úszó les

A prímet a gémek vitték, rájuk nem lehetett panasz. Külön örültem, hogy sok röpképre adtak lehetőséget.

Remek volt. Jobbról, balról, szemből érkező gém is került a memóriakártyára. Ne de hol vannak a sasok? Hát a sasok a távolban úszkáló récéket kergették.

Sebaj, a gémek itt vannak, foglalkozzunk hát velük. Így jégen sétáló, álldogáló gémből is jutott bőven.

Tényleg szuper, na de hol vannak a sasok? Hát a sasok, úgy száz méterre, egymás kergetésével voltak elfoglalva.

Ej a betyárját! Na mindegy, most a közelbe kell koncentrálnom, mert a gémek, miközben ide-oda mászkáltak, hogy a jégen szétszóródott apró falatokat felcsipegessék,

néha egészen közel kerültek hozzám. Na, ez tényleg izgalmas volt.

Ritkán adódik, hogy szürke gémet tudok portrézni, ki is használtam rendesen.

Ráadásul az is kiderült, hogy a gémnek nyelve is van, amit előszeretettel lógat ki a csőrén. :)

Sőt, még a les előtt sétáló gém lábát is portrézhattam.

Mondom, a gémekre nem volt panasz. Na de hol vannak a sasok? A sasok úgy száz méterről figyelték az előttem mászkáló gémeket.

Fene a jó dolgukat! Mit lehet tenni, koncentráljunk a közelebbi dolgokra. Varjak és sirályok is megjelentek a les előtt, egy-két habituskép róluk is készült.

De ami jobban érdekelt, azok az apró madarak, amik oldalt, a nádasban mozogtak. Nádi sármányok keresgéltek a nádszálakon, és mivel róluk még nem volt kép a gyűjteményben, közülük is megörökítettem párat.

Sőt, egy függőcinegét is kiszúrtam a sűrűben. Áttelelő példány lehetett, örültem neki is.

Ami felpaprikázta még a hangulatot, az egy váratlanul megjelenő róka volt. A nádasból keveredett elő, szimatolt a jégen. Nagyon szép, feketés mintázata volt,

és mikor illedelmesen ráköszöntem, még egy szép pillantással is megajándékozott.

Nem sok kérdés maradt a végére, csak egy. Na de hol vannak a sasok? A sasok megszokott pihenőfájukról szemlélték birodalmukat, ahol én már megannyi emlékezetes pillanatot eltöltöttem velük, és nélkülük is. :)

Ilyen ez a sasfotózás. Sosem fekete vagy fehér. Kiszámítható, ugyanakkor kiszámíthatatlan is egyben. De ez is a szépsége annak, ha valaki a saját útját járja. A képek mögötti történet, és küzdelem. Mert az biztos, hogy itt is, akár az élet más területein, küzdeni kell...

A sötétség hamar eloszlott, és a pirkadattal a madarak is megjelentek. Szürke gémek érkeztek a vízre.

Jobbára a tőlem távolabbi, mélyebb részt lábalták, ezért egy darabig inkább csak figyeltem a történéseket. Aztán kisvártatva újabb vendégek érkeztek.

Néhány kis kócsag landolt a víz mellett, és egyből az előttem lévő, sekély vízben kezdtek halászni.

Innentől kezdve nem volt megállás. Közelebb,

és távolabb is kis kócsagok töltötték ki a képmezőt.

Nagyon élveztem a közelségüket, évek óta nem volt hozzájuk szerencsém. A figyelmemet oldalról mozgás terelte el a kócsagokról. Barna, pettyes madár óvatoskodott ki a nádasból. Fiatal bakcsó nézett ki a vízre. Hú de megörültem neki. Sok éve kerülget a faj, soha nem tudtam fényképezni. Most sem adott sok lehetőséget, de én már ezzel az egy kockával is boldog voltam.

A bakcsó hamar eltűnt a szemem elől, visszatértem hát a rohangáló kócsagokhoz.

Sok volt az akció, folyamatosan kapkodták ki a kisebb halakat a vízből, kergetőztek is, de vagy volt egy másik madár a háttérben, vagy nagyon közel történt minden.

Aztán az egyik madár beállt a jó távolságra, mögötte sem volt másik, ami bezavart volna, és a halfogással is elbíbelődött kicsit. Megkaptam hát erre a napra azt a sorozatot, amire vártam.

De jó volt. Lett minden, felkapott hal, elejtett hal, repülő hal. :) Nem is bántam, amikor a kis kócsagok egyszer csak felugrottak a vízről, lassan betelt a memóriakártya.

Azért még vártam egy kicsit, hátha zárásként történik valami. Milyen jól tettem! Az elcsendesülő vízre fiatal guvat kukkantott ki a nádszegélyből. Nagyon közel volt, de megvárta, míg megtalálom az objektívvel is. Gyönyörűen telibe kapta a reggeli napfény. Kattant a fényképező, a guvat pedig visszasétált a nádas rejtekébe...

De csipogást a másik oldalról hallok, akkor miért nem arra ment a vízityúk? Hát mert egy kis vöcsök fióka csipogott. :) Na végre! Két hete vártam rá.

Igaz kicsit megnőtt, már nem az a pelyhes cukiság, de mégiscsak fióka. Az egyik szülő előtte bukkant fel a vízből, ő pedig egyből zaklatni kezdte. Anyuka (vagy apuka) nem nagyon foglalkozott vele, kicsit vakarózott, majd el is tűnt a víz alatt.

Igazi páros képet nem is tudtam készíteni róluk. A "kis" vöcsök kiúszott elém, az éppen felbukkanó nap ellenfényében is megmutatta magát, aztán csipogva ment is tovább.

Közben a beülőre megérkezett egy réce, akkor vettem észre, amikor a vöcskök elmentek.

Szép fények ragyogták körbe a madarat. A pára pedig izzani kezdett, és szinte varázsütésre gomolygó gőzfürdőbe vonta a récét.

Fantasztikus a látvány. Már csak valami szép mozdulat hiányzik... A réce azonban nem így gondolta. Nézelődött még egy kicsit, aztán lecsúszott a vízre, és eltűnt a szemem elől. Van ez így. A nap egyre magasabbra kúszott, a pára ritkulni kezdett, majd rövidesen el is illant. Már le is tettem róla, hogy valami más is történni fog, amikor jobbról, a nádasból előkerült a vízityúk. A szélső beülőre tornázta fel magát.

Mondanom sem kell, hogy már megfelelő beállításokkal vártam. A fény iránya ugyan nem volt tökéletes, de a ragyogó vízcseppek és az átvilágított tollak mindig elcsábítanak.

Így adódott, hogy a vízityúk is bekerült a fekete sorozatba. :)

A nap szerencsésen pont mögötte bújt ki a horizont fölé, szépen aranyozva a vizet, és kontúrozva a madarat. Na kérem, indulhat a műsor. A réce nem is várakoztatott, alapos tollászkodásba kezdett.

A látvány nagyon szép volt, nem is volt más dolgom, csak ráfeküdtem az exponálógombra, és próbáltam minél több repülő vízcseppet begyűjteni,

és minél több átvilágított tollat a képekre exponálni.

A réce, amint rendbe szedte magát, visszacsusszant a vízre. Szép volt, de még nem volt vége. Kicsit távolabb egy tojó szintén tollászkodott a vízen. Gyönyörűen gömbösödött előtte a víz, megfelelően sötét volt a háttér, teret engedtem hát művészi énemnek. Állítottam egyet a fényképezőn, és vártam a pillanatot, amit a réce meg is adott nekem. Kiemelkedett a vízből, és csapott néhányat a szárnyaival. Válaszként megszólalt a fényképező is. Vízcseppek milliói szálltak a levegőben, a vízen megannyi fénygömb díszlett, és közéjük szépen rajzolta meg a madarat a nap. Csoda volt. Pillantképek egy pillanatnyi univerzumról, és pillanatképek madaras világomból.

A récének azonban nem volt nyugta, egy közelben elhaladó szárcsának nem tetszett az előbbi műsor, és nekirontott.

Az események lekötötték a figyelmemet, pedig a szélső beülőt is kerülgette az előző gácsér. Egy tollrázásra azért odaértem hozzá is.

Ezzel aztán a réceshow véget is ért, elsiettek a dolgukra. De a háttérben mozgolódás támadt, megérkeztek a vöcskök. Szemlátomást nagyobbak már, mint egy hete, és kevésbé félénkek is. Miközben mindkét szülő zsákmány után kutatott, a fiókák a nyílt vízen úszkáltak. Nem jöttek ugyan közel, de ahhoz már elég volt a távolság, hogy mint eleven buborékokat, a vízen úszó fénygömbök közé komponáljam őket.