úszó les

Nem semmi ez a színvarázs, mintha a madarak lávafolyón úszkálnának.

Az izzás gyorsan változik, ahogy emelkedik a napkorong úgy tűnik el a lángolás. De a szárcsák egyre aktívabbak.

Örülök neki, egy jó szárcsafutás már nagyon hiányzik a kollekcióból. Megy is a kergetőzés, távolabb is, közelebb is, csak én vagyok lassabb a kelleténél. Végül egy páros jelenetre odaérek én is. Kis ellenfény, kis fröccsenés, két szárcsa, és egy jó ütemben ellőtt expo. Na, most mondom, hogy elkezdődött a szezon. :)

Valahogy így indult a tavon az ötödik tutajos szezon. Még nyugalom van, nincs az a jellegzetes tavaszi zsongás. De ami késik, nem múlik...

A vízen cigányrécék landoltak, és jobbról, balról is újabbak csatlakoztak hozzájuk.

Hirtelen öt cigányréce termett előttem. Ejha! A csoki banda egy darabig kerülgette egymást,

a hímek udvarolgattak kicsit a tojóknak,

majd egymást követve eltűntek a gyékényesben. Ám egy páros célbavette a nádfal melletti faágat. Dobbant a szívem, talán most... És lám, meghallották a kérésemet. A hím és a tojó is kiültek tollászkodni.

Ó, micsoda helyzet, és nem csak fotós szemmel. A faj fokozottan védett. Na, szóval örültem nagyon. :) A páros tollászkodott, nézelődött. Én meg csak nyomtam a gombot.

Azért az az ellenfény hiányzott...

Aztán történt valami váratlan. A háttérben feltűnt egy barátréce, egyenesen a faág felé tartott.

Szándéka egyértelműnek tűnt, de ahelyett, hogy felült volna a fára, nekiesett a hím cigányrécének.

Fölénye vitathatatlan volt.

Pillanatok alatt a víz alá nyomta a csoki rokont.

Miután ezt megtette, fölényesen el is úszott. Mintha csak az erejét fitogtatta volna. Érdekes volt ezt látni, újabb titok, ami bepillantást engedett a két faj viszonyába. Szerencse volt, hogy a cigányréce azért nem állt odébb. Szépen megrázta magát, (Jaj az a hiányzó ellenfény!)

és visszaült a fára.

Zárásként pedig a tojó is elfoglalta a helyét.

Szép volt. De mintha hasonlót már láttam volna pár éve.

Nagy igazság. Nincs új a nap alatt. :)

Az eső hamar elállt, és a barátréce sem jött közelebb. Szemlélődtem. A szemközti gyékényfalban mozdul valami apró. Törpegém. Jaj de pici. :)

Újabb szünet. A vöcsök járőrözik csak időnként. Ránéz a szomszédjára, aki ugyanezt teszi.

Párjaik minden bizonnyal a fészken ülnek. Hamarosan kelnek a zebracsíkos fiókák, na majd az lesz megint izgalmas. Nem is maradok tovább, nincs miért. Talán legközelebb...

A hímek zaklatása elől a tojó barátréce a beülőre menekül.

Szép a lila körítés, de gyorsan változnak a fényviszonyok, az égbolt egyre világosabb, a lila szín is szökőben.

A felbukkanó vöcsök tollrázása már-már szürkének hat.

De szerencsére a színtelenség rövid életű, a nádfal szélében gubbasztó vörös gém előtt már halvány színt kap a hullámzó pára,

és a víz alól előttünk felbukkanó vöcsök hátán mintha már megcsillanna a fény.

Igen-igen, a napkorong is kibújt már a nádas fölé, és a gém hamar narancsba öltözik.

Megunhatatlan a látvány, a tavat befedi a narancsos párapaplan. A barátrécék szerencsére a közelben maradtak, most ők adják a fő témát. A hímek a legaktívabbak,

a vízre lapulva, nyújtott nyakkal kergetik a tojókat.

Ha az egyikük megpihen, már jön is egy közeli hím, hogy megkörnyékezze.

Ennek köszönhetően a tojók a közelebbi beülőre is felülnek, végre néhány közeli felvétel is sikerült a gőzőlgő levesben.

De már fordul is a hím a háta mögött,

és folytatódik a kergetőzés.

Akárcsak a másik oldalon. A vöcskök között is feszült lett a helyzet, volt víztaposás és vízisí egyaránt.

Lassan a narancsos árnyalatok is fakulni kezdtek, a hajnali színjáték a végéhez közeledett. A prímet ma reggel a barátrécék vitték, de a végére azért maradt még egy mozzanat a szárnyakból és vízcseppekből.

Nem úgy a szárcsák. Egymást rohamozva rendszeresen előttünk futottak el.

A récék is most mintha közelebb lennének, egy-egy barátréce tűrhető távolságba került,

és talán a mindig óvatos tőkések is mintha egy hajszálnyival errébb lennének.

A vízityúkokkal nincs ilyen gond, folyton a les közelében pruttyognak a nádasban, és olykor, ha szerencsénk van, elöl kerülnek ki, nem pedig mögöttünk.

A vízen már csak így megy ez. Folyton a távolságot latolgatjuk... Az odébb pihenő barátrécék közé kis csapat üstökösréce csobban. Gácsérok. Persze megint a határon.

Szerencsére az egyikük felénk indul. Micsoda színei vannak!

Bíztam benne, hogy a többi is követi, hát nem. Egyikük megiramodott, és vitte a harmadikat is.

A récék elhúzódtak, és a távolabb mozgó kanalas récék sem jöttek közelebb, hiába szugeráltam őket. A délután a vöcskökkel folytatódott. Egy rövidke tollászkodás erejéig időztek előttünk. Már nem olyan aktívak, mint pár hete, minden bizonnyal a költéssel vannak elfoglalva.

Estére a szárcsák is lenyugodtak, kergetőzés helyett tollászkodással telt az idő.

A napot pedig egy vörős gém zárta. A szemközti nádfalban settenkedett be elénk. Meg kellett állapítanom, hogy a nászruhás vörös gém nagyon szép madár. Na majd legközelebb tisztább környezetben is megnézzük...

Az álcázás mestere aztán eltűnik, csak mély hümmögése hallatszik a nádas mélyéről. Elkezdődött a nap. Nagy csapat barátréce mozog a tavon. Próbálok egy-egy elkülönült madarat elcsípni a szép tükröződésben.

A les előtere egyelőre üres, nézelődök. Jó a mozgás, jó ilyen helyzetben madarásznak lenni. A nádas szélében a kislibák is feltűnnek, már négy család úszik egymás után a növényzet szélében. Aranyosak a pehelygombócok, kár, hogy messze vannak. Hej azanyátok, egyszer már közelebb is jöhetnétek! Közben a nap is előbukkant már, az ellenfényben szép barna árnyalatok jönnek elő az erdő alatt.

A távolabb fröcskölő récékkel próbálok kezdeni valamit.

Szép-szép, de ők is picit messze vannak. Nem úgy, mint a tutaj elé bekeveredő kis vöcsök. Ő portréra jelentkezik. Kedvencem a kis bohóc, mindig képes rá, hogy elterelje a figyelmem.

A szomszéd lesből lányom pisszent rám, hogy nézzek ki a bal szélre is. Kikukkantok oldalra, és megremegett a kezem. A barátrécék mögött nyílfarkú réce tűnt elő. De jó, hogy valaki figyel is. :) Pár napja láttuk már a partról, de csak titkon reméltük, hogy majd elénk keveredik. Nem a jó oldalon, se nem frontfény, se nem ellenfény, de a képen azért mégis nászruhás nyílfarkú réce van. :)

De szép madár! Ritka fotós csemege. A nyílfarkú sajnos szégyenlősnek bizonyul, elsompolyog a hátsó sarokba. Viszont az időközben besodródó cigányréce jó távolsgra kerül. A szép barna árnyalatok közé, ellenfénybe érkezett. Na ebből még akármi is lehet. Lett.

Hát ez most igazán jól esett. Néhány ígéretes helyzetet lecsúsztam az elmúlt pár alkalommal. Lassan vége is lett a reggelnek, a nap kezdett bántóan magasra kerülni. A barátréce csapat is elhúzódott, így mi is haza indultunk...

Aztán a csendes várakozás közben mozgás tűnik fel a nádas távolabbi részén. A növényzet takarásából két liba úszott ki, és mintha lenne ott még valami. Az objektív segített megoldani a talányt. Kislibákat terelgetett a két szülő. Aranyos volt a család, de messze vannak nagyon, fotót nem érdemel a dolog, nem úgy az a magányos madár ami oldalt landolt a vízen, nem is olyan messze. Figyel, nézelődik, majd hirtelen megindul.

Egy lendületes futással a vízen el is ment.

Ej, ez szép volt. Sajnos a libák ezután már nem jöttek elénk, a délután hátralévő részét a vöcskökkel töltöttük. Hol közelebb, hol távolabb tették a dolgukat, mi meg szorgalmasan dokumentáltuk az arra érdemes pillanatokat.

Távolabb búbos vöcsök tűnik fel, szárnyait nyújtogatja.

Kisvártatva a hullámzó víz kicsit közelebb sodorja, és amúgy vöcskösen lerázza a vizet a tollairól.

A távolabbi sarokban kis csapat böjti réce úszkál. A hímek kerregve teszik a szépet a tojóknak. Egy-egy néha leválik a csapatról, közelebb kerül hozzánk. Mindig megállapítom, hogy milyen gyönyörű madár.

Sajnos nem sokat marad előttünk. A felénk robogó, kergetőző szárcsák miatt arrébb áll.

Balhés egy társaság. Egy darabig csend van. A madarak távolabb mozognak, szemlélődünk. Hirtelen a levegőt izgalmas hangok töltik be. A tó végében, gágogva leszáll egy liba.

Ej koma, jöhetnél már közelebb is! De nincs idő ezen morfondírozni, újabb két madár érkezik a vízre,

és jobbról, a távolságot megfelezve, szintén beúszik egy liba a képbe.

Ennek már a fele se tréfa, az áhított madár még ugyan az „éppenhogy” határon, de az izgalom így is a tetőfokán.

A háttérben is jó mozgás van. A gágogás betölti a tavat, mindenhol libák cirkálnak.

Szól a fényképező is megállás nélkül, miközben a közeli madár benéz az előttünk lévő nádas sarkába.

Hiába takar a les, mozdulni sem merek ennyi szúrós szem előtt, a beúszó párosra is nagyon óvatosan fordulok rá.

Élvezem a látványt, néha kattintok még egyet, mikor a keresőbe homályos folt sodródik be. Ráélesítve látom, a búbos vöcsök szólt, hogy őt se hanyagoljam el,

és a közelben forgolódó szárcsa is kap egy kockát,

mielőtt visszafordulok a libákra. Hangosan gágogva közeledik egy,

és szép szárnymozdulatokkal mutatja magát,

mielőtt kiúszik a képből. A libák szétszóródtak, mi meg emésztjük a történteket. Fantasztikus volt, de ennyi elég is volt egyszerre, fel kell dolgozni, meg kell emészteni. A nap is már a látóhatárt súrolja, a nádas szélén bukdácsoló szárcsával fejezzük be a délutánt. Szép volt, izgalmas volt.