A határban
Az Å‘szi szünet napjait Tolnanémediben töltöttük. Az október végén, november elején áldásosnak mondható, szép idÅ‘ben jártam egyet a falu határában. Csak úgy, cél nélkül, naplementét nézve. Utam a Kapos torkolathoz vezetett, kÃváncsi voltam, milyen képet mutat kedvenc folyóm a nemrégiben történt cukorgyári malÅ‘r következtében. Csend volt. Nem csobban a vÃz, nem ül horgász a vÃz mellett. Nincs is miért, üres a vÃz. Szomorú. Egy darabig sétálgattam a folyóparton, aztán inkább a szomszédos kukorica tarló felé fordultam, hátha látok valamit. Nem tévedtem. Jó messze ugyan, de vetési varjak szedegettek a tarlón. Gondolom az elhullott kukorica szemek csábÃtották oda Å‘ket. Egy darabig figyelgettem a csapatot, de a fényképezÅ‘nek nagyon messze voltak. Hanem a tarló melletti földutat segélyezÅ‘ kerÃtésoszlopok egyikére felült az egyik varjú. Ahogy néztem elÅ‘ttem ezt az egy szem madarat, és mögöttem a szépen szÃnesedÅ‘ naplementét, egy kép rajzolódott ki bennem. Mit veszÃthetek, kerültem egyet. Még szerencse, hogy a kerÃtésoszlopokról hiányzott a kerÃtés, Ãgy a tarló mellÅ‘l gond nélkül eljutottam az oszlopsor mögötti kaszálóra. A madár még mindig ott ült, de már egy irányba a naplementével. Amikor a kellÅ‘ szögbe érkeztem, hasra vágtam magam és exponáltam. Minden elképzelésem Ãgy sikerüljön! :)
Még arra is volt idÅ‘m, hogy az egyre gyorsabban alábukó napkorongot is elkapjam a Sión átÃvelÅ‘ hÃdról. A naplemente gyönyörű volt, a csendet csak a tarlóról elhúzó varjak károgása zavarta meg. Nincs mese, ez a hely a világon az egyik legszebb! Legalábbis nekem! :)
Pécs, 2013. november 2.