szajkó

szajkók,

és a folyton perlekedő csuszkák nélkül.

Galambok is beesnek időnként, a gyakoribb örvös,

és szerencsére a ritkább kék galamb is. Neki kimomdottan örültem.

Na de mint említettem, a harkályoké a főszerep, és ennek megfelelően a nagy fakopáncsok viszik a prímet. Van úgy, hogy egyszerre több is szeretne a víz mellé kerülni, és emiatt sok az összetűzés is közöttük, vagy legalábbis a fenyegetőzés.

A közép fakopáncsok is elkényeztetnek, és végre a portrék mellett egész alakos fotókra is lehetőségem nyílt.

A sztár azonban kétség kívül továbbra is a hamvas küllő. Nagyon élvezem a jelenlétét, és szerencsére a madár sem fukarkodik, nekem csak ki kell használni a lehetőséget.

és szinte mindig volt egy-két csuszka is, ami előttem produkálta magát.

Gyorsak, mint a villám, és hát azok az akrobatikus mutatványok, nem is értem, hogy csinálja.

A madársereget rendre szétugrasztotta egy-egy beeső szajkó,

és nagy fakopáncs.

Ráérősen ittak, nézelődtek, nem úgy mint a közép fakopáncs. Néha egy gyors berepülés, pár korty az oldalsó farönkökről lenyúlva, semmi pózolás a fotósnak. Borzasztó egy fotóalany. :)

A szintén csak egy kortyra beugró énekes rigó legalább megvárta, míg egy tisztességes habituskép készül róla az őszülő falevelek között.

A les körül ténfergő szürke légykapóval könnyebb dolgom volt. A les melletti kis fákon ücsörögve vadászott a víz körül repdeső rovarokra,

és mikor volt egy kis szünet a víz mellett, a mohapárnákon is szépen mutatta magát.

Meglepetésvendég volt viszont egy kormos légykapó tojó, ritka fotószsákmány számomra. Szerény megjelenésű, de örültem neki nagyon.

Szóval a délelőtti órák elég mozgalmasan teltek, azonban tudtam, hogy mi történik délutánonként, ezért azt is meg kellett tapasztalnom. Míg délelőtt inkább a kismadarak voltak túlsúlyban, addig a délután egyértelműen a harkályoké volt. Nagy fakopáncsok váltották egymást rendes időközönként. Állva,

lógva,

közel,

és távol egyaránt.

A közép fakopáncsok úgy látszik délután sem közreműködőbbek, de portrét azért engedtek. Ez is valami. :)

Na de az itató sztárja egyértelműen a hamvas küllő lett.

Régóta vártam már a személyes találkozót, hát most megtörtént duplán is. Egyszerre kettő is ott volt előttem.

Nem is kell mondanom, a fényképező azonnal dalolni kezdett. Portrék,

és egész alakos fotók is készültek.

Hát nem tudom hány kocka készült hirtelen, de az biztos, hogy a hamvas küllőről készült fotóim száma hirtelen megnőtt. :)

Olyan ez mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. :) Volt még más is. Jöttek cinegék,

csuszka,

fekete rigó,

és persze az elmaradhatatlan szajkó.

Hamar elröppent az idő, jó volt. Jövök még, ez biztos...

Az ölyvek is hanyagolják a társaságomat, a távolabbi beülőt csak a cinegék használják.

Hangulatos, ahogy az apró madarak a száraz levelek között ugrálnak. Sőt az egyik hím széncinege a hideg ellenére udvarolgat is egy tojónak. Lehet, hogy ők már éreznek valamit?

Az etetőtéren is csak a kismadarak mozognak. Az ölyvek számára kihelyezett táplálék körül két vörösbegy kergetőzik. Csípnek egyet-egyet a zsiradékból, majd akárcsak az ölyvek, megkergetik egymást. Így az egyiküknek várakoznia kell. Hol a havon,

hol az ágon.

Talán nem is baj, hogy ezúttal nem volt nagy pörgés, legalább adódott egy-két különlegesebb kompozíció. :)

Az itató már elég régen üzemel, ezen a helyen már vagy hét éve. A szerkezeten ez itt-ott meg is látszik. Az ősz folyamán az egyik sarka kicsit megroggyant, így kibillent az optimális helyzetből. Ebből következően jelen állapotban a leshez nagyon közel is tudnak inni a madarak. Ez a fotózás szempontjából annyira nem kedvező, viszont cserébe olyan extrém közelségbe is kerülnek a madarak, ami engem mindig is megfogott. A szinte karnyújtásnyira lévő szajkó látványa,

vagy az ugyancsak 1 m-en belül fürdőző vörösbegy közelsége nagyon közvetlenné teszi ezt a helyzetet.

Engem ez mindig nagyon inspirált, és mindig is kerestem ezeket a pillanatokat. Főként azoknál a fajoknál lehet ez izgalmas, amelyeket hétköznapi helyzetben nem látjuk ilyen közelről. Ezen gondolkodtam, amikor megláttam a közeli erdősávba beszálló egerészölyvet. A madár felült egy száraz ágra, és feltűnően érdeklődve bámulta a víz melletti forgalmat. Egyből az a gondolatom támadt, hogy ide készül. Nem csalódtam. Egy gyors siklás a fák között, és az ölyv ott topogott a fejem fölött a kunyhó tetején. Fél perc totyorgás után pedig lehuppant a medence szélére.

Hej, de szeretem ezt a feszültséggel teli érzést. 2,5 m a távolság. „Szó bennszakad, hang fennakad.” A kismadarak számára tervezett itatón ott magasodik ez a szép ölyv. Nézelődött, majd tyúk módjára, kicsit sután, beletotyogott a vízbe. Olyan hatalmas volt, mással nem is próbálkoztam, csak lőttem pár portrét.

Jó kis helyzet volt, olyan igazi itatós helyzet.

De nagy örömömre a pintyfélék is több fajjal képviseltetik magukat.

Közülük a tengelicek voltak a legközreműködőbbek,

így az egyik alkalommal született néhány olyan kép, ami a tengelicekkel kapcsolatban megfelelt az elképzeléseimnek.

Máskor meg a szajkók voltak igen aktívak. Míg az etető mellé kihelyezett mácsonyán csak néha landolt egy-egy cinege,

addig a távolabbi beülőn egymást váltották a madarak. Csak a megfelelő pillanatot kellett kivárnom az elképzelt kompozícióhoz. Egyszer cinegével,

másszor szajkóval.

Sőt, nagy örömömre aznap  egy róka is előkerült a gazosból.

Kicsit körbeszimatolt, aztán továbbállt. Örültem a ravaszdinak, talán összefutunk még.

És szinte ugyanabban az időben egy érdes cserregés is felhangzott, egészen közelről. Jaj de jó volna! És igen.

Az ökörszem megjelent a medence szélén. Nagyon gyors madár, de mivel előre szól, fel lehet készülni az érkezésére. Szerencsém is van, az ökörszem közreműködő, így sok kép készül.

Vitathatatlanul ő a nap sztárja.

Az ökörszem után még érkezik egy léprigó, ő is portréra jelentkezett.

A napot pedig tengelicekkel zártam.

Akár elégedetlen is lehetnék annak a tudatában, hogy milyen fajokat hallottam még a nap folyamán, de nem vagyok az. Több nap mint kolbász, mondja a mondás is. :)