Vöcsökbirodalom

Három hét is eltelt azóta, hogy utoljára a tutajon feküdtem. Bokros teendőim nem engedtek el maguktól, így már nagyon vártam, hogy egy kicsit ringatózhassak a tavon. Meg kíváncsi is voltam, hogyan teljesít az új hely. Ugyanis kicsit arrébb parkoltam a lest. Igaz, hogy fotózni nem volt időm, de néha egy-egy gyors terepszemlét megejtettem a parton, hogy lássam, miként mennek a dolgok. Az eltelt három hét alatt a vöcskök násza véget ért, a párok-revírek kialakultak. A madarak elkezdték a költést, és behúzódtak a nádas rejtekébe. Hát utánuk mentem. Kiszemeltem egy öblöt a kis csatornákkal szabdalt nádasban, ott ringatózik most a tutaj. Ez merőben új helyzetet teremt, ugyanis nem a nagy, nyílt vízfelületeken kell várni, hogy a madarak közel kerüljenek, hanem a nádas, gyékényes szövevényes útvesztőin amúgy is kicsik a távolságok. Meglátjuk mi lesz belőle.

Az előző napi heves szél után meg kellett néznem, hogy nem vándorolt-e arrébb a tutaj, és mivel volt egy szabad órám, be is feküdtem kicsit relaxálni. Erősek a fények, de ha már becuppogtam a tó közepébe, nem hagyhattam ki, látnom kellett milyen a mozgás a környéken. Hát megdöbbentő. Ahogy eltűntem a lesben, szinte azonnal felbukkant egy búbos vöcsök az öböl közepén. Megörültem neki, legalább megtaláltam. De még jobban örültem annak, hogy megcélozta a tutajt.

Annyira közel úszott el előttem, hogy az valami hihetetlen volt. Így utólag is hátborzongató az érzés, ahogy a piros szemébe nézhettem.

Gyorsan visszanéztem a képeket, igen-igen-igen! Ám nem volt sok idő örömködni, felpörögtek az események. Mint kiderült két revírre látok rá a lesből. A tojók már minden bizonnyal a fészken ülnek, a hímek pedig folyamatosan járőröztek. Ha az egyik felbukkant, a másik szinte azonnal megjelent, és erős hangját hallatva, fenyegető pózban megindult felé.

Hihetetlen mázli, hogy ezt többször is a les közvetlen közelében tette.

Nehéz volt elhinni, hogy ez most velem történik, hiszen eddig az volt a tapasztalatom, hogy a vöcskök egy kicsit mindig messzebb vannak, mint kellene. Most meg épp az ellenkezője történik. Madaram, ha épp nem volt teendője a szomszéddal, az öböl közepén ringatózott,

vagy tollászkodott.

De közlekedésre továbbra is a tutaj előtti csatornát használta,

több portréra is lehetőséget adva.

A rövid kis ebédidő lejárt, mennem kellett, és egy nyújtózkodó pillanat után le is léptem.

De egyszerűen nem tudtam szabadulni a friss élményektől, este vissza kellett jönnöm. Késő délután megint a a lesben feküdtem. Az első madár, amit megpillantottam, egy sunnyogó búbos vöcsök volt. :)

Épp a szomszéd felé tartott, tisztázni a határvonalat. De mivel egyértelműek voltak a jelzések, nem került sor összecsapásra. Visszatért a nyugalom, és békés halászattal,

úszkálással telt az idő.

Mígnem a nap már erősen hanyatlott. Gyönyörű fények estek a tóra, és a pont háttal tollászkodó vöcsökre. :)

A távolabbi nádas szép reflexiót vetett a vízre, a naplemente előtti utolsó pillanatokban a szomszéd vöcsök szépen beúszott a képbe, és verdesett párat a szárnyaival. Mint egy jelenés a vöcsökbirodalom kellős közepén.


Pécs, 2016. április 23.