búbos vöcsök

Aztán a csendes várakozás közben mozgás tűnik fel a nádas távolabbi részén. A növényzet takarásából két liba úszott ki, és mintha lenne ott még valami. Az objektív segített megoldani a talányt. Kislibákat terelgetett a két szülő. Aranyos volt a család, de messze vannak nagyon, fotót nem érdemel a dolog, nem úgy az a magányos madár ami oldalt landolt a vízen, nem is olyan messze. Figyel, nézelődik, majd hirtelen megindul.

Egy lendületes futással a vízen el is ment.

Ej, ez szép volt. Sajnos a libák ezután már nem jöttek elénk, a délután hátralévő részét a vöcskökkel töltöttük. Hol közelebb, hol távolabb tették a dolgukat, mi meg szorgalmasan dokumentáltuk az arra érdemes pillanatokat.

Kicsit később, heves szárnycsapásait már gyors sorozattal köszönjük meg.

Lányommal ketten ringatózunk a tavon, hogy a napkeltét megcsodálhassuk. Nem is kell rá sokat várni, a felhőmentes keleti égbolt alján gyorsan igyekszik felfelé a nap. Első sugarai arannyal köszöntik a tavon halászó kis kárókatonákat.

A látvány csodaszép, a természet ajándéka. Mert aki korán kel, annak jutalma a fény játéka.

Az aranyló, csillogó tó,

és a fénnyel rajzolt madarak.

A kékes árnyalatokat hamar váltják a narancsos, aranyló színek,

majd ahogy emelkedik a nap, megjelennek a szép, vízen úszó gömbök is.

Sokszor átéltem már, de ez a színjáték minden egyes újabb hajnalon elvarázsol. El is voltam a fényekkel és a rendszeresen előttem úszkáló, bukdácsoló vöcskökkel, amikor történt valami. A kelő nap pont ideális magasságból világította meg a gőzölgő vizet. Az aranyló füstben pedig jobbról is,

és balról is feltűnt egy vöcsök.

Mindketten a vízre lapulva úsztak, és hallatták jellegzetes hangjukat. Azonnal tudtam mi következik. A két madár előttem találkozott,

egymás felé fordultak, és a gyönyörűen izzó, sejtelmes környezetben eljárták meghitt táncukat.

Tökéletes pillanat volt, egy hajnali szerelem varázslatos pillanata...

Messze vannak ugyan, de a hangulat azonnal megjött. Vöcskös élményeim egyből felidéződtek. Még nem olyan hevesek a mozdulatok, a pár rövid tánc után szét is vált. De jelenlétük állandó, a szép délutáni napsütésben időnként közelebb is kerülnek.

Jó mozgás van a tavon. A vöcskökkel együtt récék, szárcsák jönnek-mennek, egyszer egy kis vöcsök pár is megmutatja magát. Csak a napfény nem tart ki, a délutáni fényeket felhő szűri meg. Azért jó nézelődni a víz szintjén ringatózó tutajból, van benne valami megnyugtató és egyben izgalmas érzés. Főleg, amikor azt látom, hogy a tó távolabbi felén kis termetű, fekete madár csobban a vízbe. Aha, kis kárókatona. Reméltem, hogy megjelenik, február óta látok néhányat. Hamar eltűnik a szemem elől, én meg a néha közel kerülő vöcskökkel bajlódok, sikertelenül. Jó fél óra is eltelik, mikor látom, hogy a korábbi kis káró felugrik a tó végében, és egyenesen a les felé repül. Az objektív természetesen a másik irányba néz, és mivel nem akartam hirtelen mozdulattal elriasztani, így tehetetlenül néztem, amint egyenesen a tutaj melletti beülőn landolt. Hallom, hogy a szomszédos lesben már kerepel a fényképező, lányom szemfülesebb volt nálam. :) Persze aztán én is odaértem, és halk kerepléssel én is üdvözöltem a pygmeust.

Négy éve már annak az emlékezetes találkozásnak, mikor személyesen megismerkedtünk, hát most újra itt van.

Nézelődik, rendezgeti vizes tollait,

és kárókatona módjára, szárnyait széttárva szárítkozni kezdett.

Élvezem a látványt, a madár közelségét, és nem is bánom a felhőket, a szórt fényben szépen kijönnek a fekete tollazat részletei.

Kicsit mosolygok is, miközben a keresőbe bámulok. Madarászként, ráadásul bő természetvédelmi vénával megáldva, egy ritka, fokozottan védett fajhoz közel kerülni nagy dolog. Ezt már csak az tudja felülmúlni, hogy mindezt apaként a lányom társaságában tehetem. :)

Na de nincs idő ilyen gondolatokon elmélázni a történések váratlan fordulata miatt. A beülő mellett hirtelen egy másik pygmeus csobban a vízben,

és jól láthatóan ő is szetetne egyet szárítkozni a vízből kiálló fűzfacsonkon. Persze az első madárnak ez nem nagyon tetszett, ami okozott közöttük egy kis nézeteltérést.

De aztán hamar megegyeztek, végül is sok jó pygmeus kis helyen is elfér. :)

Közös szárítkozás, nézelődés következett a részükről, részünkről pedig tátott szájú folyamatos exponálás. Történelmi volt a pillanat.

A békés szárítkozás nem tartott sokáig, összekaptak megint, és mindketten elrepültek. Maradt az üres fűzfaág, és az a kellemes, csodálattal vegyes érzés, ami ilyenkor elönti a madárfotóst. A végére még a nap is kibukkant kicsit a felhők és a horizont között, hogy a lapos, szép fények megvilágítsák a tó sarkába érkező madarakat. Négy nyári lúd szállt le a nádas szélébe. Az okai annak, hogy most újra a tutajon vagyok. Messze még ugyan, de már ugyanazon a vízen ringatózunk... :)

Szóval egy március eleji, hajnali akcióval kezdetét vette a tutajos történet új évada.

A hajnali hangulat észrevétlen kúszik be a les sötétjébe. A vízen tükröződő rózsaszaszín árnyalatok szép lassan átveszik az éjszaka kékjének helyét,

hogy majd teret engedjenek a napkelte narancsos árnyalatainak.

Ez az a rövid, percekben mérhető időszak, amit annyira szeretek,

és aminek utánozhatatlan hangulata miatt érdemes korán kelni.

A tutaj merülése jó, a madarak itt vannak, indulhat a játék... :)

A vízityúkok elcsendesednek, egy darabig megint csak a köd gomolyog a víz fölött. Egyszer csak, nem is értem honnan, egy vöcsök terem előttem. De mindegy is, a lényeg, hogy itt van. Kicsit nézelődik, majd kinyújtott nyakát a vízre fektetve rekedtes hangján szólni kezdett. Szinte ugyanekkor a másik irányból is megjelent egy vöcsök. Egymás felé úsztak, és táncolni kezdtek.

Olyan volt, mintha nem is a tavon történne mindez, hanem valami képzeletbeli helyen. Semmi sallang, csak a felkelő nap finom fényeiben táncoló madarak.

Szép kecses mozdulatok, de ez már nem az a hosszú tánc, amit egy hónappal ezelőtt láttam. 

Szolid romantika csupán, ami összetartja a költés idejére a párost.

A táncnak hamar vége szakad, a vöcsköket egymás után nyeli el a köd. Az egyre erősödő fényben csak a vízityúk igyekszik a dolgára.

Ahogy a nap egyre feljebb kúszik, a napsugarak úgy kergetik szét a víz fölötti párát. Hamarosan újra az ismerős tavon vagyok szép fénygömbök között, és az előttem mélázó kis vöcsökkel búcsúztatom a reggelt.

majd jóval később, a naplemente utolsó sugaraiban az öbölben bukdácsoló búbos vöcsök mutatta meg magát.

Hát nem valami sok, lehetne mondani, de megéreztem a lehetőséget, ezért másnap ismételtem. Mint utólag kiderült, nagyon jól tettem. Az első dolog, ami rögtön feltűnt, hogy a vízityúkok nagyon aktívak voltak. Eddig is lehetett egy-egy "prutty"-ot hallani, de a mostani egészen más volt. Több helyről is szóltak a madarak, és gyakran hallatták éles, territoriális hangjaikat is. Nem is kellett sokat várni, hogy az elsőt meglássam.

Lőtávolon belül úszott el a les előtt. Nagyon örültem neki, öreg vízityúkból nem állok túl jól. De nem is kellett sokat várni a következő meglepetésre. Amint a madár eltűnt a les jobb oldalán, balról felhangzott egy másik vízityúk kiáltása. Erre az előbbi madár már meg is jelent ismét, de most jóval közelebb. Portré távolságban igyekezett a hang irányába jellegzetes bólogató mozgásával. Ej, ez aztán a jó lehetőség. Szeretem, amikor a madarak ennyire közel kerülnek. A hím tyúk (Milyen fura szókapcsolat. :)) eltűnt a balomon.

A hangját hallottam egy darabig a les mögötti gyékényesből. Kereste a riválisát, de minden bizonnyal nem találta, mert elhallgatott. Aztán kisvártatva a szomszédból ismét felhangzott egy vízityúk éles hangja. Erre madaram újra feltűnt. Megint jobbról érkezett, és ismét elúszott előttem.

A pruttyogásából ítélve körülnézett a les mögött, de nem járhatott sikerrel, mert jött is vissza, és célba vette a szemközti gyékényfoltot.

Ahogy felpillantottam, hova is tart, szemből észre vettem a közeledő másik madarat. Félúton találkoztak.

Faroktollaikat szétterpesztették, és a fekete-fehér mintázatot a másik felé fordítva forgolódtak egymás körül. Látszott, hogy nagy a feszültség, de csak kerülgették egymást.

A jelenetet látva arra számítottam, hogy összeugranak, de nem így történt. A fenyegető pózt megtartva mindegyik visszaúszott a saját területére. Hát tavasz van, kakaskodnak a tyúkok. :) Miközben a vízityúkokkal voltam elfoglalva, nem is vettem észre, hogy a már ismert hattyú a les mellé keveredett. Egészen közel volt, önfeledten táplálkozott. Amikor a fejét a víz alá dugta, ráfordultam az objektívvel. A közeli helyzet miatt különös volt a látvány. Főleg a csőre lepett meg, mint egy jó ráspoly. :)

Egymás után emelte ki a víz alól a finom hínárdarabokat.

A hattyútól azonban el kellett fordulnom, mert a szemben lévő gyékényfolt felől hangos trillázás és csobogás hallatszott. Kis vöcsök iramodott meg felém. Szerencsére szakaszosan tette, így a második nekirugaszkodásra már én is odaértem.

Jellemző viselkedése ez a revírjüket védő kis vöcsköknek, de mivel nagyon gyorsak, és legtöbbször teljesen váratlanul futnak, ezért eddig mindig lemaradtam a jelenetről, bár többször láttam már. Így talán érthető, hogy izgatottan néztem gyorsan vissza a memóriakártyára került pillanatokat. A madár elég dühös lehetett, mert pár másodpercig még felfújva magát forgolódott a vízen.

Nem tudtam mire vélni a vöcsök kirohanását, értetlenül néztem körül, amikor a lestől távolodva a víz alól felbukkant egy másik madár is. Aha, szóval a szomszéd  tiltott területre lépett.

De úgy látszik a házigazda hamar lenyugodott, mert amint látta, hogy a határsértő gyorsan távozik, megrázta magát, és egy bukással már el is felejtette a történteteket. Egészen közel került hozzám, úgy látszik ez egy ilyen nap. :)

Így azért egészen másként fest a kis vöcsök

Van már jó pár közeli felvételem róla, de minden egyes újabb találkozásnak nagyon tudok örülni.

És amikor elülnek a hullámok, kisimul a víztükör, és a fotós a madár szemébe néz, na az egy olyan pillanat, amiért érdemes ezt az egészet csinálni.

A vöcsök miután jól megnézte magának az objektív lencséjét, persze magamra hagyott. Az "éppen" távolságban szaladó szárcsa után  már csak hanyagul utánadobtam egy sorozatot, mára azt hiszem megteltem élménnyel.

Remélem ismét megtaláltam a fonalat...