egerészölyv

Beköszöntő tél

Havazik. Ha nem is olyan őrült módon, de kétségtelenül télies a hangulat. A kunyhóban kuksolok. A madáretetőn nagy a forgalom, cinegék, verebek, pintyek lepik el a napraforgót. Néha egy-egy szajkó vagy egy fakopáncs is beesik, pár percre elfoglalva az etetőtálcát. Jó nézni a sürgölődő madárseregletet. A havazás néha alábbhagy, néha felerősödik, de már látom, hogy a talajon nem marad meg. Az éjszaka leesett hólepel is tűnékeny, és az utánpótlás is egyre ritkul, majd el is áll. Mire az első ölyv megérkezik, már nem is látszik a hó, a füvön landol. Rögtön követi két társa, így hárman kezdenek bele a falatozásba. A várakozás alatt őket ki is szúrtam már a környező fákon, de arról fogalmam sincs, hogy a következő 8 madár honnan jött. Újabb és újabb egerészölyvek bukkantak föl. Az első ölyv leszállását követő egy órában folyamatosan váltják egymást a kunyhó előtt. Ölyvek a földön, a les fölötti fán, a madáretető tetején, és szerencsére ott is, ahova azt pár nappal előtte megálmodtam. A mozizás után végre jöhetett a fotózás is. Miután az első madár jóllakott, és a földön is egyre nagyobb volt a feszültség a többi ölyv miatt, felugrott a kijelölt helyre, hogy csőrét megtisztogassa.

Tökéletes. Az ölyv tudta a dolgát, szépen forgolódott, mutatta magát, hát készültek a fotók is.

Jobbra komponálva, balra komponálva, mindenkinek ízlése szerint. :)

A jóllakott madár nézelődött, volt is mit, hiszen nagy volt a jövés-menés körülötte.

Olyannyira, hogy hamarosan el is hagyta pihenőhelyét, mert újabb ölyv jelentkezett fotózásra.

Fantasztikus, minden tervem így sikerüljön! :)

A pörgés lassan alábbhagyott, az ölyvek egymás után repültek el, hogy valami nyugodtabb helyen emésszenek. A földön már csak a sor végére maradt madarak maradtak.

Megvártam, amíg ők is elmennek, aztán én is leléptem. Ha ilyen mozgalmas lesz a tél, egy szavam sem lesz. :)


Pécs, 2015. november 28.

Folyt. köv.

Egerészölyvekre kihegyezett projektemet hat éven keresztül gyűrtem, mire eljutottam odáig, hogy az elmúlt télen sikerült olyan fotókat készítenem, amelyek minden igényemnek megfeleltek, és minden elképzelésemet felül is múlták. Most, lassan egy év távlatából is futkos a hátamon a hideg, ha eszembe jut az a februári fantasztikus nap, amikor gyakorlatilag egy délután alatt elkészült az összes vágyott fotó. Az ominózus nap után véget is ért az ölyves szezon a felmelegedő időjárás miatt. De akkor már el is határoztam, hogy mivel nagy számú madár áttelelését segítette a munkám, az etetőhelyet továbbra is fent fogom tartani. Ennek megfelelően, az ősz folyamán elő is készültem, persze azért a leskunyhót is felkészítettem, mert a fotózás lehetőségét továbbra is meg akarom tartani. A tavalyi képek egy része az általam kirakott facsonkon készült. Ez kint is maradt aztán egész évben. Gondoltam, hogy úgy is lecserélem majd. Ám egy szerencsés körülmény miatt még a helyén tartottam. Év közben szépen felnőtt körülötte a siska nádtippan, és fantasztikus környezetet teremtett köré. Na, mondom ezt meg kell örökíteni, de persze nem csak úgy, hanem ha lehet, akkor madárral kombinálva. Ezt el is könyveltem magamban. November elejére időzítettem az etetés kezdetét, amire egyből reagáltak is az ölyvek. Szuper! De ami egyből megfogott, az a szép sárgába hajló hegyoldal volt a háttérben. Na, ezzel nem szabad várni, most kell megörökíteni a kialakult helyzetet. A legközelebbi alkalommal ki is ültem pár órára, gondoltam csak beesik egy ölyv, vagy holló, amit meg tudok fotózni a szép nádtippanos környezetben. Megérkezésem után röviddel aztán az ölyvek is jelezték, hogy itt vannak. Egy, majd kettő, majd három madár is beszállt a közeli fákra. Na, lesz itt fotótéma! Aztán elkezdődött az, amire egyáltalán nem számítottam. Nagy örömömre az első madarak egyből használták a beszállót.

Ó, szuper! Bár a fények nem a legkedvezőbbek voltak, a szezon első ölyvei mindig élményszámba mennek.

Az első három ölyv már a földön táplálkozott, amikor nem is olyan messziről felhangzott az a mély "korr" hang, amitől mindig kicsit megborzongok. Megérkeztek a hollók is.

Hangosan beszélgetve szálltak át a terület fölött,

miközben az erdőszéli fákon már újabb ölyvek várakoztak, és kiáltoztak a földön táplálkozó társaik felé. Szerencsére nem csak várakoztak, le is szálltak. A beülőt is használták gyakran, volt lehetőség bőven, hogy a nádtippanos környezetet többféleképpen kombináljam a fotókra.

Közben persze az ölyveket is próbáltam számolni. 12 különböző madárig jutottam, azután a folytonos cserélődés miatt elvesztettem a fonalat.

Nem is akartam elhinni. Ráadásul néhány madár határozottan ismerősként hatott az elmúlt télről.

Mintha ott folytattam volna, ahol februárban abbahagytam, mintha a madarak az év folyamán nem is mentek volna sehova, mintha csak arra vártak volna, hogy újra elkezdődjön a szezon. Furcsa, de jó érzés volt.


Pécs, 2015. november 14.

A sas újra leszáll

Novemberi hideg hajnal van. Csillagos az ég, a fű deres. Kicsit fáztam is a kunyhóban, míg a virradatra vártam. A sötét most nem annyira átláthatatlan. A vékony sarlójú hold halvány fénye elegendő ahhoz, hogy a táj formái látszódjanak. Csendben szemlélődök a kunyhó sötétjéből. A hajnali szürkület is hangtalanul érkezik, semmi nem utal arra, hogy madarak lennének a közelben. Aztán nem sokkal a napkelte után elindulnak a történések. Teljesen váratlanul, és hangtalanul egy egerészölyv húz be a les elé. Egyből a táplálékra veti magát. Kicsit később egy társa is megérkezik,
aki szerencsére kicsit komótosabb, vár még. Így róla készülnek a nap
első képei.

Hamarosan a szarkák is megérkeznek. Néma csendben potyognak az égből, és pár perc leforgása alatt 15-20 madár is mozog a les előtt. De semmi hangzavar, amit az előző két fotózás alatt megszoktam. Mindenki néma csöndben falatozik, fel-felrebbennek, elhangzik egy-egy csörgés ugyan, de az első holló is szó nélkül landol közöttük.

Aztán szép lassan bemelegszik a társaság, és kezd összeállni az eddig oly jellemző hangegyveleg. Csörgő szarkák, károgó dolmányos varjak, korrogó hollók, és kiáltozó ölyvek. Jó ezt a lesből hallgatni. Ez a zsongó madártömeg egyszer aztán mintha villám csapott volna közéjük, hirtelen felrebbent, és szinte azonnal a kunyhó mögül egy hatalmas árnyék suhant végig a réten. Megfeszült a pillanat, mert az árnyék gazdája is megjelent a látótérben. Rétisas siklott át elég alacsonyan a kunyhó fölött, fordult egyet, majd nagytotálban leszállt a rét közepére. ÁÁÁÁÁ! Itt van.

Ezt nem csak a szememmel láttam, de minden tagomban éreztem. Feszülő ujj az exponálógombon, a szívverésemet pedig a torkomban éreztem. De nem volt ok igazán az izgalomra. A sas kémlelte a terepet pár percig, majd szép nyugodtan besétált az etetőtérre.

Fenséges madár. Az etetőanyagot ezúttal kicsit közelebb raktam ki, a sas nem volt messzebb 17-18 méternél.

Csodálattal és gyermeki ámulattal figyeltem minden mozdulatát.

Az elriadó szarkák, hollók időközben visszatértek. A földön ülő sas már nem annyira félelmetes számukra.

A táplálkozó slepp látványára aztán a réti sem habozott tovább, nekiesett a tápláléknak.

Közel negyven percen keresztül volt előttem. Kigyönyörködtem magam alaposan.

Miután a sas megtömte a begyét, felszállt a szélső száraz fűzre, és onnan nézte végig a délelőtt további eseményeit, amik zömében a hollók körül zajlottak.

Az egyre szebb napsütésben jól tudtam a röptüket követni, hát velük múlattam az időt.

Na meg azokkal a szarkákkal, amik időnként leszálltak a közeli beülőre.

Kicsivel dél előtt aztán a rétisas megunta a nézelődést, és továbbállt. Ezt a pillanatot én is kihasználtam, és előbújtam a lesből. Fantasztikus reggel volt. Mondanom sem kell, egy lépéssel a föld fölött jártam. Azt már csak otthon vettem észre, hogy a sas lábán gyűrű volt. A fotózás hevében fel sem tűnt. A zöld színű gyűrűt sajnos sár borította, a felirat így olvashatatlan volt. Remélem, találkozunk még, és talán akkor arra is fény derül majd.


Pécs, 2015. november10.

Hollók tömege

Gyönyörű, csillagos, tiszta égbolt fogadott, amikor kiszálltam az autóból. Zavartalan napkelte ígérkezett, így siettem, hogy minden rendben legyen pirkadatra. Ám hamar rájöttem, hogy a derült ég ebben az évszakban már hideget is jelent. A lábam alatt ropogott a fű a saskunyhó felé vezető ösvényen, fagyott hajnalban. Az egy héttel ezelőtti sasos élmények nagyon felvillanyoztak,  ezért igyekeztem mindent gyorsan elrendezni, indulhatott a nap. A kunyhó sötétjében csak szép lassan bontakozott ki a táj. Először csak a fák égbolt előtti sziluettje látszott, majd egyre több részletet lehetett felfedezni a rétből is. A félhomályban egy fekete rigó ébredt fel először, majd az első holló is megérkezett még bőven napkelte előtt. A néma csendet mély korrogása törte ketté, amint átrepült a terület fölött. Ahogy teltek a percek, a rét szélén álló száraz fára egyre több madár ült fel, de csak várakoztak. Azután indult csak be a nagyüzem, miután az első szarkák leszálltak a zsigerre. Erre a többi madár is összeszedte a bátorságát, és egymás után huppantak le az etetőtérre. Csak az a két rétisas ücsörgött továbbra is a szélső fán, amik időközben megérkeztek. Jól van, csak nézelődjetek, van még időnk. Nem bántam, hogy a sasok kicsit lusták, volt fotótéma bőven. A placcon már ölyvek versenyeztek a hollókkal, hogy ki tudja a jobb falatokat a másik elől elhappolni. A felkelő nap halvány fényében szépen mutatott az egyikük, amint éppen a kialakult helyzetet méltatta.

A dolmányos varjak is megérkeztek. A közelebbi beülőt többször használták, ennek kimondottan örültem.

De a fő attrakciót a hollók nyújtották.

Sokan voltak, több madárról is készült kép a beülőkön.

  

Közben sajnos a sasok leléptek, így maradt a küzdelem a fényhiánnyal és a beszálló hollókkal.

Ugyanis befelhősödött az ég, így a délelőtt nem azt a napos képet mutatta, mint amit a csillagos hajnal ígért. De az egymás után érkező hollóknak nem tudtam ellenállni, röpképeket próbáltam készíteni.

Inkább kevesebb, mint több sikerrel. A sasok ezen a napon elmaradtak. Vagyis napközben ugyan visszajöttek, és egy másfél órát ücsörögtek még a száraz fűzfán, de leszállni ezúttal nem akaródzott nekik. Szépen végignézték, ahogy a szarkák, varjak, hollók, ölyvek alkotta csapat eltakarítja az utolsó ehető falatot is. Hát ez van, nem volt értelme tovább maradni. Talán majd legközelebb.


Pécs, 2015. október 25.

Repül az idő

Rendezgetem a téli fotókat, selejtezek, válogatok. Az egyik képet, több társával egyetemben, első blikkre kitöröltem, de aztán valamiért a lomtárból még megmentettem. Nem éles, nincsenek rajta szép részletek, csak csíkok, vonalak, formák, színek. Vajon alkalmas a természetfotó, hogy csupán érzéseket, hangulatokat közvetítsen? Mindenki döntse el maga. :)


Pécs, 2015. március 16.

A hónap képe - 2015. február

Fiatal egerészölyv - 2015. február, Mecsek

Az éveken át tartó ölyves fotózásaim alatt, az egyes évekre jellemző kudarcok ellenére is, egészen jó kis anyagot sikerült összehoznom. Tulajdonképpen elégedett is lehettem volna, ám valami hiányzott. Nem voltak látványos röpképeim, és mozgalmas akciófotóim. A mögöttünk álló téli szezonra azt tűztem ki magam elé célul, hogy ezen változtassak. December és január hónapban is készültek ilyen-olyan röpképek, és néhány ölyvbunyót is sikerült fotóznom, ám az igazi áttörést a február hozta meg. A hónap első felében leesett nagy mennyiségű hó és egy szerencsés hétvége eredménye az lett, hogy az összes vágyott kép elkészülhetett mindössze egy délután alatt. :)

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f6,3, 1/3200, ISO 800, -0,7 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2015. február 27.

Behavazott

Két napon keresztül folyamatosan havazott. Ennek aztán meg is lett az eredménye, a Mecsek hegyeit 20-40 cm közötti vastagságban lepte be a fehér takaró. Ehhez még éjszakánként mínusz 10-15 °C-os hideg is párosult. Ez a két tényező a hétvégére jó alapot teremtett a fotózásra, a remény ismét felébredt bennem. A körülmények ideálisnak tűntek, hátha most jött el az idő. Szóval a vasárnap reggel szép napsütéssel indult. Egy behavazott tájon ez egyet jelent a rendkívül rövid záridővel, ami pedig egy jó esély az akciók fotózására. A területre érve nem is kellett csalódnom. Az első lépésekkel majdnem térdig süllyedtem a hóban. Mire a leshez értem, kicsit ugyan csökkent a vastagsága, de a kunyhó előtti 30 cm-es hótakaró is rendkívül meggyőző volt. Eltűntek a növények, a táplálékmaradványok, és csak az érintetlen, a napfényben szikrázó hófelszínt láttam. Az előkészületekkel igyekeztem nem összetörni a látványt, és nagyon gyorsan eltűntem a kunyhóban. A vártaknak megfelelően a madáretetőn hatalmas volt a forgalom. A hó megtette a hatását. Tengelicek és zöldikék lepték el a napraforgót.

Jó volt nézni a nagy sürgést-forgást. A hó tetején erdei pintyek, mezei verebek, egy-egy fenyőpinty, fent az etetőtálcán a zöldikék, tengelicek, és a rengeteg cinege. Néha bevágódik közéjük egy harkály vagy egy meggyvágó is. Az ölyvek beülőfáját pedig egyenlőre szajkók használják. Rajtuk próbálgatom, hogy mire elég a napfény és a hó derítése.

Nem rossz, de a szajkó még 1/1600-nál is bemozdul.    

El is telik a délelőtt, az apróságokon kívül egyenlőre nem mozdul más. Fél kettő is van már, mire az első ölyvet meglátom a lesből. Szépen közeledik, de olyan világosnak tűnik.

Igen, a fehér madár az, amit még december végén fotóztam. Azóta többször is láttam a környéken, itt töltötte az egész telet. Örültem, hogy ismét közelebbről megtisztelt. Egyenesen áthúzott a les fölött. Ha a fotózástól eltekintek, ezt azért nagy eredménynek, és fontos tényezőnek tartom. Számomra a ragadozók etetésének sikerességét és létjogosultságát igazolja ennek a madárnak az egész télen át tartó jelenléte. Na szóval Hófehérke (Így neveztem el. :)) eltűnt a látótérből. Nem szállt le, gondolom ellenőrizte csak a terepet. De nem így a hollók. Ismerős "korr-korr" a les fölül, majd a jellegzetes szárnysuhogás, és a két madár már be is fordult a kunyhó elé.

Az egyik a földre, a másik a beülőfára. Gyönyörű madár, nem tudom megunni. Sosem ugyanolyan az a fekete.

De kiismerni sem tudom őket. Ki tudja miért, 2-3 perc nézelődés után elrepülnek. A hollók rövid jelenléte azonban elindított valamit, ugyanis a távozásuk után a légtérben szinte azonnal mozgolódni kezdtek az ölyvek.

Először csak távolabb, de aztán egyre közelebb húztak át fölöttem.

Mígnem az első madár rászánta magát a landolásra.

Nagyon koncentráltam, és végül sikerült lekövetnem a mozgását.

Szépen lehuppant a hó tetejére, gyönyörű volt.

A hó szépen megtartotta a madarat, én meg csak élveztem a látványt.

Erre persze a többi madár is felbátorodott. Már a második ölyv is a légtérben volt.

Egy biztonsági kör, és már ő is a hó tetején csücsült.

Mivel az első madár már javában táplálkozott, ő is egyből a lényegre tért. Hirtelen paprikás lett a hangulat.

A két madár egymásnak ugrott. Micsoda helyzet! A fotón a nem kívánatos elemeket gyönyörűen takarta a vastag hó, nem kellett ezen aggódnom, csak nyomtam a gombot.

Fél szemmel azért az eget is kémleltem, mert gondoltam, hogy ez a földön zajló csetepaté nem marad hatás nélkül. A légtér is mozgalmassá vált. Hófehérke ismét megjelent, de megint csak áthúzott.

De szerencsére jöttek további madarak is.

Éreztem, hogy elkaptam a fonalat, minden érkező madár kapott egy-egy sorozatot, ki tudja melyikből kerül ki a "kép".

Újabb landoló a hó tetején,

és újabb érkező madár a levegőben.

Bevallom őszintén nagyon élveztem a helyzetet. A záridő folyamatosan 1/2000 körül, szikrázó napsütés, és a madarak csak jönnek egymás után.

A hely kezdett kevés lenni, már a beülőfáért is harcolni kellett.

Az etetőtér szélén is egyre több madár várakozott, hogy sorra kerüljön.

A táplálékhoz azonban csak egy madár fért hozzá, lévén, hogy a korábbi, széthurcolt maradékot most elfedte a hó, így ott csak a domináns egyed táplálkozhatott.

Persze a többiek folyamatosan próbálkoztak közelebb kerülni egy-egy rárepüléssel, ami vagy sikerült, vagy nem.

A domináns madár pedig csak tömte magát, amíg tehette.

A nézők száma meg csak gyarapodott.

A helyzetet egy merész fiatal madár oldotta fel, aki végül is neki mert ugrani az eddig a területet tartó öreg példánynak.

Az elkövetkező egy percben olyan sorozatot sikerült megörökíteni, amire nagyon régóta vágytam. Azt hiszem nem kell magyarázat, beszéljenek a képek!

Az öreg ölyv végül átadta a helyét a többieknek, akik végre hozzá juthattak a táplálékhoz.

Persze a többiek ugyanúgy folytatták a viaskodást a táplálkozáshoz való jogért.

Én meg csak fotóztam őket, ahogy tudtam. Nem mondom, jó érzés volt.

A nap lassan alábukott a hegygerincnek, a hó felszíne már árnyékban volt.

De a hátteret adó hegyoldalt még szépen bevilágították a napsugarak, jól mutatott a beülőfán várakozó madár mögött.      

Hamar eltelt a délután. A placcon megfogyatkoztak a madarak, az utolsó beszálló pillanatokat már a lebukó nap fényében fotóztam.

Micsoda nap volt! Még most is futkos a hideg a hátamon. Egyrészt hatalmas élmény volt, másrészt olyan fotókollekcióval gazdagodtam, amire egész télen vártam. Minden pillanatot sikerült ezen az egy délutánon megörökíteni, amit célul tűztem ki magam elé erre a télre. Viszont mikor ezeket a sorokat írom, már nyoma sincs a sok hónak. Elég volt egy napos szitáló eső, és az enyhülés, és már el is vitte a nagy havat. Úgy látszik tényleg igaz, hogy minden csoda három napig tart. :)  


Pécs, 2015. február 11.

Váratlan havazás

Azon mindig egy kicsit mosolygok, amikor télen azt hallom a hírekben, hogy váratlanul jött a havazás. Hát most velem is ez történt. :) Borult volt ugyan, de nem az a tipikus sötét, borongós, hanem csak szimplán felhős idő. Még akkor sem volt gyanús, amikor a leshez értem. Azonban mire mindent elrendeztem, és bevackoltam a kunyhóba, már szállingózott a hó. De még ennek sem tulajdonítottam sok jelentőséget. Pedig nem kellett hozzá fél óra, és valami elképesztő havazás kerekedett. Na, mondom, jókor érkeztem. Megint szerencsém lesz a havazással? Nagyon kedvemre való idő lett. Rendkívül sűrű pelyhekben esett, és ami egyből izgalmassá tette a helyzetet, az ölyvek is meglepően hamar mozgolódni kezdtek.

A január végén sikeresen elkapott havazástól ez a mostani némileg különbözött. Valahogy nem volt olyan sötét, a felhők nem ereszkedtek olyan alacsonyra, ennél fogva a fényképező meglepően jó záridőket adott. Na, így már nem csak szép, de egészen kecsegtető is a helyzet. Egyből a röpképekre koncentráltam, és a sorban érkező madarakat próbáltam lekövetni.

Szerencsére az ölyveken most nem múlott a dolog, mert egymás után érkeztek a helyszínre.

Gyönyörű mozdulatokat sikerült kimerevítenem a landolás pillanatairól. És a havazás meg inkább csak fokozódott, mintsem csökkent volna.

Nagyon tetszett, amit a kamerán viszontláttam. A hóesés nem csíkokként jelent meg a fotókon, hanem gyönyörűen kirajzolódtak a hópelyhek.

Egyszerűen mesés volt. Az izgalmakat csak fokozta, hogy a kunyhó fölül egyszer csak a hollók hangját is meghallottam. Most ugyan nem volt velük szerencsém. Találtak valami széthurcolt koncot, amit én nem vettem észre, és egyből takarásba szálltak le. Az egyikük kíváncsiskodott csak elő, hogy közelebbről megnézze, az ölyvek min szorgoskodnak.

Az ölyvekben azonban nem kellett csalódnom. Folyamatosan biztosítottak látni és fotózni valót egyaránt. A domináns egyed, egy öreg példány, minden bizonnyal tojó, mert szemmel láthatóan nagyobb volt a többinél, (Köszi Lotár! :)) elég vehemensen védelmezte a zsákmányt. Táplálkozás közben folyamatosan figyelt,

és minden érkező potenciális vetélytársat azonnal elhajtott. Amazoknak nem volt más választásuk, várakoztak. Így a beülőn is megnőtt a forgalom.

A földről elkergetett madarak egy emelettel feljebb akartak várakozni, de mivel ott csak egy hely van, ott is kialakult egy kis csetepaté. A gyengébbnek bizony onnan is távoznia kellett. Az már csak szerencse kérdése volt, hogy mindezt felém nézve, vagy nekem háttal teszik.

Sajnos az utóbbi történt. Sebaj, így is remek kis nap volt. :)


Pécs, 2015. február 7.

Röpképes próbálkozások

Beégett az agyamba egy fotó, amit szeretnék elkészíteni. Eddig nem sikerült. :) Próbálom a madarak röptét lekövetni, de ez nem is annyira egyszerű, legalábbis nekem. Van úgy, hogy én vagyok lassú, van úgy, hogy az autofókusz. :) Legtöbbször már azon kapom magam, hogy a madár már a beülőn ül, én meg megint elszúrtam a beszállás pillanatát.

Ez van, na. Én igyekszem minden alkalommal. Persze a már előttem lévő madár mozdulatait könnyebb kiszámítani, mint elkapni egy váratlanan pillanatot. Több egyed alkalmazza azt a módszert, hogy először landol a fán, majd pár perc nézelődés után leugrik a földre. Ezeket a helyzeteket azért nagyobb hatásfokkal tudom kihasználni.

A másik könnyebben kihasználható helyzet, amikor a földről startolnak. Ez még akár jó eredményt is adhatna, ha sikerülne a madarat a kép keretein belül tartani,

vagy ha a madár jó irányba repülne, és nem a hátsó felét mutatná a les irányába.

Persze, az is igaz, hogy soha nem készítettem még ennyi röpképet, mint az elmúlt két hónapban, és minden fotózásról újabb élményekkel térhetek haza. De az elképzelt fotó utáni vágy újabb és újabb lesre sarkall. Főleg úgy, hogy az elképzelt jelenetet már viszontláthattam az LCD-n, csak hát életlenül. Úgyhogy a lehetőség maximálisan benne van a helyzetben, s mint tudjuk, nincs két egyforma nap, tehát új nap, új remény. :)


Pécs, 2015. február 6.

A hónap képe - 2015. január

Egerészölyv - 2015. január, Mecsek

2010 decemberében történt, hogy egy nagyon komor, borult délután lesben ültem, ölyvre vártam. A vastag, sötét felhőkből szakadatlanul hullott a hó. A gyönyörű hóesésben be is szállt elém az ölyv, de én egy óvatlan objektívmozdítással egyből távozásra is bírtam. Fotó nem is készült a pillanatról, pedig a körülmények ideálisak voltak egy igazi, téli hangulatú ölyves fénykép elkészültéhez. Azóta minden télen vártam a lehetőséget, hogy ismételhessek, és a vágyott fotó elkészülhessen. Négy évre volt ehhez szükség. A legutóbbi januári fotózáson minden tényező adott volt. Sűrű hóesés, madarak és fotós egy helyen, egy időben. Ritka együttállás. :)

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f5,6, 1/60, ISO 1600 beállításokkal készült.


Pécs, 2015. február 1.