dankasirály

Sakál

Mivel a több vonalon futtatott fotós szálak közül a sasok utáni hajsza tűnt a legeredményesebbnek, még sasok nélkül is, újra a tóparti nádkunyhóban találtam magam. A szép havazás utáni napon ugyan csak a szarkák szórakoztattak,

de a jó mozgás miatt nem lankadt a lelkesedésem. A jég szépen hízik, csak jön már valami említésre méltó is. Az újabb nap, újabb esély elv alapján rejtőztem el ismét a lesben. A napot a dolmányos varjak kezdték. A jégen sétálva mérték fel a terepet.

Pár dankasirály is tiszteletét tette,

a jégen heverő csalival foglalkoztak.

Ez természetesen a varjaknak nem tetszett, amit szóvá is tettek.

Persze a sirályokat az mit sem zavarta,

hogy egyik-másik varjú úgy sétál a jégen, mint a környék ura.

Továbbra is egymással versenyeztek a finom falatokért.

Miközben a nagymellényű varjakat, és a nemtörődöm sirályokat figyeltem, jobbról, a nád takarásából reccsent egyet a jég. Akkor nem tulajdonítottam neki jelentőséget, arra gondoltam, hogy még mindig töltődik a tó, és a víz egyszerűen megemeli a jeget, ami a part mellett igazodik. Később rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Ugyanis jó negyed óra múlva abból az irányból a szemem sarkában vöröses villanást láttam. A jégen megjelent egy aranysakál. Mondanom sem kell, hirtelen nem is tudtam mi történik, csak tágra nyílt szemmel figyeltem, ahogy lépésről-lépésre a jégen heverő csali felé óvatoskodik. Nem akartam az objektívet hirtelen ráfordítani, a mozgás biztosan elriasztotta volna, így tehetetlenül néztem végig, ahogy felkapja a hozzá legközelebb eső húsdarabot, és visszasiet a nádasba. Hát, mondom ennek a fele sem tréfa! Fényképezőt a megfelelő irányba húztam, és vártam. Hátha. Megtörtént a csoda. Talán tíz perc telhetett el, és a takarásból megjelent a sakál feje. A lépésről-lépésre való óvatoskodást már az objektíven keresztül néztem.

Lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy egyre kijjebb ér a jégen,

és egyszer a madarak felé pillant, egyszer pedig a hús felé szimatol.

Pár lépés után felkapta a zsákmányt, és visszasietett a nádszegélybe. Hej-hej, micsoda pár pillanat volt! Ritka lehetőség a nádifarkast nappal, nyílt területen megfigyelni, ilyen közelről fényképezni pedig a hihetetlennel határos. Hozzátartozik, hogy 5 éve is megvan már, hogy az ilyen-olyan madárfotós projektjeim során fel-feltűnt a közelemben a toportyán, de arról álmodni sem mertem, hogy ilyen körülmények között fog végül lencsevégre kerülni. Igazi ajándék volt ez erre a napra, igazából mindegy is volt már, történik-e még valami a les előtt. A jégen heverő hal mellé érkező ölyv már csak levezetés volt.

Szépen végigfotóztam, ahogy szusi ebédjét elfogyasztja, majd én is leléptem.

Igaz, hogy sasokat vártam, és csak egy szőrös állat jött, de az aranysakál, az aranysakál. Igazi fotós csemege.


Pécs, 2021. január 19.

A hónap képe - 2015. szeptember

Dankasirály - 2015. szeptember, Pellérd

Madárfotós pályafutásom során néhányszor előfordult, hogy fényképezés közben meglepett az eső. Eleinte tartottam tőle, és kerültem az esős napokon a lesezést, hiszen az ember félti a felszerelést. De az első komolyabb zuhé átélése után rájöttem, ha a les megfelelően vízálló, legalább felülről, akkor semmi ok az aggodalomra, sőt. Az eső nagyon különleges hangulatot kölcsönöz a fotóknak. Szóval az ominózus eset óta, amikor váratlanul lepett meg egy zivatar, már nem nagyon zavart a tudat, ha volt esélye az égi áldásnak. Ennek ellenére persze mindig igyekeztem a szép fényeket ígérő napsütéses napokat kihasználni. Most szeptemberben viszont adódott egy olyan délután, amikor már az indulás pillanatában tudtam, hogy esni fog. Így is volt. Változó intenzitással, de egész délután esett. És szerencsére nem volt hiába az igyekezet. Egy jó kis esős sorozat lett a jutalom. A hónap fotója is ezen képek közül kerül ki most.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f5,6, 1/500, ISO 800 -1,3 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2015. szeptember 30.

Jól esett

Szombat délutánra fotózást terveztem. A lessátrat, már napokkal előtte a jó pozícióba helyeztem, az iszappadra, az egyre zsugorodó víz mellé. Az időjárás azonban úgy alakult, hogy szombatra esős idő kerekedett. A betörő hidegfront miatt már vagy fél napja folyamatosan esett. Dél felé azonban elállt, igaz, hogy továbbra is erősen felhős volt az ég. Mivel az elhatározás már meg volt bennem, hát hajrá. Mikor a gáton gyalogoltam, már ismét csöpörgött az eső, igyekeztem is, hogy mielőbb a sátor alatt lehessek. De amikor odaértem, nem várt látvány fogadott. A lessátor vízben állt. A fél nap alatt leesett nagy mennyiségű csapadék egy csapásra megemelte a  vízszintet, ami szépen bekúszott a sátorba is, így az vagy 5 cm-es vízben állt. Na most mi legyen? Így még nem jártam. Csepereg az eső, én ott állok a tó közepén teljes felszereléssel, de a sátor így használhatatlan. Döntöttem. A nádszegély mellett parkoló tutajt gyorsan benavigáltam a sátor közelébe, hogy nagyjából ugyanazt a látképet kapjam, majd bevackoltam a lesbe. Milyen jó, hogy az embernek van egy úszó les is tartalékban. :) A vízviszonyok miatt már nem számítottam rá, hogy használni tudom, de most kapóra jött. Mire mindent elrendeztem, az eső már javában kopogtatta a les tetejét, én viszont szárazon feküdtem, jöhetnek a madarak. Először a dankasirályok kezdtek visszaszállingózni.

Az eső esett, a sirályok pedig egyre közelebb kerültek.

Egész délután a les közelében tartózkodtak, volt lehetőség bőven a fotózásukra.

Voltak vagy harmincan, lehetett válogatni a kompozíciók között.

A folyamatosan zuhogó eső ellenére aktívak maradtak,

keresgéltek a vízben, jöttek-mentek.

Ugyanúgy, ahogy a füstös cankók. Eső ide vagy oda, ők is megállás nélkül táplálkoztak.

A kis kócsagok viszont teljesen másképp viselkedtek. Besétáltak ugyan a kis öbölbe,

de ők inkább az aktív halászat helyett csak gubbasztottak az esőben.

Távolabb és közelebb is csak egy helyben várakozó, behúzott nyakú madarakat lehett látni.

Akkor kezdtek csak mozgolódni, amikor a két óra hosszan tartó szakadatlan eső, kezdett alább hagyni.

Végül el is állt. Micsoda két óra volt! Fotóztam már esőben, de azok az esetek mindig véletlenül adódtak, és rövid ideig tartottak. Ez most egészen más volt. igazi őszi, mindent eláztató eső. Annyi időm még volt az este előtt, hogy a lessátrat kihalásszam a víz alól. Ki tudja meddig fog emelkedni a víz...


Pécs, 2015. szeptember 6.

Hajnali árnyalatok

Hát az van, hogy elaludtam a lessátorban. A hajnal nagyon lassan akart megérkezni, és elnyomott a buzgóság. Arra ébredtem, hogy a kékesen derengő vízen dankasirályok ülnek. Előttem is volt egy példány. Ébresztő! 

Alaposabban körülnézve már láttam, hogy nem csak sirályok, hanem füstös cankók is táplálkoznak a sekély vízben. A nap is kezdett már a látóhatár fölé emelkedni, gyenge fénye adott némi rózsaszínt a cankók köré.

Augusztus eleje óta elég jó kis kollekciót tudtam összehozni róluk, de a szépségükkel nem tudok betelni.

Az egyre magasabbra törő nap erősödő sugarai az első rózsaszínes árnyalatokat sárgába váltották. A hajnali tómederben gyönyörű sárga árnyalatok rétegződtek egymásra.

A les előtt kitartó sirályok is szép körítést kaptak ezáltal.

Mire a kócsagok megérkeztek, már viszonylag magasan állt a nap. A narancsos hatás hamar elmúlt.

De még nem annyira, hogy a fotózást abba kellett volna hagyni. Az ellenfény szépen átvilágította a fehér madarak tollait.

A lessátor elé besétáló nagy kócsag pedig már gyönyörű, szivárvány színekben pompázó gömbök közé érkezett.

Nagyon szép volt. A fény csodákra képes. Az iszapos, sekély tocsogót egyből valami fantasztikus környezetté varázsolta, és a halászó nagy kócsag mozdulatait is szépen kontúrozta.

De hát ez is mulandó. Mire a szürke gém a közelbe ért, már elmúlt a gömbös csoda, így a gém távozása után én is leléptem.


Pécs, 2015. augusztus 29.

A hónap képe - 2010. szeptember

Szinkron - Dankasirályok - 2010. szeptember, Pellérd

A hónap képe ezúttal egy ígéretesnek induló, de nem túl eredményes fotózás alkalmával készült. A halastavakon elkezdődött a lehalászás. Így van ez az általam látogatott tavaknál is. Péntek délután a lecsapolt mederben számtalan kis és nagy kócsag táplálkozott a visszamaradt sekély vízben. Jó alkalom lehet ez a szombat hajnalra. Annak rendje és módja szerint a napkelte a tómederben ért. Nehezen világosodott. A szürkületben azért szépen mozogtak a madarak. Biztató volt. Ám mire a fotózáshoz is elegendő fény lett, a madarak eltűntek. Csupán egy 15-20 fős sirály csapat szórakoztatott. Szerencsére ők elég sokáig és elég közelről. Lehetőség nyílt röpképek készítésére is, így ezzel próbálkoztam, több-kevesebb sikerrel.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:5,6, 1/1000, ISO 200.


Pécs, 2010. október 1.

A tómeder meghódítása

A több hónapja tartó csapadékhiány a halastavaknál is érezteti hatását. Egyre kevesebb a víz a tó medrében, és már jelentős részen csak iszappadok vannak. A kisebb vízfoltokban megszorult halak és a felszabadult iszaptenger számos madárfajnak biztosít táplálékot. Az eddig megfigyelt fajok mellett feltűntek a partimadarak is. Kisebb-nagyobb csapatokban szaladgálnak a víz alól kibukkant részeken és vígan túrják az iszapot mindenféle finom féreg után. Egy nagy baj van velük, hogy a tó szélében kialakított leshelyemtől nagyon messze történik mindez. Na hát a mondás is megmondja, mindenki ismeri: "Ha a madár nem megy a fotóshoz, a fotós megy a madárhoz.". Újabb terepfelmérés kellett, hogy kitapasztaljam az iszapviszonykat. Egy a tó belsejébe benyúló félszigeten viszonylag jól be lehet jutni a zátonyokhoz, és a sár is száradt már annyit a nádas szélén, hogy elbírjon engem. Itt sebtében meg is ágyaztam egy kis náddal, hogy majd ne a dagonyába keljen feküdnöm. Hevenyészett leshelyem el is készült. Álcahálóval kiegészítve szerintem jó lesz.

Hogy ne is húzzam az időt, másnap késő délután befeküdtem egy próbára. A tó medrében kb 80 nagy kócsag, 50 szürke gém, néhány kis kócsag, felhőnyi dankasirály tartózkodott, és látni lehetett az iszapon futkározó partimadarakat is. A leshelyre való bejutás keltette riadalom után először a dankasirályok jelentek meg előttem. A sekély vízben vergődő halakat szedegették. Némelyik egész közel jött.

A kócsagok sem maradtak el. Bár ők inkább a megmaradt vízben gázoltak, néhány szépen besétált a fényképező elé is. Sőt az egyik delikvens olyan közel jött, hogy erősen vissza kellett húzni a zoom-on, hogy beleférjen a képbe.

Róla néhány portrét is tudtam készíteni.

Sajnos a partimadarak elkerültek. Mindössze 4 pajzsoscankót láttam, akik kb 30 méterre szedegettek tőlem. Közelebb nem akartak jönni, és hát a 300 mm-es objektívnek ez messze van. Bízom benne, hogy ez nem marad így, és talán egy-két cankó majd elém téved.


Pécs, 2009. szeptember 26.

Fotózás a víz fölött

A vízimadarak fényképezése céljából kialakított leshelyet tovább alakítottam, hogy minél több lehetőséget adjon a jó fotók elkészítéséhez. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy deszkát helyeztem ki olyan formán, hogy ráhasalva a víz színéhez lehető legközelebb kerülhessek az objektívvel, és így természetesebb perspektívából tudjam a madarakat fényképezni. Ez az elképzeléseim szerint meg is valósult, megfelelően stabilizálva. (Nem két kilót kell megtartania :))

Eljött a főpróba ideje. Az első versenyző egy szürke gém volt. Nagy léptekkel lábalt be a les elé, és néhány irigylésre méltó hal benyelése után ugyanúgy távozott.

Nem sokkal utána egy sirálycsapat lepte el a közeli vízfelületet. Nagy zsivaj közepette próbáltak minél több halat kifogni, vagy elvenni a másiktól.

A harmadik témát egy cigányréce adta. Keresztben szeretett volna átúszni előttem, de kiszúrta a kilógó objektívet, és szépen eloldalazott. Róla csak távoli képek születtek.

Nagy reményeket fűzök ehhez a leshez, de az már biztos, hogy valami komfortot is beleviszek a dologba, mert rájöttem, hogy nagyon kemény az akác deszka.


Pécs, 2009. szeptember 10.

A repülés mesterei

A családom több tagját is megfertőzte a horgászat szeretete. Gyula öcsém szinte megszállottként járja a horgászvizeket, és rendíthetetlenül kergeti a halakat. Engem ez a "betegség" nem kapott el, ellenben feleségem és gyermekeim nagyon szeretnek horgászni. Éppen ezért, amikor csak tehetjük csatlakozunk Gyulához és megyünk "halat fogni". Ezek az alkalmak mindig nagyon izgalmasak, mert a gyerekeknek nagy élmény. Nekem is fontos szerep jut ilyenkor. Összeszerelés, csalizás, csalizás, bedobás, csalizás, bevágás, damil bogozás, csalizás, bedobás.....(Nem tudom ki találta ki, hogy a horgászat nyugodt, pihentető tevékenység? :)) Szóval miután a gyerekek kihorgászták magukat, a fényképező is előkerülhet. Megpróbáltam a közelben mozgó sirályokat és hattyúkat lekapni, főleg repülés közben.

Rá kellett jönnöm, hogy ez nem is annyira egyszerű, mert ennek az objektívnek az élességállító motorja lassabb, mint a madarak. De próba szerencse, meg hát gyakorlat teszi... Nagyon érdekes volt, hogy a sirályok milyen ügyesen kapják ki a halat a vízből. Egy-egy váratlan fordulat a levegőben, és már a zsákmánnyal repülnek tovább.

Sok mellé lőtt képpel együtt azért sikerült néhány pillanatot és röpképet elkapni. Egy idő után a hattyúk is közelebb jöttek, és engedtek néhány közeli fotót készíteni. A nap zárásaként találtam néhány szép szitakötőt is a parton. Kiszemelt pihenőhelyükről szálltak fel, és mindig ugyanoda ültek vissza. Röptüket meg sem kíséreltem lekapni, egy fokkal még gyorsabbak a sirályoknál is.


Pécs, 2009. augusztus 27.