A karvaly és én

Kapcsolatom a karvallyal már nem újkeletű. Amióta etetős fotózással foglalkozom, kerülgetjük egymást. Pontosabban ő kerülget, én meg várom. Szinte törvényszerű, hogy a téli madáretetőknél ez a kisragadozó is feltűnjön. Hiszen a téli hideg az ő hasát is szorongatja, a madáretetők környékén meg nyüzsögnek a számára potenciális ebédrevalók. Sokszor találkoztunk már a helyszínen, csak a helyzet nem volt megfelelő. Volt rá példa, hogy az éhségtől elvakulva kergette kiszemelt prédáját, miközben én éppen az etetőt töltöttem fel. Lábam mellett elsuhanva tudomást sem vett rólam. Valahogy így indult ez az eset is. Megérkezvén a leshez, rendezkedek, pakolok be a kunyhóba, mikor riasztanak a cinegék. Tudom, hogy karvaly barátom már itt van. Fölnézek és a következő pillanatban leszáll mellém vagy egy méterre, rám néz, majd nem túl sietősen ellibben. Morogva bekászálódok a kunyhóba, ma sem jön már vissza. De szerencsére nem így történt. Ottlétem alatt nyolc alkalommal vágott be, ebből háromszor le is szállt, és hagyta magát fotózni. Fantasztikus madár. Gyors, elegáns, gyönyörű. Tökéletes ragadozó. Mondjuk az aprónépet sem kell félteni, jól megdolgoztatják. Nyolc próbálkozás után még nem tömte meg a begyét.


Pécs, 2010. január 22.