úszó les

Sok éve követem nyomon a búbos vöcskök életét. Láttam csodálatos násztáncukat, láttam milyen gondossággal nevelik fiókáikat, láttam ahogy bravúros ügyességgel fognak halat, de azt nem is reméltem, hogy a párzás intim pillanatát valaha is megpillanthatom. Hát ezúttal ez is megadatott... A vöcskök egész délután a közelben cirkáltak,

a párzás többször megismétlődött később, jobb fényekben is. De addigra a récék, szárcsák is visszatértek a vízre, mindig zavarta valamelyikük a rálátását a jelenetre. Mondjuk pont ennek köszönhetem, hogy rá tudtam fókuszálni a vöcsökpárzás elé beúszó böjti récére. Különben esélyes, hogy lemaradok róla. :)

Hát így történt. Igaz, hogy kevés fotóval, de jó érzéssel, szép élménnyel fejeztem be a napot. Titkot láttam, részese lettem egy pillanatra a természetnek. Már csak közelebb kellene menni... :)

A vázszerkezet javíthatatlanul megsérült, nem volt más, cserélni kellett. De a saját útját járó madárfotósnak minden eshetőségre fel kell készülnie, ha fényképezni szeretne. Bár más tervem volt vele, a kerti tárolóban várakozó tartaléktutajt tettem vízre.

Így két napra rá újra volt vízen úszó lesem, amiben pár nap múlva bizakodva vártam a napfelkeltét...

...A békakórus már befelé bandukolva megütötte a fülem, a les sötétjében fekve pedig bakcsó hangja és a kis vízicsibe kiáltása színezte a brekegő hangzavart. Remek volt a hangulat a napkeltét megelőző félhomályban. Csak a fotóalanyok hiányoztak még, hogy tökéletes legyen a reggel. Érkeztek is egyre-másra, de leginkább az öböl túlfelére. Már javában színesedett az ég alja, mikor említésre méltó dolog történt. A nádszegély mentén libacsalád tűnt fel, majd hirtelen még egy. A kislibákat vezetgető szülők a töltés felé tartottak, legelni vitték fiókáikat. Azonban az helyett, hogy felém tartottak volna, beváltottak a nádszegélybe, és eltűntek a szemem elől. Sebaj, majd legközelebb. Jó negyed óra múlva azonban egy újabb családra lettem figyelmes. A két szülő között majd tucatnyi pehelygombóc lebegett a vízen. Jaj, eszem a csöppségeket. :) Velük szerencsém volt. Előttem vezetett el az útjuk, és így gazdagabb lettem néhány hangulatos fotóval.

Így már nem is bánom a lessel történteket. A kislibák közelsége stresszoldó hatású. :)

Hát ez szuper volt. Sőt, a gácsért a tojó is követi egy rövid pihenőre.

Tudom-tudom, de igenis, a tojók is szépek! :) Kicsit később a gácsér még befordult elém a lemenő nap fényében, aztán a böjti páros eltűnt a szemem elől.

Szép volt. Ráadásként a nap végére a háttérben mozgó csörgő récék közül az egyik gácsér is megnézett magának. Finoman ringott a vízen, lágyan simogatta a napfény. Igazi álomhelyzet. Kell ennél több?

Ahogy a múltkor is, úgy most is kendermagos récék mutatkoztak először.

Ám most nem voltak olyan távolságtartók. Többször is előfordult, hogy egészen közel kerültek hozzám.

Nagyon örültem, végre megvan az áhított közeli fotó. De az előttem lévő kendermagos fordul egyet,

és már fent is volt a pihenőfán.

Álomhelyzet. A madár bemutatott egy gyors tollászkodást, csak nyomnom kellett a gombot.

Akár haza is mehettem volna, de még nem volt vége a show-nak. Miközben a kendermagossal foglalkoztam, kiszúrtam a közelben megjelenő csörgő récéket is.

Mivel a kis csapatból egy-egy gácsér is viszonylag közel volt, oda-odaszúrtam egy képet.

A csörgőkkel eddig nem igazán volt szerencsém. Hát ez most változott. Az egyik gácsér térül-fordul,

és hopp, már fent is van a pihenőfán.

Nem is akarom elhinni, hogy ez most megtörténik.

Némi nézelődés után aztán a csörgő lecsusszan a vízre, és előttem forgolódva a vizet szűrögeti.

Csoda, ami ma itt van. Néha kiúszik a nádszegély mellé, de újra visszakanyarodik. Nem is biztos, hogy ugyanaz a madár, többen is vannak mellettem. De mindegy is, a fényképező meg sem áll.

Még egy portréra is lehetőséget kapok. Ha valaki tudja, hogy a csörgő réce milyen kicsi, az el tudja képzelni, hogy milyen közel kellett ehhez lenni.

Azt hiszem a csörgő récék ezzel behozták a sok éves lemaradást. Minden eddigi meg van bocsátva.

Mindeközben a háttérben a kendermagosok nagy rajcsúrozást csaptak. Tollászkodtak, táplálkozás közben tótágast álltak.

Majd a napot megkoronázva egyikük beúszott portrétávolságra.

Egyszerűen remek volt, az egy évvel ezelőtti réceparádé méltó folytatása.

Egy-két gácsér volt a csapatból, amik megkönyörültek rajtam, és ha nem is olyan közel kerültek hozzám, mint szerettem volna, de őket már hazavittem a memóriakártyán.

Nem is kell mondanom, hogy nagy kedvencem ez a madár is.

A récéken kívül libák is mozogtak a vízen. Eleinte tőlem távolabb,

aztán egyre közelebb.

A nap már a horizont felé közeledett, és a szél is elcsendesedett. A szépen tükröző, kisimult víztükrön az egyikük megtisztelt a közelségével, és ennek hála egy fantasztikus sorozattal zárhattam a napot.

és az egy szürke gém sem parádézott különösképpen.

Sebaj, azt hiszem egyelőre más fotótéma után nézek...

Az ölyvek hasonlóképpen álltak a dologhoz. Nem voltak látványos berepülések, sem kakaskodások, kergetőzések.

Hát ez van. Majd legközeleb...

A recept a régi, csali a jégre, aztán várni a csodát. A csoda a harmadik napon érkezett meg. Nem volt meglepő, hogy ölyvek kezdték pedzegetni a dolgot, de az annál inkább, hogy egy vörös vércse is megjelent a színen.

Többször átrepült, és az ölyvek is kergették, csak kevés falat jutott neki.

Mindenesetre az elkészült képeknek nagyon örültem, lévén először került a fényképezőm elé.

A vércse kellőképpen megalapozta a hangulatot, és ami ezután következett, az ugyancsak örömteli volt. Mintegy három órányi folyamatos jövés-menés, egy szem szürke gémmel,

és vagy 8-10 egerészölyvvel.

Ha visszagondolok, hogy 15-16 évvel ezelőtt mit küzdöttem, hogy az első ölyvfotóimat elkészíthessem... :)