madáritató

Örültem nekik nagyon, ritkán sikerül őket lencse végre kapni. Most meg egyszerre többen is érkeztek.

Szépen pózoltak a fényképezőnek, mielőtt a vízhez szálltak.

A tengelicekkel zöldikék is érkeztek. Tojók, hímek vegyesen.

Miután az itató melletti bokron ülve meggyőződtek a hely biztonságáról, mindannyian leszálltak a víz mellé inni.

A szürke színezetű tojók nem annyira feltűnőek, de a hímek, szép fényekben, gyönyörű látványt nyújtanak. A víz tükröződése pedig csak fokozta mindezt.

A pintycsapatok távozása után megindult a szokásos cinegesereg. Széncinegék jöttek, és csurom vizesre fürödték magukat.

Nagyon mókás látvány, amikor ülnek a vízben, és minden tollukat eláztatva élvezik a fürdőt.

A széncinegék között feltűnt egy barátcinege is. Örültem, hogy tudtam pár jó képet készíteni róla, igazi örökmozgó.

Nehéz elkapni azt a rövid pillanatot, amíg megáll. Szerencsére a víz mellett is elidőzött egy picit.

Nem maradhattak el a kék cinegék sem. Nagyon szeretem őket, gyönyörű madarak.

Viszont, ha többen kerülnek egymás mellé, igazi méregzsákká változnak. Ha az egyik túl közel kerül a másikhoz, egyből rendre utasítják egymást.

A cinegék forgatagában megjelent egy vörösbegy is. Szolidan várakozott a szomszédos bokorban, amíg akadt egy üres hely, majd ő is felugrott az itató szélére.

Pózolt egy darabig, szépen mutatta magát.

Aztán ő is beállt a fürdőzők sorába.

Szaporán csapkodta a vizet a szárnyaival, öröm volt nézni, ahogy fürdött.

Miközben a vörösbegy fürdött, vörös szín ütötte meg a szemem. Az itató mögött, az erdőszéli gazosban valami bujkált. Fácánkakas! Sokszor láttam már az elmúlt években. Az erdő szélén alig látható csapáson többször közlekedett már, hol tyúkot kísérve, hol egyedül. Jobbról feltűnt, szép óvatosan átballagot a gazosban, és a bal szélen eltűnt a szemem elől. Jól van, ezt a jelenetet már sokszor átéltem. Viszont pár perc múlva a tisztás bal oldalán megjelent megint. Na, mi van? Nyújtogatta a nyakát, nézelődött, és elindult vissza, most a tisztás jobb széle felé. Be is váltott az erdőbe. Újabb pár perc múlva zörgést hallok a kunyhó mellett. Próbálok kilesni, a les deszkái között,  nini, itt a fácán. Közvetlenül a kunyhó mellett kotor a földön. Mit akar ez a madár? Elindul a kunyhó mellett, el is vesztem szem elől, a deszkák közötti vékony résen már nem látom, de hallom, ahogy elsétál az itató mellett. Feszült csendben várom, mi is fog történni, gondolatban már sokszor lejátszódott bennem, hátha most a valóságban is átélhetem! És igen! Az itató mögött megjelenik egy fej.

Micsoda tekintet! Szinte süt belőle az intelligencia. Hiába, tyúkféle. :) Az itató vége kb 50 cm-rel van a föld fölött. Viszont az itató építésekor készítettem egy feljárót is a medence teljes szélességében, hogy egyéb lábas jószág is tudja használni az itatót. Egyfajta rámpa vezet fel a vízhez, amin most a fácán szépen felsétált. Nyugodtan viselkedett, minden idegesség nélkül egészen a vízig lépdelt. Látszott, hogy nem először jár itt.

Mekkora madár! Nem is tudtam vele mit kezdeni, illetve fotóztam, ahogy tudtam. Nagyon régóta vártam rá. A fácán meg szépen körülnézett a kis emelvényről.

Mivel mindent rendben talált, szépen elkezdett kortyolni.

A madáritató persze nem a legideálisabb egy ekkora madár fotózására, de én nagyon örültem neki, régi kívánságom teljesült, ezért nagy örömmel fényképeztem.

Miután ivott pár kortyot, szép komótosan, ahogy jött, lesétált az itató mellől. Én meg alig tértem magamhoz. A nagy örömködés közepette ránézek az órámra, mennem kell lassan. Készülődök is, amikor ismerős cserregés hallatszik a közelből. Figyelek feszülten, ismét bekapcsolom a fényképezőt, mert őszapókat jelez a hang. Hátha meg lehet koronázni még ezt a napot! A víz mellé ugyan nem, de az egyik beszállóágon egy pillanatra megjelent az egyik madár a csapatból. Pont annyi ideig, hogy egy kép elkészülhessen.

Az idő lejárt, mennem kell. Micsoda másfél óra volt! Ha nem lenne a bizonyíték a memóriakártyán, talán el sem hinném! :)

Szélcsend volt, a rezzenéstelen vízfelület gyönyörű tükörképet produkált.

Megérkezett a múltkori tojó nagy fakopáncs is. Sajátos módját választja az ivásnak, az itató szélét képező rönkön leoldalaz, és úgy iszik.

Hosszabb üresjárat következett, majd zörren a les fölötti cserfa ága, az ágakon maradt száraz levelek jelzik, hogy valami érkezett. Nem lepődöm meg, szajkó száll le a víz mellé.

Óvatos, a környéket kémleli, hosszan vár, majd a harkályhoz hasonlóan a rönkön lehajolva iszik.

Gyorsan el is repült. Ezzel azonban kezdetét vette a cirkusz. Szajkók érkeztek egymás után, kettesével, hármasával, vagy csak egyedül. Egymást váltották a víz mellett. Először csak a víz körül ugráltak, próbálgatták a helyeket.

Majd az egyik, egy megfelelőnek látszó helyen bemerészkedett a vízbe.

Olyan fürdést rendezett, hogy öröm volt nézni.

Utána az összes szajkó hatalmas pancsolást csapott. A végére talán tizenötöt számoltam, bár egy idő után elvesztettem a fonalat. :) Mindenesetre győztem fotózni a sok fröcskölős jelenetet. Nincs mókásabb látvány, mint egy fürdőző szajkó.

Az óvatos, messziről riasztó madár pajkos játékossággal veti bele magát a vízbe, fejével, szárnyával csapkod, fröcsköl.

Látható élvezettel nedvesíti be minden tollát, bár a víz biztosan nem volt több pár fokosnál.

A legtöbb madár oldalt helyezkedett el, viszont az egyik velem szemben kezdett neki a pancsolásnak. Egészen különleges látványt nyújtott.

Nagyszerű pillanatok voltak. A fényképező nem győzte a sok exponálást, én meg alig bírtam kivárni, mire egy-egy sorozat a kártyára íródott. A szajkók keltette ramazuli csak fokozódott, amint megjelentek a mezei verebek. Először ők is óvatosan közeledtek.

Majd megmutatkozott az igazi verébpolitika. Szinte megszállták az itatót és a környékét. Ötvenre saccoltam a számukat, de lehet, kicsit alábecsültem.

Az is baj, ha nincs madár, de az is baj, ha sok a madár. :) Nem tudtam hogyan komponálni a képeket, egymás hegyén-hátán igyekeztek a víz mellé férkőzni. Lökdösődtek, perlekedtek, és persze ezt mind villámgyorsan.

Nagyon észnél kellett lennem, hogy ne legyen kilógó, vagy éppen belógó alkatrész, és minden madár éles legyen, és a tükörkép is ép legyen. Persze ez gyakorlatilag egy esetben sem sikerült.

Észrevettem egy szép csoport jelenetet, mire ráfordultam a fényképezővel, már szét is oszlott a bagázs. Hatalmas volt a pörgés. Ide-oda kapkodtam, amikor valami villant a tömegben.

Hoppá, jól láttam? Mintha világos veréb lett volna. El is tűnt a szemem elől a nagy forgatagban, de pár másodperc múlva ismét megláttam, és tiszta környezetben is le tudtam fotózni.

A madaraknál elég gyakran előfordul, főleg a nagy egyedszámú populációkban, hogy valamilyen színképzési vagy lerakódási hiba miatt a standardtól eltérő színezet alakul ki a tollazatban. Így előfordulnak extrém sötét, vagy gyakrabban világosabb színű madarak. Egy ilyen egyed volt a vendégem ezen a szép napon.

Na kép nélkül már nem megyek haza. Az erdőből érdes cserregés hallatszik. Ökörszem jár a közelben. A hang egyre közelebbről jött, a következő pillanatban már ott is állt előttem. Délceg tartású apró madár. Még jó, hogy "szólt" előre, így fel tudtam készülni. És ki tudtam használni azt a pár pillanatnyi időt, amíg megállt körülnézni az itató szélén. Másként nem sok esélyem lett volna az éles képre.

Villámgyorsan be is ugrott a víz mellé. Ej de kár, hogy nem töltöttem fel a medencét! A pici madárka szinte elveszik az itató "magas" partja mellett.

Az ökörszem vidám fürdőzésbe kezdett. Perceken keresztül csapkodta a vizet, szinte minden tolla elázott. A végén még egy csatakos képet sikerült elkapnom róla, aztán már ment is.

Még az ökörszem távolodó cserregését hallgattam, amikor szajkó huppant le az itató szélére. De a kunyhóhoz közelebbi részére, alig lehetett 50-60 cm-re. Micsoda portré lehetőség.

Óvatosan kattintgattam, a madár fel se vette. Alaposan körbefényképeztem.

A szajkó nem maradt sokáig egyedül, a medence másik oldalára megérkezett a haverja. Szintén portré távolságban. Ez ám a luxus, még válogathattam is, melyiket fotózzam.

Portré fürdés előtt, és portré fürdés után.

A szajkókat cinegék váltották. Kisebb-nagyobb csapatokban, hullámszerűen érkeztek.

Több széncinege is fürdött egy időben, nagy volt a csobogás, fröcskölés.

Időnként egy-egy mezei veréb is csatlakozott hozzájuk.

Már délutánra járt az idő, a fényviszonyok is egyre szebbek lettek, ahogy a hátteret megvilágította a nap. Ebben a szép fényjátékban jöttek a kék cinegék.

Egymás után többen is. Az egyre jobban izzó háttér előtt nagyon szép látványt nyújtottak.

A cinegéket fekete rigó rebbentette szét. Egy szép hím érkezett. A fotózás hevében fel sem tűnt, hogy bal lába hibás. A fotók feldolgozásakor vettem csak észre. De láthatóan ez nem okozott neki nagy problémát, jó kondiban volt.

A rigó után újabb és újabb cinege csapatok érkeztek. Nagy volt a jövés menés, amibe egy tojó nagy fakopáncs is belecsöppent

Lassan indulnom kellett már. Elégedett voltam. De még egy meglepetést kaptam a nap végére. Az itató sarkába kis madár szállt le. Mint a villám, a víz mellett termett, ivott három kortyot, és mer el is tűnt. A fényképező ötször kattant. Három fotó lett éles. Egy tojó csíz volt a röpke vendég. Szép koronája a napnak.

Micsoda pörgés volt! Hány üres napot ültem már végig a nyári melegekben, most pedig a tél közepén majdnem megtelt a memóriakártya. Jó tanulság volt. Télen is vizet a madaraknak! :)

Közéjük kék cinegék is vegyültek. Teketóriázás nélkül csobbantak a vízbe.

Néha egy barátcinege is megjelent. Ő azért idegesebb madár. tízszer is meggondolta, mielőtt leszállt a víz mellé.

A cinege csapatokat őszapók kísérték. Sajnos nem szálltak a látóterembe. Mint ahogy az a tüzesfejű királyka sem, ami a szomszédos bokorban mozgott. A szívverésem egyből szaporább lett, amint megláttam. Ritka fotós zsákmány, nagyon örültem volna neki. Sajnos ő nem így gondolta. De jött a vörösbegy. Többször is pózolt a kamera előtt.

A napot végül két szajkó zárta. Mielőtt leszálltak volna a vízhez, felültek az itató feletti ágra. Kellems lágy fényekben a már színesedő erdő előtt szép látvány volt.

Aztán persze ők is rendre csatakosra fürödték magukat.

Jó kis délután volt.

Jó volt nézni a vidám kis csapatot. A cinegéket hirtelen lehuppanó vadgerle követte. Egy éve találkoztunk utoljára. 

két szajkó érkezett nagy recsegés közepette. Hamar fellármázták a környéket. Rendezetlen tollazatuk alapján a vedlés vége felé járó fiatalok lehettek. Jót fürödtek, majd távoztak.

Ahogy én is, az erősen fogyatkozó fények, de leginkább a vacsora hiánya miatt.

Ez nem is volt annyira meglepő, az már annál inkább, hogy két csuszka is hordta rendszeresen a magot. Az elmúlt években csak az etetős szezon közepén, végén jelentek meg. Örömmel láttam, hogy már most az etetőre járnak.

Azonban még jobban örültem annak a közép fakopáncsnak, ami minden teketória nélkül az etető tálcában landolt. Mint aki már hetek, de legalábbis napok óta idejárna szemezgetni, úgy viselkedett.

A következő kellemes meglepetést egy őszapó csapat okozta. Az etető körül cserregtek, amúgy őszapósan, kíváncsian körberöpködték azt.

Teljesen elégedett voltam, hogy ilyen szépen sikerült a madáretetőt elindítani. Viszont nem csak a napraforgónak van vonzereje ez idő tájt. A cinegés kavalkádot léprigó rebbentette szét. Mint a legutóbbi alkalommal, most is előre szólt. Cserrentett egyet a közeli fák tetejéről, a következő pillanatban pedig már ott állt előttem. Szép tiszta környezetben mutatta magát, mielőtt leszállt a vízhez.

De ezúttal nem egyedül érkezett. Az itató hozzám közelebb eső részén egy másik egyed is leszállt.

Örültem, hogy megint találkozhattam a fagyöngypusztítóval. Miután elrepültek, a terep ismét a cinegéké lett. Kisvártatva azonban újabb meglepetés ért. A víz mellett apró madárka tűnt fel. Teljesen váratlanul érkezett, egyszer csak ott volt. A nagy termetű léprigó után nagyon meglepő volt a parányi ökörszem látványa. De amilyen kicsi, olyan gyors is. Végig ugrált az itató szélén, hogy teljesen lehetetlen helyen fürdeni kezdjen.

A nap szenzációja viszont még csak ezután következett. A madáritatót rejtő völgyben lassan már egy hónapja izgalmas hangokat hallani. Szinte egész nap, panaszosan csengő, hüppögő hangok hallatszanak hol innen, hol onnan. A hangok gazdáit már a tél szele hozta. Süvöltők érkeztek a környékre. Az erdőben sok virágos kőris található, annak a termését fogyasztják előszeretettel. Azt talán már nem is kell mondanom, hogy számos madarászélmény fűz ezekhez a szép, de mégis szerény madarakhoz, akik téli vendégként minden évben feltűnnek. Nos, mikor először meghallottam őket, egyből megfordult a fejemben, hogy a madáritatón jó eséllyel le tudnám őket fényképezni. Többször meg is próbáltam, de valahogy soha nem sikerült a találkozó. Ezúttal azonban a szerencse mellém állt. Az ismerős "hiüp" egyszer a szokottnál közelebbről hallatszott. Hátborzongató volt. Tudtam, hogy nagyon közel van a madár. És nem tévedtem. A következő pillanatban alig 1,5 m-re felült az itató szélére.

A rég áhított madár ott állt előttem. Szépen peckesen, ahogy egy hím süvöltőhöz illik. Kicsit várt, majd még közelebb ugrálva ivott pár kortyot.

Nehéz lenne leírni az élményt, talán annyi elég, hogy szép volt! A süvöltő távozása után egy nem kevésbé markáns madárral fejeztem be a napot. Meggyvágók érkeztek. Régen találkoztam már velük is.

Micsoda nap! Egy nagyon jó kezdete az etetős, és egyben egy nagyon szép befejezése az idei madáritatós szezonnak. Kívánni sem lehetne jobbat!

Persze az őszi hangulat már a víz mellett is jelen van. A lassan hulló levelek beborítják az itatót.

A lesfotózásnak megvan az a varázsa, hogy az ember megszűnik embernek lenni. A környék történései, hangjai, rezdülései mind bejutnak a kunyhóba, de emberi mivoltunk rejtve marad. Valóban olyan érzés, mintha egybeolvadnánk a természettel. A közeli fákon dolgozó fekete harkály látványa, a magasban elhúzó daru csapat hangja, a makkot hordó szajkók recsegése, a hulló falevelek neszezése együtt olyan élményt adnak, amit csak a lesben ülve tapasztalhatunk meg. Évek óta kísér ebben az időszakban a léprigók cserregése is. A fagyöngy termését kedvelő madarak csemegézni járnak rá a már érett bogyókra. Persze a természetben semmi sincs véletlenül. A fagyöngy is várja a léprigót, hogy rábízza szaporodásának zálogát. A fagyöngy terméséből a madár csak a húst emészti meg, az ellenálló mag áthalad a tápcsatornáján, hogy a másik oldalon kipottyanva gyökeret verhessen az új nemzedék. Na ezeket a nyomokat, az elpottyantott magokat, fedeztem fel már az elmúlt ősszel is az itató mellett. Egyértelmű volt a jel, léprigók jártak a vízre. Akkor elkerültük egymást, de úgy látszik, hogy ez az év meghozta nekem a léprigót is. Cserregése előre jelezte érkezését, így nem ért felkészületlenül.

Hosszasan ivott, mielőtt újra az öreg cseres fagyöngyeihez repült. Szép pillanat volt.