Jégtáncosok

Fekszem a jég szélén, várom, hogy elinduljon a nap. A nádasból két vörösbegy kerül elő, egymást kergetik. Itt telelnek, szinte minden alkalommal találkozunk. Sőt, azt hiszem a vörösbegy minden ragadozómadaras projektemben ott volt már az eleje óta. Igazi húsevő. :) De most mintha lenne egy harmadik apró madár is. Amint közelebb röppen, akkor látom, hogy egy havasi pityer. Nahát, őrá aztán végképp nem számítottam.

A pityer elröppent, ugyanis megérkezett az első szürke gém.

Jól ismerem már, a menetrendet is előre tudom. Sétál, nézelődik,

Egy kicsit arrébb röppen,

ásítozik,

felméri a terepet.

Nem marad sokáig egyedül, ölyv érkezik mellé a jégre,

ráadásul nem is egy. Sorra tűnnek fel az egerészölyvek, és hirtelen nagy kavalkád alakul ki előttem.

Jó távolságba érkeznek, próbálok a szép mozdulatokra koncentrálni.

A folyamatos mozgás miatt nehéz követni, hányan is vannak, de úgy saccolom, már a nyolcadik egerészölyv landol előttem.

Talán az eddigi legjobb nap kezd kialakulni az idei szezonban, nem nagyon van időm nézelődni, újabb és újabb landolásokat, elugrásokat látok,

a les belsejében pedig az ölyvek kiáltozásához a fényképező adja a folyamatos ritmust.

Aztán szép lassan lenyugszanak a kedélyek, mindenki megtalálja a helyét, és a gém is tud már szedegetni a leeső koncokból.

De csak addig, amíg neki is vetélytársa érkezik.

Nem is maradnak előttem, egyből egymás kergetésébe kezdenek. Ám helyettük megérkezik egy újabb vendég. Holló kér részesedést a falatokból.

Tudtam, hogy bejár, de csak most volt szerencsénk személyesen is találkozni.

Jó nap volt, elégedetten másztam ki a lesből. Az előadás mozgalmas volt, a jégtáncosok kitettek magukért.


Pécs, 2022. január 30.