madáritató

Őszkezdés

Ősz van, legalábbis a naptár szerint. Hajnali lesre érkeztem az  itatóhoz. Mikor reggel fölkeltem, még nem is sejtettem, milyen meglepetéseket tartogat számomra az ősz első fotózása. Mint már többször, ez a reggel is a hajnali szürkületben mozgó vörösbegyekkel kezdődött. A múltkori  hosszú expozíciós képeken felbátorodva, most is megpróbáltam valami érdekes kompozíciót összehozni. A alacsony záridő, és a vörösbegy jellegzetes szakaszos mozgása nagyon különleges hatást eredményezett.

Lassan indult be az élet. Az eget szürke felhők takarták, és a napkelte sugarai csak nem akarták elérni a kis tisztást. Hiába próbáltam valami normális záridőt kicsikarni a fényképezőből, az csak nem akart menni. De hát a madarak jöttek, így nem hagyhattam, hogy kép nélkül távozzanak. Az énekes rigó és a citromsármány leképezése is még nagy koncentrációt igényelt.

Mire a közelben hangoskodó fekete rigók megérkeztek, már viszonylag biztosan exponálhattam, csak kivilágosodott rendesen. Két fiatal és egy öreg hím is érkezett inni és fürdeni.

A rigókat zöld küllők váltották fel. Nagy örömömre végre sikerült az öreg hím madarat is lencse végre kapni. A terület ura előre jelezte, hogy jönni fog. Kiáltása után már tűzkészen vártam érkezését. Gyönyörű madár! Egyik kedvenc csapatom a harkályok, és talán ő az egyik legszebb közöttük.

 

Röviddel a hím zöld küllő távozása után az egyik fiatal madár is beszállt. Ő már ismerős. A legutóbbi találkozásunkkor parádés viselkedésével jutalmazott meg, ezúttal ő is csak pár korty erejéig maradt.

 

A mai napra jutó szenzációt azonban mégsem a küllők jelentették. Fotózás közben érdemes pár másodpercre mindig felpillantani az éppen fényképezett alanyról, mert a keresőben csak nagyon szűk terület látszik, így előfordulhat, hogy a pörgős madáritatónál egy-egy gyors vendégről le is maradhatunk. Én már jártam így, ezért még a fotózás hevében is szoktam erre figyelni. Egy ilyen pillanatban vettem észre azt a madarat, ami egyből heves szívverést okozott. Apró madár, feltűnően vörös farokkal. Gondolatban már annyiszor lejátszódott előttem, de eddig csak a kívánság listán szerepelt az, amit megláttam. Az itatóhoz kerti rozsdafarkú érkezett. Majdnem 20 évnyi madarászás alatt még megfigyelni sem tudtam, most pedig ott állt előttem teljes valójában. A mindenki számára ismert házi rozsdafarkú ritka rokonát már a vonulás szele hozta. Szerencse csupán, hogy pihenőül pont a madáritató környékét választotta.

 

A rozsdafarkú okozta izgalmat a fürdeni érkező barátposzátákon vezettem le.

És azon a madáron, ami első pillantásra füzikének tűnt. Gyorsan érkezett és távozott, de pár kockát tudtam készíteni róla. Az LCD-n visszanézve már gyanús volt a dolog, de hazaérve a számítógép monitorján már bebizonyosodott, hogy kerti geze volt a gyors látogató.

Még egy újdonság erre a reggelre. Micsoda őszkezdés! Vajon lehet ezt még fokozni? Majd meglátjuk.


Pécs, 2012. szeptember 2.

Hajnali tobzódás

A madáritatónál várható nagy forgalom újabb hajnali lesre csábított. Még erős szürkületben értem a helyszínre. Már ismerősként köszöntöttem a közeli fáról szóló macskabaglyot, aki velem mit sem törődve kiabált. Ráérek még szöszmötölni, lassan virrad. Mire mindet elrendezek, azért már finom zörgések jelzik a közeli bokrokból, hogy más is felébredt. Még el sem helyezkedtem a kunyhóban, máris négy vörösbegy áll az itató szélén. Nagyon ki lehettek tikkadva, jóformán el sem tűntem még a szemük elől. Erős még a fényhiány, nem tudok velük mit kezdeni. Hanem alig telik el pár perc, nehéz huppanással nagy madár érkezik. Zöld küllő! Ej, korán van még, 1/2 másodperces expót enged csak a gép. Megpróbálom elkapni azokat a pillanatokat, amikor két korty között vár picit.

Hihetetlen, hogy éles kép is készül, de készül. Az első találkozás óta szépen színeződik már át gyönyörű zöld ruhájába. 5:50-et mutat az óra, elkezdődött a nap.

A küllő távozása után újra a vörösbegyeké a terep. Előbbi hosszú expós képeimen felbátorodva őket is fényképezem. A záridő már 1/3 másodpercre rövidül. Javulnak az esélyeim! Persze a pattogó vörösbegy nem várja ki, míg lassan lefut a fényképező zárszerkezete. Sebaj, így készülnek a "művész" fotók.

Ezek után aztán beindult az a tobzódás, amire a címben is utaltam. Megjelent az első nagy fakopáncs, amit utána még egy, és még egy, és már nem is számoltam hány követett. Egész reggel jelen voltak, egymást váltották a beszállófákon. Öreg és fiatal madarak is érkeztek vegyesen. Ittak, kergetőztek, vagy éppen megpihent

  

Egy közép fakopáncs is jutott közéjük. A nagyobb rokonoktól nem zavartatva magát, nyugodtan ivott a vízből.

Megjelentek a csuszkák is. Tulajdonképpen már számítottam rájuk, így nem ért felkészületlenül a gyorsaságuk.

A rigók is képviseltették magukat ezen a reggelen. Először egy énekes rigó érkezett. Különösen örültem neki mert jó ideje nem találkoztam már vele. Félénk madárka, megvárta, míg felszabadul némi hely a víz mellett. Szerencsére ott várakozott, ahol nekem is tetszett.

Fekete rigó is jutott, több is. Ők már picit harciasabbak. Gondolkodás nélkül a víz mellé repültek.

A nagy sürgés-forgás közepette pici madár tűnt fel egy pillanatra. Hirtelen nem is szállt le, csak többszöri próbálkozásra sikerült egy nyugodt helyet találnia. Izgatottam nyomtam le a gombot, új faj érkezett az itatóhoz. Fitiszfüzike.

A vízhez nem fért oda szegényke, a "tömeg" nem engedte. Odafért viszont egy másik új vendég. A hangjáról már akkor kiszúrtam, mielőtt megláttam volna. Citromsármány. Ő is hiányzott eddig az itatós listáról.

Természetesen jöttek bőven cinegék, szajkók is. A barátposzáta is nagy fürdőzést csapott. Vizes tollazatát győzte utána rendbe szedni.

Az eddigi sok újdonság ellenére a nap szenzációja csak ezután következett. Ismét egy zöld küllő landolt a víz mellett. Nem a hajnali madár. Ez egy tojó volt, bár szintén egy átszíneződő fiatal. Valószínűleg ugyanabból a fészekaljból. Elég közel szállt le a leshez, ezért először portrékkal próbálkoztam. Ilyen közelről látszik igazán, micsoda hatalmas csőre van.

Azt hittem, hogy miután ivott el is fog repülni, de nem így történt. Ránézett arra a tuskóra, amit néhány napja raktam ki. (Gondolván, majd ezen fogom lefotózni a küllőt.) És már fel is ugrott rá. A betyárját. Gyorsan portré állásra váltottam, hátha enged pár kockát. A pár kockából aztán az lett, hogy majdnem tele lőttem a memóriakártyát. A küllő nekiállt kopácsolni a tuskót. Több percen keresztül játszott, tette-vette magát. Fantasztikus volt, mondanom sem kell, majdnem kiugrottam a bőrömből, mikor a képeket az LCD-n visszanéztem.

 

És ha nem lett volna elég az adrenalin erre a reggelre, zárásképpen leszállt a les elé egy szürke légykapó. Szintén új faj az itatónál.

Micsoda reggel! Az erősen emelkedő fények miatt aztán abba hagytam. Az utóbbi idők legizgalmasabb fotózásán voltam túl. Reggel háromnegyed hattól kilencig folyamatosan pörögtek az események, ráadásul új fajok is érkeztek. A fotózáson kívül azért van a dolognak más jelentősége is. A hosszan tartó aszályt megsínyli a természet. Egy ilyen, viszonylag kis méretű itatóval nagyon sokat segíthet bárki a  madaraknak. Mindenkit arra buzdítok, hacsak teheti, helyezzen el a kert sarkában egy nagyobb virágalátétet, amit naponta feltölt friss vízzel. A madarak hamar megtalálják, és az mellett, hogy örömmel oltják szomjukat, a víz mellett sürgölődő népség látványa mindenkinek nagy élmény.


Pécs, 2012. augusztus 26.

Mozgalmas délután

Az utóbbi időkben a fényképezésre szánt idő nagy részét a madáritatónál töltöttem. A szárazság miatt a madaraknak gyakorlatilag nincs más ivási és fürdési lehetőségük a környéken. Amikor elkezdtem ezzel a témával foglalkozni, hamar rá kellett jönnöm, hogy a Mecsekben lévő számos természetes vízlelőhellyel nehéz versenyezni. A hegység tele van patakokkal, forrásokkal, és sok az időszakos pocsolya is. Most ez a versenyhelyzet gyakorlatilag megszűnt. A hosszú ideje tartó aszály kíméletlenül felszárított minden erdei vízfelületet. Ezért a madáritató forgalma is érezhetően megemelkedett. Ezt tapasztaltam a legutóbbi délutáni fotózás alkalmával is. A kezdeti méla csendet öt óra tájban törte meg néhány széncinege. Ők voltak az elsők, de innentől fogva egészen estig folyamatosan jöttek. Pancsolásukkal felverték a környéket. Az első izgalmas pillanatot egy hím nagy fakopáncs okozta. Lendületesen érkezett a beszállófára. Szépen elhelyezkedett a hátteret adó, már sárguló galagonya bokor előtt.

Nem sietett. Rövidesen újabb huppanás a másik beszállófán. Egy másik harkály. Egy fiatal nagy fakopáncs. Pár fotóra volt csak idő, de már jött a harmadik is, egy tojó.

Három nagy fakopáncs volt egyszerre előttem, győztem válogatni, hogy melyiket fotózzam. Érdekes volt, hogy egymással szemben teljesen nyugodtan viselkedtek. Pedig ez nem jellemző rájuk. A nagy fakopáncsok, főleg az öreg hímek folyton kergetik fajtársaikat. Bár a hím dominanciája azért érezhető volt. Főleg a fiatal, már átszíneződő madár kerülte. Igyekezett mindig az itató ellenkező oldalán tartózkodni.

De végül is minden csetepaté nélkül, szépen ivott mind a három, majd elrepültek. Miközben a harkályok uralták a terepet, egy vadgerle is megérkezett. Egy darabig az itató melletti fán várakozott, majd egy alkalmas pillanatban pár korty erejéig leszállt a vízhez.

Megtanultam már az idők során, hogy a lesben, még ha sokszor nehéz is, folyamatosan figyelni kell. Számtalanszor lemaradtam már szép pillanatokról, madarakról, mert éppen a fényképezőt babráltam, vagy a leskunyhóban futkározó hangyákkal szórakoztam. Szóval igyekszem a belátható területet folyamatosan szemmel tartani. Ennek köszönhető, hogy nem maradtam le a csuszkáról. Villanásszerűen jelent meg az itató mellett, és villámgyorsan a víz mellett termett, ahonnan három rövid korty után már el is repült. Pár másodperc volt csak az egész jelenet. Örültem nagyon, mert a csuszkát első ízben láttam az itatón.

Persze a napból nem maradhatott ki a menetrendszerű szajkó, és a már jól ismert fiatal vörösbegy sem. A nyáron többször látott csapzott, tollatlan szajkók immár gyönyörű tollazatban pompáznak.

A vörösbegy meg már ismerős mindenkinek. Ezúttal egy öreg madár is mozgott a háttérben, de fotózható helyre nem szállt, így róla nem készült kép. De a fiatal a tőle megszokott peckes tartással ismét pózolt a kamerának.

A nap végül kellemes meglepetéssel zárult. Már erősen csökkenő fények mellett egy kis szürke madár röppent az egyik beszálló tetejére. Kétséges volt az értékelhető fotó megszületése, de szerencsére sikerült néhány éles képet 1/10-es záridővel a kártyára varázsolni. Tojó kormos légykapó volt. Év közben nem láttam, így gyanítom, hogy náluk már megkezdődött a vonulás. Ő is új faj volt az itatón.

Nagyon szép, mozgalmas délután volt. Négy órányi les után, jó érzéssel másztam ki a kunyhóból. De akkor örültem igazán, amikor az autó is elindult. :)


Pécs, 2012. augusztus 11.

33

Még sötétben érkeztem a madáritatóhoz. A nagy meleg ellenére érezhető, hogy közeleg az ősz. Egy hónapja fél ötkor már világos volt, most meg alig látok át a fák között, rövidülnek a nappalok. Macskabagoly kiáltozása fogad. Mintha engem köszöntene. Az öreg tölgyes szélső fájáról szól kitartóan. Különleges nap lesz ez a mai. Mire befejezem a készülődést, és bevackolok a kunyhóba, már pirkad. A macskabagoly is elhallgat. Helyette halk "cik-cik" hangján szólal meg a már sokszor látott vörösbegy. Mindjárt az itató szélére is felröppen, de kevés még a fény. A fényképező csak 3 másodperces expozíciót engedne, így hát várnom kell még. Picit el is bóbiskoltam talán. Figyelmemet halk zörgés ébreszti fel. Vörös bunda villan a fák között, süldő róka lép ki a kis tisztásra, inni jön. Egyből felébredtem, viszont a róka is éber volt. Szagot foghatott, mert orrát hirtelen felvágta a levegőbe, és már fordult is vissza az erdőbe. Kár. A róka okozta izgalom lassan alábbhagyott, mire a madáritató szélére barna madárka huppan. Ismerős már. Fiatal vörösbegy. Legutóbb akkor láttam, amikor frissen kirepülve, élelmet koldulva, szülőjét kergette. Mostanra már önálló madár lett. Peckesen ugrálta körbe a vizet, és ügyesen kapkodott ki néhány vízbe fulladt rovart. Jól eltanulta az öregektől.


 

A vörösbegy többször visszajött, jól elszórakoztatott. Ezzel viszont nagyjából vége is volt az izgalmaknak. Egy barátposzáta, és néhány széncinege érkezett még.

Sebaj, úgysem maradhattam tovább. Erre a reggelre ennyi jutott, nem is volt olyan különleges. Viszont az igazi meglepetés akkor ért, mikor hazaértem. Kis családom tortával várt, amint az ajtón beléptem. Hát mégis különleges nap ez! 33 éves lettem.


Pécs, 2012. augusztus 8.

Cinegés nap

A zöld küllővel történt legutóbbi találkozás nem hagyott nyugodni, úgyhogy a délután ismét az itatónál talált. Az áhított madár ugyan elkerült ezúttal, de unatkozni nem volt időm. Szokatlanul nagy forgalom volt aznap. A tömeget a cinegék alkották. Számolni sem tudtam, hogy mennyi széncinege jött. Zömében fiatalok. Hullámszerűen, csapatostul érkeztek, és csurom vizesre fürödték magukat.

Jutott közéjük egy-egy kék és barátcinege is. De aminek a legjobban örültem, két őszapó is landolt előttem. Szintén fiatal madarak voltak. A vízhez nem szálltak le. Talán a nagy tömeg riasztotta őket, körülnéztek, cserregtek egy keveset, majd odébb álltak.

A változatosságot egy tojó barátposzáta is növelte. Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozott is. Pár korty erejéig maradt csak.

Korábban már említettem, hogy az itatóra járó szajkók nem csak inni jönnek, hanem a víz körül gyülekező rovarok közül is zsákmányolnak. Mivel sok korhadt fát is használok dekorációnak, óhatatlanul hangyákat is hozok velük. Ezért sok faodvasító lóhangya mozog az itató mellett. A mai szajkó rájuk vadászott. Több termetes példányt is fölkapott, és jóízűen elfogyasztott.


Pécs, 2012. július 29.

Ami késik, nem múlik

Csend van az erdőben. Az újra visszatérő forróságban csak piheg minden, nem mozdul az erdő. A madarak is hallgatnak. A madáritatónál is ezt tapasztaltam, amikor délután beültem a lesbe. De a várakozás mindig reményteli. Tudom, hogy este hat óra körül beindul a forgalom. Hamarosan valami átsuhan a tisztás fölött, és nagyot dobbant a leskunyhó tetején. Önkéntelenül is behúzom a nyakam. Lépegetés zaja hallatszik a fejem fölül. Már tudom ki lesz az, ismerős a jelenet, nem először történik meg. Pár másodperces várakozás után a szajkó leugrik az itató szélére. Ezúttal ő kezdte a sort. Nem is inni érkezett, hanem körbeugrálta a medencét, és a vízbe hullott, és onnan menekülni nem tudó rovarokat szedegette ki. Miután kikapkodott pár falat apró bogarat, és egy szöcskét, el is ment. Ránéztem az órára, hat óra. Megmozdult az erdő.

Az első szajkót még hat követte egymás után szépen sorban. Aztán megint csönd következett, csak a meg-megerősödő szél tépte a szélső fákat. Kis várakozás után azonban olyan dolog történt, amit már nagyon rég vártam. A közelben éles hang törte meg a szél zúgását. Klü-klü-klü. Nagyon közelről jött a hang, bele is borzongtam, pláne azért, mert tudtam, hogy ki a hang gazdája. A kiáltás újra felhangzott, de az ujjam ekkor már az exponálógombon volt. A következő pillanatban pedig ott ült előttem a zöld küllő, egy fiatal madár.

Nem sokat teketóriázott, egyből a vízhez ugrott. Én meg csak fényképeztem. A legidegtépőbb dolog, amikor ilyenkor betelik a memóriakártya. Persze van másik, ideges kapkodással kicseréltem. A küllő, még mindig előttem ül, sőt egy picit közelebb is jött.

Gyönyörű madár. Miután ivott, szépen felült a beszállófára, ahol kis ideig még elidőzött. Az erdőt még sütötte a nap, szép volt.

Hagyta, hogy kigyönyörködjem magam. Utána pedig fogta magát, és lehuppant a tisztás talajára, és amúgy küllősen, egy tuskó mellett bontani kezdte a földet. Hatalmas élmény volt! Régi vágyam volt, hogy lefotózzam ezt a madarat. Amikor az itatónak helyet kerestem, sokat nyomott a latban, hogy sikerült találnom zöld küllő revírt. Addig már többször eljutottunk, hogy láttam a közelben átrepülni, vagy éppen a közelben hangoskodott, sőt két évvel ezelőtt lemerült akkumulátorral néztem végig, ahogy szépen pózolva végigvizsgálgatta a beszállófákat. Ez az év pedig úgy telt, hogy folyamatosan a les körül mozogtak. Úgy látszik, most jött el az én időm. Remélem lesz még folytatás! Az estét, a rohamosan csökkenő fények mellett, egy közép fakopáncs zárta. A tél óta őt sem láttam. Ivás után ő is felült szépen a helyére, szinte kérte, hogy lefotózzam, bár az 1/15 -ös záridő már nem sokat engedett. Szép este volt!


Pécs, 2012. július 20.

Szajkók

Több szajkó is látogatja az itatót mostanában. Egy-egy példány minden alakalommal előbukkan, de esetenként egyszerre többen is érkeznek. Így volt ez a legutóbbi hajnalon is. Három példány huppant le egymás után a medence szélére.

Ebben még nem is lenne semmi különös. Ám az egyik markánsan különbözött a másik kettőtől. A szajkókat furcsán tréfálja meg a természet. Vedlésük során gyakran előfordul, hogy a fejük egy időre teljesen kopasszá válik. Az itatónál ez már szinte menetrendszerű, hogy ilyentájt minden évben felbukkan egy-egy különösen csúf egyed.


Pécs, 2012. július 11.

Pillanatnyi körkép

A mostani nagy kánikulában nem is lehetne jobb programot elképzelni, mint a lesfotózást. Ha nem lenne elég a közel 40 fokos kinti hőmérséklet, a les még erre rátesz vagy 10 fokot. Kíváncsi is voltam, mi a helyzet a madaraimmal, így hát mentem egy kört. Az itató szerencsére jól bírja a strapát. A medence körül fellelhető nyomok arra engednek következtetni, hogy sok madár használja ki az állandó víz adta lehetőségeket, hiszen a legmakacsabb pocsolya is kiszáradt, és a közeli kis patak vize is elapadt már. Nagy örömömre a vadgerle úgy látszik állandó vendég mostanában. Hosszasan kortyolgatott, mielőtt távozott.

 

Az itatónál lévő les délután már árnyékban van, nem úgy a vízparti les. Igen komoly erőpróba volt a pár órás szaunázás, amit bent töltöttem. Szerencsére azért nem volt teljesen hiába való a több liternyi víz kiizzadása. A nádasban is zajlik az élet. Guvatéknál már nagy fiókák vannak, végig a közelben mozogtak, sajnos csak szigorúan a nádas takarásában. A szárcsa csibék is megnőttek már. Önállóan, szülői felügyelet nélkül táplálkoznak már.


Pécs, 2012. július 7.

Moha

Az itatós fotózásnál mindig arra törekszem, hogy a madarakat a számomra leginkább tetsző körülmények között tudjam lefényképezni. Ezért a beszálló helyeket próbálom úgy kialakítani, hogy a megfelelő képi hatást el tudja érni. Ez alatt azt kell érteni, hogy nem csak  a madár lefényképezése a fontos, hanem az is, hogy az a madár szép környezetben legyen. Így hát mindenféle dekorációs elemet bevetek. Az egyik ilyen elem a moha, a mohás fa, mohás ág. Ezeket persze időnként cserélni szoktam, hogy a megfelelő változatosságot fent tudjam tartani. Az utóbbi pár napban azonban a mohadekoráció erősen megfogyatkozott, amit kicsit furcsának tartottam, mert ilyen gyakran nem szoktak "elhasználódni" a beszállófáim. A rejtélyre a legutóbbi itatós hajnalon fény derült. A les egy völgyben van, ahova a napkelte fénye egy picit később jut le. A környező dombok már javában fényárban úsznak, amikor az itatónál éppen csak ébredezik az erdő. Jó ilyenkor már a lesben ülni, mert a hajnali zsongás nagyon hangulatos tud lenni. Jönnek-mennek a madarak, én meg izgalommal várom, hogy melyik fog először leszállni elém. Most egy tojó fekete rigó volt az. De nem inni jött. Teketóriázás nélkül neki esett a mohás dekorációmnak. Tépte, szaggatta, míg a csőrében összegyűjtött egy jó nagy adagot, amivel aztán elrepült.

Alig tértem magamhoz. A moha eltűnésének okára ezzel fény derült. A rigó azonban még jó párszor visszajött. Szépen körbeugrált minden ágat, mohás fát, és vitte a mohát rendületlenül. Sokszor egészen közel került hozzám.

Feltűnt közben, hogy a tojó rigó nem egyedül érkezett. Egy hím minden alkalommal elkísérte. A környező fákon megvárta, míg összegyűjti a mohát, és vele együtt repült el. Rigóéknál ilyen tájt az első fészekalj már kirepült. Minden bizonnyal a pár, jó fekete rigó szokás szerint, az új fészket építette a második fészekalj számára. Ahhoz kellett a jó minőségű, itatós moha. :)


Pécs, 2012. május 13.

A hős vörösbegy

Délutáni szaunázásra nincs is jobb hely, mit a madáritató. Pontosabban a mellette álló leskunyhó. Talán nem túlzás, ha saccra 40 °C-ot mondok, de egyszer meg fogom mérni. Nem is ragozom tovább, hogy a madárfotósnak milyen válogatott szenvedéseket kell átélnie egy-egy les alkalmával, térjünk inkább át a történésekre. A címnek valószínűleg semmi köze a valósághoz, de most fogjuk rá, hogy igen. :) A tél folyamán állandó vendég volt az etetőnél a karvaly. Minden nap megérkezett, hogy vámot szedjen a cinegék közül, ám lefotózni egyszer sem sikerült. Íme, mindennek eljön az ideje. Hirtelen érkezett, amúgy karvalyosan, és az itató szélén landolt. Tojó madár volt, jó nagy. Pár portré után erősen nyitnom kellett a zoomon, hogy 1,5 m távolságból beleférjen a képkockába. Néhány mozdulata azonban így is kilógott.

A karvaly hamar távozott. A jelenléte okozta csend lassan oszlani kezdett. Halkan folytatta énekét a szomszéd bokorban a barátka, fekete rigó repült végig a fák között kiabálva, hogy a gyilkos elment, és a les melletti sűrűben lakó vörösbegy felröppent az itató szélére. Megfigyeltem már, hogy nem csak ivásra, fürdésre használja a létesítményt. A vízre érkező rovarokra vadászik. Mókás látvány, amint körbe-körbe szaladgál, vagy éppen beröppen a víz közepére egy jónak ígérkező falat után. Most viszont nem ez történt. Felfújta magát, begyét kidüllesztette, és halk strófák kíséretében körbejárta az itatót. Mintha büszkén hirdette volna: "Elzavartam, elzavartam"! A jelenet mindössze fél percig tartott, mert jött valami apró rovar a vízhez, és hirtelen fontosabb volt azt elkapni, de nagyon megkapó volt. A hős vörösbegy!


Pécs, 2012. április 30.