A hónap képe - 2009. január

Fekete szemek - Vörösbegy - 2009. január, Mecsek

Eltelt a január, és itt az ideje, hogy a hónap képe kitüntetést odaítéljem. Jó pár alkalommal sikerült az etetők mellé felállított lesekből fényképeznem. Néhány új faj is gazdagította a palettát. Ezek közül a választás egy vörösbegyre esett. A Mecsekben kihelyezett etetőn jött be párszor az objektív elé. Az etető már vagy egy hónapja üzemelt. Szép forgalom is volt, de vörösbegyet csak a környező bokrokban lehetett látni, vagy csak a "cippogó" hangját hallani. Nem is gondoltam, hogy sikerülhet lekapni, mert eddigi megfigyeléseim szerint nem volt jellemző a napraforgós tálcán. Délután járt már az idő, gondoltam lassan el kellene indulni, amikor a tálcára helyezett beszállón megjelent. Nagy szemeivel csak nézett felém, majd pár másodperc múlva elrepült. Na ennyi volt, mondom. De akkor hirtelen megint a tálcán volt, és akkor már a magok közül is szedegetett. Úgy vettem észre, hogy a pintyek által szétmorzsolt és lepotyogtatott morzsákat kapkodta fel. A jelenet aznap még többször megismétlődött, és néhányszor még pózolt is a kamerának. Sikerült néhány igazán vörösbegyes képet készíteni. Igazán kedves kis madár, ráadásul először tudtam fotózni.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/180, ISO 400.


Pécs, 2009. február 1.