kis kócsag

Zsongás

Jó másfél hónapja jártam utoljára a tavaknál. Nem bírom a meleget, és a júliusi kánikula kiégette belőlem a fotózás utáni vágyat. Az augusztus elejére beállt változások azonban ismét felélesztették a kedvemet. Az aszály itt is érezteti hatását, a tavak vízszintje drasztikusan csökkent. A mélyebb részekre visszaszorult vízben pedig megszorultak a halak. Ez pedig természetesen odacsábította a gémeket is. Nem volt más hátra, a megfeneklett tutajt helyzetbe hoztam, és a következő hajnalon akcióba lendültem.

A sötétség hamar eloszlott, és a pirkadattal a madarak is megjelentek. Szürke gémek érkeztek a vízre.

Jobbára a tőlem távolabbi, mélyebb részt lábalták, ezért egy darabig inkább csak figyeltem a történéseket. Aztán kisvártatva újabb vendégek érkeztek.

Néhány kis kócsag landolt a víz mellett, és egyből az előttem lévő, sekély vízben kezdtek halászni.

Innentől kezdve nem volt megállás. Közelebb,

és távolabb is kis kócsagok töltötték ki a képmezőt.

Nagyon élveztem a közelségüket, évek óta nem volt hozzájuk szerencsém. A figyelmemet oldalról mozgás terelte el a kócsagokról. Barna, pettyes madár óvatoskodott ki a nádasból. Fiatal bakcsó nézett ki a vízre. Hú de megörültem neki. Sok éve kerülget a faj, soha nem tudtam fényképezni. Most sem adott sok lehetőséget, de én már ezzel az egy kockával is boldog voltam.

A bakcsó hamar eltűnt a szemem elől, visszatértem hát a rohangáló kócsagokhoz.

Sok volt az akció, folyamatosan kapkodták ki a kisebb halakat a vízből, kergetőztek is, de vagy volt egy másik madár a háttérben, vagy nagyon közel történt minden.

Aztán az egyik madár beállt a jó távolságra, mögötte sem volt másik, ami bezavart volna, és a halfogással is elbíbelődött kicsit. Megkaptam hát erre a napra azt a sorozatot, amire vártam.

De jó volt. Lett minden, felkapott hal, elejtett hal, repülő hal. :) Nem is bántam, amikor a kis kócsagok egyszer csak felugrottak a vízről, lassan betelt a memóriakártya.

Azért még vártam egy kicsit, hátha zárásként történik valami. Milyen jól tettem! Az elcsendesülő vízre fiatal guvat kukkantott ki a nádszegélyből. Nagyon közel volt, de megvárta, míg megtalálom az objektívvel is. Gyönyörűen telibe kapta a reggeli napfény. Kattant a fényképező, a guvat pedig visszasétált a nádas rejtekébe...


Pécs, 2022. augusztus 14.

Jól esett

Szombat délutánra fotózást terveztem. A lessátrat, már napokkal előtte a jó pozícióba helyeztem, az iszappadra, az egyre zsugorodó víz mellé. Az időjárás azonban úgy alakult, hogy szombatra esős idő kerekedett. A betörő hidegfront miatt már vagy fél napja folyamatosan esett. Dél felé azonban elállt, igaz, hogy továbbra is erősen felhős volt az ég. Mivel az elhatározás már meg volt bennem, hát hajrá. Mikor a gáton gyalogoltam, már ismét csöpörgött az eső, igyekeztem is, hogy mielőbb a sátor alatt lehessek. De amikor odaértem, nem várt látvány fogadott. A lessátor vízben állt. A fél nap alatt leesett nagy mennyiségű csapadék egy csapásra megemelte a  vízszintet, ami szépen bekúszott a sátorba is, így az vagy 5 cm-es vízben állt. Na most mi legyen? Így még nem jártam. Csepereg az eső, én ott állok a tó közepén teljes felszereléssel, de a sátor így használhatatlan. Döntöttem. A nádszegély mellett parkoló tutajt gyorsan benavigáltam a sátor közelébe, hogy nagyjából ugyanazt a látképet kapjam, majd bevackoltam a lesbe. Milyen jó, hogy az embernek van egy úszó les is tartalékban. :) A vízviszonyok miatt már nem számítottam rá, hogy használni tudom, de most kapóra jött. Mire mindent elrendeztem, az eső már javában kopogtatta a les tetejét, én viszont szárazon feküdtem, jöhetnek a madarak. Először a dankasirályok kezdtek visszaszállingózni.

Az eső esett, a sirályok pedig egyre közelebb kerültek.

Egész délután a les közelében tartózkodtak, volt lehetőség bőven a fotózásukra.

Voltak vagy harmincan, lehetett válogatni a kompozíciók között.

A folyamatosan zuhogó eső ellenére aktívak maradtak,

keresgéltek a vízben, jöttek-mentek.

Ugyanúgy, ahogy a füstös cankók. Eső ide vagy oda, ők is megállás nélkül táplálkoztak.

A kis kócsagok viszont teljesen másképp viselkedtek. Besétáltak ugyan a kis öbölbe,

de ők inkább az aktív halászat helyett csak gubbasztottak az esőben.

Távolabb és közelebb is csak egy helyben várakozó, behúzott nyakú madarakat lehett látni.

Akkor kezdtek csak mozgolódni, amikor a két óra hosszan tartó szakadatlan eső, kezdett alább hagyni.

Végül el is állt. Micsoda két óra volt! Fotóztam már esőben, de azok az esetek mindig véletlenül adódtak, és rövid ideig tartottak. Ez most egészen más volt. igazi őszi, mindent eláztató eső. Annyi időm még volt az este előtt, hogy a lessátrat kihalásszam a víz alól. Ki tudja meddig fog emelkedni a víz...


Pécs, 2015. szeptember 6.

Hajnali árnyalatok

Hát az van, hogy elaludtam a lessátorban. A hajnal nagyon lassan akart megérkezni, és elnyomott a buzgóság. Arra ébredtem, hogy a kékesen derengő vízen dankasirályok ülnek. Előttem is volt egy példány. Ébresztő! 

Alaposabban körülnézve már láttam, hogy nem csak sirályok, hanem füstös cankók is táplálkoznak a sekély vízben. A nap is kezdett már a látóhatár fölé emelkedni, gyenge fénye adott némi rózsaszínt a cankók köré.

Augusztus eleje óta elég jó kis kollekciót tudtam összehozni róluk, de a szépségükkel nem tudok betelni.

Az egyre magasabbra törő nap erősödő sugarai az első rózsaszínes árnyalatokat sárgába váltották. A hajnali tómederben gyönyörű sárga árnyalatok rétegződtek egymásra.

A les előtt kitartó sirályok is szép körítést kaptak ezáltal.

Mire a kócsagok megérkeztek, már viszonylag magasan állt a nap. A narancsos hatás hamar elmúlt.

De még nem annyira, hogy a fotózást abba kellett volna hagyni. Az ellenfény szépen átvilágította a fehér madarak tollait.

A lessátor elé besétáló nagy kócsag pedig már gyönyörű, szivárvány színekben pompázó gömbök közé érkezett.

Nagyon szép volt. A fény csodákra képes. Az iszapos, sekély tocsogót egyből valami fantasztikus környezetté varázsolta, és a halászó nagy kócsag mozdulatait is szépen kontúrozta.

De hát ez is mulandó. Mire a szürke gém a közelbe ért, már elmúlt a gömbös csoda, így a gém távozása után én is leléptem.


Pécs, 2015. augusztus 29.

Délután az iszapon

A partraszállási akció meglepően jó eredménnyel zárult, így addig üsd míg meleg alapon, hamarosan ismét a délutáni, kellemesen meleg, puha iszapon feküdtem. A rovarok után szaladgáló barázdabillegetőket figyeltem. Két fiatal madár volt. Ha más nincs a porondon, rájuk azért általában lehet számítani.

Most szerencsére hamar akadt más társaság is. Billegetőcankó közeledett.

De nem csak úgy elszaladt a lessátor mellett, mint ahogy az sokszor történni szokott, hanem közvetlenül előttem mutatta magát a szép délutáni napsütésben.

A cankó belépdelt a sátor takarásába, nem tudtam tovább követni. Azonban kicsit távolabb újabb alak tűnt fel az iszappad és a víz határán. Nem partimadár volt. Egy réce közeledett. Már pár napja kiszúrtam őket. Csak eddig jó messzire kikerülték a lest. Most azonban ez a példány egyenesen felém tartott. Egy csörgő réce volt.

Jó előre ráállítottam az objektívet, ez egy nagyon éber, óvatos madár, a legkisebb óvatlan mozdulat is elriaszthatja. A csörgő azonban látszólag rá sem hederített a sátorra. Csőrével folyamatosan a híg iszapot szűrte, és szinte hason csúszva tolta magát előre. Már nagyon közel volt, teljesen kitöltötte a képmezőt.

Nem mertem visszahúznia zoomot, biztosan elriasztottam volna. Így nem maradt más, mint erősen koncentráltam a vízszintre, hiszen itt utólagos vágásra már nem lett volna lehetőség. És reménykedtem, hogy a madár minden alkatrésze bent marad a keretben.

Még soha nem láttam ilyen közelről ezt a madarat, még nem is fotóztam soha, így ez még fokozta is az izgalmakat. A távolról egyszínű barnának látszó récén gyönyörűen kirajzolódott a finom mintázat, és a néha elővillanó zöld szárnytükör. Remek volt. A madár ébersége vetett véget a varázslatos pillanatoknak. Felfigyelt a fényképező hangjára, és igaz nem riadtan, de határozottan rácsúszott a vízre, és kiúszott a látótérből.

Persze utánafordultam, a zöld környezetben talán még szebb volt. A réce elment, de jött helyette egy kis kócsag. Már azt lehet mondani, hogy menetrendszerűen. Most a műsor egy tollászkodással kezdődött.

Majd mozgalmas halászattal folytatódott.

Nem tudom, hogy ez egyedi vérmérséklettől függ-e, de egyik-másik kis kócsag a rárepülős technikát alkalmazza halfogás közben. Néhány szárnycsapással rárepül a zsákmányra, amit rekedt kiáltással kísér.

Többször visszatért, és majd mindig sikeres is volt. Sorban emelte ki a halakat a vízből,

nem ritkán némi zöldséggel együtt.

Minden esetre a rárepülős technikát többször is volt alkalmam megfigyelni, és néhányszor sikerült is lefotózni.

A kis kócsag halászatának szüneteit kitöltötte egy vízityúk érkezése,

és a billegetőcankó újbóli feltűnése. Most talán még közelebb jött, mint az előbb.

De a legnagyobb izgalmat egy sárszalonka megjelenése okozta. Már messziről kiszúrtam, hogy felém tart. Jó sokáig eltartott, míg a közelbe ért, de nagyon bizakodó voltam, mert olyan környezetben mozgott, ami nekem is nagyon tetszett. A sekély vízben táplálkozott, és mivel most a nádas volt a háttér, gyönyörű zöld volt körülötte minden. Ilyet szeretnék! Már csak a szalonkának kell közelebb érnie. Néhány kockát már azért rálőttem, de milyen jól tettem, mert ezen a ponton a madár megállt.

Nem gondolnám, hogy megijedt, egyszerűen megfordult, és ugyanabban a lassú tempóban táplálkozva visszasétált, amerről jött. Majd olyan jó húsz méterre megtörtént, amiről csak álmodoztam. Mint az énekesmadarak a madáritatóban olyan fürdőzésbe kezdett. Önfeledten pancsolt a sekély vízben. Gyönyörű volt a látvány az objektíven keresztül, ám sírni tudtam volna a tehetetlenségtől, hogy ez nem közelebb történik. De ez még nem volt minden. Ezek után a szalonka kisétált az iszapra, és vagy tíz percen keresztül tollászkodott. Az élmény fantasztikus volt, ilyet még élőben nem láttam, de a távolság miatt sajnos fotó nélkül ért véget. Örültem, hogy láthattam ilyet, de bosszús is voltam, hogy nem tudtam fotózni. De hát ilyen is van kérem szépen. Hasonló gondolatok közepette néztem körül, van-e valami a láthatáron. Semmi. Azaz valami mintha balra, a gyékénysávban mozdult volna. Hű, a vörös gém.

Nahát itt a koma ismét. Ez nagyszerű. Ám most nem mutatkozott nyíltan, bent leselkedett a takarásban. A vörös gém halászati stratégiája szöges ellentéte a kis kócsagénak. A vörös gém hosszú percekig állt mozdulatlanul, mire egy-egy halat kikapott a vízből. Utána lassú léptekkel továbbsétált a növényzet takarásában. Sokszor csak a csőrét láttam kikandikálni.

Ahogy figyeltem a bujkáló madarat, feltűnt valami. Rájöttem, hogy miért vörös a vörös gém. A tollazatának színe gyakorlatilag megegyezik az elszáradt gyékénylevelek színével. Beállva közéjük teljesen észrevehetetlen. Tökéletes kapcsolat az élőhely és a madár között. A gém vagy fél órai rejtőzködés után végre kiért egy nyíltabb részre, ahol még halászott is a kedvemért.

De egy-két vízbecsapás után vissza is sétált a takarásba. Micsoda madár! És micsoda élmények megint. Jó délután volt.


Pécs, 2015. augusztus 26.

Pörgős délután meglepetésvendéggel

Az üstökös gémes kaland nagyon feltöltött. Jó élmény volt. De a nem várt találkozás mellett más információ birtokába is jutottam. A várakozás alatt feltűnt, hogy az öböl sekély részén, az iszappad szegélyében sárszalonkák mozogtak. A kedvenc madarak között is előkelő helyet foglal el ez a faj. Nagyon szeretem. Így már akkor el is határoztam, hogy a következő fotózás során megpróbálok a a tutajjal a közelükbe férkőzni. Ezért miután az üstökös gém magamra hagyott, és kikászálódtam a lesből, már akkor a megfelelő helyre navigáltam kis úszó készségemet. Pár napra rá a már elviselhetetlenné váló kánikulát lezáró hidegfront egy délutáni lesre is alkalmat adott. A lessátor alatt így már nem volt szauna, bátran vállalkoztam a délutáni-esti fényképezésre. Az érkezésemet hamar elfeledték a madarak, negyed óra múlva már tucatnyi kis kócsag halászott a vízen.

Nagyon kemények voltak még a fények, de az egymás után érkező, leszálló madarak mozdulatait nem akartam, kihagyni.

Persze először csak tisztes távolban mozogtak. Nem baj, addig a nádszegélyben felbukkanó kis vöcskökkel próbálkoztam.

Szerencsére aztán hamar beindult a nagyüzem. A kis kócsagok egyre közelebb kerültek.

Nagy volt a nyüzsgés, mindig volt olyan madár, ami megfelelő távolságban halászgatott.

Nem hagytak unatkozni, volt fotótéma bőven.

A helyzet kísértetiesen kezdett hasonlítani, a nyár eleji nagy kócsagos esetre, amikor is a nagy kócsag a tutaj közvetlen közelében halászgatott. Mivel a tutajt most is körbevette a víz, a kis kócsagok is mindenhonnan érkeztek. Nem csak elölről közeledtek, hanem a les mögül, mellől is feltűntek. Sokszor egészen váratlanul, és egészen közel.

Na ez az, amit sosem fogok megunni. Ezért érdemes az egészet csinálni. Testközelen lenni velük, és így figyelni a halászatukat. Hallani a hangokat, látni a vízbe csapó csőrt, és hallani, ahogy a fröccsenő víz a les oldalára csapódik. Fantasztikus volt a látvány, az érzés most is.

Kis kócsagok közel és kicsit távolabb is, szép zöld környezetben mozognak. Termékeny a délután, az biztos.

A kis kócsagok kicsit eltávolodtak, jut időm kicsit a bámészkodásra. Jó egybeolvadni a természettel, vagy legalábbis azt hinni, hogy az ember számára is lehetséges ez. Ekkor megtörtént a váratlan, ám egy kicsit mégis várt dolog. A les melletti iszapcsíkon, amivel párhuzamosan állt a tutaj, feltűnt két láb. Nem több, mint egy méterre tőlem. Mást elsőre nem is láttam, csak pár lépés után derült ki, hogy a lábakhoz test is tartozik, amit bizony vörös tollak borítottak. Bizony-bizony, vörös gém sétált el mellettem. Mozdulni sem mertem, nehogy kiszúrjon. Amint pár lépést eltávolodott, az objektívvel, amilyen lassan csak lehetett ráfordultam. Addigra már megfelelő távolságba is ért, hogy egyáltalán beleférjen a képbe.

Elképesztő! Néhány vörös gém egész évben jelen van a tavon, abban reménykedtem, hogy csak idő kérdése lesz, és elém kerül egyikük, csak ki kell várni. Hát most megtörtént. Szép nyugodtan sétálgatott, majd az iszapról átlábalt a mélyebb vízen keresztül a nádszegélybe. Olyan hosszú volt a nyaka, alig fért a képmezőbe.

A vörös gém eltűnt a nádszegélyben. Ha bementél pajtás, ki is kell jönnöd, gondoltam, így feszülten vártam, mikor fog ez megtörténni. Nagyjából tíz perc múlva madaram kidugta a fejét a nád közül. Gyors léptekkel előlépett, és belecsapott a vízbe.

Majdnem eltűnt a víz alatt, épphogy a szárnya látszott csak. Sikeres volt a halászat. Zsákmánnyal a csőrében bukkant fel a víz alól.

Micsoda produkció, kérem szépen! El vagyok kényeztetve. A gém elnyelte a halat, majd néhány határozott mozdulattal kilépett a nyílt részre.

Ott pedig egy alapos tollrázás következett. Tudom, hogy ritka pillanatok ezek, ezért minden mozdulat a memóriakártyára kerül.

Futkos a hátamon a hideg, és csodálkozva nézem mi történik előttem. A gém újra halászni kezd.

Ezúttal azonban nem jár sikerrel, üres marad a csőre.

Lehet, hogy ez miatt, lehet hogy nem, de a következő pillanatban a vörös gém felugrott a levegőbe, és magamra hagyott.

Alig akarom elhinni, ez valóban megtörtént? Úgy néz ki, a fotók ott vannak a fényképezőben. Egy biztos, ez maga volt a csoda. :) Nem is nagyon érdekel már, hogy lesz-e még valami estig. Kicsit révülten, jól eső érzéssel bámulok ki a lesből. Ám a nap végére történt még valami. Feltűnt, hogy az iszap és a víz határán sárszalonkák táplálkoznak. Jó messze voltak, és nem is nagyon mozdultak el. A gémes élmény után nem is vártam már. De úgy látszik, a mai napra ez még elő volt jegyezve. Jó fél óra múlva két sárszalonka szép lassan elkezdett közeledni. Az iszapot szurkálva egyre közelebb értek, már érdemes volt fotózni is őket.

Na, jó ötlet volt áttenni a lest. Itt van előttem a sárszalonka.

A nap már annyira alacsonyan járt, hogy a szalonkákat már nem érte napsütés. De a háttér nádasa még izzott az alkonyi fényben. Szépen mutatott az iszappadra felfutó szalonka mögött.

Remek, kedvenc madaram is megtisztelt ezen a nem mindennapi délutánon.


Pécs, 2015. augusztus 20.

Csillaghullás és az üstökös

A családdal hullócsillag nézőbe mentünk. Kalandos volt a sötét erdei tisztáson. Jó kis családi program, mindenkinek csak ajánlani tudom. :) Nem vagyok nagy csillagfotós, az egy külön műfaj. Szeretnék majd a jövőben jobban elmélyedni a témában, addig meg próbálkozom, ha lehet. Szép este volt, tele vidámsággal, hangos tücsökzenével, és a fák fölött kirajzolódó Göncölszekérrel.

Bár a csillaghullás csúcsát lekéstük, így is nagyon sok, szép égi felvillanást láttunk, aminek nyomán persze számtalan ki nem mondott kívánság is útra kelt. :) Egyet sikerült nekem is megörökítenem,

mialatt a csillagok szép ívet jártak be az égbolton. Tudom, hogy csillagfotós szemmel van hibája a képnek, de a családi közös fotózás emléke mégis kedvessé teszi nekem ezt a 69 képből álló, mintegy 45 percnyi elmozdulást bemutató fotót.

A csillagleső este elhúzódott, és hát másnap hajnalra tutajos fotózást terveztem. A három óra alvás után megcsörrenő ébresztőóra most nem esett jól. Talán idén az első olyan hajnali kelés volt, amikor nagyon erős volt a késztetés, hogy tovább aludjak. Régebben volt rá példa, hogy az alvás győzött, de olyankor mindig meg is bántam, hogy nem voltam kellően határozott. Ha az ember egyszer eltervezi, akkor menni kell, csak a felkelés nehéz, utána már megy minden magától. :) A tó partján készülődve azokat a csillagképeket kerestem, amiket pár órája magukra hagytunk, meg is találtam őket, csak az égbolt másik oldalán. "Hát mégis mozog a Föld." A kunyhó sötétjében még az esti, kellemes élményeken jár az eszem, talán még el is aludtam, nem tudom. Nem voltam túl friss, az biztos. Bambulásomból egy madár röpte ránt ki. Mint a felvillanó hullócsillag fénye, úgy hasított belém a felismerés, egy üstökös! Na nem a Halley, vagy ilyesmi, egy üstökösgém szállt be a nádszegélybe, nem is olyan messze a tutajtól. Nahát, hogy mik vannak! Pár perc várakozás, és feszült figyelem után ki is szúrtam őkelmét.

Nagyon lassan lépdelt a növényzet takarásában, de látszott, hogy a tutaj előtti nyílt rész felé tart. Hamarosan meg is érkezett. Hmm, nem semmi. 

A gém nézelődik, és egy-egy kishalat is kikap a vízből. 

Majd kilépdel a látómezőből, besétál a tutaj mellé. Nem látom, hallani sem hallok semmit. Talán továbbsétált a nádszegélyben. De mivel a nyílt vízen nem történik semmi, így arra a sarokra koncentrálok, ahol a madár eltűnt. Jó fél óra is eltelik, mikor a tutajhoz nagyon közel halk csobbanások hallatszanak. Kisvártatva pedig meglátok egy csőrt. Még szerencse, hogy az objektív helyzetén nem változtattam, most bajban lennék. Az üstökösgém alig három méterre áll a tutaj előtt. 

Varázslatos a pillanat. Újabb hihetetlen közelségben egy olyan madárral, amit meglátni is öröm. A gém komótosan távolodik, a zoomot óvatosan visszahúzom egy teljes alakos képért. Aki érti, annak írom, 170 mm-ig kellett tekerni a 120-400-ast, hogy a madár beleférjen. 

Ügyesen mozog, alatta már mély a víz, de a sűrű hínártömeget jól kihasználva, biztosan lépdel. Halászik. Nyújtott nyakkal figyeli a víz színéhez közeledő halakat.

Ám mielőtt sikeres lehetett volna, egy alacsonyan átrepülő rétihéja beugrasztja a nádasba. Nem örültem neki, de a gém szerencsére csak megbújt. Amint elült a riadalom, újra elindult a nyíltabb rész felé.

Öröm figyelni a halászatát, ilyet sem látni mindennap.

Lassan ismét a jó helyre ér legújabb kedvencem.

Pár perc után pedig megint ott áll előttem teljes valójában az üstökösgém. Ezek szép pillanatok voltak. 

A csodának megint a rétihéja vetett véget. Megint elriasztotta az üstököst, ám most végleg.

Annyira nem haragudtam rá, hiszen majdnem tele volt a memóriakártya üstökösgém fotókkal. A rétihéjától egyedül a nyílt vízen halászgató kis kócsag nem riadt el, észre sem vettem, amikor megérkezett. Vele ért véget ez a csillagokkal kezdődő, üstökössel végződő kaland.

Mindenkinek hasonló jókat! :)


Pécs, 2015. augusztus 15.

Esti pillanatképek

A füstös cankós reggeli élménycsomag másnapig is kitartott bőven, így nem csoda, hogy késő délután ismét a tóparton találtam magam. Viharjelzés ide vagy oda, újra füstös közelségben akartam lenni. A délutáni fotózásnak azért megvan az a veszélye, hogy az elzavart madarak lassabban térhetnek vissza. Most így lett. Elég sokáig csak az iszappadon kergetőző réti és az időnként felröppenő billegetőcankókat lestem.

A kis kócsagok is inkább csak nézelődtek a terület széléről.

Nem telt túl izgalmasan az a pár óra. Be is felhősödött, na mondom mára ennyi. De aztán mégsem. Kevéssel naplemente előtt a felhők elhúzódtak, és a vízre is megérkeztek a füstös cankók. A legszebb fényekből nem sok, talán 15 perc volt már csak hátra. A füstösök elég messze, közöttünk egy iszappad is van. Vajon lesz ebből valami? A cankók mintha meghallották volna, megindultak felém.

Ó, alakul a helyzet. Egyre közelebb ért a csapat. Gyorsan haladtak. Csőrüket a vízben tartva szinte futva táplálkoztak. Volt közöttük megint két szép, sötét példány, megpróbáltam az egyikükre koncentrálni.

Hű, rettenetesen gyorsak voltak, a képek zöme be is mozdult. De azért szerencsére egy-két közeli pillanat élesen került a memóriakártyára.

Tényleg azt lehet mondani, hogy csak percekig tartott a varázslat, mégis jó érzéssel bújtam elő, miután nagy hirtelen lement a nap. Rövid, de annál lényegesebb mozzanat volt a füstösök életéből.


Pécs, 2015. augusztus 4.

A hónap képe - 2015. július

"Halász a Sztüx folyón" - Táplálkozó kis kócsag - 2015. július, Pellérd

A tutajos fotózások egyik nagy előnye, hogy a vízen úszó les szabadon mozgatható. Ez olyan fajta szabadságot biztosít a fényképezések tervezése során, ami a kreativitásnak is teret enged. Rájöttem, hogy az ellenfény használatával olyan érdekes, és néha szokatlan képi hatásokat tudok elérni, ami az elkészült fényképeket ki tudja ragadni a szokványos megközelítésből. Ezért ha a területei sajátosságok is engedték, a lest úgy forgattam, hogy az ellenfényes hatás is érvényesülni tudjon a fotózások alatt. A fények, színek játéka sokszor különös gondolatokat ébresztett bennem, elvonatkoztatva kicsit a madárfotózástól. Így történt a július végi kócsagos estnél is. A les előtt halászgató kis kócsagok köré az ellenfény segítségével egészen szokatlan körítést sikerült varázsolni. A fekete-fehér háttér kiemelte a madarakat a megszokott környezetből, és a gondolat szülte látomásba helyezte őket. Így jutottam el a görög mitológia túlvilágát szegélyező Sztüx folyóra, ahol sikerült megfigyelni egy túlvilági madár halászatát. :)

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f 7,1, 1/6400, ISO 800, -1,3 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2015. július 31.

Túlvilági kócsagok

Délutáni fotózásra készültem. Kíváncsi voltam már, hogy mi történt a legutóbbi hajnali les óta eltelt másfél hét alatt. A vízszint csökkent, az biztos. Az elmúlt hetek kánikulája megtette a hatást. Szükség is volt némi pozíció váltásra a tutajjal, hogy az eltervezett nézőpontot megtarthassam. Szerencsére a hőséget lezáró hidegfront után még délután nincs olyan meleg, így elviselhető marad a hőmérséklet a lessátor alatt is. Ez azért jó, könnyebb a várakozás. Tudom milyen madárra számíthatok, így nem ér váratlanul a kis kócsag megjelenése. Nem sokat tétovázik, hamar a lényegre tér, halászni kezd.

A kócsag nem sokáig marad egyedül, hamar érkeznek a társai is, és rövidesen 4-5 madár is szedi a vámot a vízben mozgó halak közül

Válogatni is van lehetőségem közöttük, próbálom azokat követni, amelyek az ideális távolságban mozognak.

A kis kócsag halászati stratégiája abból áll, hogy össze-vissza rohangál a vízben, és gyors mozdulatokkal, sokszor aprókat repülve, belecsap a vízbe. Ezt az izgága szaladgálást nem egyszerű követni, de ha sikerül, akkor elég látványos képek születhetnek.

Csak néha álltak meg pár pillanatra.

Az eszeveszett rohangálás közben olykor olyan közelre kerültek, hogy bátran portrézhattam őket. A módszer megint bizonyította hatékonyságát. Az éber kis kócsag ott állt tőlem 2-3 méterre.

Jó kis pillanatok voltak. :) Míg a közelben halászó madarakat figyeltem, fotózni nem is nagyon tudtam őket, annyira közel voltak, a nap is kezdett abba a stádiumba érni, amit vártam. Persze ellenfényre állítottam a tutajt megint. Arra számítottam, hogy az árnyékban lévő nádas majd szép sötét hátteret fog adni a fehér madaraknak.

Ami így is lett. Viszont volt egy tényező, amire nem gondoltam. A szél miatt a vízfelszín folyamatos hullámzásban volt, és megtörte a háttér tükröződését. Ami ezáltal elvesztette a sötét színét.

Érdekes kettősség jelent meg a képeken. Nagyon sötét, szinte fekete háttér, és vakítóan világos, majdnem fehér vízfelszín.

Itt jött az ötlet. Azokra a kócsagokra koncentráltam, amik a teljes ellenfényben halásztak, ahol ezáltal legsötétebb lett az árnyékos háttér és a legvilágosabb a vízfelszín. Az eredmény valami egészen szokatlan lett. A nap által átvilágított tollak és a fekete-fehér környezet együtt nagyon egyedi hatást adott a fotóknak. Olyan érzésem támadt, mintha két világ találkozásánál valami különös, túlvilági lényt figyelnék. Na nem ragozom, beszéljenek a fotók.

Hát ilyen látványban még nem volt részem, egészen különleges volt.

A "túlvilági" kócsagok fotózása közben más madarak is érkeztek a les elé. Egy csapat füstös cankó landolt a vízen.  Jó!

Nagyon örültem nekik, nagy kedvenceim, és igazán jó fotóm nagyon kevés van róluk.

Hát ez a mai napon sem változott. Egy váratlan körülmény miatt az összes madár, a szépen közeledő füstösökkel együtt, elriadt a vízről. A szépen alábukó, a vizet narancsosra színező nap fényében maradt a néma, dühös várakozás. A nap végére, napnyugta után kezdtek csak visszaszállingózni kis kedvenceim, de akkor már késő volt. Mindegy, remélem majd legközelebb...


Pécs, 2015. július 30.

Új hely, új remények

Csak elérkezett az elkerülhetetlen. Július első felében a tó vízszintje annyit csökkent, hogy a tutaj végképp megfeneklett. Ezzel együtt a mederfenék nádtorzsás része is egyre tolakodóbban mutatta magát, hát nem volt mit tenni, elköltöztettem a lest. Persze tudtam, hogy ez be fog következni, így a forgatókönyv is készen állt már. A tavalyi tapasztalatok alapján már tudtam, hogy a tónak mely részében fogom a tutajt újra vízre bocsátani. A manővert egy délután alatt meg is oldottam, és pont úgy adódott, hogy másnap hajnalban ki is tudtam feküdni. Hát nem kellett volna. Azonkívül, hogy végignéztem egy szép napkeltét, gyakorlatilag más nem nagyon történt. Hát ilyen is van kérem szépen. Na de mi lenne ha egy sikertelen nap mindjárt a kedvünket szegné! Pár napra rá eljött a következő lehetőség is. Hajnalban már nem olyan sietős a fotós dolga, mint egy hónappal ezelőtt, ráérősen is ballaghat a les felé a jótékony sötétségben. Elmélkedni is van ideje. Emlékszem mennyire más volt a helyzet, mikor évekkel ezelőtt, először elkezdtem sötétben kijárni. Az emberben akaratlanul is van némi félelem, civilizációs ártalom az éjjeli természettel kapcsolatban. Azóta sok minden változott. Én is megtanultam, mint Vuk, hogy a sötétség a legjobb barátunk. :) Ilyen gondolatokkal sétálok a gáton. Közel járok már, és bár a madarak nem láthatnak, tudják, hogy valaki közeledik. Hangos kiabálással ugranak fel a vízről. Ez azért biztató! :) Be a lesbe, jöjjön, aminek jönnie kell! Ilyenkor általában egy rövid szunya szokott következni, de most a sok izgalmas hang nem hagyott aludni. Ahogy eltűntem a lesben, szinte azonnal jöttek vissza a madarak, és mindenhonnan a kiáltásaikat, csobbanásokat hallottam. Persze látni még semmit nem láttam belőlük. Lassan bontakoztak csak ki a formák, mozgó alakok. A sekély víz és az iszappad határán cankók mozogtak. Szép lassan az is kiderült, hogy mifélék. Réti cankók voltak. Fotózáshoz még nagyon kevés volt a fény, így csak figyelgettem őket. Az iszapról, vagy a sekély vízben lépdelve csipegettek, táplálkoztak. De amikor egymás mellé értek, hirtelen fenyegető, rivalizáló pózba vágták magukat, és egymásnak ugrottak. Ejha! Erre a jelenetre azért már ellőttem pár kockát, lesz ami lesz. Hát meglehetősen művészire sikeredett, de talán a lényeg látszik. :)

Sosem láttam még ilyen pillanatokat. A cankók néhány összeugrás után ugyanúgy folytatták tovább a táplálkozást, mintha nem is történt volna semmi. Na persze ez a rövid közjáték kellően felpaprikázott, már alig vártam, hogy jöjjön némi fény, hátha megtörténik újra. Persze a madarak mozgása mit sem csökkent, sőt. Újabbak érkeztek. Billegetőcankók mutatták meg magukat.

Nem maradtak sokáig. A nádszegély takarásában folytatták napi tevékenységüket. Szerencsére a réti cankók folyamatosan lekötötték a figyelmemet. A nap is felkelt már, fény és záridő is van elég. És akkor az egyik madár ismét fenyegető pózba vágta magát.

Felpillantok a keresőből, aha itt a másiki madár is. Feszült a pillanat, amikor egymás mellé érnek.

Na vajon lesz bunyó? Lett, csak a nádszegély mögött. Erről lemaradtam. De sebaj, van még a reggelből, hátha. Az összetűzés után az egyik madár jobbra, a másik balra távolodott. Milyen szerencse, hogy én pont útba estem az egyiknek. :) Szépen közeledett a tutaj felé.

Egyre jobban kitölti a madár a képmezőt. Vigyáznom is kell, hogy rendben legyen minden a vízszinttel. Ekkor a cankó váratlan dolgot művel. A víz alól kikap egy kishalat.

Nem fukarkodtam a sorozattal. Még nem is láttam halat zsákmányolni, mindig csak apró férgeket szedegetnek. Azért látszott, hogy ő sem ehhez van szokva. Forgatta, letette, felvette, próbálta a helyes irányba igazítani. Majd nemes egyszerűséggel lenyelte.

Micsoda reggel! Miközben a cankó mutatványára koncentráltam, észre sem vettem, hogy egy kis kócsag tűnt fel a színen. Méghozzá a gyönyörű kora reggeli nap ellenfényében.

Hát hiába na, aki egyszer megízleli az ellenfényes fotók hangulatát, az utána már nehezen szabadul. :) A kócsag pedig komótos léptekkel haladt a megfelelő irányba,

hogy aztán az aranyhídon átkeljen a túloldalra.

A kócsag elsétált, jöhetnek ismét a cankók. Jöttek is.

Némelyik egészen közelre.

A nyugalom nem sokáig tartott. Úgy tűnt még egy csete-paté kijut mára. Az iszapon ismét egymásnak feszültek az indulatok.

Erősen koncentráltam én is, ma már nem lesz több esélyem. És akkor összeugrottak.

Úgy látom a réti cankóknál sem babra megy a játék. Fülig ért a szám, mondanom sem kell. :) Mi jön még ma reggel? Néhány habitus kép,

és néhány portré. Több esetben is olyan közel jöttek a madarak, hogy kézzel is elértem volna őket. Az egyik legintenzívebb élmény számomra, amikor egy vadmadár olyan közel kerül az emberhez, hogy a szemébe nézhetünk. Ez a tutaj segítségével már többször megadatott, de újra és újra átélni felemelő érzés.

A madarak azt hiszem ezen a reggelen kitettek magukért. Egy szavam se lehet. A végére még egy bíbic is beesett. Talán egyike azoknak, melyeket májusban még fiókaként láttam a tó másik szegletében.   


Pécs, 2015. július 20.