, amikor csak lehetett. A hajnali toalett pillanatait ellesni nem minden nap lehet.

Amint mozgolódni kezdtek a rovarok, madárkáim is mozgásba lendültek. Gyurgyalagéknál ez a nász időszaka, melynek rituáléja van. A hím megajándékozza a tojót, mielőtt az kegyeibe fogadja. Az ajándék általában egy-egy ízletes rovar. Nagyon szép egy ilyen pillanat, amikor a hím odaadással közeledik a néha még tartózkodó tojóhoz.

Végül három és fél óra kuporgás után, elgémberedett tagokkal és persze jó néhány memóriakártyára rögzített élménnyel indultam haza.


Pécs, 2010. május 25.

Páfrányok között

Napokkal ezelőtt a Mecsekben számomra eddig nem ismert páfrányfajra bukkantunk. Most nyílt csak lehetőség, hogy fényképezővel is megnézzem ezt a védett növényt. Csapzott az erdő az elmúlt napok viharaitól, de a víznyelő oldalában lévő hölgypáfrányos mellett ott várt a pelyvás pajzsika is. Jól megnéztem magamnak. Szép formájával talán a szépen kunkorodó friss hajtásai tetszettek.

Páfrányfotózásból arra ocsúdtam, hogy egy ökörszem hevesen énekel mellettem. Nem nagyon akart elmenni, akármit is csináltam. Aztán rájöttem, mi lehet az oka. A közelben lévő ágkupacban 3 éppen kirepült ökörszemfióka mozgott. Őket féltette a papa. A fiatalok még nem annyira óvatosak, ezért egy két képet tudtam készíteni a még sárga csőrű apróságokról. Aztán hagytam őket, hadd nyaggassák még szüleiket néhány zamatos hernyóért.

A hazaút sem telt eseménytelenül. Az út menti vadrózsa csúcsán cigánycsuk hintázott. Nem tudtam ellenállni. Leparkol, ablak leteker, fényképező elővesz. Szerencsére az autó jó álcának számít, van úgy, hogy a madarak nem törődnek vele. Kiderült, hogy csukéknál is nagy a sürgés-forgás. A bokorból fiókák kérő hangja hallatszott. A hím és a tojó is szépen hordta a táplálékot az utódoknak. Azért az "apuka" szakított néha arra is időt, hogy pár strófával hirdesse a bokor csúcsáról, hogy ki is az úr a háznál.


Pécs, 2010. május 20.