rétisas

Sasok a távolban

Az új évvel együtt megérkezett a hideg is. Végre. A tavak befagytak, így ideális körülmények alakultak ki ahhoz, hogy a sasok a jégen projektemet folytatni tudjam. Persze az elhatározás még nem elég, a sikerhez az alanyoknak is közreműködőnek kell lenniük. Ez úgy tűnik egyelőre nem történik meg. A sasok módszeresen kerülik a társaságomat, sőt látványos parádéval bosszantanak a kelleténél nagyobb távolságban. De remélhetőleg messze még a tél vége, és mint tudjuk, a remény hal meg utoljára..


Pécs, 2022. január 13.

Sakáltanya

A lessátor tetején finoman kopog az eső, néha rákezd, néha alábbhagy. Már vagy egy órája fekszek az iszapon, de nem mozdul semmi. A tóparti száraz fán is csak ücsörög a rétisas. Aztán alábbhagy az égi áldás, kicsit kitisztul, és látom az objektíven keresztül ahogy megrázza magát, tollászkodik, nézelődik. Pár perc múlva végül elrúgja magát, eltűnik a szemem elől.

Hát úgy tűnik ma nem fogok sast fotózni. Várok, nézelődök. Az eső néha szemerkél, csend van. Susog a nádas mellettem, néha mintha valami lépne, de talán csak beleképzelem. Telik az idő, lassan mennék már. Egyszer csak azt látom, hogy valami áll előttem az iszapon. Mi a fene, az előbb még üres volt a placc. Szellemként jelent meg előttem a sakál. A méla bámészkodás azonnal izgalommal teli pillanattá változik. Csak várja meg, míg ráfordulok az objektívvel!

Megvárta. :) A sasoknak kirakott csali felé szimatol, de a fényképező kattanására azonnal felfigyel,

meredten bámul felém.

Néha a csali felé pillant, de aztán újra csak engem figyel.

Végül győzött az óvatossága, visszasétált a nádas mellé. Onnan még vetett egy pillantást kifelé,

majd a nádi farkas eltűnt a takarásban. Egyedül maradtam a sakáltanya szélén, csak az eső kopog finoman a lessátor tetején...


Pécs, 2021. november 5.

Októberi miegymás

Elszaldt az október. Bár jelentős fotós esemény nem történt, azért nem telt tétlenül a hónap. Az őszi-téli időszakra elkészültek a lesek, és a hónap folyamán már belőlük lestem a természet rezdüléseit. Az egyik fő vonal a februárban abbahagyott sasprojekt folytatása lesz. A korábbi két évben alkalmazott leshelyen változtattam csupán, hogy a tapasztalt problémákat kiküszöböljem. Az őszi lehalászás idejére, míg a tómederben nincs víz, beköltöztem az iszapra.

Próbáltam rendszeresen nyomon követni a változásokat, inkább megfigyelési, mintsem fotózási céllal. Természetesen azért a fényképezőgép is állandó kísérőm volt. Még szerencse, mert így elkaphattam egy jellegzetes pillanatot abból a baranyai tájból, amit annyira szeretek.

Időnként azért a les közelében is volt látnivaló. Hol a nádas szélén nézelődő egerészölyv,

hol az iszapon futkározó havasi partfutó csapat,

hol pedig a lecsapolt tómederben bandázó dolmányos varjak.

A hónap második felében kezdtek izgalmassá válni a dolgok, amikor már a sasok is feltűntek a színtéren.

Igaz, hogy közelebb nem jöttek, de jó helyen vagyok, a többi már nem rajtam fog múlni.

Azért, hogy közelebbről is lássak madarat, tutajoznom kellett. Mivel a tél folyamán a fotózások másik fő irányát az úszó lessel tervezem, itt is végeztem némi előkészületet, de egyelőre még csak a vízityúkok,

és a hattyúk úszkálnak előtte.

Sebaj, minden körülmény adott itt is - ott is, meglátjuk mi lesz...


Pécs, 2021. november 3.

A hónap képe - 2021. február

Rétisasok - 2021. február, Baranya

Az idei télre jellemző hullámzó időjárás februárban is folytatódott. Az egymást követő meleg és hideg periódusok nem kecsegtettek a huzamosabb téli időjárás reményével. A hónap közepén beálló egy hetes kemény hideg adta az utolsó reményt a szezon utolsó sasfotózásaira. Szerencsére sikerült jó ritmusban a lesbe jutni. Az idő és a madarak is kegyesek voltak, így egy szenzációs nappal gazdagodtak fotós élményeim.

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/4000, ISO 800, -1EV beállításokkal készült.


Pécs, 2021. februárár 27.

Olvadás

A február közepén beállt hideg hatására elég vastagra hízott a tavon a jég, így szerencsésen kitartott még egy hétig a melegedés ellenére. Igaz, hogy helyenként már kiterjedt víztócsák pettyezték, és a szabad vízfelszín is egyre nagyobb darabokat harapott ki belőle, de a les előtti terület még alkalmas volt arra, hogy a sasokkal egy végső kísérletet tegyek, mielőtt teljesen beáll a tavasz. A jégre helyezett csalihal most a szürke gémek figyelmét keltette fel elsőként.

A csábító, könnyű táplálékot nem szabad elszalasztani, az első madár rögtön ki is szemelte a hozzá közelebbi kárászt.

Forgatta, helyezkedett vele, majd szépen lenyelte.

A könnyű ebéd reménye persze másoknak is kecsegtető, nem is maradt egyedül, hamarosan egy második gém is landolt a jégen, kecses balettmozdulatok kíséretében.

Miután rendbe szedte rakoncátlan lábait, ő is szemrevételezte a kínálatot,

és a megfelelő hal kiválasztása után,

ő is leküldte könnyen szerzett zsákmányát.

Már azon aggódtam, hogy így hamar elfogy a csali. Mi marad a sasoknak? De a gémek, miután még egy-két halat eltüntettek, inkább egymás elkergetésébe fogtak. A jég kiürült előttem, de a sasok csak nem jöttek. Az enyhe idő hatására az egyre nagyobb vízfelületeken mozgalmasan zajlott az élet. Récék, kárókatonák, hattyúk kavalkádja zsibongott itt is - ott is, a sasok pedig inkább egymást, vagy a vízimadarakat hajtották. A fotózásra szánt időm is a végéhez közeledett, és már beletörődtem, hogy a gémek jelentették mára a látványosságot, amikor a tó túlsó szélétől egy rétisas megcélozta a lest. Hamar befogtam a keresőbe. Egy öreg madár volt. Nyílegyenesen a les felé közeledett, és viszonylag alacsonyan szállt. Amint kicsit jobbra tartva közelebb ért, már exponáltam is.

Arra gondoltam, hogy úgy is áthúz fölöttem, ami már többször megtörtént, ám akkor leengedte a lábait.

A másodperc törtrésze alatt átfutott az agyamon, hogy mire készül. Ám abban a pillanatban alábukott és ritmust váltott. Nem tudtam átgondolni, mit kell tennem, csak húztam tovább oldalra az objektívet, és nyomtam az exponálógombot. A madár fölkapott egy halat a jégről, és eltűnt a látómezőmből. Amit az LCD kijelzőn láttam, hihetetlen volt. A teljes jelenet megvolt kockáról-kockára. FÉLIG! Az alábukó madár felgyorsult, én pedig nem tudtam elég gyorsan követni. Nehéz szavakba önteni, mi is történik ilyenkor a madárfotós fejében. :) Van az a mondás, hogy két szemszögből lehet nézni a dolgokat. Félig tele van a pohár, vagy félig üres? Úgy döntöttem, hogy nálam most inkább félig tele van. :)


Pécs, 2021. február 21.

Sasok a jégen

Február közepére a tél megemberelte magát. A szibériai hideget a madárfotós ilyentájt úgy várja, mint a messiást, így már a várható időjárás előrejelzésekor tudtam, hogy mi lesz a program, ha a kemény fagyok hatására befagy a tó. Természetesen sasozás. Mire elérkezett a kitűzött nap, már vastag jég borította a vizet, minden reményem megvolt, hogy talán most nem maradok értelmes sasfotó nélkül. A tóparti nádkunyhóba már rutinosan bújok be, három hónap alatt már ki tudja hányadszor. A gyors készülődést követően nem is kellett sokat várni, A túloldalon hamar megindult a mozgolódás.

Azért ez a látvány nem semmi, de eddig már többször eljutottam.

A túloldalon felugró madarak közül páran kissé közelebb a jégre ültek, és a les felé, illetve a jégre helyezett csali felé nézelődtek.

Na, eddig is eljutottam már párszor. Azonban egy érdeklődőbb, fiatal sas még közelebb landolt, és feszülten figyelt.

Én is őt. Pár perc után felrúgta magát, és egy fordulóval átsiklott a les fölött.

Néhány pillanat múlva pedig egy váratlan suhanással fölkapott egy halat a jégről.

Persze szólt a gyors sorozat, de hát a madár még gyorsabb volt. :) Viszont ettől fogva elszabadultak az indulatok. Egyre-másra érkeztek a közelbe a rétisasok,

és mindenféle látványos fordulóval repültek be a les elé.

Egy pillanatig nem unatkoztam, csak kapkodtam a fejem, és nyomtam az exponálógombot. A jégen heverő halaktól egyszerűen megőrültek a sasok. Természetesen a gyors berepülésekről rendre lemaradtam, a sasok fentről támadtak, amit nem láttam, így váratlanul csaptak le a halakért. Bosszankodtam is kicsit, amit az egyik madár megérezhetett, és pár pillanat erejéig megállt a jégen, mielőtt elvitte zsákmányát.

Persze nem csak a közelben pörögtek az események. Egyrészt a közeledő sasokra is figyeltem,

másrészt a halakat elragadó madarak távolabb leszállva, a jégen próbálták elfogyasztani azt. Ám ez nem ment olyan simán, mert a többi madár egyből támadta az éppen soros zsákmányszerzőt, és sorra alakultak ki a perpatvarok.

A távolabbi események ugyan egy hajszálnyival messzebb voltak az ideálisnál, ám nem elégedetlenkedtem, nyomtam a gombot, ahogy csak a fényképező engedte. Ráadásul az egyre fogyó csalira egyre több érdeklődő mutatkozott, és a közelben több madár landolt viszonylag közel.

Több mint egy órán keresztül tartott a műsor, mire a csali elfogyott, és az utolsó rétisas is, egy öreg madár, elhagyta a színpadot.

Fantasztikus volt. Egy óra tömény rétisas. Azt hiszem nem kell magyarázni, hogy a madárfotós miért örül a szibériai hidegnek. :)


Pécs, 2021. február 18.

Szárnyaló képzelet

Sasos próbálkozásaim a jéggel együtt értek véget. A tavaszias meleg pontot tett a (remélhetőleg) első kör végére. Bár a madarak mozgására nem lehetett panasz, egyelőre ezen a fronton nem sikerült azt az eredményt produkálnom, amit elterveztem. Nem maradt más, mint az élmények elraktározása, reménykedés az újabb lehülésben, na és persze a szárnyaló képzelet...


Pécs, 2021. január 25.

Olvadozó jég

Pár napnyi tél után, január közepén tavasz lett. Sajnos így van ez. A tó jegén képződött mesés fehérségnek egy csapásra nyoma veszett. A jeget itt is, ott is víztócsák borították már, mire legközelebb a lesbe jutottam. Bár a körülmények sokat változtak, a sasok aktív jelenléte nem szűnt meg, hát újabb kör következett. Hosszú várakozás, és a távolban zajló események szemlélése után végre egy szürke gém tette tiszteletét előttem.

Rövid tollászkodás után

impozáns balettlépéseket bemutatva próbált helyezkedni,

mire stabil pontot talált a nézelődésre.

Ez sem tartott sokáig, hirtelen elröppent. Hamar kiderült miért. Míg a gémet kuksoltam az objektívben, addig egy sas elcsent egy halat az orrom elől.

Mit is lehetne mondani, pech? :)


Pécs, 2021. január 24.

A hónap képe - 2020. január

Gyülekező rétisasok - 2020. január - Dél-Zselic

Januárban a fotózás terén egyértelműen a sasok vitték a prímet. A befagyott tó jegén lezajlott eseményeket a gyönyörű zúzmarás környezet már-már meseszerűvé tette. Én pedig szeretem a meséket. :)

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1 1/500, ISO 800 +1EV beállításokkal készült.


Pécs, 2020. február 2.

Befagyott a tó, ...

... állapítottam meg, mikor megálltam a tó szélén. Nincs ugyan kemény tél, de az éjszakai mínuszok azért megteszik a hatásukat. A víznek viszont csak egy részét borította jég, jó nagy lihogó hullámzott a közepén. Récék, szárcsák, hattyúk úszkáltak a fagyos vízben, és ácsorogtak a jég szélén. Nézelődtem egy darabig, figyeltem a vidáman úszkáló tömeget, amikor feltűnt valami. Távolabb mintha nagyobb madár ülne a jégen. A távcső azonnal megmondta, rétisas gubbasztott a befagyott részen. Kisvártatva felugrott, és mintha csak játszana az apróságokkal, berepült a vízen úszó tömeg fölé. A nagy madár keltette riadalomra aztán előkerült még egy rétisas, és a récék megkönnyebbülésére a két madár egymást kezdte el kergetni. Hát micsoda élet van itt kérem! Egyből gondolkodni kezdtem, befagyott tó, sasok, minden adott, hogy régi tervemet valóra váltsam. Most már ilyen szemmel néztem szét, és meg is találtam, amit kerestem, egy alkalmasnak tűnő helyet a tóparton.

Hamar munkához is láttam, és a helyszínen talált ágakból, elszáradt növényekből gyorsan összedobtam egy hevenyészett leshelyet a jég szélén. Meglátjuk... Pár nap múlva, némi csalival felvértezve tértem vissza. Gyorsan elrendeztem mindent, és bevackoltam egyszerű rejtekembe.

  

Végre volt idő körülnézni, ugyanis a látvány nem volt mindennapi. A több napja tartó erősen ködös és fagyos időnek köszönhetően mindent vastag zúzmara borított. Szó szerint fehérbe öltözött a táj. A zúzmarás háttér előtt pedig hattyú úszkált a lihogón.

Mesébe illő, idilli állapot. El is voltam ezzel egy darabig. A szemem csak itta a fehéret, a hideget, mígnem a leshely váratlanul megrezdült, a nyakamba hullott pár száraz levél, és a mellettem lévő bokor tetején varjú károgott egyet. A szemfüles dolmányos már kiszúrta a csalit. :) Jó másfél óra telt már el ilyen várakozással. A lihogón apró madár úszkált, bukdácsolt.

Kicsit dideregve, a fényképezőbe bámulva azt találgattam mi lehet, mikor a közelben határozottan koppant a jég. A keresőből felpillantva kilestem az álcaháló résein keresztül. Előttem, a jégen rétisas állt. Már nem is fáztam, feszült pillanatok voltak. A fiatal madár nézelődött kicsit, én meg mikor az ellenkező irányba nézett, óvatosan fordítottam az objektíven. Lassú másodpercek voltak, de aztán a sas végül ott állt, majdnem kitöltve a keresőt.

Hű, ez azért nem semmi. Lapultam is, amennyire tudtam, csak a mutató ujjam mozdult, amikor a nagy madár a kamerába bámult.

De ő szerencsére nyugodt volt, várt még kicsit, majd láthatóan az érdeklődése a csali felé fordult.

Határozott, de csúszós léptekkel közelebb jött. Hej, azok a lábak!

Már vigyáznom kellett, nehogy kilógjon a képmezőből.

Madaram aztán rávetette magát a lényegre, és egy konccal félrevonult. De nem sokáig tartott a nyugalma, váratlanul újabb sas landolt a jégen, majd röviddel utána még egy. A fényképezőt mozdítani sem mertem, ennyi éles szem között esélyem sem lett volna észrevétlen maradni, de ezt már az első madár sem bírta tovább türelemmel, a konccal a karmai között feldobta magát a levegőbe, a többi meg utána. A tó végéig meg sem álltak. Ott történt a következő meglepetés, egy negyedik rétisas is csatlakozott az előbbi bandához,

majd pár perccel később még egy.

Nem akartam elhinni. És mindez ebben a gyönyörű zúzmarás környezetben. Maximálisan elégedett voltam. Rövid csoportosulás után aztán a galeri feloszlott, kaptam tőlük egy hangultos röpképet,

és két szép, tartalmas tájképet.

A sasok távoztak, a lihogón, apró madár úszkált, bukdácsolt. Azt hiszem kis bukó lesz...


Pécs, 2020. január 20.