egerészölyv

Őszapó

Többször előfordult már velem, hogy olyankor történt valami érdekes, amikor a fényképező nem volt velem. Murphy törvénye természetesen rám is igaz. A "Nem viszem magammal, mert úgysem lesz időm fotózni." mondat számtalanszor elhangzott már, és persze sokszor meg is bántam. Így hát, ha csak tehetem, folyton magammal cipelem fotós felszerelésemet, hiszen soha nem lehet tudni. Az egyik les ellenőrzését végeztem, és volt egy kis időm, hát beültem, hogy lássam milyen mozgás van a les körül. Kiraktam néhány almát pár héttel ezelőtt, hátha néhány rigót odacsábítanak. Nem is kellet sokat várni. Szépen sorban előbújtak a bokrosból. Négy hímet, és három tojót számoltam. Egymást kergetve eszegették az almát.

A rigókkal bíbelődtem, amikor a les mögül őszapók hangját hallottam. Nagyon szeretem ezeket a kedves madarakat. Mióta madárfotózással foglalkozom, azóta szeretnék képet készíteni róluk, de eddig ez nem sikerült. Valahogy mindig elkerültük egymást. Vagyis én igyekeztem, de egyszer sem adódott olyan lehetőség, hogy fényképezésre is sor kerülhetett volna. Ez is többedszer ismétlődött már meg, hogy a lesben ülve a hangjukat hallottam. Gondoltam teszek egy próbát. Az őszapóról tudni kell, hogy társas madár. Télen csapatosan mozognak és rendkívül összetartók. Folyamatosan beszélgetnek, és egy csapattársat sem hagynak el. Az őszapó csapat mindig összetart. Szóval a telefonomra mentett őszapó hangot néhányszor megszólaltattam. Hátha a csapat a hang hatására tesz egy kis kitérőt. Így is lett. Pár másodperc múlva a les körül cserregett 7-8 őszapó! Csak kapkodtam a fejem a nagy izgalom közepette, melyiket is fényképezzem?! Az egyik madárka néhány pillanat erejéig megült a szomszédos varjútövis bokron. Én meg lenyomtam az exponálógombot. Kétszer csattant a fényképező, mire az őszapó már el is rebbent. A kijelzőn a képet már a távolodó csapatot hallgatva néztem. Megvan! Öt évnyi várakozás után az első kép! Szeretném valahogy átadni az érzést, amit éreztem, de ezt talán csak az ismeri, aki átélt már hasonlót. Az örömömet még fokozza, hogy ez a madárka a feleségem kedvence. A madarászattal nem tudtam megfertőzni, de azért kedvenc madara neki is lett. :) Így hát engedtessék meg, hogy ezt a képet neki ajánljam. Megérdemli, hiszen elviseli bolondos hóbortomat! Köszönöm!


Pécs, 2012. január 19.

Ölyvkarácsony

Az ölyveknek is lesz karácsonya! Attila barátomnak hála, madárkáim nem éheznek az ünnepek alatt sem. Ez úton is köszönet érte, hogy egy nagyobb mennyiségű eledellel ajándékozott meg. Kíváncsi is voltam, hogy a madarak is ennyire örülnek-e neki, ezért a másnap hajnal megint a lesben talált. Nem is kellett olyan sokat várni, még szürkületkor megérkezett az első ölyv. Halkan, észrevétlenül, egyszer csak ott ült előttem. Olyan kevés fény volt még, hogy fényképezésre nem is gondolhattam. Úgyhogy csak figyeltem. Ölyvem is csak nézelődött. Annyira jól érezte magát, hogy még másfél óra múlva is csak nézelődött. Evés nem is lesz? Ej de jól megy egyeseknek. A nap már bőven felkelt, és a pár nappal ezelőtti hideghez képest egészen enyhe idő kerekedett. Madaram meg csak süttette magát a langyos időben. Pajtása is csak az erdő széli fákról kiabált, neki sem volt kedve leszállni enni. Aztán nagy sokára mégis lehuppant a hús mellé. De ez a reggel inkább a méla merengésről szólt, kinek a beszállófán, kinek a leskunyhóban.


Pécs, 2010. december 21.

Ölyv helyett...

Micsoda fantasztikus hóesés kerekedett szombat virradóra! Minden fehér, és a szép nagy pelyhek csak hullanak szakadatlanul. Lelki szemeim előtt már láttam, hogy milyen tobzódás lehet az ölyves lesnél. Nem bírtam ki, délután már a lessátorban ültem. A látvány egészen fantasztikus volt. Jó 20 centis friss hó borított mindent, a hóesés pedig hangulatossá tette a környéket. Mondjuk egy jó meleg szobából biztosan sokáig tartott volna a varázs, de kint röpködtek a mínuszok, és hát 2 óra várakozás után már nem volt álomszerű az élmény. :) Ölyveim nem akartak jönni. Biztosan a nappali jövetelem zavarta meg őket, de hát azért ez mégis túlzás. A húsra csak száncinegék jártak.

Hej, ha az ágon a cinege helyett egy ölyv ülne, de hát nem ült. Szerencsére akadt még egy kis néznivaló. A területen nagy pintycsapat mozgott. Tengelicek, erdei pintyek, kenderikék bandáztak a közelben. Voltak vagy 150-200 -an biztosan. A hótakaróból kiálló kórók magjait bontogatták. Szép látvány volt a tarka-barka csapat, amint néha felrebbenve nagy robajjal fordultak egyet a levegőben, hogy aztán hirtelen leereszkedve újra fürtökben lógjanak a növényeken.

Egy ilyen felrebbenés után a csapat a terület másik végét vette célba. Mint kiderült, azért mert egy ölyv közeledett, és landolt is előttem a beszállófán. A legszebb volt a hóesés abban a pillanatban. De sajnos ezt a pillanatot nem tudom most megmutatni, mert az objektív első pici mozdulására madaram már tovább is állt. Sajnos van ez így. Saját hibáiból tanul az ember. Ezt elkapkodtam. Három és fél óra kuporgás és didergés után nagy dérrel-durral haza jöttem. Majd legközelebb ...


Pécs, 2010. december 18.

Az első ölyves reggel

Az idei télre nem csak a szokásos énekesmadár etetéssel készültem. A tavalyi nehezen induló próbálkozásom az ölyvekkel arra sarkallt, hogy ezen a télen alaposabban felkészülve kezdjek neki a ragadozók fényképezésének. Az első a helyszín kiválasztása volt. Általában mindig van nálam távcső, így már az ősz alatt is folyamatosan figyeltem az egerészölyvek mozgását. Ezek alapján a Mecsek egy erdővel körülvett gyepét szemeltem ki a célnak. Innen egy alkalommal 8 egerészölyvet és négy hollót figyeltem meg egyszerre a környéken mozogni. Ez az intenzív jelenlét jónak ígérkezett a télre is. El is készült a lessátor, és kihelyeztem az első beszállókat is. November második felében elkezdtem az etetést.

A mostani hétvégén akadt egy szabad hajnalom. Jó alkalom, hogy a puha, meleg ágy helyett a hideg, kényelmetlen lessátorban várjam meg a reggelt. Így is tettem. Meleg teával és három nadrággal felfegyverkezve még sötétben a sátorban voltam. A szokásos méla várakozást a közeli erdőből egy ökörszem hangja szakította félbe. Ő volt az első aki jelezte, hogy pitymallik. Innentől feszülten lestem, hogy mi fog történni a les előtt. Nem is kellett sokat várni. Szárnysuhogás a közelben. Amolyan lomha forma, jó lesz ez gondoltam. Aztán, mint egy árnyék, a fű között begyalogolt elém egy egerészölyv. Hát nem valami fenséges, ragadozós belépő volt, inkább olyan tyúkféle totyogás, de sebaj. Ott volt előttem, amiért jöttem. Egyből rá is vetette magát a húsra. Látszott, hogy nem először jár itt. Sajnos a fények még nagyon gyengék voltak, és kicsit takarásba is húzódott a madaram, úgyhogy egyenlőre csak lestem hogyan falatozik, és én is kortyoltam egy kis teát. Szerencsére miután jóllakott felugrott az egyik beszállóra. Ekkorra már a felkelő nap is vetett pár sugarat a felhők közül, én is akcióba lendülhettem. Elkészültek az idei tél első egerészölyv képei.

Mindenképpen jó előjelnek gondolom ezt a találkozást, és bízom benne, hogy még jó párszor fogunk találkozni. Pár perc múlva az ölyv továbbállt, és nekem is elfogyott a melegítőm, hát hazafelé vettem az irányt, néhány megabájtnyi plusz teherrel.


Pécs, 2010. december 12.

A hónap képe - 2010. február

Egerészölyv - 2010. február, Mecsek

A februárban készült képek közül a választásom az egerészölyvet bemutató fotóra esett. Nagyon sok munkát fektettem az ölyvek fotózásába, úgyhogy inkább ennek szól ez a választás. A fotózás körülményeit korábban már elmeséltem, ezt itt nem ismétlem meg. Beszéljen helyettem a kép.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/350, ISO 200.


Pécs, 2010. március 1.

Az utolsó pillanatban

Az egész azzal kezdődött, hogy leolvasztottuk a fagyasztóládát. Időnként ezt megteszi az ember, és ilyenkor feltárulnak a fagyasztó legrejtettebb zugai, és érthetetlen módon, mindig előkerül valami "érdekesség". Így volt ez most is, néhány bizonytalan eredetű hús formájában. Feleségem ezt a néhány csomagot családi élelmezésre alkalmatlannak minősítette, és eltávolításra ítélte. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy mi is legyen a sorsuk. Mindenki számára ismerős ilyenkor télen az utak melletti villanyoszlopon, fán ücsörgő egerészölyv. Látszólag nem foglalkoznak az alattuk elsuhanó autókkal, de ha azok lassítanak, vagy megállnak a közelben, egyből szárnyra kapnak. Ilyenformán persze lehetetlen közelebbi kapcsolatot létesíteni velük. De ha az embernek hús van a birtokában, mindjárt más a helyzet. :) Hirtelen aktuális lett egy lessátor kihelyezése. Persze a helyszín már elő volt készítve, mert azért bíztam benne, hogy ezen a télen erre is sor kerül. :)

Szóval a húst kiraktam, és vártam a következményeket. Napok teltek el és látszott, hogy az ölyvek (szám szerint kettő) megtalálták a csalit. Az már világossá vált az elején, hogy ha komolyan ölyvet szeretnék fényképezni, akkor további etetnivalóra is szükség lesz. Tehát bevetettem mindent, és terítékre került mindenfajta finomság. Még az országutak mellett az örök vadászmezőkre tért róka földi maradványai is e nemes célt szolgálták.

Telt múlt az idő, de a siker csak nem akart jönni. A csali fogyott, de a madarak nem akartak az objektív elé járulni. Pedig biztos voltam abban, hogy rájárnak, mert folyton a környéken mozogtak. Persze azért volt mit nézni a lessátorból. Leginkább azt a szajkót, ami ölyvet játszva járt a húsra. Rendszeresen megjelent, már messziről kiabálva, legtöbbször az ölyvek vijjogó hangját utánozva. Mivel a szajkó elég jó hangutánzó, néhányszor behúzott a csőbe. Már tűzkészen vártam a közelből hallott ölyvet, amikor matyi barátom huppant a beszállófán. Nagyon tetszett neki a dolog, mert sűrűn eljátszotta.

Már kezdtem elkeseredni, hogy nekem csak a szajkó jut. A csali, és a kedv is erősen fogyott. Az utolsó pár nap következett. Egyéb elfoglaltságaim és a közelgő tél vége miatt idén már nem lesz több lehetőségem az ölyvek fotózására, így hát belehúztam a végére, és rásegítettem egy kis csirke farháttal. (Mondjuk a környék rókái és kóbor kutyái jól éltek ez alatt a másfél hónap alatt.) Eljött az utolsó, a hetedik nap, amit a lesben töltöttem. Mesebeli szám! Hátha ma sikerül. És így is lett. Kb két óra várakozás után megérkezett a két ölyv. Minden teketória nélkül az egyik leszállt a beszálló fára, és falatozni kezdett. Csattogott a fényképező is. A másik delikvens a közeli fáról kiabált neki, az én madaram meg bőszen válaszolgatott. Nem maradt sokáig, talán öt percig. De ez éppen elég volt arra, hogy elkészítsem első egerészölyv fényképeimet.

Itt kell köszönetet mondanom Golubics Pisti, Bodó Jani, Kulcsár Peti barátaimnak, hogy segítettek az etető anyag beszerzésében.


Pécs, 2010. február 10.