csuszka

szajkók,

és a folyton perlekedő csuszkák nélkül.

Galambok is beesnek időnként, a gyakoribb örvös,

és szerencsére a ritkább kék galamb is. Neki kimomdottan örültem.

Na de mint említettem, a harkályoké a főszerep, és ennek megfelelően a nagy fakopáncsok viszik a prímet. Van úgy, hogy egyszerre több is szeretne a víz mellé kerülni, és emiatt sok az összetűzés is közöttük, vagy legalábbis a fenyegetőzés.

A közép fakopáncsok is elkényeztetnek, és végre a portrék mellett egész alakos fotókra is lehetőségem nyílt.

A sztár azonban kétség kívül továbbra is a hamvas küllő. Nagyon élvezem a jelenlétét, és szerencsére a madár sem fukarkodik, nekem csak ki kell használni a lehetőséget.

és szinte mindig volt egy-két csuszka is, ami előttem produkálta magát.

Gyorsak, mint a villám, és hát azok az akrobatikus mutatványok, nem is értem, hogy csinálja.

A madársereget rendre szétugrasztotta egy-egy beeső szajkó,

és nagy fakopáncs.

Ráérősen ittak, nézelődtek, nem úgy mint a közép fakopáncs. Néha egy gyors berepülés, pár korty az oldalsó farönkökről lenyúlva, semmi pózolás a fotósnak. Borzasztó egy fotóalany. :)

A szintén csak egy kortyra beugró énekes rigó legalább megvárta, míg egy tisztességes habituskép készül róla az őszülő falevelek között.

A les körül ténfergő szürke légykapóval könnyebb dolgom volt. A les melletti kis fákon ücsörögve vadászott a víz körül repdeső rovarokra,

és mikor volt egy kis szünet a víz mellett, a mohapárnákon is szépen mutatta magát.

Meglepetésvendég volt viszont egy kormos légykapó tojó, ritka fotószsákmány számomra. Szerény megjelenésű, de örültem neki nagyon.

Szóval a délelőtti órák elég mozgalmasan teltek, azonban tudtam, hogy mi történik délutánonként, ezért azt is meg kellett tapasztalnom. Míg délelőtt inkább a kismadarak voltak túlsúlyban, addig a délután egyértelműen a harkályoké volt. Nagy fakopáncsok váltották egymást rendes időközönként. Állva,

lógva,

közel,

és távol egyaránt.

A közép fakopáncsok úgy látszik délután sem közreműködőbbek, de portrét azért engedtek. Ez is valami. :)

Na de az itató sztárja egyértelműen a hamvas küllő lett.

Régóta vártam már a személyes találkozót, hát most megtörtént duplán is. Egyszerre kettő is ott volt előttem.

Nem is kell mondanom, a fényképező azonnal dalolni kezdett. Portrék,

és egész alakos fotók is készültek.

Hát nem tudom hány kocka készült hirtelen, de az biztos, hogy a hamvas küllőről készült fotóim száma hirtelen megnőtt. :)

Olyan ez mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. :) Volt még más is. Jöttek cinegék,

csuszka,

fekete rigó,

és persze az elmaradhatatlan szajkó.

Hamar elröppent az idő, jó volt. Jövök még, ez biztos...

én meg élveztem a közelségüket. Még egy hangulatvideó is belefért a fotók mellé.

Annyiszor jöttek kisebb csapatokban, hogy szinte uralták a madáritatót. A bereppenő erdei pinty nem is kapott helyet mellettük, csak egy portré erejéig maradt. Mondtam már, hogy szeretem a madárportrékat? :)

A csuszka és a cinegék persze nem ilyen félénkek, helyet kértek maguknak a víz mellett.

Az egyik kékség csatakosra fürödte magát, nem tudtam megállni, róla is készült egy rövid hangulatvideó.

A barát és kék cinegék szinte teljesen eltűntek, a tojó nagy fakopáncs is csak rövid időre nézett be.

Egy-egy csuszka még rendszeresen megérkezik,

de a fenyőpintyek száma jelentősen megfogyatkozott.

Persze nem lehet okom panaszra, remek volt az elmúlt hónap, amit velük tölthettem.

de az attrakciót továbbra is a stabilan jelen lévő fenyőpintyek jelentik.

Nagyon tetszik ez a vidám, folyton civakodó társaság.

Ráadásul a hímek láthatóan kezdenek átszíneződni, néhányuknak egyre markánsabb már a fekete csuklyája.

Remélem kitartanak még egy ideig, nem láttam még nászruhás fenyőpintyet...

Egy nyest a tolvaj. Egyelőre nem tudom mit kezdjek a dologgal. Ha nappal mozogna, még örülnék is neki, de így csak bosszúságot okoz. Valami trükköt kell kieszelnem, addig pedig marad a cinegehad, és a két csuszka.

Amint az időjárás megengedte, a célfajokat előtérbe helyezve, az etetést is megkezdtem. Többé-kevésbé rendszeresen ki is jártam. Azonban az elmúlt közel másfél hónap alatt a hely nem hozta azt, amit vártam tőle. A jó fajok egyelőre elmaradtak, így maradt a szürke törzsek közötti hangulat, és a madáretető körüli apró szárnyak surrogása.