Eldorádó

Ha még nem mondtam volna, a leskunyhó ablak egy másik világra. Amikor a les ajtaja bezárul, megnyílik az a csodálatos világ, ami engem is rabul ejtett. A természet ilyenkor olyan oldalát is megmutatja, amit másként talán soha. Alig dereng még valami, a tó fölött úszó pára mindent beborít. Csak sejteni lehet, hogy valami itt-ott mozog is benne. Ahogy a a virradat egyre közeledik, a hömpölygő pára más-és más színt ölt.

Néha egy foltban feloszlik, hogy láttassa a sosem látottat. A szemem káprázik csak, vagy tényleg fura, kétfejű madár tűnik ki belÅ‘le? 

A képzelet tréfája hamar továbbáll. A pára ismét mindent betakar. De csak azért, hogy a felkelő nap segítségével mindent aranyba foglaljon.

A kócsag tollászkodó mozdulataival arannyal vonja be magát. 

Minden kétséget kizáróan ez most itt maga Eldorádó.

Az aranyló ködben tovasétál a kócsag,

de csak azért, hogy a szárcsáknak adja át a helyét.

A kergetőző madarak körül aranycseppek fröccsennek szanaszét,

és a közeledő récét is még aranyszínben csodálhatom.

Ahogy a nap emelkedik, a sárga köd nagyon hamar eltűnik. Csak az aranyló paplanból született, izzó csőrű madarak maradnak.

Meg az a tengernyi fénygömb, ami a víztükröt borítja.

A sok csillogó üveggyöngy között kócsag halászik, 

míg meg nem találja közöttük a számára megfelelőt.

Kétfejű madarak, Eldorádó aranya, gyöngyhalász kócsag, hát ilyenekkel álmodtam legutóbb. :)


Pécs, 2015. június 27.