hónap képe

A hónap képe - 2010. június

Szöcske - 2010. július, Tolnanémedi

Az elmúlt hónap alatt töltöttük két hetes szabadságunkat Tolnanémediben. Természetesen a fényképező is előkerült, bár most kevés eredménnyel. Nyomába eredtem a sárgarigónak. Sajnos kemény fickó, nehezen adja magát, úgyhogy a tervem, miszerint most róla írok, nem jött össze. Ehelyett egy aprócska jószág kerül a hónap képe sorozatba. Sárgarigós leskelődéseim rendszerint hajnalban vagy késő délután történtek. Mivel említett madárka nem volt hajlandó közelről is mutatni magát, mással kellett elütni az időt a lesben. Szerencsére ilyenkor nyár derekán mindenféle sok lábú lény jön-megy mindenfelé. Így volt ez ezen a reggelen is. A les mélyén ülve nézelődtem jobbra-balra, amikor észrevettem egy szöcskét a leveleken. Nem mutatott semmi érdekeset egészen addig, amíg a felkelő nap sugarai rá nem estek. Abban a pillanatban megelevenedett a levélzet, és rajta a kis zöld szöcske. A szép színhatás fényképre kívánkozott. A fényképezőt felé fordítottam, és lőttem pár kockát. Csak most, hogy a képeket feldolgoztam, vettem észre, hogy egy lába hiányzott. Nem hat, hanem csak öt lábú pajtásra leltem a sárgarigó mentes hajnalon.


Pécs, 2010. július 1.

A hónap képe - 2010. május

Gyurgyalag pár - 2010. május, Tolnanémedi

Májusban a hónap képét a gyurgyalagokat bemutató fényképek közül választottam ki. Nagyon megkapó volt, ahogy a hím a nász reményében különböző ajándékokkal próbált kedveskedni a tojónak. Sokszor sikertelenül, mert az holmi lószúnyoggal nem érte be. Így hát csak ültek egymás mellett, amíg egy jobbnak tűnő ajándéknak való arra nem vetődött.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/60, ISO 200.


Pécs, 2010. június 1.

A hónap képe - 2010. április

Naplemente a hátamon - Hétpettyes katica - 2010. április, Tolnanémedi

Az aktuális hónap képe április utolsó napján készült. A hétvégét megint Tolnanémediben töltöttük. Késő délután volt már, mikor a határban jártam. A búbos banka telepítési projektemet ellenőriztem. Kicsit bosszúsan gyalogoltam vissza az autóhoz, mert a bankák egyenlőre nem az én terveimnek megfelelően gondolkodnak. A közeli bokor csúcsán egy sordély énekelt. Gondoltam, ha már itt vagyok, megpróbálok egy-két képet készíteni. Csak úgy találomra lehasaltam a fűbe a bokor közelében, és vártam, hogy a madár a megfelelő szögbe kerüljön. Várakozás közben észrevettem magam mellett egy katicát. Mivel a sordély váratott magára, az objektívet a bogár felé fordítottam. Szépen csillogott a már lemenő nap fényében. Néhány kocka után azonban a sordély visszajött, és a katica már nem volt érdekes. Otthon vettem csak észre, hogy mit is fotóztam. A kis bogár páncéljában visszatükröződik a nap, amint éppen a horizonton áll. A katica pedig a nap utolsó fényeiben még kinyújtóztatta lábát, mielőtt nyugovóra térne. Kedves kis pillanat lett. Így hát a kép elnyerte a hónap képe címet.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:5,6, 1/90, ISO 200.


Pécs, 2010. május 1.

A hónap képe - 2010. március

Barna varangy - 2010. március, Mecsek

A március a virágoké és a békáké volt. A hónap képének azért választottam a barna varangyot bemutató fotót, mert az első olyan próbálkozásom volt, hogy bementem a békák után a vízbe. A víz az ő lételemük, és én úgy akartam képet készíteni róluk, hogy kicsit közöttük lehessek. Mivel még nincs strand szezon, ezért fürdő ruha helyett mellcsizmát rántottam, és belemásztam az egyébként nem olyan mély, de annál hidegebb vízbe. Próbáltam úgy elhelyezkedni, hogy egy szemmagasságba kerüljünk. Szerencsére a párzási időszakban a varangyok nem valami félősek, így még válogathattam is a fotóalanyok között. Az egyik hím, aki nem talált épp szabadon úszkáló nőstényt, engem vett célba. Határozott ugrásokkal, szerelemittasan közeledett felém. Gondolom elhatározta, hogy megszerzi magának ezt a hatalmas nőstényt. Úgy kellett félretessékelnem, mert nagy igyekezetében a fényképezőt is összefröcskölte. Láthatóan nem értette a dolgot, mert végig szemmel tartott. Szerencsére sikerült megúsznom, hogy a víz túlcsorduljon a gumiperemen, így a végén szárazon kerültem ki a vizes kalandból.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:5,6, 1/350, ISO 200.


Pécs, 2010. április 1.

A hónap képe - 2010. február

Egerészölyv - 2010. február, Mecsek

A februárban készült képek közül a választásom az egerészölyvet bemutató fotóra esett. Nagyon sok munkát fektettem az ölyvek fotózásába, úgyhogy inkább ennek szól ez a választás. A fotózás körülményeit korábban már elmeséltem, ezt itt nem ismétlem meg. Beszéljen helyettem a kép.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/350, ISO 200.


Pécs, 2010. március 1.

A hónap képe - 2010. január

Tengelic - 2010. január, Mecsek

A januárban készült képek közül a választásom a tengelicet bemutató fotóra esett. Több szempontot is figyelembe vettem. Etetős fényképezések alkalmával többször találkoztam már vele, de jó képet még nem sikerült készíteni, mert általában a földre lehullott magokat szedegették, és nem szálltak följebb az objektív látómezejébe. Ez alkalommal magukat meghazudtolva szépen pózoltak a beszállóágakon. A másik ok pedig, hogy ez a kedves madár gyönyörű színekben pompázik, és az aranyzuzmóval borított ágon szép színfolt a téli hónapokban.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:5,6, 1/125, ISO 400.


Pécs, 2010. február 1.

A hónap képe - 2009. december

Szajkó - 2009. december, Mecsek

A decemberben készült képek mind a madáretetéshez kötődnek. Azt a néhány alkalmat, amikor időt tudtam rá szakítani arra használtam, hogy a sürgölődő madarakat meglessem. A hónap képe is így készült. Az őszi itatózások alatt ideszokott, és most a madáretető előnyeit is kihasználó szajkóra esett a választásom. Elsősorban a hájat és az almát fogyasztja. Üde színfoltja a madárseregnek, főleg amikor a les üvegablakának is előadja rendszeres színjátékát.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/125, ISO 200.


Pécs, 2010. január 1.

A hónap képe - 2009. november

Ökörszem - 2009. november, Mecsek

Novemberi fotózásaim alkalmával egy nagyon kedves madárkával találkoztam. A madáritatót meglátogatta az ökörszem. Gyors mozgása és rejtőzködő életmódja miatt nagyon nehezen fotózható, ezért is örültem neki, hogy a leskunyhó rejtekéből észrevétlenül szemlélhettem a néha karnyújtásnyira ugráló madarat. Plusz szerencse, hogy több percig is itt tartózkodott, és alaposan körbe fotózhattam. Portrék és egész alakos képek is készültek. A választás ezek közül erre a képre esett, mert ez igazán ökörszemes.

A hónap képe - 2009. október

Kék cinege - 2009. október, Mecsek

Októberben fellendült a madáritató forgalma. A környező bokrosban táplálkozó madarak előszeretettel használták a reggelente már jégréteggel borított ivó helyet. Több madárról is készült jó kép, de talán a legszebb a kék cinegét bemutató fotó lett, amin már az őszi színek is megjelentek. A kék cinege nem túl gyakori vendég az itatónál, azon a napon mégis 2-3 példány is sürgölődött a víz mellett. Volt amelyik nemcsak ivott, hanem alapos fürdőzésbe is kezdett. A képen szereplő madárka körbeugrállta a beszállóágat, majd egy pillanatra megállt, és a leskunyhóra pillantott. Már nyomtam is az exponáló gombot, és elkészült ez a kép.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/350, ISO 400.


Pécs, 2009. november 1.

A hónap képe - 2009. szeptember

Nagy kócsag - 2009. szeptember, Pellérd

Szeptemberben elindítottam egy új fotós projektet. Célba vettem a vízimadarakat. Teljesen más fotózási stílust követel meg a téma. Új terepviszonyok, víz, sár, nagy és félénk madarak. Csupa olyan probléma, amiket csak tapasztalat útján tudok megoldani. Úgy néz ki, hogy lassan, döcögősen beindul a dolog, egyre több ötletem van ezzel kapcsolatban. Remélem ezeknek köszönhetően számos új madárfajt nézhetek meg az objektíven keresztül is. Talán az egyik legfeltűnőbb vízimadár a nagy kócsag. Fenséges, tiszteletet parancsoló madár. Óvatossága próbára teszi a természetfotóst. Éles szemével a legapróbb mozdulatot is kiszúrja. Többszöri próbálkozás után azért sikerült néhányszor egész közel férkőzni hozzájuk. Több kép is született, ami szépen bemutatja a korábban leírt szép madarat. Ám a madarak szépsége sokszor vadságot takar. Emberi gondolkodással nehéz megérteni a madarak érzelem nélküli életét. Hiszen náluk két cél van, szaporodni és túlélni. A túlélés egyik alapszabálya: kihasználni a lehetőségeket. Egy-egy jó táplálkozóterületen sok madár összeverődik ebből az okból, és ilyenkor az összezörrenések gyakrabban előfordulnak. A jobb helyekért folytonos küzdelem zajlik. Az e havi hónap képe ezt a viselkedésformát mutatja be. Egymást kergető nagy kócsagok. A jelenet elég közel zajlott, és nem volt idő a zoom állítására, ezért sajnos néhány alkatrész lemaradt a képről. De mégis mozgalmas, és mindent elmond a madarak egymás közti viszonyáról.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/350, ISO 200.


Pécs, 2009. október 1.