A karvaly és én
Kapcsolatom a karvallyal már nem újkeletű. Amióta etetÅ‘s fotózással foglalkozom, kerülgetjük egymást. Pontosabban Å‘ kerülget, én meg várom. Szinte törvényszerű, hogy a téli madáretetÅ‘knél ez a kisragadozó is feltűnjön. Hiszen a téli hideg az Å‘ hasát is szorongatja, a madáretetÅ‘k környékén meg nyüzsögnek a számára potenciális ebédrevalók. Sokszor találkoztunk már a helyszÃnen, csak a helyzet nem volt megfelelÅ‘. Volt rá példa, hogy az éhségtÅ‘l elvakulva kergette kiszemelt prédáját, miközben én éppen az etetÅ‘t töltöttem fel. Lábam mellett elsuhanva tudomást sem vett rólam. Valahogy Ãgy indult ez az eset is. Megérkezvén a leshez, rendezkedek, pakolok be a kunyhóba, mikor riasztanak a cinegék. Tudom, hogy karvaly barátom már itt van. Fölnézek és a következÅ‘ pillanatban leszáll mellém vagy egy méterre, rám néz, majd nem túl sietÅ‘sen ellibben. Morogva bekászálódok a kunyhóba, ma sem jön már vissza. De szerencsére nem Ãgy történt. Ottlétem alatt nyolc alkalommal vágott be, ebbÅ‘l háromszor le is szállt, és hagyta magát fotózni. Fantasztikus madár. Gyors, elegáns, gyönyörű. Tökéletes ragadozó. Mondjuk az aprónépet sem kell félteni, jól megdolgoztatják. Nyolc próbálkozás után még nem tömte meg a begyét.
Pécs, 2010. január 22.