Gémes nap

A sasok látványa természetesen megadta a lendületet a következő fotózásra, így nagy reményekkel bújtam el ismét a lesben. A madármozgás hamar be is indult, és rövidesen már egy szürke gém várakozott a közelben.

Míg ő gyanútlanul álldogált, mint aki csak véletlenül keveredett oda, a jégen dolmányos varjak landoltak.

Ártatlanul csipegették a jeget, mintha valami érdekes lenne ott,

közben persze egyre közelebb oldalaztak a les elé rakott csali felé.

Nagy színészek, az már biztos. Ezen aztán a gém is kellőképpen felbátorodott, és a közelbe oldalgott.

Ezt látva persze a már a közelben várakozó ölyv is akcióba lépett.

Hamar felgyorsultak az események, ugyanis újabb szürke gém keveredett elő, és azonnal a már várakozó társának esett.

Nem hagytak egymásnak nyugtot. Amint az egyik leszállt a közelben,

a másik azonnal érkezett, és folytatódott a kergetőzés.

Akkorák ezek a madarak, hogy egyet is alig tudtam a keresőbe illeszteni, de azért a végére, mikor már kellő távolságba üldözték egymást, csak sikerült a nyughatatlan párost együtt is keretbe foglalni.

Ennyi fért a napba. A sasoknak nyomát sem láttam, úgy látszik bújócskát játszanak velem. Sebaj, legközelebb nem én leszek a hunyó.


Pécs, 2022. január 14.