úszó les

Délutáni zöld

Egyre zöldebb a tó. Na nem a víz, hanem a part, a nádas. Míg az erdők már rég kilombosodtak, addig a nád és a gyékény most jutott el abba a fázisba, hogy szép zöld reflexiót ad a víznek, és a tavalyi, avas levelek egyre kevésbé látszanak. Vártam már ezt az időszakot, mert szeretem a zölddel körített fotókat. A jó irányba állított tutajról pedig szép kilátás nyílik a zöldre

A késő délutáni órában egy vízityúk az első vendégem. A sarjadó gyékény közül lépdel ki a vízen lebegő fűzfaágra.

Sok reményt fűzök a pihenőhelynek szánt fához, de egyenlőre úgy tűnik csak a vízityúkok látogatják időnként.

Ő is csak rövid ideig maradt, körülnézett és már ment is a dolgára. Helyette a távolabb úszkáló madarakat  figyelem az objektíven keresztül. Feltűnik a területes búbos vöcsök is, de messze van, várok még. A keresőbe azonban beúszik egy homályos folt. Gyorsan rányomok az autófókuszra (Micsoda nagyszerű találmány! :)), a kép azonnal kiélesedik, és láss csodát, egy kis vöcsök került hozzám egészen közel. Szépen kitölti a képmezőt, és micsoda zöld veszi körül! Gyorsan exponáltam egy sorozatot, a madár viszont már el is tűnt a víz alatt. Szerencsére ezt a kockát azért otthagyta nekem. :)

Miután gyorsan visszanéztem a képet, újra a búbos felé pillantok, de már nem ott van, ahol az előbb. Kiúszott a gyékényfal elől, és a nyílt vízen, a zöld kellős közepén pillantom meg újra. Príma! De mit csinál? Lábával elkezdi fröcskölni a vizet. Ez a madár fürdik.

Sok évnyi madáritatózás után persze az nem furcsa, hogy egy madár szeret fürdeni. Na de egy vöcsök? Minek? Egész nap a vízben van, folyamatosan vizes. Na de szemmel láthatóan, az én gyenge eszmefuttatásom ellenére, a búbos rettentően élvezi a szituációt. Hosszú percekig fröcsköli magára a vizet.

Majd a végén a már ismert szárnyverdesés,

és a vöcskökre annyira jellemző tollrázás.

A fürdőzés után, csak a miheztartás végett, még pózolt egy sort a szomszédnak,

aztán a közelgő hattyú elől alábukott.

A hattyú gyorsan elúszik. De ahogy utána néztem, megint a vöcsköt látom meg. Hiába, ez az ő világa. Ezúttal a belső öbölben úszkál.

Itt a közeli háttér miatt még nem olyan szép a zöld, de a madár közelsége nagyon imponáló.

Nem lehet kihagyni, és hát azok a tollbóbiták... :)

Mivel is lehetne zárni ezt a szép napot, mint még egy kis zölddel, és vöcsökkel. A szomszéd is megjelenik a határon. Szemmel láthatóan méregetik egymást, de csak tisztes távolból, minden balhé nélkül.

Aztán mindenki ment a dolgára. Az egyik vöcsök eltűnt az öbölben, a másik a kányafű között,

én meg hazafelé vettem az irányt...


Pécs, 2016. április 30.

Köd előttem, köd mögöttem

Amikor hajnalban, a tó sarkán kiszálltam az autóból, olyan látvány tárult a szemem elé, amitől tátva maradt a szám. A tó nem nagyon látszott. Na de nem azért, mert még sötét volt. Bár  igaz, messze volt még a reggel, mégis a telihold a derült, csillagos égbolton szinte nappali fényt biztosított. Hanem azért, mert az egész tó fölött több méter vastag pára ült. Mint egy hatalmas paplan, úgy fedte be a vizet, nádast, mindent. Csak a magas fűzfák csúcsa látszott ki belőle. A kerek telihold pedig gyönyörű, sejtelmes fénybe vonta ezt a ritka jelenséget. Sok éve járom a hajnali vízpartot, de ilyen markáns, szinte ködszerű, víz fölötti párát még soha nem tapasztaltam. Ez a tényező, a makulátlan szélcsend, és a közelgő napkelte egyet jelent a különleges látványvilággal, úgyhogy gyorsan és nagy kedvvel készülődtem. A gáton, már menetfelszerelésben lépkedve arra gondoltam, ha tájfotós lennék, most tobzódnék a holdfényes, ködös látképben, de a sűrű pára alól kiszűrődő madárhangoknak nehéz ellenállni, úgyhogy tájfotós ambícióimat hátrahagyva hamar a vízbe gázoltam. A víz szintjéről azért egészen másként festett a dolog.  A lesben fekve gyakorlatilag semmit nem láttam. Azt megszoktam már, hogy a napkeltét megelőző kb fél órában már tulajdonképpen mindent látni, fényképezni is lehet, ha van mit. Most viszont csak az innen-onnan hallható hangokból, loccsanásokból lehetett következtetni, hogy az előttem elterülő semmiben azért zajlik az élet. Akkor kezdett derengeni valami, amikor a nap már emelkedni kezdett.

Ennek hatására a víz fölötti masszív pára is mozgásba lendült, és mintha a madarak is aktívabbá váltak volna. Igaz, erősen mereszteni kellet a szemem, hogy észre is vegyem őket. Elsőként egy kis vöcsök került a közelembe.

Majd a közeli nádast megzörgetve, egy vízityúk lépett ki elém.

Ha nem zörög, tán észre sem veszem, annyira meresztgettem a szemem a kelő nap irányába, hátha észre veszem a terület gazdáját. Meg is láttam, de csak a sziluettjét, közelebb ezúttal nem jött.

Jött viszont egy réce. Először nem tudtam miféle, aztán a felsejlő fehér szeméből kitaláltam, cigányréce közeledett.

Nagyon sietett, de szerencsére előttem úszott el, így végig tudtam követni, egészen a kelő nap ellenfényébe.

A szárcsák is mozgolódtak, bár jobbára csak elúsztak a látótávolságon belül. A balhés pillanatokra csak a hangok alapján tudtam következtetni.

Annak ellenére, hogy már egy órája felkelt a nap, a pára még mindig kitartott. A szemközti nádas még mindig homályba burkolózott. A reggel legszebb pillanatai pedig csak ez után következtek. Szinte a semmiből felbukkant egy hattyú. Egészen elképesztő volt a látvány. A szárnyait kissé megemelve úszott a semmiben, tollait pedig már megvilágította a fák fölé emelkedő nap.

Hihetetlen volt. Mint egy álomkép, úgy jelent meg előttem, pedig tudtam, csak a járőröző gúnárt látom.

Közeledett, forgolódott előttem, én meg csak ámultam, és fényképeztem.

Majd ahogy jött, úgy úszott el a semmiben. Volt, nincs, akár egy tünékeny pillanat.


Pécs, 2016. április 24.

Vöcsökbirodalom

Három hét is eltelt azóta, hogy utoljára a tutajon feküdtem. Bokros teendőim nem engedtek el maguktól, így már nagyon vártam, hogy egy kicsit ringatózhassak a tavon. Meg kíváncsi is voltam, hogyan teljesít az új hely. Ugyanis kicsit arrébb parkoltam a lest. Igaz, hogy fotózni nem volt időm, de néha egy-egy gyors terepszemlét megejtettem a parton, hogy lássam, miként mennek a dolgok. Az eltelt három hét alatt a vöcskök násza véget ért, a párok-revírek kialakultak. A madarak elkezdték a költést, és behúzódtak a nádas rejtekébe. Hát utánuk mentem. Kiszemeltem egy öblöt a kis csatornákkal szabdalt nádasban, ott ringatózik most a tutaj. Ez merőben új helyzetet teremt, ugyanis nem a nagy, nyílt vízfelületeken kell várni, hogy a madarak közel kerüljenek, hanem a nádas, gyékényes szövevényes útvesztőin amúgy is kicsik a távolságok. Meglátjuk mi lesz belőle.

Az előző napi heves szél után meg kellett néznem, hogy nem vándorolt-e arrébb a tutaj, és mivel volt egy szabad órám, be is feküdtem kicsit relaxálni. Erősek a fények, de ha már becuppogtam a tó közepébe, nem hagyhattam ki, látnom kellett milyen a mozgás a környéken. Hát megdöbbentő. Ahogy eltűntem a lesben, szinte azonnal felbukkant egy búbos vöcsök az öböl közepén. Megörültem neki, legalább megtaláltam. De még jobban örültem annak, hogy megcélozta a tutajt.

Annyira közel úszott el előttem, hogy az valami hihetetlen volt. Így utólag is hátborzongató az érzés, ahogy a piros szemébe nézhettem.

Gyorsan visszanéztem a képeket, igen-igen-igen! Ám nem volt sok idő örömködni, felpörögtek az események. Mint kiderült két revírre látok rá a lesből. A tojók már minden bizonnyal a fészken ülnek, a hímek pedig folyamatosan járőröztek. Ha az egyik felbukkant, a másik szinte azonnal megjelent, és erős hangját hallatva, fenyegető pózban megindult felé.

Hihetetlen mázli, hogy ezt többször is a les közvetlen közelében tette.

Nehéz volt elhinni, hogy ez most velem történik, hiszen eddig az volt a tapasztalatom, hogy a vöcskök egy kicsit mindig messzebb vannak, mint kellene. Most meg épp az ellenkezője történik. Madaram, ha épp nem volt teendője a szomszéddal, az öböl közepén ringatózott,

vagy tollászkodott.

De közlekedésre továbbra is a tutaj előtti csatornát használta,

több portréra is lehetőséget adva.

A rövid kis ebédidő lejárt, mennem kellett, és egy nyújtózkodó pillanat után le is léptem.

De egyszerűen nem tudtam szabadulni a friss élményektől, este vissza kellett jönnöm. Késő délután megint a a lesben feküdtem. Az első madár, amit megpillantottam, egy sunnyogó búbos vöcsök volt. :)

Épp a szomszéd felé tartott, tisztázni a határvonalat. De mivel egyértelműek voltak a jelzések, nem került sor összecsapásra. Visszatért a nyugalom, és békés halászattal,

úszkálással telt az idő.

Mígnem a nap már erősen hanyatlott. Gyönyörű fények estek a tóra, és a pont háttal tollászkodó vöcsökre. :)

A távolabbi nádas szép reflexiót vetett a vízre, a naplemente előtti utolsó pillanatokban a szomszéd vöcsök szépen beúszott a képbe, és verdesett párat a szárnyaival. Mint egy jelenés a vöcsökbirodalom kellős közepén.


Pécs, 2016. április 23.

Még néhány vöcsök

Abban a reményben, hogy a vöcskök csodálatos násztáncának ismét tanúja lehetek, egy délután megint megcéloztam a tutajt. Igaz, kicsit elkéstem, de a naplemente szép fényeire még kiértem. A vöcskök állandóan jelen vannak a kis öbölben, ezért attól nem tartottam, hogy a rövid idő ellenére nem látom őket. Hamar meg is mutatták magukat. Egy halászó példány bukdácsolt be a látótérbe, majd egy alkalommal megfelelő távolságban érkezett a felszínre.

A kis vöcsköknél már megszoktam, hogy bár nem lehet látni a víz alatti mozgásukat, nagyjából be lehet határolni, hogy egy-egy lebukás után milyen távolságban bukkannak fel ismét a felszínen. A búbos vöcsköknél ez egészen másként van. Minden bizonnyal a nagyobb termetük miatt erőteljesebb, hosszabb víz alatti úszásra képesek. Ugyanis többször előfordult, hogy az egyik pillanatban előttem alábukó madár a következő felszínre érkezésekor már egészen távol jelent meg a víz felszínén, vagy a látótérből teljesen ki is úsztak. Ennél fogva a mozgásuk teljesen kiszámíthatatlan,

mint ahogy a nászviselkedésük is. Ezen az estén sajnos takarásban történt, így meg kellett elégednem ezzel a többé-kevésbé közeli felvétellel.


Pécs, 2016. április 9.

Búbos vöcsök minden mennyiségben

A legutóbbi, szemkápráztató hajnal után nem is volt kérdés, hogy a szombat hajnalt hol fogom tölteni. A napkeltét ismét a tutajon fekve vártam. De megint bebizonyosodott, hogy nincs két egyforma reggel. A kelő napot felhők takarták, így a reggeli órák meglehetős szürkeségben teltek. A fénytelen leskelődés ráadásul viszonylag eseménytelenül is zajlott. A vöcskök sem voltak túl aktívak.

Párszor ugyan elúsztak előttem,

de sokáig egyszer sem maradtak. Talán az egy tollászkodó mozdulatért érdemes volt korán kelni.

Az ismétlésre másnap délután kerülhetett sor. Zavartalan napsütés várt, és az események is szinte azonnal felpörögtek. Érkezésem után hamar visszaállt a rend, és az öbölben megjelenő vöcsökpár egyből a lényegre tért. Trombitáló hangjukat hallatva egymás felé közeledtek, és násztáncba kezdtek.

Ez egy nagyon szép, megkapó jelenet. A két madár egymással szemben illegeti magát, gallérjukat, bóbitájukat felmeresztik, és táncolnak.

A fények még kicsit kemények voltak, de az, hogy ezt végre objektíven keresztül nézhettem, feledtette ezt a problémát.

A nap hátralévő része sem telt üresen. A vöcskök szabályos időközönként megjelentek.

Halásztak,

vagy a lábukat nyújtogatták,

vagy éppenséggel csak ringatóztak a vízen a naplemente fényében.


Pécs, 2016. április 4.

A hónap képe - 2016. március

Landoló bütykös hattyú - 2016. március, Pellérd

Ha meg kellene fogalmaznom a természetfotózás lényegét, azt hiszem bajban lennék. Annyira összetett, komplex tevékenység, hogy nehéz lenne kiragadni egy momentumot, ami leginkább leírja, miért is szeretem annyira. Az élményeken, a természettel való kapcsolaton túl talán a tökéletes pillanat keresése, átélése az, ami leginkább kifejezi ezt. Sok év alatt nagyon kevésszer történt meg, hogy minden összeállt, hogy azt tudom mondani, igen, ez egy tökéletes pillanat volt. Amikor a naplemente legszebb fényei festik aranybarnává a hátteret, amikor rezzenéstelen a vízfelszín, és minden nyugalmat áraszt. Akkor várja mindenki, hogy történjen valami. És néha megtörténik. :)

A kép Pentax K5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f7,1, 1/1000, ISO 800, -1 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2016. április 2.

Búbos vöcskök

Csillagos az ég, szélcsendes, enyhe idő van. Hangos békakórus szól, amibe szárcsák, vöcskök, récék hangjai vegyülnek. Sötétben sétálok a tó mellett. A hangzavar bizakodással tölt el, remélem szép hajnalom lesz! Nagyobb zűrzavar nélkül el is jutok a tutajhoz, csak egy tőkés réce riad fel előlem, amikor a vízbe gázoltam. A hajnal a vízparton mindig maga a csoda. Izgalmas végignézni, ahogy a sötétségből lassan kibontakozik a táj, és a különféle hangok testet öltenek. Most is így volt. Már napkelte előtt megelevenedett a víz, és nagy örömömre a búbos vöcskök is jelen voltak.

Igaz, hogy csak megmutatták magukat, de ez már biztató előjel. Napkeltéig nem is láttam őket, csak a szárcsák jöttek-mentek a közelben, időnként keresztezve a felkelő nap fényét.

Fantasztikus színvarázs alakult ki, ami percről-percre változott, ahogy a nap egyre emelkedett. A víztükörben megjelenő napkorong mellé beúszó búbos vöcsköt szépen kontúrozta a vörös fény.

Talán nem is a madarakon van ilyenkor a lényeg. A színek, formák sokkal erősebben ki tudják fejezni a napkelte tünékeny csodáját.

Ahogy a nap emelkedik, a vörös úgy vált át sárgába. A jó helyen, jó időben beúszó hattyú így változik fehérről arany színűre.

A színvarázs sajnos gyorsan eltűnik, de ez esetben nem bántam. A többször megjelenő búbos vöcskökre koncentráltam. 

A tavalyi, első tutajos szezonban óvatos voltam, de mostanra kiismertem a szerkezet úszóképességét, így most már bátran kimerészkedek vele a mélyebb vízre is. Régi vágyam volt, hogy a búbos vöcsökhöz közelebb férkőzzek, ezért a mostani helyzetet nagyon élveztem. Több madár is mozgott az öbölben, csak ki kellett várnom, amíg egyik-másik a megfelelő pozícióba kerül, és előttem produkálja magát.

Mintha milliónyi fénylő gyöngyöt rázna le magáról a madár, az ellenfény csodákra képes. :)

Az ilyenkor gyakori nászjelenetek sajnos mind rossz helyen történtek, csak szorosan egymás mellett úszkáló párokat sikerült elkapni.

Sebaj, azt hiszem így is elégedett lehetek. Jelentős előrelépést tettem búbos vöcskök fotózása terén.

Egy-két közelebbi helyzetet még megvártam,

aztán egy szemkápráztató jelenet után befejeztem a mai reggelt. A napfényt színeire bontó csillanások közé beúszó vöcsök szépen megkoronázta a napot.


Pécs, 2016. április 1.

Hattyúnász ráadással

Nem vártam sokat a következő fotózással. Vitt a lendület, és kíváncsi voltam, miképp mozognak a vöcskök az új lesállásnál. Ezért másnap délután megint a tutajon hasaltam. A nap ma is zömében a felhők mögé rejtőzött, de legalább nem volt olyan erős szél. A tutaj nyugodtan merült a vízbe. Jó madármozgás volt, de zömében távol. A hangok alapján a kis vöcskök is aktívak voltak, folyamatosan hallatták hangjukat. Az már elsőre világos volt, hogy jó helyen vagyok, valahol a két revír határán. Elölről és hátulról is közel azonos távolságból szóltak a madarak. Kíváncsian vártam, vajon lesz-e a két szomszédos vöcsök között valami nézeteltérés. Az első óra üres leselkedéssel, hallgatózással telt, mire a hátulsó madár hangja közeledni hallatszott. Egyre közelebbről szólt, amíg egyszer meg is pillantottam. A lest megkerülve a látótérbe került. Közben hangosan szólt.

Nyakát kinyújtva fuvolázott, közben szomszédja szorgalmasan válaszolgatott. Szép volt, de sajnos óvatlan voltam, észrevette az objektív mozgását, és lebukva eltűnt a szemem elől. Messze nem mehetett, a hangját folyamatosan a közelből hallottam. De úgy látszik a szomszéd sem úszkált tétlenül, nemsokára megpillantottam, amint szemből a gyékényes mentén közeledett. Egy-egy füttyszó innen-onnan, és a szomszéd egyre közelebb ért.

Amíg a hátulsó madár csendben volt, addig ez a vöcsök is nyugodtan viselkedett. De amint az megszólalt, emez határozottan elindult a hang irányába.

Nagyon közel úszott el előttem, a portré talán érzékelteti.

Még hallottam a les mögül szólni mindkét madarat, aztán a hangok szétváltak, és rövidesen mindkettő a helyéről szólongatta egymást. Úgy látszik lecsillapodtak az indulatok. Újabb egy órán keresztül nem történt semmi említésre méltó, amikor az öböl szélén feltűnt egy hattyú. Egyenesen befelé tartott, közben fejét a víz alá dugva táplálkozott. Figyelgettem az objektíven keresztül. Vártam, hogy közelebb érjen, amikor a háttérben újabb nagy fehér folt jelent meg. Még egy hattyú. Ez utóbbi azonban egészen másként viselkedett. Szárnyait kissé feltartva, kihúzott testtartással, egyenesen az előző felé tartott. Amikor a közelébe ért, egymás felé fordultak, felborzolták nyakukon a tollazatukat, és búgó hangokat hallattak. Egyből világossá vált a helyzet, nászviselkedést látok.

Egy darabig szinkronban, egymás mellett úsztak,

majd rítusosan fürdeni kezdtek. De arra ügyeltek, hogy mindezt szorosan egymás mellett tegyék.

Micsoda látvány volt! Nagyon kellet ügyelnem, hogy a vízszint rendben legyen, és közben arra gondoltam, csak ki ne ússzanak a  látótérből. Bár ilyet még sosem láttam, tudtam, hogy mi fog következni. Egy-két perc elteltével a kicsit filigránabb termetű tojó lehajtotta a fejét a vízre, a gúnár pedig tette a kötelességét.

Az aktus végeztével mindkét madár kiemelkedett a vízből, és búgó hangjukon ünnepelték egymást.

Majd mindketten rövid tollászkodásba kezdtek.

Hát nehezen tértem magamhoz. Csodálatos, meghitt pillanatok voltak. Sokat már nem is vártam a mai naptól. Az ismét feltűnő kis vöcsök is sietett a dolgára.

Én meg a hattyús élménnyel telve vártam, hogy este legyen. Indulás közeli volt már az idő, mikor a szárcsák zajongására lettem figyelmes. Az egyik irányból heves futással iramodtak a nádas felé. Valaki biztos jár a töltésen, gondoltam. Szinte abban a pillanatban az üres öböl közepén valami kidugta a hátát a vízből. De csak egy szemvillanásra. El is gondolkodtam, hogy láttam-e egyáltalán valamit. De néhány másodperc múlva a les előtt pár méterre örvénylett egy nagyot a víz, és felbukkant egy szőrös fej. Mi van? Vidra! Pár másodpercem volt, hogy megörökítsem a váratlan látogatót.

Két kattanást engedett, majd egy nagyot örvénylett a víz, és el is tűnt.

Nehezen tértem magamhoz az ámulatból. Annak ellenére, hogy a fél életemet a természetben töltöm, még soha nem láttam vadon élő példányt. Igazi ráadás volt ez a nap végére.


Pécs, 2016. március 26.

A kis vöcsök

Erős szelek borzolják mostanában a tó felszínét, meglehetősen hűvös, és olykor borongós az idő. A tutaj is hánykolódik rendesen, hiába a terhelés, amit a súlyom jelent. Félni persze nincs okom, a borulás veszélye nem fenyeget. A hullámzó vizet kémlelem, hátha valamilyen madár a közelbe sodródik. A szárcsák a nádas mentén, szélvédett helyen mozognak, rájuk nemigen számíthatok. Egyszer azonban a lestől jobbra, a gyékényes mentén feltűnik egy kis vöcsök. Nincs túl messze, ha szerencsém van, ebből még lehet is valami. Mikor lebukott, gyorsan felé fordítottam az objektívet. Persze csak találomra, sosem lehet tudni, hogy igazából hol bukkan fel. Ezúttal szerencsém volt.

Sokáig ugyan nem maradt, mert valahonnan a tutaj mögül felhangzott egy másik kis vöcsök kiabálása, delikvensem pedig azon nyomban elindult a hang irányába. Még hallottam, amíg egy darabig egymásnak válaszolgattak, aztán csend lett. A területfoglalás időszaka ez a vöcsköknél, ilyenkor gyakoriak a határvillongások. Jó fél óra is eltelt eseménytelenül, csak a szél lökdöste a tutajt. Aztán közel az előbbi ponthoz, a semmiből ismét feltűnt a kis vöcsök. Szemkápráztató a dolog sokszor, mert a víz alatt láthatatlanul közlekednek, és ahol az egyik pillanatban nincs semmi, ott a másikban már egy vöcsök ringatózik a vízen. Vártam kicsit, majd miután lebukott, ráfordultam az irányra az optikával. A madár sokkal közelebb bukkant fel, mint vártam. Hű, de jó kis helyzet.

Még a nap is előbukkant a felhők közül, gyönyörű fények estek a hullámzó vízre.

Sokáig nem élvezhettem a látványt, hátulról ismét felhangzott a vetélytárs gurgulázó hangja, madaram pedig ismét eltűnt, hogy rendre teremtse a határsértőt. Aznap nem is tért vissza. De a két madár hangját innentől szinte folyamatosan hallottam különféle irányokból, de a tutaj mögötti pont úgy látszik mindkettőjük számára fontos lehetett, mert abból az irányból többször szóltak. A nap hátralévő része eseménytelenül telt. Az ismét beborult, meglehetősen barátságtalan időben csak egy tőkés réce pár úszott el lőtávolon belül.

Nem is vártam estig. A hátralévő időt arra szántam, hogy a tutajt átkormányoztam arra a helyre, ahonnan a vöcskök hangját legtöbbször hallottam. Hátha legközelebb...


Pécs, 2016. március 25.

Valami elkezdődött

A február végi szezonkezdés óta eltelt két hét alatt beindult az élet a tavaknál. Ez már a töltésen sétálgatva is feltűnt, de jobb szerettem volna ezt vízközelből is megtapasztalni. A hosszú hétvégének köszönhetően két egymást követő délután is kijutottam. Két egymást követő, de teljesen más délutánon. Borult, hideg, szeles időben a tutaj megközelítése is izgalmas feladat. A tóban maximális a vízszint, így a mélyebb részeken való biztonságos átjutásnak is örülni kell. Nem túl jó az idő, de ha az elhatározás megvan, akkor menni kell. Ezt már megtanultam. A tutajt napokkal korábban oda horgonyoztam le, ahol a szárcsák láthatóan aktívak voltak, így reménykedtem abban, hogy ez a szeles idő ellenére sem változott. És valóban, a szárcsák jöttek-mentek, intézték mindennapi dolgaikat.

Amint az első képek elkészültek, szembesültem azzal a problémával, amivel nem számoltam. Az újjáéledő friss növényzet, hihetetlen gyorsasággal nő. Egy héttel előtte, mikor a tutajt ide pozicionáltam, még egy-két zöld levélcsúcs látszott csak, most meg helyenként elrejtették előlem a les előtt átúszó szárcsákat. Mindegy, ezen ma már nem változtathatok. Az is tisztán látszott, hogy nem csak a növények kezdtek el vadul nőni, hanem a szárcsák kedélyállapotában is változás történt. A békésen úszkáló, táplálkozó madarak egyre többször ugranak egymásnak. Itt is-ott is kialakulnak heves területviták, ami szárcsáéknál meglehetősen látványosak. Ilyenkor a víz felszínén futnak, egymást kergetve. Ilyen pillanatokra vadászok, mozgalmas, fröcsögős fotókat szeretnék. Nem egyszerű, mert a harcias szárcsák úgy robognak át a vízen, mint a gyorsvonat, nem mindig sikerült a fényképezővel lekövetni őket.

El is telt a délután, naplementére nem is vártam, hiszen vastag felhők takarták az eget. Az estig hátralévő fél órát arra használtam, hogy a tutajt növénymentes részre állítsam. Másnap ismételhettem. Na de merőben más körülmények között, hétágra sütött a nap. Mindjárt jobb kedvvel "úsztam" be a tutajhoz, és a kedvem csak még jobb lett, amikor az első madarat megláttam.

Búbos vöcsök forgolódott a gyékényes szélében. Nagyszerű, hát megérkezett az újabb célpont. Óvatosan méregette még a lest, és a felé forduló objektívet, és rövid bukdácsolás után odébb is úszott, de mindenképp biztatónak látom a helyzetet vele kapcsolatban.

A vöcsök után a szárcsákra terelődött a figyelem. Az akciók ugyan távol történtek, de volt rá példa, hogy egy-egy madár a közelben úszott el.

A délután nagy része eseménytelenül telt, a nap is már egészen alacsonyan járt, gyönyörű fények festették a tájat. Az oldalt mozgó szárcsát figyeltem, arra vártam, hogy beússzon elém, amikor nagy fehér madár villant kicsit távolabb. Annyit tudtam csak tenni, hogy a fényképezőt odarántottam, és exponáltam.

A hattyú landolásának csak a végét kaptam el, de a hatalmas madár érkezése így is látványos fotót eredményezett. A legszebb fények voltak azokban a percekben, talán negyed óra volt még naplementéig. A hattyú méltóságteljesen befordult, és teljes szépségében mutatta magát, mielőtt beúszott volna a nádasba.

Talán fél percig tartott a jelenet, a hattyú eltűnt, mintha az egész meg sem történt volna. Arra eszméltem, hogy a szárcsa, amit az előbb kémleltem, közben beért a várt pozícióba, így róla is elkészülhetett a fotó.

A máskor feketének tűnő madár tollazata gyönyörűen mutatott minden részletet, és a piros szeme csak úgy világított a lemenő nap fényében. Szép volt. A szárcsa a part menti gyékénysávhoz igyekezett, ahol egy társa már táplálkozott. Egyből indult a rivalizálás, már azt hittem lesz valami balhé is, de aztán az indulatok elsimultak. A nap végére maradt az egészen elképesztő színvilág, amit a horizontra érő nap megvilágítása okozott.


Pécs, 2016. március 15.