vörös kánya | Völgyi Sándor fotógaléria

A hónap képe - 2020. november

Hangulatos naplemente egy évvel korábbról. Természetesen madárral. :)

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/100, ISO 200, -1EV beállításokkal készült.

Pécs, 2020. november 30.

..., hogy nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy eltervezzük. Nincs ez másként a madárfotózásban sem. A sokszor hónapokig tartó munka sem hozza meg a várt eredményt, és bizony ez hozzá tartozik ehhez a műfajhoz. Február közepére ismét kitavaszodni látszik, és ez egyet jelent a téli ragadozómadárfotózás végével is. A vörös kányáknak szentelt öt egymást követő hónap, az egyetlen novemberi naptól eltekintve, teljesen eseménytelenül telt, ölyvek látogatták csak az etetőhelyet. Persze, amikor tehettem, a lesben ültem, hátha szerencsém lesz, nem így lett. Januárra ez a lendületem alább hagyott, más téma után néztem, és megszülettek a sasos-zúzmarás képek. A kányás lesnél azért folyt tovább a munka, de magamat kameracsapdával helyettesítettem, így legalább utólag ellenőrizni tudtam az ott történteket. Január közepén aztán jött a meglepetés. Míg én a sasokat kergettem, a lesnél megjelentek a kányák. Persze ezt is csak utólag tudtam meg, a kameracsapda felvételei alapján.

Egy héten keresztül, minden nap, minden elképzelhető formában. Persze a lendület egyből visszatért, ám hiába. A kányák másképp gondolták. Üres, eseménytelen lesezések következtek. Egyedüli izgalmat egy barkás őzbak okozott, ami egy február eleji napon véletlen bekeveredett a kunyhó elé.

Hát erre most mit lehet mondani. Így jártam, de bánja kánya, jövőre folyt. köv...

Pécs, 2020. február 16.

A hónap képe - 2019. november

A november fotózás tekintetében a kányákról szólt. A folyamatos etetés, megfigyelés töltötte ki a szabadidőmet, és persze amikor tehettem, a leskunyhóban gubbasztottam, várva a szerencsémet, ami egy alkalommal meg is talált. Ez a szerencse kép formájába öntve a november hónap képe.

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f9 1/100, ISO 1600 -1EV beállításokkal készült.

Pécs, 2019. december 10.

Valahol Baranyában...

... a lenyugvó nap sárgára festi az eget,
a színjátékot villás farkú madarak fűszerezik meg.
Közel s távol is felbukkan egy-egy,
az este hangulatát kányák gyülekezése határozza meg...

Pécs, 2019. november 30.

Kánya sztori - 2. rész

Halkan, szinte észrevétlenül, szemerkélni kezd az eső. Néha halk koppanással pedig egy-egy lehulló levél landol a kunyhó tetején. A lesben ülök. Abban a lesben, ami az ősz folyamán megújult, hogy egy évvel ezelőtti kányás projektemet folytatni tudjam. Felkészültem rendesen. A tavalyi lessátrat leskunyhó váltotta fel.

A mai már a harmadik alkalom, hogy kányára várok, de most is csak ölyvek mozgolódnak.

Vannak van 4-en, ki messzebb, közelebb. Idestova 10 éve foglalkozom velük, szeretem őket.

Van is összetűzés, mikor a ki egyen először sorrendet próbálják eldönteni.

Velük telik a délelőtt. aztán kora délután végre történik valami. Az egymással kergetőző ölyvek közé vörös villanás vág,

és a leskunyhó elé lehuppan a vörös kánya. Ej, mindjárt más a kép!

Fenséges madár, élvezem a közelségét, de az ölyvek nem hagyják, egyből nekiugranak, mint egy közös ellenségnek. A kánya felül a les fölötti fára. Kis idő elteltével, mikor éppen üres a placc, leugrik gyorsan, hogy ő is sorra kerüljön. A földre lelapulva eszik, tépi a húst,

de nincs nyugta, az ölyvek megint nem hagyják. Szerencsémre most csak félreugrik a kunyhó irányába, így még egy közeli portré belefér.

Nehéz betelni vele, és sajnos most sem hagy sok időt. Az ölyvek támadják, így elugrik. Ennyi is volt mára. Azért bízom a folytatásban, meglátjuk...

Pécs, 2019. november 23.

A hónap képe - 2019. március

Naplementében gyülekező vörös kányák - 2019. február, Baranya

A most választott kép az utolsó mozzanata volt kányás kalandjaimnak. Egy alkalmas helyről szerettem volna megörökíteni a naplemente idején gyülekező madarakat. A beálcázott várakozás közben, ahogy a nap egyre lejebb ereszkedett, én is egyre izgatottabb lettem. Az előttem elterülő szántóföld egy egészen más arcát kezdte mutatni. A semmiből, mint valami titokzatos szőttes, pókhálók ezrei tűntek fel a nap ellenfényében. A durva szántás hirtelen légies fátyollá változott, és mindent elöntött az alábukni készülő nap aranyló fénye. És akkor megjelentek a kányák...

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/640, ISO 200, -2EV beállításokkal készült.

Pécs, 2019. március 30.

A hónap képe - 2019. február

A februárban befejezett, öt hónapot felölelő fotós projektem célja az volt, hogy minél közelebb tudjak kerülni a vörös kányákhoz. Közel húsz alkalommal ültem lesben ez miatt, de mindössze egyszer volt olyan szerencsém, hogy ugyanakkor a kánya is jelen volt. Mondhatnám, hogy ennyi munka után ez vajmi kevés eredmény, de bánja kánya, én így is elégedett vagyok.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/200, ISO 800, -1EV beállításokkal készült.

Pécs, 2019. március 1.

Kányás hangulatban...

... telt az elmúlt időszak. Öt hónapot felölelő fotós vállalkozásom véget ért. A kányákkal februárban is elkerültük egymást az etetőhelyen, csak a holló és egy-egy egerészölyv jutott ott fotótémául.

Hiányérzetemet az esti behúzásoknál enyhítettem.

Pár hangulatos naplemente során, a lemenő nap által megszínezett égbolt előtt próbáltam elkapni az éjszakázáshoz készülődő villás farkú ragadozókat,

vagy a naplemente szép ellenfényében próbáltam az esti gyülekezés hangulatát megfogni.

Ki-ki döntse el ez mennyire sikerült, mindenesetre én igazi kányás hangulatban búcsúztam tőlük. Talán ősszel találkozunk...

Pécs, 2019. február 21.

Holló

Kányás projektem az elmúlt két hónapban nem hozta azt az eredményt, amit vártam tőle. Miközben az erdőben már dobolnak a harkályok és kiáltoznak a csuszkák, addig az erdőszéli leskunyhóban magányosan telnek az ott töltött órák. Bosszantó a dolog, mert januárban az éjszakázó vörös kányák száma közben rekordot döntött,

és napközben is folyamatosan lehet látni a térségben vadászgató egyedeket.

Az okát nem nagyon értem, hisz a táplálék fogy rendületlenül, és a nyomok, megfigyelések szerint madár is van, nem kevés. Valahogy nem találtam a ritmust, amit a bejáró kányák felvettek. Csak nagy ritkán, egy-egy egerészölyvvel sikerül összefutni a szép havas januári hangulatban.

És ahogy jött, a január végén leesett hó februárra úgy el is olvadt, enyhe szél szárítja már a vetést. Azonban a kis erdősávnak hála, a les előtt még a hónap elején fehérlett a föld. Hátha ma szerencsém lesz! Gondoltam már ki tudja hányadszor, miközben február elején a leskunyhó felé sétáltam. Jöttömre vörös kánya ugrott fel a földről. Néhány kedves, de igen rövid jelzővel köszöntem el tőle, ami igazából csak azt jelentette, hogy aztán visszagyere ám! Gyorsan bevackolok, lássuk, ezúttal lesz-e valami. Nem is várok sokat, a pára épphogy leszáradt a les üvegéről, amikor ismerős szárnysuhogás után megzörrennek az ágak a kunyhó fölött, és hangos korrogással bejelentkezik a holló. Vagy tíz percet ült fölöttem, majd lehuppant a les elé. Na végre, négy hónapja játszik velem. Besétál portrétávolságba, fölkap egy koncot, és megy is. Örültem!

Ám nem maradok egyedül. Fiatal ölyv váltja a hollót, és rögtön egy öreg is társul hozzá. Kis pózolás után mindegyik megtalálja a helyét a placcon.

Jó ideig lent vannak. Miután mindegyik megtömte a begyét, felgallyaztak a szélső fákra. Újabb csere, megint itt a holló. Már nem vár, egyenesen a les előtt landol. Még egy portré, ami aztán a nap végét is jelentette. A kánya sajnos nem jött vissza...

Pécs, 2019. február 15.

Baranya aranya

Nagy reményekkel érkeztem a lesbe. Jó ideje minden etetés alkalmával látok kányákat a környéken, sokszor az etetőhelynél is, úgyhogy minden lesben töltött napban benne van a találkozás lehetősége. Az eddigi próbálkozások ugyan nem hozták meg a várva várt madarat, de talán ma... Ezen morfondíroztam, mikor befordultam az erdő sarkán. Abban a pillanatban rétisas ugrik fel a les elől. Nahát, hogy mik vannak?! Megint itt találkozunk, egyszer megleslek az objektíven ketesztül is koma! Sebtében bevackolok, és várok. Jó a miliő, ami a környéket uralja, hosszú őszünk van... Vagy két óra is eltelik bamba várakozással, mire mozgolódás kezdődik. Ölyvek. 3-4 van lent, a domináns hajtja a többit, hamar kialakul a szokásos kép az etetőtéren. Hirtelen vörös villanás vág be közéjük. Villámként csap belém a felismerés, itt a vörös kánya! Borzasztó gyorsan történik minden, az ölyvek nekiesnek azonnal, fel is ugrik egyből az egyik fára. Dermedten néztem ki a fejemből, addig se jutottam, hogy megfogjam a fényképezőt. Na de lássuk, mi sül ki a dologból. Kitekeredve nézem a kányát a les melletti fán, hogy mikor mozdul. Az feszülten figyeli a lent lakmározó ölyveket, és egyszer csak elrúgja magát. Gyorsan, erőteljesen vág be az etetőtérre, megpróbál koncot csenni, nem sikerül, de most jó helyre ül fel az egyből feléugró közeli egerészölyv elől.

Megszólal végre a fényképező is, az első vörös kánya fotók a memóriakártyára kerülnek. Gyönyörű a madár, van idő alaposan megcsodálni, mert innentől közreműködő. Többször beszállt az ölyvek közé,

azok ugyan mindig nekiugrottak, de ő mindannyiszor fel is ült a neki kikészített ágra.

Néhány alkalommal egészen elképesztő közelségbe került, mikor az ölyvek támadása elől a kunyhó felé ugrott félre. Jó érzés, izgalommal teli, és megnyugtató egyben. Hazánk egyik legritkább ragadozómadara itt van előttem karnyújtásnyira, úgy láthatom, ahogy Magyarországon talán még senki. Igazi kincs, Baranya aranya.

A pár pillanatra beugró barna kánya már csak hab volt a tortán.

Az idő lejártával elégedetten, a friss élmény kábulatában bújtam elő a lesből, a környező fákról 3 vörös, meg 1 barna kánya repült el. Remélem találkozunk még!

Pécs, 2018. november 10.