fotónapló

Lassú éledezés

A februárban beköszöntő tavasz értelmetlenné tette a madáretetés folytatását. A földre kiszóródott magmennyiség még így is kitartott egy darabig, de a madarak szétszéledtek, és a madáritató forgalma jó egy hónapig a nullához közelített. Március második felében kezdett mutatkozni némi érdeklődés a víz iránt, és a hónap végére már én is úgy döntöttem, hogy ezt személyesen is megtapasztalom. Néhány faj, néhány kattintás, néhány kép...


Pécs, 2024. március 28.

Olvadás

Szeretem a telet, a fagyos időt, a jeget és a havat, de bevallom őszintén, már alig vártam, hogy a befagyott madáritató kiolvadjon. Az északi kitettségű oldalban álló medence tovább tartotta a jeget, mint vártam, de az enyhe február azért ott is meghozta az olvadást. Tudtam, hogy ez a tény azonnali változást fog eredményezni a forgalomban, ezért kíváncsian ültem be a kunyhóba, hogy mindezt meg is tapasztaljam. A közeli madáretetőre járó fenyőpintyek ki is használták a lehetőséget, és csapatostul lepték el a medencét. Ittak, fürödtek, élvezték a víz adta lehetőséget,

én meg élveztem a közelségüket. Még egy hangulatvideó is belefért a fotók mellé.

Annyiszor jöttek kisebb csapatokban, hogy szinte uralták a madáritatót. A bereppenő erdei pinty nem is kapott helyet mellettük, csak egy portré erejéig maradt. Mondtam már, hogy szeretem a madárportrékat? :)

A csuszka és a cinegék persze nem ilyen félénkek, helyet kértek maguknak a víz mellett.

Az egyik kékség csatakosra fürödte magát, nem tudtam megállni, róla is készült egy rövid hangulatvideó.


Pécs, 2024. február 10.

Szép madár a széncinege

Az öreg erdő rejtette leskunyhó előtt egymást váltják a széncinegék. Mivel más nem nagyon akar fényképezkedni, velük kell beérnem. Nem baj, tulajdonképpen szép madár a széncinege.

Sőt, egy jobb pillanatot nem is olyan egyszerű elkapni vele.

Na de néha nem árt a változatosság, a sok cinege közt üdítően hat a beröppenő fenyőpinty.

Egyelőre sajnos másról nem tudok beszámolni, pedig lenne miről. Talán majd legközelebb...


Pécs, 2024. február 3.

Végjáték

Írtam róla már, talán nem is egyszer, hogy a jó természetfotós ismérve a türelem, a kitartás, és a sikertelenség tűrése. Ez mind igaz, főleg akkor, ha az ember a saját útját járja, és makacsul ragaszkodik a saját maga által kivitelezett tervekhez. Na de azért mindennek van határa. A "Sasok a jégen" című projektet 5 évvel ezelőtt kezdtem egy akkori megfigyelés, ötlet alapján. A kezdeti sikereket aztán az utóbbi telek sikertelensége követte. Gyakorlatilag az elmúlt két tél alatt nem tudtam értékelhető képet készíteni a rétisasokról. Meglehetősen kiábrándító volt, főleg úgy, hogy a lesbe meginvitált barátaim készítették el az általam megálmodott képeket. Mit lehet ilyenkor tenni? Belevágni még egyszer. Arra gondoltam, hogy adok még egy esélyt a dolognak, ezért decemberben fel is állítottam a lest a megfelelő helyre. Azonban az elmúlt évhez hasonlóan, a tavon korán beállt magas vízszint ismét megnehezítette a dolgomat. A lest tutajjá kellett fejleszteni, mert az eltervezett helyen 50-60 cm-es víz volt december végére. Sebaj, megoldottam. Az immáron úszó les csak azt várta, hogy megérkezzen a tartós fagy, és beálljon a jég. Január közepén jött el az én időm. A betörő hidegfront, és tartós fagy megtette a hatását. A les a jég fogságába esett, ami 4-5 nap alatt hízott akkorára, hogy belevágjak ötödszörre a sasok jégen való fotózásába.

Tudtam, hogy nem sok időm lesz, ezért mindent egy lapra tettem fel. Amikor tudtam, mentem. Az első három alkalomról ne is beszéljünk. Nem történt semmi. A negyedik lesezés alatt tudtam először lenyomni az exponálógombot, miközben halálra fagytam. A jégre dobált csalihalra szürke gém érkezett. A korábbi évekből már ismerős jelenet adott némi megnyugvást. Valamilyen madár azért mégiscsak van a közelben.

Sőt, a les melletti fűzbokrok közül egy guvat is előkerült. Szép tisztán, a beszűrődő napsugarak megvilágításában sétált el előttem.

Neki igazán örültem. Igaz, hogy a sasokat messziről láttam, de lassan a fagyhalál kerülgetett, el kellett jönnöm. Nem mondanám, hogy boldog voltam. Ráadásul enyhülés érkezett, tudtam, hogy a jégnek hamarosan búcsút mondhatunk, egy esély maradt. Idén talán az utolsó, így ötödszörre is kifeküdtem. A jég ugyan még kitartott, de a hajnali pár órás eső miatt a felszíne már erősen vizes volt. A tutaj is billegett már a vízben, nem fogta szorosan a jég. De az eső elállt, a nap kisütött, és a távolban a sasok is mozgolódni kezdtek. A már megszokott módon, a les előtt nem nagyon történt semmi. A szokásos vörösbegy jelent meg csupán, csipegetett a jégre dobált húsból. Nagy kedvencem, igazi ragadozó. :)

Lassan a fotózásra szánt idő a végéhez közeledett, mikor a semmiből egy egerészölyv huppant elém. Őt egyből követte pár szarka és dolmányos varjú, majd pár perc múlva egyszer csak ott állt előttem egy fiatal rétisas.

Nem is hittem el. Szuggeráltam az objektíven keresztül, hogy jöjjön már közelebb, de vagy két perc várakozás után hirtelen felborzolta a tollait, és a keresőben már meg is jelent egy öreg madár.

Azonnal nekiesett a fiatalnak, nagyon rövid csetepaté volt közöttük. Hihetetlen látvány volt, indulatok, kimeresztett karmok, fröcsögő víz, erre vártam öt éve. Csak egy probléma akadt. A hozzám közelebb ülő egerészölyv nem röpült el a sasok jöttére, hanem az egész jelenetet végignézte. És mivel mértani pontossággal a sasok és közöttem helyezkedett el, barna pacaként kitakarta az egészet. A két sas pedig fogta magát és elrepültek a tó túlsó végébe, ahol leültek a jégre, és békésen szemlélődtek tovább, mintha mi sem történt volna. Erre mit lehet mondani? Semmit. Vártam még, amíg időm engedte. Kiderült, hogy egy harmadik rétisas is van a közelben, kicsit ugyan távolabb és oldalvást, de benne maradt egy kis reményem, hátha közelebb jön.

Nem így lett. Hosszas nézelődés után tollászkodott egy rövidet, majd ő is a többi után repült.

Nem maradhattam tovább, így a sasfotózás véget ért. Másnapra a jég is alkalmatlanná vált a fényképezésre, ismételni nem tudtam. A hosszútávú előrejelzés sem valami biztató ebből a szempontból, úgyhogy úgy tűnik a jeges szezon is véget ért. Sokat gondolkodtam a dolgon, volt időm. Azt hiszem egy ideig parkolópályára állítom a sasprojektet. Ülepednie kell a tapasztalatoknak, új ötlet, új lendület kell...


Pécs, 2024. január 25.

Ha esik a hó, ...

... Holle anyó rázza dunnáját. Vastag paplan takarja be az erdőt, csend borul a tájra. Csak a hópelyhek halk neszezése, és a kismadarak surrogása tölti be a leskunyhó homályát.

A cinegék dacolnak a téllel, az etető környéke leginkább miattuk mozgalmas.

A folyton a földön matató erdei pintyek szinte észrevétlenek közöttük.

Akárcsak a fenyőpintyek, amelyek közül most sikerült egyet-egyet a fényképező elé csalni.


Pécs, 2024. január 19.

Cinegedömping

Szép forgalom van a madáretetőn. A betörő hideg, a hó megteszi a hatását. Folyamatosan nyomon követem a madármozgást, és egyértelműen a cinegék vannak többségben. Kék és széncinegék járnak leginkább, néhány más faj társaságában. A fényképezővel leginkább rájuk vadászok, egyelőre azonban nem adják könnyen magukat. Addig is marad a jó erdei hangulat, na meg a cinegedömping.


Pécs, 2024. január 13.

Madáritató ismét

Úgy tűnik, hogy madárfotós pályafutásomat végigkíséri a madáritató. Az elsőt idestova 14 éve építettem, amelyet aztán az évek során több is követett. Volt sikeres, és kevésbé sikeres helyszín, tartós és kevésbé tartós konstrukció. Egy azonban vitán felül áll. Minden, az itató melletti leskunyhóban eltöltött percet élveztem, és rengeteg fotót készítettem. Ami pedig számomra talán a legfontosabb, rengeteg élményt szereztem, melyek közül sok a mai napig élénken él az emlékeimben.
Úgy adódott pár hónapja, hogy ismét madáritató építésébe fogtam. A projekt tovább mutat egyszerű fotós tervnél, ám természetesen a fényképezés lehetősége is fontos, ráadásul olyan fajok kerültek célkeresztbe, melyeket évek óta "üldözök". Nem volt tehát kérdés, cselekedni kellett, és rövidesen az öreg tölgyek és bükkök alatt már állt is a medence és mellette a leskunyhó. Hamar beindult a forgalom, amit a tél elején mellé helyezett madáretető csak fokozott.

Az előjelek ígéretesnek bizonyultak, és természetesen a próbafotózás is megtörtént.

Jó érzés volt ismét a leskunyhó homályából figyelni az inni, fürdeni érkező madarakat,

még akkor is, ha eddig csak cinegék kerültek lencsevégre.


Pécs, 2024. január 5.

Poszméh teríték

Érezhetően a végéhez közeledik a poszméhszezon. A természetben egyre kevesebb virágot, és ezzel együtt egyre kevesebb virágjárót találni. A poszméhév végén én is számvetést készítettem, rendszereztem, átnéztem a találati adatokat, néhány esetben felülbíráltam magam. :) Végül elkészült egy fajlista, ami engem is meglepett. Kicsit későn, nyár elején, kezdtem el a poszméhek után járni, így a tavaszi hónapok kiestek ugyan, de az eredménnyel így is elégedett vagyok. Nagyon élveztem az új tudást a számomra kevésbé ismert állatokról, ráadásul a fotózás is előtérbe kerülhetett.

Először pár szót a módszerről. Nem vagyok híve a rovarok befogásának, esetleg leölésének. Véleményem szerint idejét múlt kutatási módszer azoknál a fajcsoportoknál, ahol a mai fotótechnikával rendkívül részletgazdag képeket lehet készíteni. Persze ehhez tudni kell, hogy mit is kell keresni a képen, mik a határozóbélyegek. Pár hónap eltelt, mire ezt én is átláttam. :) Szóval a módszerem nagyon egyszerű volt. Állandó társam lett az év során a fényképező, a macro objektív és az állvány. Egyéb tennivalóm intézése közben, ha erdőszélen, útmentén, erdei tisztáson, mezőn virágzó foltra bukkantam, akkor ott körülnéztem. Rájöttem, hogy a poszméhek megbízható állatok, ahol virág van, ott poszméh is. Így a felkutatásukkal nem sok időt töltöttem.

A helyszínen elkészült képeket aztán otthon elemeztem ki, aminek a végén végül összeállt a 2023-as poszméhszezon fajlistája.

Bombus terrestris - Földi poszméh

Nem meglepően a földi poszméh bizonyult a leggyakoribb fajnak. Szinte mindenki ismeri jellegzetes sárga-fekete-fehér színéről. Ennek ellenére a határozás során vele is sokat foglalkoztam, a szürke poszméhvel való hasonlósága, a színváltozatok, alfajok és a nemek különbözősége miatt.


Bombus lucorum - Szürke poszméh

A földi poszméhez nagyon hasonló faj szórványosan fordult elő, több helyen is megtaláltam, de sosem nagy példányszámban. A királynők és dolgozók földi poszméhez való hasonlósága miatt sokat bogarásztam az elkészült képeket, de igazán csak hím egyedeket tudtam biztosan beazonosítani. Róluk viszont szép számmal készültek képek.


Bombus pascuorum - Mezei poszméh

Szintén nagyon gyakori volt a mezei poszméh. Mindenhol belefutottam, de apró termete és izgága természete miatt nehezebb fotótéma volt. A nálunk is előforduló különböző alfajok és színváltozatok miatt sokáig el lehetett pepecselni az egyes egyedek beazonosítása során.


Bombus lapidarius - Kövi poszméh

Sok helyen megtaláltam, ugyancsak gyakori faj. Egyike azon poszméheknek, melyet korábban is ismertem, legalábbis úgy gondoltam. :) Jellegzetes fekete-vörös mintázata alapján könnyen felismerhető, persze hamar kiderült, hogy a hozzá nagyon hasonló faj miatt ez sem annyira egyértelmű. Mindenesetre a hím kövi poszméh, szép színezete miatt az egyik kedvencem lett.


Bombus ruderarius

Magyar neve nincs ennek a fajnak, az angol elnevezés után (Red-shanked carder bee) talán vöröslábú poszméhnek lehetne hívni. A kövi poszméhez nagyon hasonló, ám ritkább fajról van szó. Természetesen az elején én sem ismertem fel, aztán a megfelelő határozóbélyeg ismeretében már nem bújhatott el. Néhány esetben találtam rá, közlésre érdemes fotót azonban csak egy hím példányról tudtam készíteni.


Bombus ruderatus - Ligeti poszméh

Az első poszméhek egyike volt, melyet sikeresen határoztam, ráadásul védett faj, úgyhogy nagyon örültem neki. Nem volt túl gyakori, de azért több helyen megtaláltam.


Bombus hortorum - Kerti poszméh

Gyakori fajnak tartják, ennek ellenére csak néhány esetben futottam össze vele. Meg is örültem neki, mert csak a nyár vége felé került elő. Egy jó virágos erdőszegélyben akadtam rá, és ott több napon keresztül megtaláltam. Az egyik kora reggeli találkozás alkalmával sikerült is egy alvó példányt alaposan körbefotózni.


Bombus argillaceus - Délvidéki poszméh

Az egész poszméhőrület vele kezdődött. Mondhatnám úgy is, hogy mindennek ő az oka. :) Azt tartják erről a nagy termetű, védett fajról, hogy terjeszkedőben van. Ennek megfelelően többször is elém került. Ugyancsak egy kora reggeli találat alkalmával tudtam egy alvó példányt fényképezni, nem hagytam ki a lehetőséget.


Bombus haematurus - Mediterrán poszméh

Szintén terjeszkedőben lévő faj, de a megfigyeléseim szerint közel sem gyakori, inkább csak szórványos előfordulású. A nyár végén sikerült csak jó minőségben fényképezni, és akkor sem kint a természetben, hanem a városban, egy virágzó hóbogyóbokron.


Bombus hypnorum - Mohás poszméh

Az említett hóbogyóbokor elég termékenynek bizonyult, ugyanis a mediterrán poszméhen kívül a mohás poszméhek is nagyon szerették. Ritka fajnak számít, és pár napig stabilan megtalálható volt ugyanazon a helyen, hát kihasználtam a jó fénykép esélyét.


Bombus pratorum - Réti poszméh

Még mindig a hóbogyóbokor, és egy ritka faj. Valóban ritka lehet, mert a réti poszméhet egész szezonban csak itt, és csak egyszer találtam meg.


Bombus sylvarum - Erdei poszméh

A gyakori, sőt tömeges fajnak tartott erdei poszméhvel kapcsolatban én mást tapasztaltam. Mindössze egy alkalommal találkoztunk, akkor is csak annyi időre, hogy egy három képből álló sorozatot tudtam lőni róla. Az apró, ám annál szebb állat egyből a kedvenceim közé került.


Bombus muscorum - Sárga poszméh

Erről a védett és ritka fajról sajnos nem készült bemutatásra érdemes fotó. Mindössze egyszer került elém, akkor is csak pár másodpercig. A határozáshoz elég volt a gyors sorozat, amit készítettem róla, de a jövőben mindenképp pótolnom kell ezt a hiányosságot, úgyhogy biztosan keresni fogom.

Bombus vestalis - Földi álposzméh

Az álposzméhek léte, életmódja újdonság volt számomra, ezért nagyon megörültem, mikor elsőként a földi álposzméhet megtaláltam. Gyakori fajnak tartják, ennek megfelelően többször is rábukkantam. Úgy tapasztaltam, hogy az álposzméhek kevésbé izgága jószágok, fotózásuk így egyszerűbb volt. Több jó kép is készült, mikor egy-egy példány elém került.


Bombus barbutellus - Kerti álposzméh

Gyakorinak mondott faj, mégsem találtam meg olyan sokszor. Ám egy stabil helyen, ahol hosszan kitartottak a vadvirágok, többször is ráleltem pár példányra.


Bombus campestris - Mezei álposzméh

A szezon vége felé, meglepetésszerűen került elő a mezei álposzméh. Egy jelentéktelen, pár négyzetméteres virágzó lómenta foltban láttam meg, ahol pár napig még megtaláltam pár példányt. Próbáltam jó fényképet készíteni róluk, ez maradéktalanul ugyan nem sikerült, de legalább marad valami jövőre is.


Bombus rupestris - Kövi álposzméh

Róla csak az éves anyag átnézésekor derült ki, hogy találkoztunk. :) Sokat tanultam a határozások során, és bizony néhány esetben megtaláltam a saját korábbi hibámat. Így derült ki, hogy ezt a szórványosnak tartott álposzméhet bizony a nyár folyamán egyszer megtaláltam.


Bombus bohemicus - Szürke álposzméh

A szürke álposzméh ritka faj, ráadásul adathiányos is az elmúlt évtizedekből. A földi álposzméhvel való hasonlósága sok esetben megtévesztett, és bebizonyosodott, hogy nem elég csak a színezetre hagyatkozni a határozás során. Szerencsére a végére azért kiderült, hogy egy alkalommal nem csak vélt, hanem valós bohemicus találatom is volt. :) Jó fotó nem készült sajnos, csak határozásra alkalmas, de ennek ellenére nagyon örülök a találatnak.

18 faj került tehát a listára, kicsit több mint 200 találati adatból. Ráadásként végre sikerült a fadongók terén is rendet vágni a fejemben,

és időnként egy-egy lepke is lencsevégre került, a fotógyűjtemény bővítése miatt.

A történethez hozzá tartozik még, hogy akkor van értelme az egésznek, ha az adatok a tudomány számára is elérhetővé válnak. Fontosnak tartottam az adatközlést, mert úgy vettem észre, hogy a poszméhek terén is, mint sok ízeltlábú csoportnál, adathiánnyal küzdenek a kutatók. Az izeltlabuak.hu weboldalban meg is találtam a számomra megfelelő közlési platformot, jó publikálási formának gondolom, és másnak is javaslom a használatát.
Egy szó, mint száz, jó poszméhszezon volt, tavasszal folytatása következik... :)


Pécs, 2023. szeptember 16.

Színes apróságok

Ahogy egyre több ismeretet gyűjtök a poszméhekről, egyre több meglepetés is ér. Rájöttem, hogy micsoda szépségek élnek mellettünk, csak kicsit közelebbről kell szemlélni a világukat. A bogáncsok mostanság ontják a virágaikat, a legtöbb poszméhet így ott találom. Legújabb kedvencem az erdei poszméh lett. Egy hím példányt sikerült lencsevégre kapni. Az alig másfél centis rovar nem egy feltűnő jelenség, na de közelről szemlélve igazi ékszer.


Pécs, 2023. augustus 18.

Viganvár csillaga

Idén is, mint minden évben, ha tehetjük, megnéztük a Perseidákat. Míg a család lesi a hullócsillagokat, a fényképező is teszi a dolgát. Dörmögő szarvasbika, hangoskodó macskabaglyok, titokzatos, surrogó denevérek, reccsenő ág a sűrűben fűszerezte idén a csillaglest. Ráadásul Viganvár kápolnája ismét szerencsét hozott, és a legszebb hullócsillag a fényképre is behullott. Legyen szerencsénk!


Pécs, 2023. augustus 17.