úszó les

Aztán a csendes várakozás közben mozgás tűnik fel a nádas távolabbi részén. A növényzet takarásából két liba úszott ki, és mintha lenne ott még valami. Az objektív segített megoldani a talányt. Kislibákat terelgetett a két szülő. Aranyos volt a család, de messze vannak nagyon, fotót nem érdemel a dolog, nem úgy az a magányos madár ami oldalt landolt a vízen, nem is olyan messze. Figyel, nézelődik, majd hirtelen megindul.

Egy lendületes futással a vízen el is ment.

Ej, ez szép volt. Sajnos a libák ezután már nem jöttek elénk, a délután hátralévő részét a vöcskökkel töltöttük. Hol közelebb, hol távolabb tették a dolgukat, mi meg szorgalmasan dokumentáltuk az arra érdemes pillanatokat.

Kicsit később, heves szárnycsapásait már gyors sorozattal köszönjük meg.

Lányommal ketten ringatózunk a tavon, hogy a napkeltét megcsodálhassuk. Nem is kell rá sokat várni, a felhőmentes keleti égbolt alján gyorsan igyekszik felfelé a nap. Első sugarai arannyal köszöntik a tavon halászó kis kárókatonákat.

A látvány csodaszép, a természet ajándéka. Mert aki korán kel, annak jutalma a fény játéka.

Az aranyló, csillogó tó,

és a fénnyel rajzolt madarak.

A kékes árnyalatokat hamar váltják a narancsos, aranyló színek,

majd ahogy emelkedik a nap, megjelennek a szép, vízen úszó gömbök is.

Sokszor átéltem már, de ez a színjáték minden egyes újabb hajnalon elvarázsol. El is voltam a fényekkel és a rendszeresen előttem úszkáló, bukdácsoló vöcskökkel, amikor történt valami. A kelő nap pont ideális magasságból világította meg a gőzölgő vizet. Az aranyló füstben pedig jobbról is,

és balról is feltűnt egy vöcsök.

Mindketten a vízre lapulva úsztak, és hallatták jellegzetes hangjukat. Azonnal tudtam mi következik. A két madár előttem találkozott,

egymás felé fordultak, és a gyönyörűen izzó, sejtelmes környezetben eljárták meghitt táncukat.

Tökéletes pillanat volt, egy hajnali szerelem varázslatos pillanata...

Messze vannak ugyan, de a hangulat azonnal megjött. Vöcskös élményeim egyből felidéződtek. Még nem olyan hevesek a mozdulatok, a pár rövid tánc után szét is vált. De jelenlétük állandó, a szép délutáni napsütésben időnként közelebb is kerülnek.

Jó mozgás van a tavon. A vöcskökkel együtt récék, szárcsák jönnek-mennek, egyszer egy kis vöcsök pár is megmutatja magát. Csak a napfény nem tart ki, a délutáni fényeket felhő szűri meg. Azért jó nézelődni a víz szintjén ringatózó tutajból, van benne valami megnyugtató és egyben izgalmas érzés. Főleg, amikor azt látom, hogy a tó távolabbi felén kis termetű, fekete madár csobban a vízbe. Aha, kis kárókatona. Reméltem, hogy megjelenik, február óta látok néhányat. Hamar eltűnik a szemem elől, én meg a néha közel kerülő vöcskökkel bajlódok, sikertelenül. Jó fél óra is eltelik, mikor látom, hogy a korábbi kis káró felugrik a tó végében, és egyenesen a les felé repül. Az objektív természetesen a másik irányba néz, és mivel nem akartam hirtelen mozdulattal elriasztani, így tehetetlenül néztem, amint egyenesen a tutaj melletti beülőn landolt. Hallom, hogy a szomszédos lesben már kerepel a fényképező, lányom szemfülesebb volt nálam. :) Persze aztán én is odaértem, és halk kerepléssel én is üdvözöltem a pygmeust.

Négy éve már annak az emlékezetes találkozásnak, mikor személyesen megismerkedtünk, hát most újra itt van.

Nézelődik, rendezgeti vizes tollait,

és kárókatona módjára, szárnyait széttárva szárítkozni kezdett.

Élvezem a látványt, a madár közelségét, és nem is bánom a felhőket, a szórt fényben szépen kijönnek a fekete tollazat részletei.

Kicsit mosolygok is, miközben a keresőbe bámulok. Madarászként, ráadásul bő természetvédelmi vénával megáldva, egy ritka, fokozottan védett fajhoz közel kerülni nagy dolog. Ezt már csak az tudja felülmúlni, hogy mindezt apaként a lányom társaságában tehetem. :)

Na de nincs idő ilyen gondolatokon elmélázni a történések váratlan fordulata miatt. A beülő mellett hirtelen egy másik pygmeus csobban a vízben,

és jól láthatóan ő is szetetne egyet szárítkozni a vízből kiálló fűzfacsonkon. Persze az első madárnak ez nem nagyon tetszett, ami okozott közöttük egy kis nézeteltérést.

De aztán hamar megegyeztek, végül is sok jó pygmeus kis helyen is elfér. :)

Közös szárítkozás, nézelődés következett a részükről, részünkről pedig tátott szájú folyamatos exponálás. Történelmi volt a pillanat.

A békés szárítkozás nem tartott sokáig, összekaptak megint, és mindketten elrepültek. Maradt az üres fűzfaág, és az a kellemes, csodálattal vegyes érzés, ami ilyenkor elönti a madárfotóst. A végére még a nap is kibukkant kicsit a felhők és a horizont között, hogy a lapos, szép fények megvilágítsák a tó sarkába érkező madarakat. Négy nyári lúd szállt le a nádas szélébe. Az okai annak, hogy most újra a tutajon vagyok. Messze még ugyan, de már ugyanazon a vízen ringatózunk... :)

Szóval egy március eleji, hajnali akcióval kezdetét vette a tutajos történet új évada.

A hajnali hangulat észrevétlen kúszik be a les sötétjébe. A vízen tükröződő rózsaszaszín árnyalatok szép lassan átveszik az éjszaka kékjének helyét,

hogy majd teret engedjenek a napkelte narancsos árnyalatainak.

Ez az a rövid, percekben mérhető időszak, amit annyira szeretek,

és aminek utánozhatatlan hangulata miatt érdemes korán kelni.

A tutaj merülése jó, a madarak itt vannak, indulhat a játék... :)

Szépen verdesett a szárnyaival,

és rendezgette tollait.

De a szép pillanatoknak hamar vége szakadt. Nyugat felől gyorsan tornyosuló felhők takarták el a naplementét, jobbnak láttam én is hazamenni...