Csillagles és hattyúk tava
Újra rájöttem, hogy a csillagfotózás egy teljesen más műfaj, amiben nem vagyok teljesen otthon, de a ciripelÅ‘ tücskök, a meleg nyári éjszaka és a közös élmény minden képet megszépÃt. :) Ráadásul egy nagyon szép vörös holdnyugtát is láthattunk, ami ugyancsak elvarázsolt mindannyiónkat.
A csillagles és a végre múlóban lévÅ‘ kánikula aztán adott egy kis lendületet, és a tavaknál mutatkozó változások az egyik hajnalon a tutajra csábÃtottak. Csalhatatlanul elkezdÅ‘dött a madárvonulás, és bÃztam benne, hogy egy-egy szereplÅ‘jét talán lencsevégre kaphatom. Hát nem Ãgy lett. A hűvös, már-már hideg hajnal szép párát adott a vÃz fölé, de madár nem nagyon akart a szépen alakuló atmoszférában megjelenni. Kicsit már el is keseredtem, mikor az öböl sarkából hattyúk tűntek fel.
A fiatalokkal az élen az egész család beúszott elém.
Jól megnÅ‘ttek a fiókák, mióta májusban találkoztunk. Utánuk a két öreg is beért elém, és mÃg a fiatalok táplálkoztak, Å‘k ide-oda cirkáltak a vÃzen.
A hófehér tollasok szépen mutattak a párás ellenfényben. Büszke szárnytartással mutatták magukat, a hattyúk tava elevenedett meg előttem.
Egy szép sorozat után aztán a család kiúszott a látótérből, helyüket két hosszú láb váltotta fel.
Nagy kócsag sétált be a tutaj elé, de közelsége miatt csak részleteiben tudtam a keresÅ‘be szorÃtani.
Örültem volna, ha halászni kezd, de sajnos nem maradt velem sokáig. Kerregve arrébb ugrott, és ezzel a reggel is véget ért...
Pécs, 2021. augusztus 22.
Hello Sa! Szerintem meg jól sikerült a hajnal. A vÃz pedig lesz még jobb is!
Köszi!
Már jobb... :)