úszó les

Felfokozott indulatok

Szép napsütés ígérkezett délutánra, így nem is volt kérdés, hogy hol töltjük el azt a pár órát. Irány a vízpart. A jónak ígérkező fotózás számomra végül nem sokat hozott. Jó mozgás volt ugyan, de a madarak engem elkerültek. A revírjét ellenőrző búbos vöcsök forgolódott csak a szép naplementében.

Jellegzetes torokhangján trombitálva ellenőrizte, hogy nincs e közelben vetélytárs.

Na de semmi baj, a másnap hajnal ismét a vízen talált. Az időjósok zavartalan napkeltét ígértek, én meg már nagyon ki voltam éhezve egy szép színjátékra. Jöjjön egy jó kis ellenfényes fotózás. Igazi tavaszi zsongás töltötte be a tavat. Az elmúlt egy hétben felébredtek a békák is, így az alaphangulatot az ő kórusuk adta meg. Persze a sok madárhang is nagyon izgalmas volt. Főleg a szinte folyamatosan trillázó kis vöcsköké. Innen is - onnan is szóltak, és szerencsémre közben engem is megtiszteltek.

Úgy tűnik őket zavarja legkevésbé a les jelenléte. Most is akadt egy, amelyik kíváncsian figyelte a rámeredő nagy szemet.

Persze nem sokáig, csak addig, amíg fel nem csendült a közelből egy újabb trilla. A közelemben lévő vöcsökhöz a tutaj mögül a párja is társult, majd közösen megindultak a hang irányába, hangos fuvolázások közepette. Viszont úgy látszik a szomszédok is komolyan gondolták a dolgot, mert a szemben lévő gyékénysávból előtűnt egy újabb páros. Innen aztán nagyon felgyorsultak az események. A két páros egy-egy tagja egymásnak ugrott. Rátapadtam a fényképezőre, és eszeveszettül exponáltam, ugyanis olyan jelenet zajlott le előttem, amit eddig még soha nem láttam. A két viaskodó kis vöcsök egymásnak feszült, amiből én leginkább csak a víz fröcsögését láttam. Revírharc volt a javából.

Amilyen villámgyorsak ezek a madarak, olyan gyorsan le is zajlott az esemény. Tisztázódtak a határvonalak, és az egyik pár jobbra, a másik balra távozott,

és gyors alábukásokkal eltűntek a szemem elől.

Hű, micsoda izgalmak. A pörgős jelenet után volt egy kis idő lenyugodni. A közben felkelt nap ellenfényében járőröző búbos vöcsökkel relaxálhattam,

és a kicsit távolabb bukdácsoló szárcsákat figyeltem. Velük próbálkoztam, amikor jobbról hangos csobogással egy rohanó szárcsa robogott be a látómezőbe. Annyi időm volt csak, hogy ráálltam az optikával, és szinte azonnal elkezdődött a haddelhadd. Arra kellett csak figyelnem, hogy az események a képkereten belül maradjanak, a többit a szárcsák intézték.

Olyan viaskodást csaptak, hogy csuda. Rúgták, verték egymást,

úgy pörögtek, mintha egy jól megkomponált keringőt táncoltak volna.

Persze jól tudtam, hogy ez messze nem egy táncmulatság. Hormonoktól túlfűtött hímek kakaskodása ez, amibe a nagy fröcsögés láttán további madarak is csatlakoztak. A végén már négyen csépelték egymást, és szórták szét közben a szikraként csillogó vízcseppeket.

Miután a felfokozott indulatok alábbhagytak, mintha misem történt volna, mindenki ment a dolgára,

és békés, színes bukdácsolással ért véget a reggel.

Pécs, 2017. március 26.

Harmadik kör

Lassan elszalad a március, itt az ideje, hogy beszámoljak az elmúlt időszak történéseiről.

Először egy kellemes utazásról kell pár szót ejtenem, azt hiszem szervesen hozzátartozik fotós tevékenységemhez, így ennek is helye van itt. Még március elején történt, hogy a családdal autóba ültünk, és meg sem álltunk a fővárosig. Úticélunk a Természettudományi Múzeumban megrendezett Varázslatos Magyarország fotópályázat ünnepélyes díjátadója volt. Első alkalommal jártunk ilyen rendezvényen, így nagy volt az izgalom. Na nem csak a pályázaton elért eredmény, hanem az izgalmas találkozások miatt is. Jó volt kezet szorítani azokkal a cimborákkal, akikkel eddig csak az interneten keresztül ismertük egymást, és itt végre személyesen is találkozhattunk. A pályázat képeiből rendezett kiállítás pedig gyönyörű volt, büszkén álltam meg a fal előtt, ahol négy fotóm is helyet kapott. Köszönöm, hogy ott lehettem!

Na de térjünk vissza a lényeghez. :) Talán azzal kezdeném, hogy az elmúlt fél évben lett egy állandó fotós társam, kislányom személyében. Egyre növekvő rajongása a madárvilág és a természetfotózás iránt engem is fellelkesített, és a vízparti fényképezéseket már ilyen szemmel, ketten együtt tervezgettük. Azt vallom, hogy a fotózásnak ez az ága egy kicsit magányos tevékenység, mert így lehet a saját elképzeléseket egyedi módon képekbe önteni. Ezért úgy döntöttünk, hogy együtt, mégis külön vágunk bele az idei vizes szezonnak. Kerestük a különböző lehetőségeket, és ennek kapcsán felélesztettünk egy régi, több éve pihenő lest.

Egykori, szép élményeket adó guvatos leskunyhómat kereken öt éve helyeztem ki a tópartra. Az akkori tisztás a nádasban mára eltűnt, a kunyhóval együtt benőtte a növényzet.

A méretes deszkakunyhó türelmesen várta sorsának folytatását. Több évi pihenő után most újra szerepet kapott egy új helyen, és bár más terveim is vannak vele, egyenlőre kislányom vette birtokba.

És ahogy ő a vízpartról, úgy én a víz felől követem majd az eseményeket. Kedvenc tutajomat immár harmadszor raktam vízre.

El is érkezett a próba, az első fotózás ideje. Ahogy azt kell, még bőven napkelte előtt érkeztünk a helyszínre. Bár az is igaz, hogy a napkeltétől nem kellett tartani ezen a reggelen, masszív felhők takarták az eget. Sebaj, a szezon első fotózása így is ünnepnek számít. A parton elváltunk, társam eltűnt a kunyhóban, én meg a vízen ringatózó tutajt vettem célba. Hamar helyre állt a csend, illetve hamar visszaállt a hangzavar, ha pontos akarok lenni. Hangok minden irányból, már csak a fényre kellett várni, ami bizony nagyon nehezen akart megérkezni. Végül azért csak elkezdett kattogni a technika is, rögtön egy búbos vöcsök miatt. Zajlanak a területviták, bunyó is volt a szomszéddal, de a fényszegénység az akciókra is rányomta a bélyegét, így csak a közeli portrénak örülhettem.

A szárcsák is balhéznak már rendesen, de leginkább fotózhatatlan helyen, így itt is a közelbe tévedőkkel próbálkoztam inkább.

Így tettem az időnként előttem elúszó hattyúval is. Bár tudjuk, hogy a fészkelőhelyén más fajokkal szembeni agresszív viselkedése miatt nem szerencsés a jelenléte, mégis szép, kecses tartása miatt  jó fotótéma.

Jól elvoltam tehát, élveztem a tutaj ringatózását, és gyönyörködtem a vízközeli látványban. Ebbe az idilli helyzetbe az izgalmat azok a finom kerregő hangok hozták meg, amik már egy hete betöltötték a tavat. Böjti récék csapatai jelentek meg a hónap közepén, és közülük néhány úszott be most a látótérbe. A gácsérok pedig jellegzetes hangjukon "beszélgettek". Hú de szeretnék néhány jó böjti fotót! :) Most ugyan nem jött össze, de érzem, hogy az esély még bőven benne van a következő napokban.

A böjti récék okozta izgalom nem hagyott alább, a kis vöcskök tettek róla. Kis kedvenceim elég aktívak voltak. Javában megy a hangpárbaj közöttük, és a nagy jövés-menés közepette a tutaj elé is bekeveredtek.

Jókat mosolyogtam, a kis vöcsök mókás madár. :)

Lassan végéhez közeledett az első fotós nap, ideje volt előbújni a tutaj rejtekéből. A közelben elhaladó tőkés réce gácsér kapta az utolsó kockákat.

Fénytelen, de jó kis reggel volt. Olyannyira, hogy másnap délután újra próbát tettünk. Mindkettőnk lelkesedése csak nőtt az első nap élményeinek hatására, kislányom a leskunyhó körül visítozó guvat miatt, én meg leginkább a közeli böjti réce fotó reményében hasaltam ismét a lesben. A körülmények mit sem változtak vasárnap délutánra, erős felhősödés, és masszív fényhiány volt, de ez persze mit sem számított. Említésre méltó dolog nem is történt, csak a nap vége hozott néhány izgalmas percet. Már teljesen le is mondtam erről a délutánról, és a készülődésen járt az eszem, amikor az ismerős kerregés megütötte a fülem. Balról beúszott a böjti gácsér. Jaj, ez most sokkal közelebb van, 1/60-adot ad csak a gép, csak éles legyen, csak éles legyen!

A réce nem siet el, kellő távolságban tollászkodásba kezd. Jaj, csak fény lenne egy kicsivel több!

Tollászkodás után pedig esti pihenő jött. Nem rezdül a víz sem, 1/40 a záridő, közel már a fotós lővilág vége.

És akkor balról beúszott még egy gácsér, 1/30. Határon mozog már az éles kép lehetősége.

Szerencsére a frissen érkező el is viszi a másikat, jobbra eltűnnek a szemem elől, zavarás nélkül léphetek le én is. Ez már azért közelebb volt, de hátha lesz még közelebb... :)

Pécs, 2017. március 21.

A hónap képe - 2016. augusztus

Jégmadár - 2016. augusztus, Pellérd

Az augusztus folyamán összebarátkoztam egy jégmadárral. Régi tervem volt már, hogy a faj halászatát megörökítsem, mert az eddigi jégmadaras projektjeimben ez mindig elmaradt. A jégmadár mesterien halászik. A vízbecsapódva kapja ki a halat a víz színe alól, amit aztán egy alkalmas faághoz visz, ahol pár jól irányzott csapással megöli, majd egyben lenyeli. Az egyik momentum, amit fotón is szerettem volna viszontlátni, az a hallal a csőrében megérkező madár volt. Többszöri nekifutásra sikerült csak a dolog, de azért végül összejött. A jelenet fűszerezéséhez a hajnali ellenfényt használtam, ami a gyors mozgású, bemozduló szárnyat egészen angyalivá varázsolta. Annyira megtetszett az eredmény, hogy úgy véltem, jó helye lesz a hónap képe sorozatban. :)

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f7,1 1/400, ISO 800 -1,7 EV beállításokkal készült


Pécs, 2016. szeptember 3.

A jó irány

Kicsit megkéstem hajnalban. A reggeli defekt fél órát elvett a tóparti készülődésből, de mivel tudtam, hogy a jégmadár mikor ébred, ezen nem idegeskedtem. Gyönyörű sárga sáv izzott már keleten, amikor magamra rántottam a csizmát, és felmálháztam magam. De abban a pillanatban már dobtam is le a táskát, mert észrevettem valamit. Az éppen elfogyó Hold alig észrevehető sarlója ott díszelgett a felkelni igyekvő Nap udvarában. Úgy döntöttem hamarjában, hogy egy kép még belefér.

Szóval a simának éppen nem mondható hajnal után csak megérkeztem a helyszínre. Legutóbbi hajnali jégmadarazás eredményét átgondolva a tutajt és a beülőt kicsit átpozicionáltam. Nem sokat, éppen csak annyit, hogy ne essek ismét ugyanabba a hibába. A tervem a felkelő nap ellenfényében való fotózás volt. Amikor a madár először megérkezett, már megnyugodtam, hogy most jó lesz. A háttérben lévő gyékénysávon átszűrődő fény szépen „gömbösödött”.

A jégmadár körülnézett, majd felreppent, és felült a tutaj tetejére. Hát onnan biztos jobb kilátás nyílik a tóra. Mivel azonban a beülőfa tele volt apró halpikkellyel, arra következtettem, hogy halfogás után vissza fog ülni a helyére. Így is lett. Hallottam, amint madaram a tutaj tetejéről elrugaszkodott, és a vízbe csobbant. Ujj az exponálógombon, képkivágás, vízszint rendben, és a látómezőben máris megjelent a jeges. Szemből, a kelő nap ellenfényében. :) Ó, azok a csodálatos angyalszárnyak.

A pici hal hamar eltűnt a begyében, a nap már csak a tollrázás után szétfröccsenő cseppeket varázsolta a memóriakártyára.

Pár percet adott még a gyönyörködésre, aztán magamra hagyott. Aznap reggel már nem jött vissza.

Kis lépésekkel haladok a jégmadárprojektben, de legalább már meg van a jó irány. :)

Pécs, 2016. szeptember 1.

Egy (majdnem) üres délután

Hogy jégmadaras terveimet megvalósítsam, az „elbaltázott” reggel után egy délutáni lest is megejtettem. A zavartalan napsütésben a hőmérséklet is magasra kúszott, a lesben meglehetősen meleg volt. De abban bízva, hogy a jégmadár halfogását esti fényekben is megörökíthetem, a lessátor melegét is elviseltem. Sajnos sokáig úgy tűnt, hiába. A kánikulai melegben szinte semmi nem mozgott, egészen a naplemente előtti pár percig. Már az indulást tervezgettem üres memóriakártyámmal, mikor felhangzott a várt „ti-ti-ti” kiáltás, és a beülőn megjelent a jégmadár.

Nagyon szépek voltak a lapos fények, de valami mégis hibádzott. A madár csőre üres volt.

Hát úgy tűnik ez a délután már csak ilyen. Pár kockát lőttem a madárról, aztán már tovább is állt. Mivel a nap is lement közben, én is követtem a példáját.

Pécs, 2016. augusztus 28.

A halászkirály

Az augusztus eleji tutajos sikertelenség arra ösztönzött, hogy gondoljam át a stratégiát. A tavon mutatkozó kanalasgémek után hiába futottam, ezért úgy döntöttem, hogy nem hajszolom az elérhetetlent, inkább azzal foglalkozom, ami elérhető közelségben van. Egyszóval nekiálltam jégmadarazni. Ez párszor már előfordult, és nem is állok szűkén a jégmadárfotóknak, de egy fontos momentum hiányzik a kollekcióból. Valahogy a halas pillanatokat még nem sikerült látnom, fotóznom. Éppen ezért a szükséges előkészületeket meg is tettem, és a tutajt a jégmadárfényképezés szolgálatába állítottam. Az első adandó hajnalt ki is használtam, és ahogy kell, napkelte előtt, időben a lesben feküdtem. Ígéretes volt az idő, tiszta égbolt, és terjengő köd. Egy hangulatos napkelte kellékei.

Abban nem kételkedtem, hogy lesz-e jégmadár, ez ügyben szinte biztos voltam. Így is lett. Ahogy kell, hangos „ti-ti-ti ” kiáltás után meg is jelent a kijelölt helyen. És lám, egy méretes hal is volt a csőrében. A napkelte körüli időpont és a köd fényszórása szép rózsaszín árnyalatokat kölcsönzött az égboltnak, méltó körítést adva a halászkirály érkezésének.

Örültem, hogy ilyen gördülékenyen indul a projekt, de azért bosszankodtam is. A tutajt és a beülőt is teljesen rosszul pozicionáltam. Nem találtam el sem a napkelte irányát, sem a jó hátteret. Ilyen amatőr hibát már régen követtem el. De akkor már nem akartam előmászni, és belerondítani a reggeli forgalomba, ugyanis két jeges is használta a beülőt. Szinte egymást váltották a sorban kifogott halakkal.

Öröm az ürömben, hogy halas terveim megvalósulni látszanak, kisebb és nagyobb zsákmány is az étlapra került.

Az elrontott helyzetet pedig megpróbáltam megfordítani, és a hátrányból előnyt kovácsolni. A hajnali sziluett nagyszerűen visszaadja a korai lesezések hangulatát. A fehér háttér pedig csak a lényegre enged koncentrálni.

Természetesen a hibákból tanul az ember, én is levontam a konzekvenciát. :) Már csak a következő szabad hajnalt kell megvárni...

Pécs, 2016. augusztus 23.

Masszív eredménytelenség

Nincs jó szériám. Az augusztus eddig nem hozta azt, amit szerettem volna. Többször, és több helyen is próbálkoztam a tutajjal, de mintha a madarak tudatosan kerülnének. Látok ezt-azt a lesből, amik megadják a motivációt, de közel sem az elképzelésem szerint történnek a dolgok. Egyedül a kis vöcskök hűségesek hozzám. Három sikertelen próbálkozás után, negyedszerre megsajnáltak. Egy biztos, át kell gondolnom a stratégiát.

Pécs, 2016. augusztus 13.

A hónap képe - 2016. július

Barátréce - 2016. július, Pellérd

"Nem túl gyakran és meglehetősen váratlanul az élet tökéletes pillanatokkal lep meg bennünket. Ezek a mélyen személyes élmények oly fényesen ragyognak, hogy szívünk repes az örömtől, nagyot szippantunk a levegőből, szemünk kitágul, és minden érzésünket bámulat tölti el. Bármi kiválthatja ezt, egy illat, egy érintés, egy hang, vagy akár a szavak, a zene, vagy a mindennapjaink látókörén kívül eső látvány..."

Chris Packham          
www.chrispackhamphotos.com

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f5,6 1/200, ISO 400 -1,7 EV beállításokkal készült


Pécs, 2016. augusztus 1.

A hajnal varázslata

A tó fölött vékony páraréteg lebeg. Csend van. Keleten már pirkad. A felhőmentes égbolt szép napkeltét ígér. Csak a víz nem akar megtelni madarakkal. Csupán egy búbos vöcsök kísérgeti fiókáját. Megkésett költés lehet, a zebracsíkos fióka még nem teljesen önálló. Amíg anyja halászik, ő a vízen ringatózva várakozik. Nem történik semmi, de a kialakuló hangulat egészen különleges

Én már látom, hogy a nap már bekukkantott a tóparti égeresbe, és tudom, hogy pár perc múlva megtörténik a varázslat. A vöcsökfióka jó helyen várakozik. Amint a napkorong előbukkant a fák közül, a kékes színek azonnal aranyba váltottak. A vízfelszín megtelt gömbökkel,

a pára pedig sejtelmesen gomolyogni kezdett.

A vöcsökfióka persze lehetett volna közelebb, de a hangulat így is magával ragad.

Mintha nem is ugyanaz a tó lenne, ahova alig egy órája begázoltam, hanem egy földöntúli hely, ahol varázslatos dolgok történnek. Ahol aranyban úszik a kis vöcsök,

és aranyló vízen sétál a szárcsa.

Ami gondol egyet, és táncolni kezd,

vagy éppen napernyőt tart maga fölé, ha a kedve úgy tartja.

Pedig ez bizony ugyanaz a hely, ugyanazokkal a madarakkal. Ami elrepít innen, az nem más, mint a hajnal varázslata.

Pécs, 2016. július 31.

Egy nap, egy faj

A júliusnak lassan vége. A hónap első felében más dolgok foglaltak le, később pedig a hidegfronttal érkező heves időjárás marasztalt otthon. Hiányoztak már a madarak. Amint tehettem ki is feküdtem a tutajra egy alkalmasnak tűnő délután. Úgy gondoltam, hogy a hidegfrontot követő eső után lesz annyi csapadékszünet, hogy meg tudok ejteni egy esti fotózást. Tévedtem. Az égen tornyosuló sötét felhők és a radarképeken közeledő hatalmas zivatargóc hosszú esőt jósolt, ami nem vár estig. Nem volt kedvem a semmiért eláztatni magam, így pár óra üres leskelődés után visszavonulót kellett fújnom. Pár nap múlva lecsendesedett az idő, ismételhettem. Nem sokkal több sikerrel. Mintha kiürült volna a tó. Egy egész délutános les alatt mindössze egy nagy kócsag röptét fotózhattam.

Azért az elmúlt időszakban nem ehhez voltam szokva. Mondom biztos a délutáni időszak nem jó. Na majd reggel. Be is terveztem egy hajnali fényképezést. A napkelte fényjátéka majd talán visszahozza az elveszett lendületet. Ám a napkeltére hiába vártam. Mire eljött volna az ideje, addigra egy terebélyes felhő beúszott a keleti égboltra, masszív fénytelenséget okozva. A madarak aktivitása is elmaradt attól, amit vártam. Igaz, hogy volt mit nézni, de leginkább csak távol. A reggelt két kis vöcsök mentette meg. A két öreg madár egymást követve mozgott egész reggel. Egy szerencsés pillanatban pedig megcélozták a lest.

Míg az egyikük halászgatott, addig a másik egyre közelebb úszott.

Csak jött,

csak jött,

mígnem már portré közelségbe ért.

Nem volt messzebb 2-3 méternél. Feszült figyelem, mozdulatlanság, csak a pulzus emelkedik. Fantasztikus pár pillanat volt.

A madár jól megnézte magának a lesből kilógó óriási szemet, de mivel az nem pislogott, megnyugodott.

Míg a párja kicsit távolabb még mindig halászgatott, addig ő pihent egyet.

Amikor az ember csak ezt a képet látja az objektíven keresztül, önkéntelenül is magával ragadja a pihenő madárból áradó nyugalom.

De hát semmi sem tart örökké. A nyugalomból egy átrepülő szürke gém recsegése zökkentett ki engem is, meg a vöcsköt is.

Ráadásul a párja is szólt, hogy ideje menni, hát odébb álltak.

Pécs, 2016. július 23.