úszó les

A hónap képe - 2015. szeptember

Dankasirály - 2015. szeptember, Pellérd

Madárfotós pályafutásom során néhányszor előfordult, hogy fényképezés közben meglepett az eső. Eleinte tartottam tőle, és kerültem az esős napokon a lesezést, hiszen az ember félti a felszerelést. De az első komolyabb zuhé átélése után rájöttem, ha a les megfelelően vízálló, legalább felülről, akkor semmi ok az aggodalomra, sőt. Az eső nagyon különleges hangulatot kölcsönöz a fotóknak. Szóval az ominózus eset óta, amikor váratlanul lepett meg egy zivatar, már nem nagyon zavart a tudat, ha volt esélye az égi áldásnak. Ennek ellenére persze mindig igyekeztem a szép fényeket ígérő napsütéses napokat kihasználni. Most szeptemberben viszont adódott egy olyan délután, amikor már az indulás pillanatában tudtam, hogy esni fog. Így is volt. Változó intenzitással, de egész délután esett. És szerencsére nem volt hiába az igyekezet. Egy jó kis esős sorozat lett a jutalom. A hónap fotója is ezen képek közül kerül ki most.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f5,6, 1/500, ISO 800 -1,3 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2015. szeptember 30.

Jól esett

Szombat délutánra fotózást terveztem. A lessátrat, már napokkal előtte a jó pozícióba helyeztem, az iszappadra, az egyre zsugorodó víz mellé. Az időjárás azonban úgy alakult, hogy szombatra esős idő kerekedett. A betörő hidegfront miatt már vagy fél napja folyamatosan esett. Dél felé azonban elállt, igaz, hogy továbbra is erősen felhős volt az ég. Mivel az elhatározás már meg volt bennem, hát hajrá. Mikor a gáton gyalogoltam, már ismét csöpörgött az eső, igyekeztem is, hogy mielőbb a sátor alatt lehessek. De amikor odaértem, nem várt látvány fogadott. A lessátor vízben állt. A fél nap alatt leesett nagy mennyiségű csapadék egy csapásra megemelte a  vízszintet, ami szépen bekúszott a sátorba is, így az vagy 5 cm-es vízben állt. Na most mi legyen? Így még nem jártam. Csepereg az eső, én ott állok a tó közepén teljes felszereléssel, de a sátor így használhatatlan. Döntöttem. A nádszegély mellett parkoló tutajt gyorsan benavigáltam a sátor közelébe, hogy nagyjából ugyanazt a látképet kapjam, majd bevackoltam a lesbe. Milyen jó, hogy az embernek van egy úszó les is tartalékban. :) A vízviszonyok miatt már nem számítottam rá, hogy használni tudom, de most kapóra jött. Mire mindent elrendeztem, az eső már javában kopogtatta a les tetejét, én viszont szárazon feküdtem, jöhetnek a madarak. Először a dankasirályok kezdtek visszaszállingózni.

Az eső esett, a sirályok pedig egyre közelebb kerültek.

Egész délután a les közelében tartózkodtak, volt lehetőség bőven a fotózásukra.

Voltak vagy harmincan, lehetett válogatni a kompozíciók között.

A folyamatosan zuhogó eső ellenére aktívak maradtak,

keresgéltek a vízben, jöttek-mentek.

Ugyanúgy, ahogy a füstös cankók. Eső ide vagy oda, ők is megállás nélkül táplálkoztak.

A kis kócsagok viszont teljesen másképp viselkedtek. Besétáltak ugyan a kis öbölbe,

de ők inkább az aktív halászat helyett csak gubbasztottak az esőben.

Távolabb és közelebb is csak egy helyben várakozó, behúzott nyakú madarakat lehett látni.

Akkor kezdtek csak mozgolódni, amikor a két óra hosszan tartó szakadatlan eső, kezdett alább hagyni.

Végül el is állt. Micsoda két óra volt! Fotóztam már esőben, de azok az esetek mindig véletlenül adódtak, és rövid ideig tartottak. Ez most egészen más volt. igazi őszi, mindent eláztató eső. Annyi időm még volt az este előtt, hogy a lessátrat kihalásszam a víz alól. Ki tudja meddig fog emelkedni a víz...


Pécs, 2015. szeptember 6.

A hónap képe - 2015. augusztus

Füstös cankó - 2015. augusztus, Pellérd

Az augusztus fotózás szempontjából egészen fantasztikus volt. A fényképekben mérhető eredmény minden várakozásomat felülmúlta. Igaz, minden alkalmat megragadtam, hogy kint lehessek a víz mellett. A hónap első fele a tutajon telt, míg a hónap második felében a folyamatosan csökkenő vízszint miatt az egyre nagyobb iszapfelületről, lessátor alól fotóztam. Szinte azt mondhatom, hogy minden egyes alkalom hozott egy felejthetetlen élményt, egy hihetetlen találkozást egy újabb fajjal, és számtalan olyan képet, amelyek közül sok megállná a helyét a hónap fotójaként. Éppen ezért nem volt egyszerű választanom. De egy kicsit mégis. :) Azok a helyzetek, amikor a madarak extrém közelségbe kerülnek, számomra mindig különlegesek. Testközelből látni mindennapi tevékenységüket, hallani halk kommunikációjukat, bele nézni a szemükbe igazi ajándék. A hónap folyamán ez több madárral is megtörtént, de volt egy, amit az összes közül kiemelnék. Augusztus elején egy szép hajnali les során a füstös cankók okoztak igazi meglepetést. Egy csapat több példánya, reggeli táplálkozásuk során, mintegy két órán keresztül szórakoztatott. Ez idő alatt többen is olyan közel jöttek a leshez, hogy bátran készíthettem portrét is róluk. Egy ilyen alkalommal sikerült egy olyan képet lőni, amin nem csak a füstös cankó portréja, hanem a háttérben egy éppen bukdácsoló, víz alatt táplálkozó, fajtársa is szerepel. A kompozíció némileg a véletlen műve, hiszen a közelebbi madár viszonylag gyors tempóban haladt el előttem, és arra nem számítottam, hogy a mögötte lévő madár is rákerül a sorozat egy kockájára. Az egyik kedvencem lett ez a pillanat, úgyhogy álljon most itt, mint a hónap képe.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f6,3, 1/400, ISO 800 -1 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2015. augusztus 31.

Pörgős délután meglepetésvendéggel

Az üstökös gémes kaland nagyon feltöltött. Jó élmény volt. De a nem várt találkozás mellett más információ birtokába is jutottam. A várakozás alatt feltűnt, hogy az öböl sekély részén, az iszappad szegélyében sárszalonkák mozogtak. A kedvenc madarak között is előkelő helyet foglal el ez a faj. Nagyon szeretem. Így már akkor el is határoztam, hogy a következő fotózás során megpróbálok a a tutajjal a közelükbe férkőzni. Ezért miután az üstökös gém magamra hagyott, és kikászálódtam a lesből, már akkor a megfelelő helyre navigáltam kis úszó készségemet. Pár napra rá a már elviselhetetlenné váló kánikulát lezáró hidegfront egy délutáni lesre is alkalmat adott. A lessátor alatt így már nem volt szauna, bátran vállalkoztam a délutáni-esti fényképezésre. Az érkezésemet hamar elfeledték a madarak, negyed óra múlva már tucatnyi kis kócsag halászott a vízen.

Nagyon kemények voltak még a fények, de az egymás után érkező, leszálló madarak mozdulatait nem akartam, kihagyni.

Persze először csak tisztes távolban mozogtak. Nem baj, addig a nádszegélyben felbukkanó kis vöcskökkel próbálkoztam.

Szerencsére aztán hamar beindult a nagyüzem. A kis kócsagok egyre közelebb kerültek.

Nagy volt a nyüzsgés, mindig volt olyan madár, ami megfelelő távolságban halászgatott.

Nem hagytak unatkozni, volt fotótéma bőven.

A helyzet kísértetiesen kezdett hasonlítani, a nyár eleji nagy kócsagos esetre, amikor is a nagy kócsag a tutaj közvetlen közelében halászgatott. Mivel a tutajt most is körbevette a víz, a kis kócsagok is mindenhonnan érkeztek. Nem csak elölről közeledtek, hanem a les mögül, mellől is feltűntek. Sokszor egészen váratlanul, és egészen közel.

Na ez az, amit sosem fogok megunni. Ezért érdemes az egészet csinálni. Testközelen lenni velük, és így figyelni a halászatukat. Hallani a hangokat, látni a vízbe csapó csőrt, és hallani, ahogy a fröccsenő víz a les oldalára csapódik. Fantasztikus volt a látvány, az érzés most is.

Kis kócsagok közel és kicsit távolabb is, szép zöld környezetben mozognak. Termékeny a délután, az biztos.

A kis kócsagok kicsit eltávolodtak, jut időm kicsit a bámészkodásra. Jó egybeolvadni a természettel, vagy legalábbis azt hinni, hogy az ember számára is lehetséges ez. Ekkor megtörtént a váratlan, ám egy kicsit mégis várt dolog. A les melletti iszapcsíkon, amivel párhuzamosan állt a tutaj, feltűnt két láb. Nem több, mint egy méterre tőlem. Mást elsőre nem is láttam, csak pár lépés után derült ki, hogy a lábakhoz test is tartozik, amit bizony vörös tollak borítottak. Bizony-bizony, vörös gém sétált el mellettem. Mozdulni sem mertem, nehogy kiszúrjon. Amint pár lépést eltávolodott, az objektívvel, amilyen lassan csak lehetett ráfordultam. Addigra már megfelelő távolságba is ért, hogy egyáltalán beleférjen a képbe.

Elképesztő! Néhány vörös gém egész évben jelen van a tavon, abban reménykedtem, hogy csak idő kérdése lesz, és elém kerül egyikük, csak ki kell várni. Hát most megtörtént. Szép nyugodtan sétálgatott, majd az iszapról átlábalt a mélyebb vízen keresztül a nádszegélybe. Olyan hosszú volt a nyaka, alig fért a képmezőbe.

A vörös gém eltűnt a nádszegélyben. Ha bementél pajtás, ki is kell jönnöd, gondoltam, így feszülten vártam, mikor fog ez megtörténni. Nagyjából tíz perc múlva madaram kidugta a fejét a nád közül. Gyors léptekkel előlépett, és belecsapott a vízbe.

Majdnem eltűnt a víz alatt, épphogy a szárnya látszott csak. Sikeres volt a halászat. Zsákmánnyal a csőrében bukkant fel a víz alól.

Micsoda produkció, kérem szépen! El vagyok kényeztetve. A gém elnyelte a halat, majd néhány határozott mozdulattal kilépett a nyílt részre.

Ott pedig egy alapos tollrázás következett. Tudom, hogy ritka pillanatok ezek, ezért minden mozdulat a memóriakártyára kerül.

Futkos a hátamon a hideg, és csodálkozva nézem mi történik előttem. A gém újra halászni kezd.

Ezúttal azonban nem jár sikerrel, üres marad a csőre.

Lehet, hogy ez miatt, lehet hogy nem, de a következő pillanatban a vörös gém felugrott a levegőbe, és magamra hagyott.

Alig akarom elhinni, ez valóban megtörtént? Úgy néz ki, a fotók ott vannak a fényképezőben. Egy biztos, ez maga volt a csoda. :) Nem is nagyon érdekel már, hogy lesz-e még valami estig. Kicsit révülten, jól eső érzéssel bámulok ki a lesből. Ám a nap végére történt még valami. Feltűnt, hogy az iszap és a víz határán sárszalonkák táplálkoznak. Jó messze voltak, és nem is nagyon mozdultak el. A gémes élmény után nem is vártam már. De úgy látszik, a mai napra ez még elő volt jegyezve. Jó fél óra múlva két sárszalonka szép lassan elkezdett közeledni. Az iszapot szurkálva egyre közelebb értek, már érdemes volt fotózni is őket.

Na, jó ötlet volt áttenni a lest. Itt van előttem a sárszalonka.

A nap már annyira alacsonyan járt, hogy a szalonkákat már nem érte napsütés. De a háttér nádasa még izzott az alkonyi fényben. Szépen mutatott az iszappadra felfutó szalonka mögött.

Remek, kedvenc madaram is megtisztelt ezen a nem mindennapi délutánon.


Pécs, 2015. augusztus 20.

Csillaghullás és az üstökös

A családdal hullócsillag nézőbe mentünk. Kalandos volt a sötét erdei tisztáson. Jó kis családi program, mindenkinek csak ajánlani tudom. :) Nem vagyok nagy csillagfotós, az egy külön műfaj. Szeretnék majd a jövőben jobban elmélyedni a témában, addig meg próbálkozom, ha lehet. Szép este volt, tele vidámsággal, hangos tücsökzenével, és a fák fölött kirajzolódó Göncölszekérrel.

Bár a csillaghullás csúcsát lekéstük, így is nagyon sok, szép égi felvillanást láttunk, aminek nyomán persze számtalan ki nem mondott kívánság is útra kelt. :) Egyet sikerült nekem is megörökítenem,

mialatt a csillagok szép ívet jártak be az égbolton. Tudom, hogy csillagfotós szemmel van hibája a képnek, de a családi közös fotózás emléke mégis kedvessé teszi nekem ezt a 69 képből álló, mintegy 45 percnyi elmozdulást bemutató fotót.

A csillagleső este elhúzódott, és hát másnap hajnalra tutajos fotózást terveztem. A három óra alvás után megcsörrenő ébresztőóra most nem esett jól. Talán idén az első olyan hajnali kelés volt, amikor nagyon erős volt a késztetés, hogy tovább aludjak. Régebben volt rá példa, hogy az alvás győzött, de olyankor mindig meg is bántam, hogy nem voltam kellően határozott. Ha az ember egyszer eltervezi, akkor menni kell, csak a felkelés nehéz, utána már megy minden magától. :) A tó partján készülődve azokat a csillagképeket kerestem, amiket pár órája magukra hagytunk, meg is találtam őket, csak az égbolt másik oldalán. "Hát mégis mozog a Föld." A kunyhó sötétjében még az esti, kellemes élményeken jár az eszem, talán még el is aludtam, nem tudom. Nem voltam túl friss, az biztos. Bambulásomból egy madár röpte ránt ki. Mint a felvillanó hullócsillag fénye, úgy hasított belém a felismerés, egy üstökös! Na nem a Halley, vagy ilyesmi, egy üstökösgém szállt be a nádszegélybe, nem is olyan messze a tutajtól. Nahát, hogy mik vannak! Pár perc várakozás, és feszült figyelem után ki is szúrtam őkelmét.

Nagyon lassan lépdelt a növényzet takarásában, de látszott, hogy a tutaj előtti nyílt rész felé tart. Hamarosan meg is érkezett. Hmm, nem semmi. 

A gém nézelődik, és egy-egy kishalat is kikap a vízből. 

Majd kilépdel a látómezőből, besétál a tutaj mellé. Nem látom, hallani sem hallok semmit. Talán továbbsétált a nádszegélyben. De mivel a nyílt vízen nem történik semmi, így arra a sarokra koncentrálok, ahol a madár eltűnt. Jó fél óra is eltelik, mikor a tutajhoz nagyon közel halk csobbanások hallatszanak. Kisvártatva pedig meglátok egy csőrt. Még szerencse, hogy az objektív helyzetén nem változtattam, most bajban lennék. Az üstökösgém alig három méterre áll a tutaj előtt. 

Varázslatos a pillanat. Újabb hihetetlen közelségben egy olyan madárral, amit meglátni is öröm. A gém komótosan távolodik, a zoomot óvatosan visszahúzom egy teljes alakos képért. Aki érti, annak írom, 170 mm-ig kellett tekerni a 120-400-ast, hogy a madár beleférjen. 

Ügyesen mozog, alatta már mély a víz, de a sűrű hínártömeget jól kihasználva, biztosan lépdel. Halászik. Nyújtott nyakkal figyeli a víz színéhez közeledő halakat.

Ám mielőtt sikeres lehetett volna, egy alacsonyan átrepülő rétihéja beugrasztja a nádasba. Nem örültem neki, de a gém szerencsére csak megbújt. Amint elült a riadalom, újra elindult a nyíltabb rész felé.

Öröm figyelni a halászatát, ilyet sem látni mindennap.

Lassan ismét a jó helyre ér legújabb kedvencem.

Pár perc után pedig megint ott áll előttem teljes valójában az üstökösgém. Ezek szép pillanatok voltak. 

A csodának megint a rétihéja vetett véget. Megint elriasztotta az üstököst, ám most végleg.

Annyira nem haragudtam rá, hiszen majdnem tele volt a memóriakártya üstökösgém fotókkal. A rétihéjától egyedül a nyílt vízen halászgató kis kócsag nem riadt el, észre sem vettem, amikor megérkezett. Vele ért véget ez a csillagokkal kezdődő, üstökössel végződő kaland.

Mindenkinek hasonló jókat! :)


Pécs, 2015. augusztus 15.

Gyenge próbálkozás

Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy a kanalasgémek csak sötétben mutatkoznak a les előtt. Az rendben van, hogy éjszaka is táplálkoznak, sok vízimadár tesz így. De miért tűnnek el, mire megérkezik a napfény? Vajon mi lehet ennek az oka? Ezen törtem a fejem, és arra jutottam, hogy csak bejönnek egyszer a csőbe. Ezen felbuzdulva újra a csillagos ég alatt találtam magam, irány a tutaj. A forgatókönyv a szokásos, gázolás a vízben, iszapdagasztás, aztán csendes várakozás a les rejtekében. Az események szinte kísértetiesen ugyanúgy történnek. Jönnek a fehér árnyak, mikor a közelbe érnek, megállapítom, hogy kanalasgémek, aztán mire fotózható lenne az esemény, felszívódnak. Fel nem foghatom. Csöppnyi mérgemet az előttem landoló szürke gém enyhíti.

Ő sem szórakoztat sokáig. Határozott léptekkel kisétál a látótérből, beáll a nádas szélébe. 

Hm, lehet, hogy ez nem az én napom? Egy ideig marad a bámészkodás, és az agyalás. A bambulásból a közelben felbukkanó két fiatal kis vöcsök ránt ki. Először csak távolabbról kerülik meg a tutajt, de aztán többszöri bukdácsolás után már egészen közel bukkannak fel. Velük vigasztalódom.

Annyira vidám madarak a kis vöcskök, a közelségüktől egészen jó kedvem kerekedik. Na, mégsem volt hiábavaló a koránkelés. De sajnos nem maradhatok, ideje mennem, indul a nap...


Pécs, 2015. augusztus 11.

Csak egy csillaghullós hajnal

Csillagos az ég. A vékony sarlójú hold is elég fényt ad, hogy jól lássam az utat a gáton. A tutaj felé tartok, miközben a csillagokat bámulom. Elvégre augusztus van. És nem hiába, az égbolton hullócsillag fénye húz át. Remélem jó előjel a hajnali fotózáshoz. Érezhetően lassabban világosodik már, de nem telik unalmasan a várakozás. Miután elhelyezkedtem a lesben, hamar megélénkült a víz. Bár nem sokat látni, mégis árnyak rajzolódnak ki előttem. Fehér alakok közelednek. A mozgásukból már tudom, kanalasgémek táplálkoznak előttem. Mivel a fotózásra gondolni sem lehet még, így csak figyelem őket. Össze-vissza cirkálnak az öbölben, és egyre közelebb kerülnek. Olyannyira, hogy 3 méternyire közelítik meg a lest. Hát ezt nem hiszem el! És a hajnali fények még sehol. A kanalasok nagyon nyugodtan viselkednek, vagy fél órán keresztül vannak a közelemben. Tollászkodnak, vagy szűrik a vizet. Már reménykedem, hogy megvárják a napkeltét, sajnos nem így lett. Mire megérkezett a lővilág, a kanalasgémek elhúzódtak a tutaj közeléből. Nagyon nagy élmény volt, még soha nem voltam ilyen közel hozzájuk, fénykép azonban nem lett a találkozásból. Csöppnyi bánatomat az iszappadon feltűnő billegetőcankókkal feledtetem.

És a napfénnyel megérkező bíbicekkel. Az iszapon csipegetve szép lassan a közelembe értek.

A fény nagyon szépen játszik a tollaikon.

Nem bántam, jól jöttek ezek a szép fényképek, meg hát látványnak sem volt utolsó.

És legalább volt mit fotózni, a víz amúgy is üres volt. Egészen addig, amíg egy rétihéja elég alacsonyan át nem repült a terület fölött. Erre támadt egy kisebb riadalom, amire a szomszéd öbölből pár füstös cankó átröppent a tutaj elé. Hát ez remek. Szerencsére nem vártak sokat, egyből táplálkozni kezdtek,

és az egyik példány a lest megcélozva egyre közelebb ért.

Nem került be a teljes ellenfénybe, mint ahogy szerettem volna, de azért a piros "alkatrészek" így is nagyon szépen világítottak az elkészült képeken.

Szép ez a madár na. :) A cankó ütemes léptekkel elsétált a les mellett.

Nem lehet megszokni ezt a közelséget, izgalmamban alig tudom a képmezőben tartani.

Pár perc után az iszappadon tűnik fel újra, a rövidebb úton csatlakozott a társaihoz.

A füstösök elhúzódtak, a víz megint kiürült, maradtak a szárazon mozgó bíbicek, és billegetőcankók.

Igaz, hogy a kanalasgémek túljártak az eszemen, de azért nem volt olyan rossz a reggel. Bár azt még most sem tudom, hogy szabad-e hinni a hullócsillagoknak. :)


Pécs, 2015. augusztus 9.

Esti pillanatképek

A füstös cankós reggeli élménycsomag másnapig is kitartott bőven, így nem csoda, hogy késő délután ismét a tóparton találtam magam. Viharjelzés ide vagy oda, újra füstös közelségben akartam lenni. A délutáni fotózásnak azért megvan az a veszélye, hogy az elzavart madarak lassabban térhetnek vissza. Most így lett. Elég sokáig csak az iszappadon kergetőző réti és az időnként felröppenő billegetőcankókat lestem.

A kis kócsagok is inkább csak nézelődtek a terület széléről.

Nem telt túl izgalmasan az a pár óra. Be is felhősödött, na mondom mára ennyi. De aztán mégsem. Kevéssel naplemente előtt a felhők elhúzódtak, és a vízre is megérkeztek a füstös cankók. A legszebb fényekből nem sok, talán 15 perc volt már csak hátra. A füstösök elég messze, közöttünk egy iszappad is van. Vajon lesz ebből valami? A cankók mintha meghallották volna, megindultak felém.

Ó, alakul a helyzet. Egyre közelebb ért a csapat. Gyorsan haladtak. Csőrüket a vízben tartva szinte futva táplálkoztak. Volt közöttük megint két szép, sötét példány, megpróbáltam az egyikükre koncentrálni.

Hű, rettenetesen gyorsak voltak, a képek zöme be is mozdult. De azért szerencsére egy-két közeli pillanat élesen került a memóriakártyára.

Tényleg azt lehet mondani, hogy csak percekig tartott a varázslat, mégis jó érzéssel bújtam elő, miután nagy hirtelen lement a nap. Rövid, de annál lényegesebb mozzanat volt a füstösök életéből.


Pécs, 2015. augusztus 4.

Egy füstös álom

Ritkán fordul elő, hogy egy fotózást ott lehet folytatni, ahol az ember előzőleg abbahagyta. Ebben az esetben ilyen érzésem támadt. A múltkor ott hagytam abba, hogy a les felé közeledő füstös cankók külső zavarás miatt elriadtak, mielőtt igazán jó helyzetbe kerültek volna. De a madarak jelenléte mindenképp bizakodásra adott okot a következő hajnali fotózásra. Még sötétben gyúrom az iszapot hűséges tutajom felé. Felhős az égbolt, holdvilág hiányában tényleg sötét van, de azért szerencsésen megérkeztem a helyszínre. Be a lesbe, aztán alvás. Fárasztó hetem volt, egy vasárnap reggeli alvás azért mindenkink megjár. :) Na, tényleg elszundítottam... Talán egy fél óra múlva riadok fel, madárcsapat érkezett a vízre. Dereng már, jól látom őket, na meg a hangjuk is ismerős. Füstös cankók! Ej, ébresztő hamar, indul a nap! De hiába is erőltetem, nem lehet még fotózni. Kevés a fény, és mivel most nem ellenfényre helyezkedtem el, a keleti égbolt tükröződését sem tudom kihasználni. Na nem baj, én itt vagyok, a madarak is itt vannak, hát várok. Figyelgetem őket. Vannak vagy 15-en. Nagyon szeretem ezeket a madarakat. Van bennük valami titokzatos, különleges. Olyan helyen költenek, amilyen hely talán nincs is. :) Szibéria, Skandinávia északi területein fészkelnek, nálunk csak vonulási időszakban lehet velük találkozni, tavasszal rövidebb, ősszel kicsit hosszabb ideig. Augusztus-szeptember a fő őszi időszak, ekkor vannak itt a legtöbben. Sok év telt el madarász suhanc koromban, mire sikerült megfigyelnem ezt a fajt. "Erdei" gyerekként ritkán jutottam vizes élőhelyre, és ezekre az alkalmakra még most is élénken emlékszem.Fotósként is mindig abba a kategóriába tartozott számomra ez a madár, amit lefényképezni, aminek a közelébe kerülni igazi ajándék. Most is megtisztelve érzem magam, hiszen a füstösök egyre közelebb jönnek, és egészen hihetetlen módon, a les előtt pár méterre táplálkoznak. Ezt így látni, nem is tudom, egészen fantasztikus. És amin meglepődtem, beszélgetnek. Általában csak a messziről felriadó madár hangos "csuit" kiáltását ismerjük, ám most hallom, ahogy halk, csipogás szerű hangjukkal kommunikálnak egymással. Nagy az élmény így is, de végre elég fény esik rájuk, hogy fotózni is lehessen.

Rettenetesen élvezem a helyzetet. Az álommadár kitölti a képmezőt.

A cankók teszik a köreiket, nekem csak meg kell várnom, amíg újra és újra a les előterébe érnek. Sokszor egészen hihetetlen közelségbe. Én csak ámulok, és lélegzetvisszafojtva exponálok.

A füstös cankóról tudni kell, hogy a nevét a násztollazatáról kapta. A költési időszakban a madarak szinte teljesen feketék. Mire azonban ősszel hozzánk érnek, már a vedlés különböző fázisaiban vannak, és ilyenkor a legtöbb egyed már a nyugalmi tollruháját mutatja. De azért elvétve lehet még sötéten tarkált madarakat is látni. Ebben a csapatban is volt egy-két ilyen példány. Nagyon örültem nekik.

Főleg, amikor a közelembe kerültek. A madarászszív ilyenkor azért dobban egyet. :)

Nagyon jól elvoltam a füstösökkel, élveztem a látványt, és az LCD-n megjelenő képeket. Ebből az állapotomból hangos zaj billent ki. A gát irányából csörtetés hallatszik, valami töri a nádat. A madarak megállnak ugyan, abbahagyják a táplálkozást, de nem repülnek el. Ha ember közeledne, már üres lenne a víz, ebben biztos vagyok, úgyhogy kíváncsian várom mi sül ki a dologból. A zaj már nem csak hallható, de nyomon is követhető. A töltés oldalában mozdul a nád, a gyékény, amerre az a valami halad. A madarak is figyelnek, hát én is odairányítom az objektívet, hátha látok valamit. Hát láttam.

Egy vaddisznó lépett ki a növényzetből. Na, hát te? A disznó áll pár pillanatig, majd elindul a tó belseje felé, nyomában pedig hat malac ugrik bele a vízbe.

Gond nélkül átúsznak a mélyebb részen, aztán beváltanak a nádasba.

Ennek most nem tudom, hogy örüljek-e vagy sem. A pillanat nagyon szép volt, mások ilyenért szenvednek évekig Gemencen. :) Viszont a helyzet, hogy a tóban vaddisznók mozognak, nem túl jó tényező a földön fészkelő fajokra nézve. De nincs sok idő ezeken elmélkedni, a disznók távozásával újra beindul a madármozgás. A füstös cankók tovább táplálkoznak. Jobbról, a mélyebb víz felől azonban újra különös hangokat hallok. Hangos csobogás, és olyan madárhangok, amelyeket nem ismerek. Többen vannak, ez kivehető a hangokból, és az is bizonyos, hogy közelednek. Ráfordulok a fényképezővel, és pár másodperc múlva a keresőben fel is tűnnek a hangok okozói. Kanalasgémek!

Ha lehetett volna, most kiáltottam volna örömömben. Évek óta figyelgetem a minden nyáron megjelenő kanalasgémeket a tavon, de módszer hiányában nem fértem a közelükbe soha. A tutaj hadba állításakor titkon reméltem, hogy ez idén változni fog. Hát most itt vannak.

Talán tizen, tizenöten lehetnek, gyors léptekkel haladnak, és közben halásznak.

Nagyon együtt mozognak, nehéz egyet-egyet külön lekapni.   

Öregek és fiatalok vegyesen vannak a csapatban, és az is kiderül, hogy mi volt az a furcsa hang. A fiatalok csiripeléshez hasonló hangon nyaggatták néha az öregeket, táplálékot kunyeráltak.  

A csapat az iszappadok előtt megállt, nézelődtek néhány pillanatig, majd visszarepültek arra, ahonnan jöttek.

Hát ez igazán remek volt. A kanalasok távozása után jutott még alkalom pár füstös fotóra,

aztán összeszedelőzködtem, hiszen vasárnap reggel van, ideje felkelni. Micsoda álom volt! :)


Pécs, 2015. augusztus 3.

A hónap képe - 2015. július

"Halász a Sztüx folyón" - Táplálkozó kis kócsag - 2015. július, Pellérd

A tutajos fotózások egyik nagy előnye, hogy a vízen úszó les szabadon mozgatható. Ez olyan fajta szabadságot biztosít a fényképezések tervezése során, ami a kreativitásnak is teret enged. Rájöttem, hogy az ellenfény használatával olyan érdekes, és néha szokatlan képi hatásokat tudok elérni, ami az elkészült fényképeket ki tudja ragadni a szokványos megközelítésből. Ezért ha a területei sajátosságok is engedték, a lest úgy forgattam, hogy az ellenfényes hatás is érvényesülni tudjon a fotózások alatt. A fények, színek játéka sokszor különös gondolatokat ébresztett bennem, elvonatkoztatva kicsit a madárfotózástól. Így történt a július végi kócsagos estnél is. A les előtt halászgató kis kócsagok köré az ellenfény segítségével egészen szokatlan körítést sikerült varázsolni. A fekete-fehér háttér kiemelte a madarakat a megszokott környezetből, és a gondolat szülte látomásba helyezte őket. Így jutottam el a görög mitológia túlvilágát szegélyező Sztüx folyóra, ahol sikerült megfigyelni egy túlvilági madár halászatát. :)

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f 7,1, 1/6400, ISO 800, -1,3 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2015. július 31.