Hull a hó
A lessátor tetején finom kopogás jelzi, hogy esik a hó. Bár még sötét van, így nem látom, de a surrogó hangok alapján kétségtelenül havazik. Nagy izgalommal várom, hogy mit hoz a nap, és vajon mit tudok a havazás mellé a képekre varázsolni. Szép lassan megvirrad. A havazás hol alábbhagy, hol felerősödik, de folyamatosan hófüggönyön keresztül látom a tájat. Milyen szép, és sajnos már milyen ritka látvány! A távoli lihogón bandázó récéket figyelem. Amikor a keresőből felpillantok, akkor látom, hogy szürke gém álldogál előttem a jégen.
Nézelődik egy darabig, aztán határozott léptekkel a jégen heverő hal felé indul.
Igaz, hogy már egy hóbuckára hasonlít csak, de a gémet nem téveszti meg.
Megböködi, megforgatja,
aztán már nyeli is.
Meg is volt a reggeli. Kicsit arrébb lépdel egy másik hal mellé,
de úgy tűnik elég volt egy is. Őrizgeti még egy kicsit, aztán magamra hagyott.
Egyedül maradok a havazásban. Nézelődök, várom, hogy történjen valami, de nem mozdul semmi. A hóesés gyönyörű, szakadatlan hull a hó, de úgy tűnik a madarak ma nem kegyesek hozzám. Jobb híján a lihogó szélén lépdelő nagy kócsaggal próbálom megfogni a havazást.
Szép volt. Talán elég is ennyi. Hiszen hull a hó, és ez már önmagában ajándék.
Pécs, 2022. január 23.