Kalandom a rókával
Péntek délután van. A Mecsek egyik kanyargós útján igyekszem hazafelé. A megszokott kanyarokat szinte már rutinból veszem be, és ezerfelé jár az eszem. Jön a hétvége, talán tudunk a gyerekekkel szánkózni, ha esik a hó. Jaj még az oviba is el kell értük mennem. Hmm otthon makarónit főz a feleségem. Mikor már gondolatban a makarónit enném, az út menti gazosban villan valami vörös. Szokatlan szín így tél derekán. Satufék (még jó, hogy senki nem jön mögöttem). Gyors tolatás, és lám az árokparton egy róka nézi a kapkodásom, és csak nézi, csak nézi. Mi van - mondom, bolond ez, vagy veszett, vagy csak nem fél. Gyönyörű tömött bundája van. Hol a fényképező? Hamar előkotrom, és a róka még mindig néz. Szép lassan letekerem az ablakot, mire a koma megfordul, és az erdő felé veszi az irányt. Na nem mész el ilyen könnyen, megvárod, míg előveszem és utána semmi? Lekanyarodok a földútra, és szép lassan utána hajtok. A róka már a közeli vízmosásban tekereg, szimatol. A földút a vízmosás fölé kanyarodik, itt megállok, leállítom a motort, és elő a "cincogótudományt"! Száz egér nem cincog úgy, ahogy én cincogtam. Néhány másodperc múlva fel is bukkan a ravaszdi, és megint néz. De én most már az objektíven keresztül bámulom, és lövöm a sorozatokat, csak a memória bírja!
Ja és persze cincogok rendületlenül. Ő úgy tesz, mintha én ott se lennék, az egész környéket körbeszimatolja.
Van időm bőven fényképezni. Csak az a baj, hogy az erdő alatt ilyenkor már kevés a fény, és kézből kellett exponálnom. De sebaj, a gép csattog, a róka szimatol. Egyszercsak besétál a fák közé.
Ide kocsival már nem tudom követni. Megpróbálom, ha kiszállok, utána tudok cserkelni. De ahogy meglátott az autó mellett állni, uzsgyi elszaladt, csak egy kapáslövésre futotta már.
A memóriakártya is megtelt. Soha nem találkoztam ennyire barátságos rókával. Irány haza, otthon makaróni lesz...
Pécs, 2009. január 9.