egerészölyv

Arcok az ivóból

A madáritatónál jártam. Ebben az évben ez nem esett meg túl gyakran. Mondhatnám, hogy sajnos, de ez azt is jelenti szerencsére, hogy a többi fotós projekt annyira jól működött, hogy nem volt már rá időm. Viszont az őszi-téli időszak mindig rejteget magában annyi meglepetést, hogy most már időt kellett rá szakítanom. Sok a süvöltő a környéken, hátha... A forgalomra nem is volt panasz. Sorban estek be a kisebb madárcsapatok, és az általában jellemző cinegék helyett most inkább a pintyek domináltak. Főként a tengelicek voltak többségben. Jó volt nézelődni, nem kapkodtam, inkább élveztem a látványt. Na de a feltűnő citromsármányt már nem engedtem el fotó nélkül. Egy jó habituskép mindig jól jöhet.

Az itató már elég régen üzemel, ezen a helyen már vagy hét éve. A szerkezeten ez itt-ott meg is látszik. Az ősz folyamán az egyik sarka kicsit megroggyant, így kibillent az optimális helyzetből. Ebből következően jelen állapotban a leshez nagyon közel is tudnak inni a madarak. Ez a fotózás szempontjából annyira nem kedvező, viszont cserébe olyan extrém közelségbe is kerülnek a madarak, ami engem mindig is megfogott. A szinte karnyújtásnyira lévő szajkó látványa,

vagy az ugyancsak 1 m-en belül fürdőző vörösbegy közelsége nagyon közvetlenné teszi ezt a helyzetet.

Engem ez mindig nagyon inspirált, és mindig is kerestem ezeket a pillanatokat. Főként azoknál a fajoknál lehet ez izgalmas, amelyeket hétköznapi helyzetben nem látjuk ilyen közelről. Ezen gondolkodtam, amikor megláttam a közeli erdősávba beszálló egerészölyvet. A madár felült egy száraz ágra, és feltűnően érdeklődve bámulta a víz melletti forgalmat. Egyből az a gondolatom támadt, hogy ide készül. Nem csalódtam. Egy gyors siklás a fák között, és az ölyv ott topogott a fejem fölött a kunyhó tetején. Fél perc totyorgás után pedig lehuppant a medence szélére.

Hej, de szeretem ezt a feszültséggel teli érzést. 2,5 m a távolság. „Szó bennszakad, hang fennakad.” A kismadarak számára tervezett itatón ott magasodik ez a szép ölyv. Nézelődött, majd tyúk módjára, kicsit sután, beletotyogott a vízbe. Olyan hatalmas volt, mással nem is próbálkoztam, csak lőttem pár portrét.

Jó kis helyzet volt, olyan igazi itatós helyzet.

Pécs, 2016. november 24.

Október végén

Macskabagoly huhogása kíséri a lépteimet, a leskunyhó felé tartok. Nem kell sietnem, október vége felé már elég későn kel a nap. Lámpát sem használok, szép lassan ballagok a sötétben derengő ösvényen. Messzebbről egy másik bagoly is rákezdi, egymásnak válaszolgatnak. Jó hangulatot ad a két bagoly, már csak egy kis hideg kellene, hogy teljes legyen az érzés. Hajnali fagyra számítottam, de azt meg sem közelíti az enyhe levegő. Kíváncsian vártam, hogyan reagálnak erre a madarak. Az elmúlt napokkal ellentétben nem a szarkák kezdték meg a sort, egerészölyv volt az első vendég.

A szénabála tetején landolt, és mielőtt a lényegre tért, jó hangosan szétkürtölte a véleményét. Sokáig azonban nem habozhatott, mert ez szinte jel volt a többi madár számára, megindult a szokásos siserehad. Hollók húztak át a terület fölött, megtéve szokásos biztonsági ellenőrzésüket.

És velük egy időben a kisebb varjúfélék is jelezték táplálkozási szándékaikat.

Érdemleges dolog nem is történt egy darabig, a fű elrejtette előlem az apróbb madarakat. Viszont a szénabálákon is volt mozgás rendesen, az ölyvek előszeretettel használták landolóhelyként.

Ennek kimondottan örültem, mert valami ilyesmi volt a célom velük. Az ölyveket gyakran meg lehet figyelni a kaszálókon hagyott szénabálákon ücsörögve, így ez számomra egy jellemző momentum az életükből, amit mindenképpen szerettem volna a fotókon is viszontlátni.

Ezzel elégedett is voltam. Nem úgy a többivel. Az etetőtér hamar elnéptelenedett, csak a hollók maradtak még egy darabig, így velük fejeztem be a napot.

Pécs, 2016. november 2.

1:1

Egy hét telt el a saslesben töltött első fotózás óta. Nem volt nap, hogy ne jutott volna eszembe az átélt élmény, és már alig vártam, hogy megint ott lehessek. Így hát szombat hajnalban ismét a réten tapostam a harmatos füvet. Miközben a kunyhó körüli előkészületekkel voltam elfoglalva, fejlámpám fényében valami villant a terület szélén. Négy fénylő pont, vagyis két szempár meredt rám a fűzbokrok mellől. Nem nagyon kellett találgatnom, két sakál volt az. A ténykedésemet figyelték. Az elmúlt pár hétben kétszer is láttam őket a réten fényes nappal. Remélem hamarosan objektíven keresztül is megnézhetem őket. De ezen már a kunyhóban ücsörögve gondolkodtam, vártam a hajnalt. A forgatókönyv nagyjából megegyezett a múltkorival. A napot a szarkák nyitották.

Éppen csak akadt némi fény, ők máris meglepték a környéket. Velük múlattam az időt, míg a nagyobb szereplők meg nem érkeztek.

Hollók,

és ölyvek riasztották szét időnként a kisebb varjúféléket, jó volt a mozgás.

Az ölyvek egymással versengtek a jó helyekért,

a hollók meg szép berepülésekkel,

és folytonos bohóckodásaikkal szórakoztattak.

Azonban a legnagyobbak ezen a napon nem mutatkoztak. A sasok ma hanyagolták a társaságomat, és ezzel egyenlítettek.

Pécs, 2016. október 26.

Második kör

Izgalmas várakozással ballagok a sötétben az ösvényen. Felhőmentes az égbolt, és az október eleji időpont ellenére meglepően hideg van. A fű ropog a lábam alatt, ráfagyott a hajnali köd. A saskunyhó felé tartok. Igen. Az elmúlt év élményei után nem is volt kérdés, folytatás következik. A les időben, már szeptemberben kikerült a helyszínre, hogy mire a sasok megérkeznek, már ezzel a látvánnyal találkozzanak.

A helyszínen már rutinból készülődök. A megszokott mozdulatok már a kezemben vannak, gyorsan el is készülök, hamar elrejt a kunyhó. Az én szememnek még sötét van, hát várom a pirkadatot. Aztán lassan kibontakozik előttem az ismerős látvány. Először a rétet övező fűzfák sziluettje, majd kis idő múltán a területen hagyott szénabálák is. Az éjszaka csendje is szétoszlik, a közelben szarka csörög egyet. Jóleső borzongás fut végig rajtam, elkezdődött. A szénabálákon szarkák és dolmányos varjak gyülekeznek.

Egyre többen vannak, hirtelen azon kapom magam, hogy 30 fölötti szarka és 10-12 dolmányos varjú is mozog már az etetőtéren.

Az ismerős hangzavar is kezd kialakulni, és a szürkék is hozzák a formájukat, megy a balhé a beülőn.

Az egyik szénabálán hirtelen fekete madár tűnik fel. Egy fiatal vetési varjú nézett be. Nem nagyon tetszett neki a zsörtölődő szürkék társasága, hamar le is lépett. „Kár”, elnéztem volna még egy darabig.

De nincs idő ezen morfondírozni, az etetőtéren nyüzsgő társaságot hollók rebbentették szét. Párosával érkeznek. Nem kell sokáig várni, már 8-an vannak előttem. Körbejárnak a földön, módszeresen táplálkoznak, és egyik-másik hangosan korrog a frissen érkezőknek.

Sokat hallottam már, de ez a közelről érkező, mély
hang, a les falán keresztül is mellbevágó. Közben a felkelő nap fénye szétoszlatta a gyenge ködöt, és a napsugarak elérték a tisztást is. A madarak közül páran kiváltak a zsibongó tömegből, és inkább napoztak a gőzölgő szénabálákon.

Jó érzéssel dőltem hátra a lesben, és figyeltem a történéseket. Már csak egy valami hiányzott. A jelre vártam. Aztán a kunyhóbeli nyugalom hirtelen feszültséggé változott. Az etetőtéren összegyűlt madárcsapat egy szempillantás alatt felrebbent. Erre vártam, már tudtam, ez mit jelent. Pár másodperc múlva a réten hatalmas árnyék siklott végig. Rétisas húzott át alacsonyan a les fölött, majd a szélső száraz fűzfán landolt. Hát itt van. Fiatal madár volt. Nagy érdeklődéssel figyelte a közben visszaszállingózó szarkákat. Az ujjam az exponálógombon, a szemem a keresőn. Meg kell történnie! A nagy madár nem is várat sokáig, elrúgja magát a fáról, és egyenesen a kunyhó felé száll. Átrepült fölöttem, majd levitte a les tetejét,

és egy kis kört téve leszállt a fűbe.

Feszült pillanatok voltak. A sas nem volt nyugodt, néhány másodpercig figyelte a földön heverő finom falatokat, de aztán valamiért nem jött meg a bizalma, felugrott a levegőbe. Gyors sorozattal jutalmaztam a szép mozdulatot.

Az érdeklődését azonban nem vesztette el, visszaült a fűzfára, és a közben megérkező öreg és egy másik fiatal rétisassal együtt szemlélték az etetőtérre visszaérkező varjúféléket.

A bátorságuk viszont nem jött meg. Néhányszor átrepültek a rét fölött,

megriasztva a lent táplálkozó sleppet, de a csoda nem ismétlődött meg. A délelőtt hátralévő részét a hollókkal,

és a közben megérkező egerészölyvekkel töltöttem.

Sasles, második szezon, első nap: Sanyi – sasok 1:0. :)

Pécs, 2016. október 22.

A hónap képe - 2016. január

Egerészölyv - 2016. január, Mecsek

Január általában az év leghidegebb hónapja. Azt hiszem ebből most nem is volt hiány. Ami miatt nekem mégis hiányérzetem támadt, az a hó. Sajnos egyre gyakrabban éljük meg a hómentes teleket, és eddig ez a mostani is ezek közé tartozik, legalábbis ezen a vidéken. Éppen ezen okok miatt azt a keveset ami adatott, mindenképp ki akartam használni. A január első felében, egy éjszaka leforgása alatt leesett 15-20 cm körüli hó varázslatossá tette az erdőket. Nem volt maradásom, mennem kellett. Semmivel össze nem hasonlítható a friss, puha hóval betakart erdő látványa, amit csak talán egy gyönyörű madár érkezése tehet még szebbé, feledhetetlenné. :)

A kép Pentax K5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f8, 1/500, ISO 800, +0,7 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2016. január 30.

Homályból a fénybe

Késve érkeztem. A hajnali ködszitálás ráfagyott mindenre, így tovább tartott az út a szokásosnál. Ráadásul a sűrű köd is lassított. De még így is sötétben bújtam be a kunyhóba. Hideg van. A les ablakán apró jégcsapok lógnak. De dolgozik az üvegfűtés, a teamécsesek hamar tisztára varázsolják az üveget. Mire pirkad, már tisztán látszik a rét. Legalábbis az a része, amit a vastag köd nem takar el. Amikor az első szarkák megérkeznek, még kékes árnyalatban látszik minden.

Szeretem ezt az időszakot, kár hogy nagyon rövid ideig tart csak. Ahogy telnek a percek, a kékes árnyalatok egyre halványabbak, helyettük a köd szürkesége kezd dominálni.

Majd úgy jó negyed óra múltán mintha enyhe szín kezdene megjelenni a háttérben. A köd ritkul, és talán az időközben felkelt nap fénye kezd derengeni a réten. Az ágon várakozó szarka tollazatán szemet szúr a dér. Már többször tapasztaltam hideg téli reggeleken, hogy a szabadban éjszakázó madarak tollára ráfagy a dér. Nem lehet egyszerű nekik a fagyos éjszaka. Ilyenkor felértékelődik bennem az a munka, fáradság, amit az etetésükre fordítok.

Mire az első hollók megérkeznek, már egészen határozott, és nagyon különleges fény önti el a környéket. 

Az ő tarkója is deres. Olyan, mintha ősz lenne. :)

Kora délelőttre aztán a köd kezdett feloszlani,

de a dér még nem akart leolvadni a madarak tolláról.

Úgy tűnik, ez őket cseppet sem zavarta, az etetőtéren nagy lett a forgalom.

A nagy sürgés-forgás közepette előfordult, hogy a fotókon olyan képelem is megjelent, amit nem terveztem előre. :)

A délelőtt első fele el is telt. Csak varjúfélék jöttek. Már jócskán benne jártunk a napban, amikor az első ölyvek is leszálltak.

Az elsők még viszonylag nyugodtan viselkedtek,

majd mikor egyre többen lettek, mindenkinek sürgőssé vált a dolog.

Szigorú nézések, és egy-két röpke csatározás is megesett.

Az elsőnek érkezők közben már jóllaktak, és jobbnak látták, ha az indulatokat, teli beggyel, csak szemlélőként nézik,

és helyet adnak az újonnan érkezőknek.

De ahol sok ölyv gyűlik össze, ott bizony a pihenőhelyért is meg kell küzdeni. Ez náluk már csak így van. :) A közeli beülőre érkező madár ki is használta, hogy nyugalma volt pár percig. Hosszasan süttette magát a nappal, miközben széttárta szárnyait. Láthatóan élvezte, ahogy a napsugarak átmelegítik a tollazatát.

A reggeli homályhoz képest, késő délutánra nagyon szép napsütés kerekedett. A hollók fekete tollazata csak úgy ragyogott. 

Korábban is jöhetett volna a napfény, mert így csak a kiürülő placcot sütötte. Lassan az utolsó ölyvek is elrepültek.

Milyen érdekes, hogy mennyit küzdöttem az első ölyves fotóimért. Most pedig, ezekkel a képekkel, a kétszázadik egerészölyv fotó is felkerült a honlapomra. :)

Sok fotó, sok élmény. Remélem egyszer majd a sasokkal kapcsolatban is elmondhatom ezt. Még akkor is, ha ezen a napon nem mutatkoztak a les előtt.


Pécs, 2016. január 17.

Egy fehér nap

Fehérbe öltözött a Mecsek. Az egyik napra virradóra helyenként húsz centimétert is meghaladó fehér paplan takart be mindent. Nem volt maradásom, ilyenkor az erdőt kell járni, lesben kell ülni. Hiszen csodavilág az, ami odakint az embert várja. A havas táj látványát csak fokozta, hogy az éjszakai hóesést ónos eső előzte meg. Így minden, de minden fa, bokor, növény nemcsak hóval fedve, de jégburokba is volt foglalva. Szóval csodálatos atmoszféra keletkezett.

És ebben a friss, vakítóan fehér hóban a madarak gyönyörűen mutattak. A hím zöldikék hasa csak úgy világított, ahogy a hóban keresgéltek, vagy a hóból kiálló növények csúcsán kapaszkodtak.

A tengelicek piros maszkja is egyből megragadta a tekintetet, amikor a lest rejtő bokor jeges ágán csüngtek.

Az általában ugyancsak az etető alatt keresgélő citromsármányok is, most a vastag hónak köszönhetően, egy szinttel feljebb kerültek. Csak meg kellett várnom, amíg egy szép hím megfelelő helyre ugrik. 

Semmi sallang, semmi zavaró körülmény, a makulátlanul tiszta hóban csak a madarak szépségére irányul a figyelem. 

Fantasztikus volt, és amit a fényképező kijelzőjén láttam, az nagyon megfogott. 

Régóta szerettem volna ilyen "steril" képeket, most minden adott volt. Az örömöm csak akkor fokozódott, amikor a magasból az ismerős "korr" is megszólalt. Fekete madár a hóban? Nem hangzik rosszul. :)

Sajna nem maradt sokáig. Társa nem szállt le, fentről folyamatosan hívta, és elvitte a leszálló hollót. Nem baj, van még itt látnivaló bőven. A hóban ugráló erdei pintyek is jó helyre értek,

illetve a bokor jeges ágaira röppenő cinegék is izgalmas formákat, színeket mutattak.

Mindaddig, amíg az első ölyv meg nem érkezett.

Hű, nagyon szép volt. Jéggel, hóval borított ág, havas erdő háttér. Ritka együttállás egy zord hangulatú, téli madárfotó elkészítéséhez. Hát nem is fukarkodtam a kockákkal. :)

Főleg, amikor a földön is felgyorsultak az események.

Egymás után érkeztek az újabb és újabb madarak,

akik természetesen egyből előkelő helyet kívántak szerezni maguknak a "ki eszik előbb" sorrendben. 

Mások kicsit visszafogottabbak voltak, és nem egyből az etetőtérre szálltak. Észnél is kellett lennem, hogy figyelmem ne lankadjon. Egy szép beszállást nem szabad elszalasztani. :)

Huhú! Tényleg csak huhogni tudtam, nagyon magával ragadtak az események, és a látvány.

Közben már távozók is akadtak,

akik a falatozás utáni ejtőzést,

és csőrtisztítást a legjobb helyen tették.

Hát kitettek magukért a madarak, majdnem megtelt a memóriakártyám. Rég volt ilyen. Egy olyan beállítással akartam befejezni a napot, ami a lehető legjobban visszaadja az átélt csodálatos hangulatot. Talán sikerült. :)


Pécs, 2016. január 9.

A hónap képe - 2015. december

Egerészölyv - 2015. december, Mecsek

Az egerészölyveket legtöbbször az út menti fákon, villanypóznákon, vagy mezőgazdasági területeken, a földön ülve látjuk. Pedig ezek a madarak az erdőkben is éppen úgy jelen vannak. A hegyoldalban jó kilátóhelynek számító hagyásfákon, vagy erdőszéli fák kinyúló száraz ágain is előszeretettel ücsörögnek, csak itt a környezet jobban elrejti őket a szemünk elől. Azt találtam ki, hogy megpróbálom ilyen megközelítésből is bemutatni a fajt, és szép erdei keretbe foglalva lefényképezni. Így lett most a december hónap fotója ez a cserlevelek között pihenő egerészölyv.

A kép Pentax K5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f7,1, 1/400, ISO 800, -1 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2016. január 1.

Hófehérke visszatért

A tavalyi tél több szempontból is izgalmasan telt. Egyrészt fantasztikus forgalmat bonyolítottak le az ölyvek, másrészt a társaságot egy különös madár is színesítette. Az egerészölyveknél egyébként is sok színváltozat létezik, világosabb és sötétebb mintázattal, de alapvetően a többség barnás alapszínnel rendelkezik. Ritkán előfordul azonban, főleg az északi populációban, hogy a barnás alapszín helyett fehér lesz a meghatározó a madarakon. Nos egy ilyen fehér madár bukkant fel tavaly a les környékén, sőt egész télen át kitartott. Ennek persze én felettébb örültem, hiszen nem egy hétköznapi egerészölyvről volt szó. Mikor erre a téli szezonra készültem, az egyik nagy kérdés az volt bennem, vajon látom-e idén is Hófehérkét? Nos, hogy ez a kérdés tisztázódjon, nem is kellett olyan sokat várni.Újabb ötletem, miszerint az ölyveket megpróbáljam kicsit más környezetben bemutatni, beválni látszik. A madarak teszik a dolgukat, így olyan fotók készülhettek, amik nekem is nagyon tetszettek. Az előző alkalom után fel is állt az újabb installáció, már csak az ölyv hiányzott belőle.
Érkezésem után viszonylag hamar mozgolódni kezdtek a madarak. Kiáltozásuk betöltötte a völgyet. Láttam is áthúzni egy-egy ölyvet, de a hangot, azt a jellegzetes ölyvkiáltást, akkor is hallottam, amikor madarat nem láttam a közelben. Valamelyik fán ülhetett egy. Telt az idő, és az ölyvek egyre közeledtek.

Egy-egy alacsonyan áthúzó madár borzolta az idegeimet, és tette próbára a reflexeimet. Röpképet készíteni továbbra sem egyszerű. :) Az első madarak már az etetőtérre is leszálltak,

amikor történt valami. A mindeközben folyamatosan hallott kiáltozás közeledett. És akkor megláttam a les előtt áthúzó fehér ölyvet.

Fordult egyet, majd átrepült a les fölött, miközben folyamatosan kiabált. Itt van - itt van -itt van! Hófehérke visszatért! A felismerés, hogy az egy évvel ezelőtti madarat láttam, szinte eufórikus volt. De nem volt sok idő örömködni, a madár csak egy kört tett a les körül, mert a következő pillanatban leszállt az etetőtér szélére, és a magas fűből kémlelte a már javában falatozó három másik ölyvet.

Rövid tétovázás után aztán közelebb lépdelt, nemes egyszerűséggel nekiesett a többi madárnak, és elzavarta őket. Ejha. Az egyik madár szerencsére oda reppent fel, ahova én azt korábban kitaláltam.

Ezaz! A száraz cserlevelek szépen keretbe foglalták az ölyvet.

Gyorsan készült pár különböző kompozíció, hiszen a földön meg a fehér madár javában táplálkozott.

Egyszerűen gyönyörű ez a madár. Úgy tűnt nem siet annyira, így tudtam még foglalkozni a másikkal is, szerencsére neki sem volt sietős a dolga.

Még egy tágabb képkivágást megengedtem,

aztán vissza is fordultam a fehér ölyvhöz, nagyon tekintgetett fölfelé. Láttam rajta, indulni készül, és a startról nem akartam lemaradni. Hát le nem maradtam, de nem lett tökéletes a fotó. Ennek ellenére nem volt szívem kitörölni.

Egyszerűen fantasztikus ez a madár. Remélem lesz lehetőségem javítani! Én azon leszek. :)


Pécs, 2015. december 4.

A hónap képe - 2015. november

Egerészölyv - 2015. november, Dél-Zselic

A madarak világa csodálatos. De talán lényegük akkor mutatkozik meg leginkább, amikor repülnek. Egyszerűen erre teremtődtek. Fotósként számomra igen nagy kihívást jelent, hogy létüknek ezt a fajta oldalát a fényképeken is meg tudjam jeleníteni. Ez, ha őszinte akarok lenni, elég kevés alkalommal sikerült. :) November folyamán viszont adódott egy olyan helyzet, amikor összeállt minden. A les felé alacsonyan közeledett az egerészölyv, szinte tökéletesen szemben velem. Mivel az elrugaszkodása pillanatától követni tudtam a mozgását a keresőn keresztül, nem kellett az élességállítással sokat trükközni. A madár szépen leereszkedett közvetlenül a rét fölé, és amikor szemmagasságba került, exponáltam. Szép pillanat volt, olyannyira, hogy most a hónap képe lett. :)

A kép Pentax K5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f7,1, 1/160, ISO 800, -0,3 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2015. november 29.