A farkatlan meg a rigók

A napokban ismét új vendéget köszönthettem a madáritatónál. Egy rövid látogatás során erdei pityerrel találkoztam. Mivel csak pár képet engedett, szerettem volna még esélyt adni neki. Így pár nap múlva ismét rápróbáltam. Persze az lenne a furcsa, ha minden úgy történne, ahogy szeretném. Az erdei pityer ezúttal nem mutattam magát.

A pici felfrissülést hozó eső visszavetett valamennyit az itató forgalmán, de türelmes várakozással azért akad még látni és fotózni való. A cinegék továbbra is kitartanak. A riadozó népség folyamatos mozgásban van. Minden csekély riasztásra elrebbennek a sűrű bokrokba.

Bizonyára nem hiába. A karvaly jelenléte miatt nem a legbiztonságosabb hely számukra az itató. Ezt bizonyítja ez a farkát vesztett madár is. A faroktollak nélküli, furcsa testalkatú széncinege, talán éppen menekülés közben adta fontos testrészét a kis ragadozónak.

Úgy tűnik, hogy az örvös galamb is állandó vendég lett. Hangos szárnysuhogásáról már messziről felismerni. Nagy termete miatt viszont gondban vagyok. Nehéz szépen képbe komponálni a kisebb termetű madaraknak kialakított környezetben.

A nagy tömeget mostanság a rigók jelentik. Néhány énekes rigó mellett, zömében fekete rigók érkeznek.

Hangos ricsajozással ülnek fel az itató melletti fára, bokorra, mielőtt leszállnának a víz mellé. Főleg a hímek hangoskodnak, sőt el is kergetik egymást a jónak számító ivóhelyekről.

 

A tojók valamivel nyugodtabban viselkednek. Minden ricsaj nélkül ugrálnak a vízhez.

Viszont majd mindegyik rigó elvégzi ugyanazt a szertartást, mielőtt inna, vagy fürdene. A medence szélére érve felöklendeznek egy nagy magot, és nemes egyszerűséggel a vízbe köpik. A közeli galagonyásból jöhetnek, ahol a bogyókat eszik. A galagonya magja viszonylag nagy, és a rigók nem tudjál megemészteni. Nem kínlódnak vele, inkább felöklendezik azt.


Pécs, 2012. szeptember 22.