egerészölyv

Kányasztori

Az úgy kezdődött, hogy 2017-ben Dénes talált egy jó helyet. Jeladós madár adatai alapján a vörös kányák téli gyülekezőhelyére bukkant a Dél-Dunántúlon. A faj egyedeire, szocális természetük miatt, jellemző, hogy a téli időszakot csapatosan töltik, és egy-egy alkalmas helyen ezekben a hónapokban együtt éjszakáznak. Itt is ez történt. November és február között folyamatosan 30 és 50 közötti példányszámban lehetett őket megfigyelni, ahogy a naplemente időszakában alvóhelyükön gyülekeztek. Madarászberkekben nagy szenzáció volt, mert ilyet vörös kányával kapcsoltban még nem figyeltek meg Magyarországon. Persze az én figyelmemet is felkeltette a dolog, és egy fotós projekt gondolata kezdett formát ölteni a fejemben. A megvalósításra egy évet kellett várni.

Volt időm bőven átgondolni a dolgokat, és mire eljött a cselekvés ideje, a fejemben már összeállt a terv. A ragadozómadarakra jellemző, hogy évről-évre felkeresik ugyanazt a telelőterületet. Egerészölyveknél ezt tapasztaltam is, egyazon egyedet több éven keresztül is megfigyeltem a hegyvidéki etetőhelyen. Erre lehetett számítani a kányák esetében is, hogy a következő évben újra az adott helyen fognak gyülekezni, éjszakázni a téli hónapok alatt. A tervem az volt, hogy az éjszakázóhely pár km-es körzetében kialakítok egy etetőhelyet. Persze alaposan körbe kellett járni a dolgot, hiszen fokozottan védett fajról van szó, ráadásul a fotózás szempontjait is figyelembe kellett venni. Időben nekiálltam, hogy mire a madarak megérkeznek, mindennel készen legyek. Szeptember végén már állt a les a kiszemelt területen, október elején pedig elkezdtem az etetést.

Az első fotózásra október közepén kerítettem sort, amolyan próbának szántam. Na meg kíváncsi is voltam, hogy mi zajlik valójában a lesnél, ugyanis a jelek meglehetősen bíztatóak voltak. Érkezésemmel egyből egy öreg rétisast ugrasztottam fel az etetőhelyről. Azanyád! Nem is számítottam rá, de egy sasnak mindig örül az ember. Amint eltűntem a lesben, egyből megindult a mozgás. Ölyvek, hollók. De jó ideig nem szállt le semmi. Gondoltam, hogy oka van, hamarosan róka dugta ki az orrát a les mellett a bokrok közül.

Nem volt túl óvatos, egyből enni kezdett. Cibálta a csalit, attól féltem, hogy behúzza az erdőbe. Azzal vége is lett volna a napnak, hát gondoltam elzavarom. Nem ment. Hiába hangoskodtam, zörögtem, nem zavartatta magát. Meglepő volt, mert korábban, hasonló helyzetben a fényképező kattanására már el is iszkoltak. Ez nem akart. Oda jutottam, hogy a les üvegét levettem, megmutattam magam neki, erre egy nagyobb cafattal behúzódott az erdőbe. Nagyokat mosolyogtam, meglepő helyzet volt.

Miután a róka eltűnt, csak lejöttek az ölyvek. 7-8 is lehett a környéken, hajtották egymást folyamatosan, mire egy aztán megkezdte a sort, enni kezdett.

Utána jött a többi is, négyen voltak lent előttem. A fotózást nem nagyon erőltettem, pár portré készült csak egyikről-másikról.

Közben bekőröztek a hollók is. Hangos korrogással méltatlankodtak az ölyvek jelenlétén. Aztán megláttam, amiért jöttem. Hirtelen egy vörös kánya fordult be a látótérbe. Tett egy kört, megnézte mi történik lent, majd eltűnt a szemem elől. Micsoda pillanat volt! Fotó ugyan nem készült, váratlan volt és gyors. De nekem ennyi elég volt. Itt van, jó úton járok tehát...


Pécs, 2018. október 20.

A hónap képe - 2018. január

"Nézőpont" - Egerészölyvek - 2017. január, Mecsek

Minden csak nézőpont kérdése...

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/80, ISO 800, +0,3 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2018. február 1.

Szürke napok

A február eleji pár napos napsütést hamar felváltotta a tél szürkesége. A markáns hideg idő nem tért vissza, a tél most szürke, fénytelen arcát mutatja. De ebben az időben már benne van a tavasz ígérete is, amit bizony már a madarak is éreznek. Az etetőnél jó a forgalom, de fényképezni leginkább csak a cinegéket lehet.

A nagy csapat zöldike jobbára a földön mozog, vagy a bokor tetején ücsörögnek, és énekelnek. Bizony énekelnek. Nem túl hangosan, de mindenképp tavaszidézőn. Az ölyvekben azért még lehet bízni, szépen bejárnak az etetőhelyre.

Szófogadóak. Teszik, amire megkérem őket,

  

és szépen elfoglalják a számukra kijelölt helyet.

Mondtam már, hogy szeretem az ölyveket? :)

Pécs, 2017. február 10.

A hónsp képe - 2017. január

Egerészölyv - 2017. január, Mecsek

A január tényleg a télről szólt. Hideg, hó, zúzmara. Jó volt látni a tél szépségeit, érezni hihetetlen erejét. A tartós, emberpróbáló időjárás hamar ráébreszt, hogy valójában mennyire kicsik vagyunk akár a természet apróságaival szemben is. Az állatok hetekig tűrik azt, amit mi csak órákig vagyunk képesek elviselni. Persze a fotózások középpontjába is a tél került. Vastag hóval borított táj, zúzmarás hangulatok, madarak a hóban, sok minden terítékre került. A hónap képe sorozatba egy olyan pillanatot választottam, ami egy kicsit szokatlan kivágásban mutatja meg mindezt.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/250, ISO 800 beállításokkal készült.


Pécs, 2017. február 1.

Fehér világ

Hihetetlen ez a január. Nem tagadom, nagyon élvezem, újra és újra látnom kell a hófehér erdőt. Úgy meg pláne, hogy újabb pár napos zúzmaraképződés tette ismét különlegessé a tájat.

A nagy havazás óta a fákról lehullott havat finom zúzmaratüskék pótolták, így varázsolva ismét fehérré mindent.

Nagyon szeretem a minimalista stílusú fotókat, hát most volt lehetőség rá, hogy a már régen eltervezett helyszínen ezeket elkészítsem.

Fehér tájban fehér fákat fényképeztem.

A madáretetőnél is szép fehér lett minden. A leveleket finom zúzmara szegélyezte, egészen különleges környezetet adva a közöttük bujkáló cinegéknek.

Az ölyvek is szép kontrasztosak voltak, amint a nagy fehérségben keringtek.

De a földön is szépen mutattak a még tiszta hóban,

akárcsak a néha benéző holló.

De leginkább talán a kismadarak örvendeztettek meg ebben az időben. Ha legutóbb panaszkodtam a madáretető forgalmára, most vissza kell vonnom. A kitartó hóborítás és a tartós fagyok megduplázták a madármennyiséget. A szürkebegyeim is mintha aktívabbak lennének, bár egyre nehezebb velük. Az idő múlásával az etetőből kiszóródott magmennyiség egyre nagyobb a földön, így folyamatosan lent motoznak, elvétve ugranak csak fel pár másodperc erejéig.

Viszont az erdei pintyekkel ezúttal szerencsém volt. 10 példány is jelen van folyamatosan.

Nagyon örültem nekik,

velük gyarapodott a "madár a nagy fehérben" sorozatom. :)

Pécs, 2017. január 26.

Téli Mecsek

Behavazott a hegy. Mint amikor a menyasszony felveszi szép fehér ruháját, úgy öltözött fehér ruhába a Mecsek is. És ahogy a vőlegény is ilyenkor látja legszebbnek választottját, nekem is ilyenkor a legszebb kedvenc hegyem. Ki tudja meddig tart ez az állapot, ezért minden pillanat számít, minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy az ember magába szívhassa a friss, tüdőt tisztító levegőt, és azt a makulátlan fehérséget, amit a havas táj nyújt. Kislányommal a leskunyhóba igyekeztünk. Már az érzés is fantasztikus volt, amikor a helyenként 30 cm-es hóba belegázoltunk. Ám akkor lepődtünk meg igazán, amikor a leshez értünk, ugyanis a kunyhó nem látszott. A mellette álló ezüstfa bokorra annyi hó rakódott, hogy az nem bírta a hatalmas nyomást, és ráborult a kis építményre. Fél órányi munkával végül sikerült bejutnunk, és innentől már problémamentesen szemlélhettük a történteteket, és a felhőbe burkolódzó hegyet.

A délután nagy része eseménytelenül telt, eltekintve persze a madáretető forgalmától. Az ölyvek nem mutattak érdeklődést a táplálék iránt, jobbára csak a hangjukat hallatták. Aztán kb fél órával naplemente előtt megtört a jég, és megérkezett az első madár.

Ó, nagyon szép berepülés volt. A háttér havas erdeje gyönyörű körítést adott. Az ölyv fordult egyet közvetlenül a föld fölött, és megtette azt a szívességet, hogy szemből is megmutatta magát.

Hát van ennél szebb a világon? :) Elég bátortalanul viselkedett. Mintha tartott volna a vastag hótól, nem akaródzott neki leszállni a földre. Még kétszer tett rá kísérletet,

de mindkétszer meggondolta magát,

és inkább az ágon nézelődött.

Fiatal madár, tapasztalatlan, nem ismeri még a havat. :) Nem úgy a hollók. Amíg az ölyv tanakodott, megjelent a fekete páros, és teketória nélkül a hóban landoltak.

Ez volt a jel a többi madár számára. Szinte azonnal, valahonnan a fejünk fölül egy másik ölyv huppant le elénk.

És innentől nem volt megállás. Sorra érkeztek a madarak, akadt köztük több ismerős is.

Izgalmas percek voltak. A hóban is akció,

az ágon is akció.

Sorra gyűltek az ölyvek a hó tetején a lemenő nap fényében. Mi tagadás, nagyon szép volt.

Persze próbáltuk őket beazonosítani, és számolni.

A legtöbb, ami egyszerre a les előtt tartózkodott, az 12 példány volt.

Nem rossz eredmény, úgy gondolom. :) Hamar el is telt az a fél óra, a nap átbukott a hegygerincen, árnyékba borult a környék. Ideje volt indulni.

Ám hátravolt még egy meglepetés. A hazafelé vezető úton megpillantottuk a behavazott erdő mögött alábukó napot. A látvány magával ragadó volt, egyszerűen nem lehetett kihagyni.

  

Pécs, 2017. január 17.

Szürkebarát

Érdekes dologra derült fény a madáretetőnél. Fogytán volt az eleség, hát pótolni kellett. Sok az éhes csőr ebben a hidegben, szépen járnak a kismadarak. Cinegék, zöldikék, néha egy-egy vörösbegy is.

Az ölyvek is benéznek rendszeresen, és szerencsére némelyikük már azt is teszi, amit elvárnék tőlük. Az idei szezont tekintve ez mindenképp haladás.

  

A meglepetés viszont a madáretetőnél történt. Megjelent a szürkebegy a földön, és ugyanakkor megjelent a szürkebegy az etetőtálcán. Mi van? Két szürkebegy! Az erdei szürkebegy nem egy gyakori madár, ráadásul vonuló. Ilyenkor valahol a Földközi-tenger mellett telel a többség. Már az is szenzációszámba megy, ha egy áttelelő példány megjelenik a madáretető mellett. Na de kettő, az felér egy csodával. Legújabb kedvenceim, szürke barátaim, ketten vannak, és ezzel az esélyeim is megduplázódtak a szürkebegyfotóra. Kettőből egy csak odaugrik, ahol az a szemnek is kellemes.

Pécs, 2017. január 13.

Nézőpont kérdése...

... hogy a mostani időjárás jó-e, vagy sem. A kora reggel munkába, iskolába igyekvőknek bizonyára nem, hiszen a csípős hideg hamar a kabát alá ér. Viszont afelől kétségeink se legyenek, hogy a természetnek jó. A fagyott időszak része az évezredes körforgásnak, így addig élvezzük a hideget, amíg lehet, és addig keressük a fagyott természet titkait, amíg lehetőségünk van rá. Én is kerestem, persze hol máshol kerestem volna, mint a leskunyhóban, ahol bizony a hideg ellenére, vagy éppen pont a hideg miatt izgalmas dolgok történnek ez idő tájt. Az ölyvekre nem kell órákat várni, a fagyos éjszaka alatt elhasznált energiát pótolni kell, nincs mese, enni kell, így a frissen kirakott táplálékra szinte azonnal reagálnak.

És ha egy jön, jön kettő is. Hamar ölyvek kiáltozásaitól lesz hangos a környék.

  

A pillantások egyre szigorúbbak lesznek,

és bizony az összetűzések is egyre hevesebbek,

minél többen gyűlnek össze.

Az erőviszonyok aztán hamar tisztázódnak, és kiderül, hogy az a legjobb, ha mindenki vár a sorára.

Az ölyvek között már távozók is vannak,

amikor a hollók még csak most érkeznek.

Ketten, mint mindig,

beszélgetve, mint mindig.

Fél szemmel azért érdemes a madáretetőt is figyelni, hátha a kis szürkebegy jó helyre ugrik egy-két másodpercre.

Jó-jó, de valahogy hiányzik még valami. Nézegetem az elkészült képeket, és az utolsónak maradt ölyvekkel bíbelődöm. Aztán végül rájövök, hogy a jó kép is, akárcsak a mostani időjárás, csupán nézőpont kérdése. :)

Pécs, 2017. január 10.

Egy szürke vendég

Dolgozik az etető a hegyen. Nem mondanám, hogy nagyon jó a forgalma, de azért van madár, és a napraforgó is szépen fogy. Főként a cinegék járnak persze.

Velük próbáltam néhány, a területre jellemző kompozíciót összehozni.

  

A kismadáretető mellett a ragadozók etetése is folyamatos. A környék egerészölyvei ezt ki is használják, bár továbbra sem annyira közreműködőek, mint szeretném.

  

Annyira azért nem bánom, nem kell már küzdenem az ölyvfotókért, csak a szokatlanabb kompozíciókat keresem.

A hollók is be-benéznek. Jelenlétük mindig feldobja kicsit a hangulatot.

Az igazán izgalmas dolog azonban jelenleg egy szürke kismadár jelenléte. Az etetési szezon kezdete óta az etető körül mozog, rendszeresen meg is jelenik. Ám bujkáló természete miatt eddig nem tudtam értékelhető képet készíteni róla. Vagy egyenesen az etetőtálca közepébe ül a napraforgó kupac tetejére, vagy az etető alatt, egér módjára surrogva szedegeti a lehullott napraforgódarabkákat. Szóval feladja a leckét rendesen az erdei szürkebegy. :)

Pécs, 2017. január 8.

Egy szürke nap

Újabb sasos kalandok reményében gubbasztottam a sötét kunyhóban. Mondanom sem kell, hogy az itt eltöltött legutóbbi les eseményei hosszú időre meghatározóak lesznek, és persze jó volna megint átélni az izgalmas perceket a nagy madarak társaságában. Az élmények újra és újra lefutottak előttem, amíg a reggelre vártam. A csillagos égbolt szép hajnalt ígért, de ahogy telt az idő egyre világosabbá vált, hogy ezen a reggelen semmilyen napkelte nem lesz, legalábbis látható formában. Pirkadatra masszív köd ült rá a rétre. A szénabálára érkező ölyv mögött is egybefolyt a szürke háttér.

A szokásos forgalom a megszokott résztvevőkkel azért szépen kialakult, de említésre méltó esemény nem nagyon történt. A szarkák, varjak tették a dolgukat, a két ölyv meg szokatlanul nyugodtan tömte a begyét egymás mellett. Se fény, se esemény, se sas. 

Az etetőtérre beröppenő varjakkal múlattam az időt. Gondoltam, ha már ennyire nincs fény, akkor fokozzuk a dolgokat. Ha másra nem is, a művészkedésre tökéletes az időjárás. :)

Így utólag végiggondolva, az események alakulása nagyon hasonlít az egy évvel ezelőttire. Ha így van, akkor esélyes, hogy vége a sasolásnak. Meglátjuk...

Pécs, 2016. november 28.