szajkó

Sárgába hajlik...

... az ősz. A novemberi szél noszogatására az ágtól elválik egy-egy megsárgult levél, és halk koppanással landol a leskunyhó tetején. Az őszi erdő csendje ez, a hulló levelek apró neszezése, amint takaró alá vonják a talajt. A közelben ökörszem cserreg rövidet, arrébb cinegék bandáznak, messzebbről pedig fekete harkály szól, ahogy hullámzó röptével átíveli a völgyet. Jó ez a hangokkal teli csend, az erdő csendje, a leskunyhó csendje. Esteledik. A bokrok alatt vörösbegy röppen, a madáritatóhoz pedig szajkó érkezik...


Pécs, 2018. november 5.

Gyenge forgalom

Kitart a hó, bár a déli oldalakon erősen összeesett. Nem adja azt a látványt, mint egy hete, de azért így is jó  a lesből nézelődni. Az erdőben járva hangosan, zavaróan ropog a hó, de a kunyhó zavartalan csöndjében jólesik üldögélni. Gyenge a forgalom az etetőn, a fajok száma nem gyarapodott a havazás óta sem. A közelben üldögélő szajkó nyújt némi újdonságot, lehet próbálkozni a szokatlan nézőpontokkal.

Az ölyvek is hanyagolják a társaságomat, a távolabbi beülőt csak a cinegék használják.

Hangulatos, ahogy az apró madarak a száraz levelek között ugrálnak. Sőt az egyik hím széncinege a hideg ellenére udvarolgat is egy tojónak. Lehet, hogy ők már éreznek valamit?

Az etetőtéren is csak a kismadarak mozognak. Az ölyvek számára kihelyezett táplálék körül két vörösbegy kergetőzik. Csípnek egyet-egyet a zsiradékból, majd akárcsak az ölyvek, megkergetik egymást. Így az egyiküknek várakoznia kell. Hol a havon,

hol az ágon.

Talán nem is baj, hogy ezúttal nem volt nagy pörgés, legalább adódott egy-két különlegesebb kompozíció. :)

Pécs, 2017. január 22.

Ínséges idők...

... járnak, és nem feltétlenül a madarakra, sokkal inkább a fotósra. :) A sasok aktivitásának csökkenése miatt a síkvidékről visszahúzódtam a hegyek közé. A több éve üzemelő hegyvidéki etetőhelyen is elkezdtem az etetést. November folyamán a kismadáretető és az ölyves etetőtér is beüzemelésre került. Leselkedésre is akadt lehetőség, sőt több alkalommal társam is akadt. Kislányom érdeklődése a természetfotózás iránt töretlen, én meg persze szívesen tanítgatom. Rácsodálkozása a madarak világára nekem is nagy örömet okoz. Ezért a számomra sikertelen fotózások nem is idegesítettek. Egy ideig. :) Az etetőtéren a forgalom is csak ilyen-olyan. Mint ez a téleleji időszak. Bár éjszaka vannak mínuszok, a nappal 5-10 fok közé felkúszó hőmérsékletben az ölyvek is inkább lustán süttetik magukat a nappal, mintsem a leskunyhó előtt mutogatnák magukat. Van is tél, meg nincs is. Így van is fotózás, meg nincs is.

Pécs, 2016. december 15.

Arcok az ivóból

A madáritatónál jártam. Ebben az évben ez nem esett meg túl gyakran. Mondhatnám, hogy sajnos, de ez azt is jelenti szerencsére, hogy a többi fotós projekt annyira jól működött, hogy nem volt már rá időm. Viszont az őszi-téli időszak mindig rejteget magában annyi meglepetést, hogy most már időt kellett rá szakítanom. Sok a süvöltő a környéken, hátha... A forgalomra nem is volt panasz. Sorban estek be a kisebb madárcsapatok, és az általában jellemző cinegék helyett most inkább a pintyek domináltak. Főként a tengelicek voltak többségben. Jó volt nézelődni, nem kapkodtam, inkább élveztem a látványt. Na de a feltűnő citromsármányt már nem engedtem el fotó nélkül. Egy jó habituskép mindig jól jöhet.

Az itató már elég régen üzemel, ezen a helyen már vagy hét éve. A szerkezeten ez itt-ott meg is látszik. Az ősz folyamán az egyik sarka kicsit megroggyant, így kibillent az optimális helyzetből. Ebből következően jelen állapotban a leshez nagyon közel is tudnak inni a madarak. Ez a fotózás szempontjából annyira nem kedvező, viszont cserébe olyan extrém közelségbe is kerülnek a madarak, ami engem mindig is megfogott. A szinte karnyújtásnyira lévő szajkó látványa,

vagy az ugyancsak 1 m-en belül fürdőző vörösbegy közelsége nagyon közvetlenné teszi ezt a helyzetet.

Engem ez mindig nagyon inspirált, és mindig is kerestem ezeket a pillanatokat. Főként azoknál a fajoknál lehet ez izgalmas, amelyeket hétköznapi helyzetben nem látjuk ilyen közelről. Ezen gondolkodtam, amikor megláttam a közeli erdősávba beszálló egerészölyvet. A madár felült egy száraz ágra, és feltűnően érdeklődve bámulta a víz melletti forgalmat. Egyből az a gondolatom támadt, hogy ide készül. Nem csalódtam. Egy gyors siklás a fák között, és az ölyv ott topogott a fejem fölött a kunyhó tetején. Fél perc totyorgás után pedig lehuppant a medence szélére.

Hej, de szeretem ezt a feszültséggel teli érzést. 2,5 m a távolság. „Szó bennszakad, hang fennakad.” A kismadarak számára tervezett itatón ott magasodik ez a szép ölyv. Nézelődött, majd tyúk módjára, kicsit sután, beletotyogott a vízbe. Olyan hatalmas volt, mással nem is próbálkoztam, csak lőttem pár portrét.

Jó kis helyzet volt, olyan igazi itatós helyzet.

Pécs, 2016. november 24.

Év eleji pillanatok

Későn indult a január, így az újév utáni napokban jártam néhányszor a madáretetőnél, csak a hangulat miatt. Ami a masszív fénytelenség ellenére is nagyon jó. Bármilyen szomorkás is legyen az időjárás, a madarak látványa valahogy mindig jó kedvet kölcsönöz. Na meg azért is, mert az újévre beköszöntő zimankó megsokszorozta az etetőre járó madarak számát, és pótolni kellett a gyorsan fogyó napraforgót. Zömében persze cinegék járnak.

De nagy örömömre a pintyfélék is több fajjal képviseltetik magukat.

Közülük a tengelicek voltak a legközreműködőbbek,

így az egyik alkalommal született néhány olyan kép, ami a tengelicekkel kapcsolatban megfelelt az elképzeléseimnek.

Máskor meg a szajkók voltak igen aktívak. Míg az etető mellé kihelyezett mácsonyán csak néha landolt egy-egy cinege,

addig a távolabbi beülőn egymást váltották a madarak. Csak a megfelelő pillanatot kellett kivárnom az elképzelt kompozícióhoz. Egyszer cinegével,

másszor szajkóval.

Sőt, nagy örömömre aznap  egy róka is előkerült a gazosból.

Kicsit körbeszimatolt, aztán továbbállt. Örültem a ravaszdinak, talán összefutunk még.


Pécs, 2016. január 6.

Itatós fajmustra

Az évnek ebben a szakában az enyhe, csapadékmentes időjárás a madáritatón nagyon jó forgalmat szokott eredményezni. A nagy pörgést persze a máskor megszokott fajok biztosítják, de az évszaknak megfelelően, a fotós csemegének számító fajok is felbukkanhatnak.Úgyhogy ilyenkor mindig bizakodással teli ülök be a leskunyhóba, hátha beesik valami. Az első jobb faj egy meggyvágó volt. Ebben az évben a kunyhóhoz viszonylag közel alakítottam ki egy ivóhelyet, hogy közeli portrékat tudjak készíteni. Ilyenkor az ide leszálló madarak sokszor egy méter közelségben vannak hozzám. Ez a közeli portré lehetőségén kívül egy fantasztikus élmény is.

Olyan részleteket lehet ilyenkor megfigyelni, amire maximum csak akkor lenne lehetőség, ha az ember kézben tartaná a madarat.

Az ivóhelyen egymást váltják a madarak. Míg a kis tengeliccsapat iszik, addig a kunyhó tetején halk dobbanás jelzi, hogy érkezett valami. Rövid tétovázás után léprigó ugrik le a víz mellé. Bár nem ez az első találkozásunk, mégis nagy az izgalom.

Citromsármány a következő. Ő sem tartozik a gyakori fajok közé, legalábbis a madáritatón.

Sajnos az ugyanazt a helyet választó fekete rigó elriasztja,

a rigó viszont a szajkók miatt riad el.

Minimum négyen vannak. Jó darabig a környéken rajcsúroznak. Isznak, majd kergetőznek. Igazi bohócok. :)

A szajkók miatt egy darabig nem jött semmi, egy tojó fekete rigó törte meg a csendet.

Egyedül a cinegék mozgása volt szinte folyamatos.

Sokszor adnak ők is jó fotótémát, de örültem, amikor a sok cinege között a citromsármány újra megjelent.

Ezúttal nyugodtabb volt, fürdött is egy jó alaposat.

Nem nagyon volt idő bambulni, a sármányt követően újabb tengeliccsapat érkezett.

És szinte ugyanabban az időben egy érdes cserregés is felhangzott, egészen közelről. Jaj de jó volna! És igen.

Az ökörszem megjelent a medence szélén. Nagyon gyors madár, de mivel előre szól, fel lehet készülni az érkezésére. Szerencsém is van, az ökörszem közreműködő, így sok kép készül.

Vitathatatlanul ő a nap sztárja.

Az ökörszem után még érkezik egy léprigó, ő is portréra jelentkezett.

A napot pedig tengelicekkel zártam.

Akár elégedetlen is lehetnék annak a tudatában, hogy milyen fajokat hallottam még a nap folyamán, de nem vagyok az. Több nap mint kolbász, mondja a mondás is. :)


Pécs, 2015. november 21.

Csak pár portré

Néhány órára beültem az itatóhoz. Kezd ősziesre váltani az erdő, elkezdtek sárgulni, pirosodni a levelek, kíváncsi voltam, hogy ebben a kezdődő őszi hangulatban milyen a mozgás a víz mellett. Hát nem volt az a nagyüzem. :) Két szajkó bolondozott sokáig. Kergetőztek, leszálltak, elrepültek, ismét visszajöttek. Bohóckodtak, amúgy szajkók módjára. Mindegyikről lőttem egy-egy portrét.

Csakhogy a fényképező is dolgozzon egy kicsit, mert inkább csak figyeltem szertelen játékukat.

A szajkókon kívül egy tojó fekete rigó is érkezett, hogy szomját oltsa. Gondoltam, hogy ide járnak, a víz tele van galagonya meg ezüstfa magokkal. Ilyenkor általában ez a menü rigóéknál. Olyan közel volt, hogy tőle is csak egy portréval búcsúztam.

Hát mit mondjak, nem egy pörgős nap volt. Azonban volt egy kis közjáték, ami egyből felpaprikázta a hangulatomat. Hirtelen a magasból egy árny csapott le az itató felé. Egy karvaly volt, mégpedig egy hím. Már nyújtotta a lábát a leszálláshoz, ám az utolsó pillanatban átstartolt az itató fölött. Majdhogynem súrolta a lába a les tetejét. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Le akart szállni, az biztos, hogy miért nem tette, talán sosem fogom megtudni. Pár perccel az eset után pedig egy tojó karvaly is feltűnt. Alacsonyan, gyorsan repült a fák között, áthúzott az itató fölött, és arra távozott, mint amerre az előbb a hím. Hát ez kész. Ilyet még nem tapasztaltam. De legalább meglesz az indok az újabb lesre, pláne, hogy az erdő tele van izgalmas hangokkal. Léprigók, meggyvágók, ökörszem, királykák. Talán legközelebb több is jut pár portrénál...


Pécs, 2015. október 7.

Itatós vizit

Volt két órám, gondoltam kihasználom, és megnézem milyen forgalom van mostanság a madáritatónál. A nyári időszak fotózásra szánt idejét teljesen lekötötte a vízpart, a madáritatóra már nem jutott energiám, csak a vízutánpótlásról gondoskodtam időnként. Azt gondoltam, hogy van látogató bőven, mert a víz mindig tele volt apró pihetollakkal, szóval ez felől nyugodt voltam. Azonban itt a szeptember, és az ősz a madáritatómon a legjobb időszak. Hát rá kell lassan hangolódni. Nem is kellett csalódnom, az itatónál minden a régi. A szajkók rendszeres vendégek,

akárcsak a széncinegék.

Mindkét faj több példánya is meglátogatott, amíg a lesben ültem. De a környező bokrok között még ott bujkálnak a barátposzáták is,

és egy vörösbegy is folyton a közelben tartózkodott.

Egy fiatal tengelic is leszállt, hogy szomját oltsa,

de a meglepetést ez úttal egy fitiszfüzike megjelenése okozta. Nagyon gyors, nagyon kicsi madárka. Örültem annak a két éles kockának, amit sikerült összehoznom az alatt pár másodperc alatt, amíg előttem tartózkodott.

Egy harkály érkezése miatt röppent el.Hím nagy fakopáncs. A leshez egészen közel, 1 m körüli távolságban illegeti magát. Portréra ideális távolság.

A szabadidő lejárt, mennem kellett. így a harkály távozása után leléptem. Jó lesz ez, remélem szép ősz elé nézünk! :)


Pécs, 2015. szeptember 5.

Behavazott

Két napon keresztül folyamatosan havazott. Ennek aztán meg is lett az eredménye, a Mecsek hegyeit 20-40 cm közötti vastagságban lepte be a fehér takaró. Ehhez még éjszakánként mínusz 10-15 °C-os hideg is párosult. Ez a két tényező a hétvégére jó alapot teremtett a fotózásra, a remény ismét felébredt bennem. A körülmények ideálisnak tűntek, hátha most jött el az idő. Szóval a vasárnap reggel szép napsütéssel indult. Egy behavazott tájon ez egyet jelent a rendkívül rövid záridővel, ami pedig egy jó esély az akciók fotózására. A területre érve nem is kellett csalódnom. Az első lépésekkel majdnem térdig süllyedtem a hóban. Mire a leshez értem, kicsit ugyan csökkent a vastagsága, de a kunyhó előtti 30 cm-es hótakaró is rendkívül meggyőző volt. Eltűntek a növények, a táplálékmaradványok, és csak az érintetlen, a napfényben szikrázó hófelszínt láttam. Az előkészületekkel igyekeztem nem összetörni a látványt, és nagyon gyorsan eltűntem a kunyhóban. A vártaknak megfelelően a madáretetőn hatalmas volt a forgalom. A hó megtette a hatását. Tengelicek és zöldikék lepték el a napraforgót.

Jó volt nézni a nagy sürgést-forgást. A hó tetején erdei pintyek, mezei verebek, egy-egy fenyőpinty, fent az etetőtálcán a zöldikék, tengelicek, és a rengeteg cinege. Néha bevágódik közéjük egy harkály vagy egy meggyvágó is. Az ölyvek beülőfáját pedig egyenlőre szajkók használják. Rajtuk próbálgatom, hogy mire elég a napfény és a hó derítése.

Nem rossz, de a szajkó még 1/1600-nál is bemozdul.    

El is telik a délelőtt, az apróságokon kívül egyenlőre nem mozdul más. Fél kettő is van már, mire az első ölyvet meglátom a lesből. Szépen közeledik, de olyan világosnak tűnik.

Igen, a fehér madár az, amit még december végén fotóztam. Azóta többször is láttam a környéken, itt töltötte az egész telet. Örültem, hogy ismét közelebbről megtisztelt. Egyenesen áthúzott a les fölött. Ha a fotózástól eltekintek, ezt azért nagy eredménynek, és fontos tényezőnek tartom. Számomra a ragadozók etetésének sikerességét és létjogosultságát igazolja ennek a madárnak az egész télen át tartó jelenléte. Na szóval Hófehérke (Így neveztem el. :)) eltűnt a látótérből. Nem szállt le, gondolom ellenőrizte csak a terepet. De nem így a hollók. Ismerős "korr-korr" a les fölül, majd a jellegzetes szárnysuhogás, és a két madár már be is fordult a kunyhó elé.

Az egyik a földre, a másik a beülőfára. Gyönyörű madár, nem tudom megunni. Sosem ugyanolyan az a fekete.

De kiismerni sem tudom őket. Ki tudja miért, 2-3 perc nézelődés után elrepülnek. A hollók rövid jelenléte azonban elindított valamit, ugyanis a távozásuk után a légtérben szinte azonnal mozgolódni kezdtek az ölyvek.

Először csak távolabb, de aztán egyre közelebb húztak át fölöttem.

Mígnem az első madár rászánta magát a landolásra.

Nagyon koncentráltam, és végül sikerült lekövetnem a mozgását.

Szépen lehuppant a hó tetejére, gyönyörű volt.

A hó szépen megtartotta a madarat, én meg csak élveztem a látványt.

Erre persze a többi madár is felbátorodott. Már a második ölyv is a légtérben volt.

Egy biztonsági kör, és már ő is a hó tetején csücsült.

Mivel az első madár már javában táplálkozott, ő is egyből a lényegre tért. Hirtelen paprikás lett a hangulat.

A két madár egymásnak ugrott. Micsoda helyzet! A fotón a nem kívánatos elemeket gyönyörűen takarta a vastag hó, nem kellett ezen aggódnom, csak nyomtam a gombot.

Fél szemmel azért az eget is kémleltem, mert gondoltam, hogy ez a földön zajló csetepaté nem marad hatás nélkül. A légtér is mozgalmassá vált. Hófehérke ismét megjelent, de megint csak áthúzott.

De szerencsére jöttek további madarak is.

Éreztem, hogy elkaptam a fonalat, minden érkező madár kapott egy-egy sorozatot, ki tudja melyikből kerül ki a "kép".

Újabb landoló a hó tetején,

és újabb érkező madár a levegőben.

Bevallom őszintén nagyon élveztem a helyzetet. A záridő folyamatosan 1/2000 körül, szikrázó napsütés, és a madarak csak jönnek egymás után.

A hely kezdett kevés lenni, már a beülőfáért is harcolni kellett.

Az etetőtér szélén is egyre több madár várakozott, hogy sorra kerüljön.

A táplálékhoz azonban csak egy madár fért hozzá, lévén, hogy a korábbi, széthurcolt maradékot most elfedte a hó, így ott csak a domináns egyed táplálkozhatott.

Persze a többiek folyamatosan próbálkoztak közelebb kerülni egy-egy rárepüléssel, ami vagy sikerült, vagy nem.

A domináns madár pedig csak tömte magát, amíg tehette.

A nézők száma meg csak gyarapodott.

A helyzetet egy merész fiatal madár oldotta fel, aki végül is neki mert ugrani az eddig a területet tartó öreg példánynak.

Az elkövetkező egy percben olyan sorozatot sikerült megörökíteni, amire nagyon régóta vágytam. Azt hiszem nem kell magyarázat, beszéljenek a képek!

Az öreg ölyv végül átadta a helyét a többieknek, akik végre hozzá juthattak a táplálékhoz.

Persze a többiek ugyanúgy folytatták a viaskodást a táplálkozáshoz való jogért.

Én meg csak fotóztam őket, ahogy tudtam. Nem mondom, jó érzés volt.

A nap lassan alábukott a hegygerincnek, a hó felszíne már árnyékban volt.

De a hátteret adó hegyoldalt még szépen bevilágították a napsugarak, jól mutatott a beülőfán várakozó madár mögött.      

Hamar eltelt a délután. A placcon megfogyatkoztak a madarak, az utolsó beszálló pillanatokat már a lebukó nap fényében fotóztam.

Micsoda nap volt! Még most is futkos a hideg a hátamon. Egyrészt hatalmas élmény volt, másrészt olyan fotókollekcióval gazdagodtam, amire egész télen vártam. Minden pillanatot sikerült ezen az egy délutánon megörökíteni, amit célul tűztem ki magam elé erre a télre. Viszont mikor ezeket a sorokat írom, már nyoma sincs a sok hónak. Elég volt egy napos szitáló eső, és az enyhülés, és már el is vitte a nagy havat. Úgy látszik tényleg igaz, hogy minden csoda három napig tart. :)  


Pécs, 2015. február 11.

Egy meggyvágós nap

Izgalmas hangokkal telik meg mostanság a madáritató körüli erdő. A szokásos hangok közé panaszos hüppögések vegyülnek. Süvöltők érkeztek a völgybe. Minden évben itt telelnek, de az itatón eddig csak egyszer sikerült elcsípnem őket. Hogy ezen a statisztikán javítsak, minden lehetőséget kihasználok, hátha idén megtörik a jég. Időben érkeztem ezen a reggelen, szép őszi idő volt, süvöltők repültek az erdő fölött, szóval bizakodó voltam. Érkezésem után hamar visszaállt a csend, az a madárhangokkal, zajokkal teli, erdei csend. Az itatón is hamar megjelent az első vendég, a sort egy meggyvágó kezdte. Gyorsan ivott, kicsit pózolt a víz szélén, aztán egy közeledő fekete rigó hangjára elrepült.

A rigó sokkal bátrabb volt. Egyből a vízbe gázolt, és fürdeni kezdett. Csak úgy repültek az apró vízcseppek, annyira belefeledkezett a műveletbe.

A rigó után viszont majd egy órán keresztül alig mozdult valami. A méla bámulást nagy sokára közeli szárnysuhogás szakította meg. Ismét egy meggyvágó érkezett, és azonnal a víz széléhez ugrált. De nem maradt egyedül. Pár másodpercre rá egy léprigó landolt majdnem a meggyvágó mellett. Azt hittem összebalhéznak, de nem így lett. Békésen ittak egymástól alig pár centiméterre.

Szépen sütött a nap, jól mutatott egymás mellett a két madár.

A meggyvágó, miután többször kortyolt a vízből el is repült, magára hagyta a léprigót. Az meg, mivel megszűnt a zavaró tényező kicsit közelebb lépdelt,

és olyat tett, amit eddig még nem láttam tőle. Belegázolt a vízbe, fürdéshez készült.

Eddig mindig nagyon óvatos volt, gyorsan ivott, és már ment is. Most azonban alapos fürdőzésbe kezdett.

Jó volt nézni az önfeledt mozdulatokat. Még egy rövid videóra is futotta. Milyen jó, ha az embernek van egy erdei itatója. A léprigót legtöbbször csak a hangjáról vesszük észre, már messziről elrepül, ha embert lát. Most meg itt van előttem két méterre, és fogalma sincs, hogy lelkendezve figyelem minden mozdulatát. :)

Pár perc pancsolás után a léprigó is elment, és a változatosság kedvérét ismét meggyvágó jött. Sőt egymás után több is.

Szó se róla, nem bántam egy percig sem. Meggyvágóból sosem elég. :)

  

Nagyban komponálom az éppen soron következő meggyvágót, amikor fogja magát, és az is besétál a vízbe, akárcsak korában a léprigó, és fürdeni kezd. Eddig rájuk sem volt ez jellemző, inkább csak ittak. Úgy látszik, ez egy ilyen nap. :)

Róla is készült egy rövid videó.

A fürdőzés után újabb és újabb meggyvágók jöttek, természetesen mindegyikre jutott egy-két kocka.

  

A nagy meggyvágó áradatot két szajkó törte meg. Van némi madaraknak való dió, mogyoró raktáron. Ezekből raktam ki pár szemet néhány napja az itató mellé. Persze a szajkók ezt egyből kiszúrták, és legyőzhetetlen gyűjtőszenvedélyüket enyhítendő, egyből elkezdték elhordani. Nem eszik meg mindent, jut az avar közé, tuskó alá, és mindenféle kiváló rejtekhelyre. Persze a szajkó a zöméről megfeledkezik, soha nem találja meg újra, így a jó helyre "ültetett" dió, mogyoró, makk szerencsésen ki is kel. A szajkó az önkéntes erdő telepítő. :)

Miközben a két szajkó láthatóan elmélyült a könnyen jött zsákmány mielőbbi elhordásában, a víz mellett további meggyvágók jelentek meg.

  

Mit lehet ilyenkor tenni, hát fotózni. :)

Igaz, hogy a süvöltőknek ezen a napon is csak a hangját hallottam, mégis elégedett voltam. Jó kis meggyvágós nap volt. A süvöltőknek meg üzenem, ami késik nem múlik! :)


Pécs, 2014. november 25.