kis kócsag

Új hely, új remények

Csak elérkezett az elkerülhetetlen. Július első felében a tó vízszintje annyit csökkent, hogy a tutaj végképp megfeneklett. Ezzel együtt a mederfenék nádtorzsás része is egyre tolakodóbban mutatta magát, hát nem volt mit tenni, elköltöztettem a lest. Persze tudtam, hogy ez be fog következni, így a forgatókönyv is készen állt már. A tavalyi tapasztalatok alapján már tudtam, hogy a tónak mely részében fogom a tutajt újra vízre bocsátani. A manővert egy délután alatt meg is oldottam, és pont úgy adódott, hogy másnap hajnalban ki is tudtam feküdni. Hát nem kellett volna. Azonkívül, hogy végignéztem egy szép napkeltét, gyakorlatilag más nem nagyon történt. Hát ilyen is van kérem szépen. Na de mi lenne ha egy sikertelen nap mindjárt a kedvünket szegné! Pár napra rá eljött a következő lehetőség is. Hajnalban már nem olyan sietős a fotós dolga, mint egy hónappal ezelőtt, ráérősen is ballaghat a les felé a jótékony sötétségben. Elmélkedni is van ideje. Emlékszem mennyire más volt a helyzet, mikor évekkel ezelőtt, először elkezdtem sötétben kijárni. Az emberben akaratlanul is van némi félelem, civilizációs ártalom az éjjeli természettel kapcsolatban. Azóta sok minden változott. Én is megtanultam, mint Vuk, hogy a sötétség a legjobb barátunk. :) Ilyen gondolatokkal sétálok a gáton. Közel járok már, és bár a madarak nem láthatnak, tudják, hogy valaki közeledik. Hangos kiabálással ugranak fel a vízről. Ez azért biztató! :) Be a lesbe, jöjjön, aminek jönnie kell! Ilyenkor általában egy rövid szunya szokott következni, de most a sok izgalmas hang nem hagyott aludni. Ahogy eltűntem a lesben, szinte azonnal jöttek vissza a madarak, és mindenhonnan a kiáltásaikat, csobbanásokat hallottam. Persze látni még semmit nem láttam belőlük. Lassan bontakoztak csak ki a formák, mozgó alakok. A sekély víz és az iszappad határán cankók mozogtak. Szép lassan az is kiderült, hogy mifélék. Réti cankók voltak. Fotózáshoz még nagyon kevés volt a fény, így csak figyelgettem őket. Az iszapról, vagy a sekély vízben lépdelve csipegettek, táplálkoztak. De amikor egymás mellé értek, hirtelen fenyegető, rivalizáló pózba vágták magukat, és egymásnak ugrottak. Ejha! Erre a jelenetre azért már ellőttem pár kockát, lesz ami lesz. Hát meglehetősen művészire sikeredett, de talán a lényeg látszik. :)

Sosem láttam még ilyen pillanatokat. A cankók néhány összeugrás után ugyanúgy folytatták tovább a táplálkozást, mintha nem is történt volna semmi. Na persze ez a rövid közjáték kellően felpaprikázott, már alig vártam, hogy jöjjön némi fény, hátha megtörténik újra. Persze a madarak mozgása mit sem csökkent, sőt. Újabbak érkeztek. Billegetőcankók mutatták meg magukat.

Nem maradtak sokáig. A nádszegély takarásában folytatták napi tevékenységüket. Szerencsére a réti cankók folyamatosan lekötötték a figyelmemet. A nap is felkelt már, fény és záridő is van elég. És akkor az egyik madár ismét fenyegető pózba vágta magát.

Felpillantok a keresőből, aha itt a másiki madár is. Feszült a pillanat, amikor egymás mellé érnek.

Na vajon lesz bunyó? Lett, csak a nádszegély mögött. Erről lemaradtam. De sebaj, van még a reggelből, hátha. Az összetűzés után az egyik madár jobbra, a másik balra távolodott. Milyen szerencse, hogy én pont útba estem az egyiknek. :) Szépen közeledett a tutaj felé.

Egyre jobban kitölti a madár a képmezőt. Vigyáznom is kell, hogy rendben legyen minden a vízszinttel. Ekkor a cankó váratlan dolgot művel. A víz alól kikap egy kishalat.

Nem fukarkodtam a sorozattal. Még nem is láttam halat zsákmányolni, mindig csak apró férgeket szedegetnek. Azért látszott, hogy ő sem ehhez van szokva. Forgatta, letette, felvette, próbálta a helyes irányba igazítani. Majd nemes egyszerűséggel lenyelte.

Micsoda reggel! Miközben a cankó mutatványára koncentráltam, észre sem vettem, hogy egy kis kócsag tűnt fel a színen. Méghozzá a gyönyörű kora reggeli nap ellenfényében.

Hát hiába na, aki egyszer megízleli az ellenfényes fotók hangulatát, az utána már nehezen szabadul. :) A kócsag pedig komótos léptekkel haladt a megfelelő irányba,

hogy aztán az aranyhídon átkeljen a túloldalra.

A kócsag elsétált, jöhetnek ismét a cankók. Jöttek is.

Némelyik egészen közelre.

A nyugalom nem sokáig tartott. Úgy tűnt még egy csete-paté kijut mára. Az iszapon ismét egymásnak feszültek az indulatok.

Erősen koncentráltam én is, ma már nem lesz több esélyem. És akkor összeugrottak.

Úgy látom a réti cankóknál sem babra megy a játék. Fülig ért a szám, mondanom sem kell. :) Mi jön még ma reggel? Néhány habitus kép,

és néhány portré. Több esetben is olyan közel jöttek a madarak, hogy kézzel is elértem volna őket. Az egyik legintenzívebb élmény számomra, amikor egy vadmadár olyan közel kerül az emberhez, hogy a szemébe nézhetünk. Ez a tutaj segítségével már többször megadatott, de újra és újra átélni felemelő érzés.

A madarak azt hiszem ezen a reggelen kitettek magukért. Egy szavam se lehet. A végére még egy bíbic is beesett. Talán egyike azoknak, melyeket májusban még fiókaként láttam a tó másik szegletében.   


Pécs, 2015. július 20.

Semmi sem tart örökké

3:15, felpattannak a szemeim. Ébresztőóra sem kell. A tóparton már rutinszerűen húzom fel a csizmát. Irány a víz. Kíváncsian várom, mit tartogat még számomra a tómeder. Kis izgalom azért van bennem, éjszaka erős szél volt a betörő hidegfront miatt, nem tudom a sátor bírta-e a megpróbáltatásokat. Nincs gond, áll mint a cövek, de igazítani kell rajta, vagy két métert kúszott el a víz, nem lesz jó a látószögem. Volt egy kis dagonyázás, szinte hígfolyós az iszap, amin feküdnöm kellene. Valahogy azért csak megoldom, fél ötre már bent kuksolok. De nem tudok szundítani. Elég erős széllökések vannak, belülről tartom a sátrat, nehogy gond legyen. Szerencsére minden rendben, szép lassan világosodik. Már nézelődök, várom a madarakat, de nem jön semmi. Üres a placc, csak a víz fodrozódását figyelem a néha felerősödő szélben. A nap is felkelt már, sehol semmi. Majd egy óra múlva tűnik csak fel egy barázdabillegető. Vele múlatom az időt.

Egy kis kócsag tűnik fel a nádas mellett, felém tart. Várok, míg közelebb ér.

Jó irányba igyekszik, mindjárt beér az ellenfénybe. A távolság is megfelelő, szépen kitölti a képmezőt.

A látvány elképesztő. Sötét háttér, szép, körberajzoló ellenfény, gyönyörű madár. Nem siet, szépen le tudom követni a lépéseit.

Az átsétáló kócsag mögött mozgást látok. Ráfordulok az objektívvel. A tavon kikelt fiatal hattyúk úsznak be a látótérbe. A Nap pont mögöttük van. Fantasztikusan színezi a jelenetet. Lassan mozognak, táplálkoznak. Az egyik tollászkodik is, majd hirtelen kitárja a szárnyait, és verdes párat. Gyors sorozat, hmm, nem is rossz. :)

Rajta maradok a hattyúkon. A látvány magáért beszél. A napfény gyönyörű becsillanásait próbálom a képekbe szorítani, miközben a hattyúk lassan úszkálnak a legjobb helyen.

Nagyon szép, amit látok. A fénygömbök némelyike szivárvány színben pompázik. A pihenő hattyúval együtt csodaszép a látvány.

A hattyúk szép lassan tovább állnak. Elmúlik a varázslat.

Újabb félóra szünet. Semmi nem jön. Majd valahol távol, az iszapcsíkon megjelenik egy billegetőcankó. Sokáig kell várni, mire közelebb ér. Sokat matat az iszapban.

Ő is majd elmerül abban az iszapban, amin nekem fent kell maradnom. Lássuk be nem volt könnyű dolgom. :) A cankó nagyon hálás téma. Percekig a sátor előtt matat. sikerül néhányszor teljesen tiszta környezetben fényképezni.

Többször is előhúz valamit az iszapból, elmélyülten táplálkozik

A cankó is távozik. A víz továbbra is üres. Sehol egy gólyatöcs, sehol egy füstös cankó. Csak egy szürke gém száll le elém. Figyel egy darabig, majd tollászkodni kezd.

Van idő fekvő és álló kompozícióra is. Alaposan áttúrja a tollazatát.

  

Majd legvégül ürít egyet.

Na, így teljes a piperészkedés. :) A gém aztán elrepül, nekem is mennem kell. Nem tudom mi történhetett a gólyatöcsökkel, hogy eltűntek. Talán a hidegfront elvitte őket. Tulajdonképpen nem bánom. Így is várakozáson felüli volt az elmúlt egy hónap.


Pécs, 2014. augusztus 13.

Birodalmi lépegetők

A júliusi telihold napján voltam először fotózni a tómederben. Megint telihold van. Eltelt egy hónap, és én megint a vízparton sétálok a sötétben. A legutóbbi közeli gólyatöcs fotók annyira felvillanyoztak, hogy minden lehetőséget meg akarok ragadni, nincs is erre jobb alkalom, mint a vasárnap hajnal. Bujkálós a hold, nincs olyan erőteljes holdvilág. 4:20 van mikor a sátorban végzek az előkészületekkel. Még messze a lővilág, van idő kicsit szunyókálni, és hallgatózni is. Sokat változtak a vízpart hangjai egy hónap alatt. Míg júliusban sötétben is hangzavar volt a madaraktól, addig most néma csönd uralja a vizet és a nádast. Halk csobbanások, könnyű léptek apró nesze, néha egy gyors szárnysuhogás jelzi csak, hogy azért a madarak itt vannak, csak elcsendesedtek. Jó hallgatózni, és találgatni, hogy vajon mi is mozog a közelben. Ilyen hangulatban várom a reggelt, és néha kikémlelek, hunyorogva lesem, hátha elkapok egy-egy sziluettet. Ilyenkor is érdemes azért a fotóval próbálkozni, mert ez az az időszak, amikor a nagyon hosszú záridő, és a napkelte előtti speciális fényviszonyok, vagy inkább fénytelenség miatt nagyon különleges képek születhetnek. 5:23-kor lövöm az első képet egy a közelben szedegető billegetőcankóról.

Nagyon szép, lilás színek jelennek meg a fotón. Pár percig előttem van, próbálkozok, a legtöbb kép használhatatlan lesz, de akad még egy, ami érdekes. A kattogó fényképező hangjára megáll a madár, de nevéhez illően, hevesen billegeti a testét. Csak a feje lesz éles.

A cankó továbbáll, még mindig nem kelt fel a nap, de már világos van. A sátor fölött kis kócsag repül át. Szépségéhez a legkevésbé sem illő recsegő hanggal száll le a vízre.

Kicsit nézelődik, majd elindul halászni. Nem marad előttem, csak óvatoskodó járását tudom fotózni. Nagyon szép madár. A sötét háttér csak kiemeli a tollazat finomságát.

Megint egyedül maradok. A nap lassan előbújt a horizont mögül, de szinte azonnal eltakarták a felhők. Elmaradt az aranyló hajnal. Nincs sok látnivaló, csak a billegetőcankó jön időnként, teszi megszokott köreit.

Kicsit később két madár száll le a szemközti szárazulatra. Vadgerlék. Szokatlan látványt nyújtanak a tómederben. Bár többször megfigyeltem már, hogy örvös galambok is bejárnak inni. A gerlék a száradó iszapon szedegetnek valamit. Elég idegesek, nem is maradnak sokáig.

Újabb szünet. Üres a víz előttem. Majd fél óra is eltelik, mire jobbról elkezd fodrozódni a víz, és besétál a látótérbe egy gólyatöcs. Na, mindjárt vidámabb lettem. :)

Jön-megy csipeget a vízből. Élvezem a látványt. Nem görcsölök már, ha közelebb jön jó, de ha nem akkor is. :)

A töcs nem marad sokáig egyedül. Rövidesen még három társa követi. Így már négyen cirkálnak előttem. Persze akad közöttük közeli is. :)

Szórt fény van, gyönyörűen exponálható a fehér tollazat. Imádom ezt a madarat! :)

Ekkor azonban olyan történt, amit eddig nem láttam. A napról-napra csökkenő víz miatt az előttem lévő vízfelület is kettéoszlott, és balról kialakult egy kis zárt pocsolya. Ezt célozta meg az egyik töcs, és az helyett, hogy átrepült volna, fogta magát, és átfutott a már szárazon álló részen.

Nagyon mókás látvány volt. Most látszott igazán, hogy milyen nyakigláb ez a madár. :)

A jelenet többször megismétlődött, oda és vissza is. És a közben előbújó napfényben varázslatos dolog történt. A háttérben álló növényzetet a napsugarak csodálatosan megszínezték. Mintha lángolt volna a vízpart. Izgalmas képek születtek.

A szárazulaton mozgó gólyatöcsökkel kapcsolatban még egy érdekes dolog feltűnt. A víz és az iszappad szegélyén folyamatosan jöttek-mentek a billegetőcankók is, és amikor a töcsök kilépdeltek a vízből, akaratlanul is keresztezték egymás útját. Az egymás mellé kerülő madarak közötti méretkülönbség egyből szemet szúrt. Igyekeztem legalább egy olyan képet készíteni, ahol ez megfelelően látszik is. Bár nem vagyok egy nagy Csillagok háborúja rajongó, soha nem voltam képes végig nézni, de egyből a filmben szereplő birodalmi lépegetők jutottak eszembe a jelenetről. :)

Közben a vízen is volt mit nézni és fotózni. A gólyatöcsök nagyon aktívak voltak.

Nagyon örültem még egy momentumnak. A gólyatöcsnek nagyon szép, piros szeme van. Az eddigi képeken ez nem nagyon látszott, most viszont szerencsés irányból tudtam őket fotózni, és egyből feltűnt, hogy a piros írisz gyönyörűen látszik a szemükben.

Már ennyi történéssel is bőven elégedett lettem volna, de még nem ért véget a reggel. Ismét a sátor mögül érkezett a meglepetés. Füstös cankó huppant le a sekélyebb részre. Sokat szemeztem már vele az elmúlt egy hónap alatt, de mindig reménytelenül messze mozogtak, esélyt sem adva a fotóra. Gyönyörű fekete, nászruhás egyedeket is láttam, ám mostanra már átvedlettek nyugalmi tollruhájukba. Sebaj, most itt állt előttem. Nézelődött, majd tollászkodni kezdett, és egy gyors mozdulattal ki is húzta az egyik tollát, ami egy darabig ott lebegett mellette.

Szép csendélet volt, nyugalmat árasztó. A tollat aztán lassan elsodorta a víz, a cankó meg egy lábra állt és elszenderedett. Még az sem érdekelte, amikor egy fiatal szürke gém szállt le mellé.

A füstös csak szendergett, mialatt a gém, szépen elsétált mögötte,

és komótos halászatba kezdett. Nem volt túl sikeres, de amíg a cankó aludt, követtem a kamerával, és sikerült pár vízbecsapós pillanatot elkapni.

Míg a szürkével voltam elfoglalva, a füstösök megszaporodtak. Amikor felpillantottam a keresőből, már hárman voltak előttem, és egy negyedik pedig jobbról úszott be a képbe.

Meg is lepődtem a látványon. A partimadaraktól azt szoktuk meg, hogy hosszú lábukkal gázolnak a vízben, ez meg mint a récék úgy úszott be elém. De még jó, hogy lekövettem a mozgását, mert az egyik pillanatban gondolt egyet, és pár szárnycsapással a többi füstös mellé röppent. Így szépen meglett a felugró mozdulat.

Nagyon örültem a kis füstös cankó csapatnak, és szerencse, hogy volt még nálam memóriakártya is. Bajban lettem volna, mert gyorsan fogyott a háttértár kapacitása. :)

Amíg messzebb keresgéltek, többször felpillantottam, hátha történik valami közelebb is. Történt is. A billegetőcankó rendszeres időközönként trappolt el mellettem.

Sőt, egy gyönyörű portéval is megajándékozott. Az objektív közelpontja környékén megállt pár pillanatig. A portré lehetősége adva volt.

E rövid kis közjáték közben az egyik füstös már egészen közel matatott a vízben. Élvezettel néztem a keresőben egyre nagyobbá váló madarat, amint a táplálkozásba belemerülve közeledett.

Érdekes a füstös cankók táplálkozási stratégiája. Szinte megállás nélkül, sokszor futva közlekedtek, és gyakran fejüket a víz alatt tartva próbáltak elkapni valamit.

Egyszerűen csodálatos ez a madár. Nem tudtam betelni vele, főleg, mikor már majdnem a teljes képmezőt kitöltötte.

A füstös aztán elhaladt mellettem. Egyből visszanéztem a képeket, és a jóleső megelégedettség mámorában kezdetem el pakolni, mára ennyi elég is volt. Pakolás közben láttam, hogy a billegetőcankó megint elém ért. Na jól van, veled kezdtem a napot, veled is fejezem be. :)

Hát nem semmi egy reggel volt. 10 gigányi anyaggal mentem haza, nálam ez rekord. :)


Pécs, 2014. augusztus 11.

Ellenfényes madarak

Gondoltam egyet, és szombat délután megcéloztam a lessátrat a tómederben. Azt találtam ki, hogy ellenfényes fotózásra fekszek ki, a lemenő nappal szemben, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Rettenetesen meleg volt a sátorban, de mindenképpen időben szerettem volna kimenni, hogy mire a nap megfelelő helyzetbe kerül, a nyugalom is helyreálljon a vízen. Az érkezésem okozta riadalom azonban hamar elült, és meglepően gyorsan érkeztek vissza a madarak. Az erős napsütés miatt a fotózást még nem erőltettem, inkább figyeltem mi történik. A gólyatöcsök nagyon különleges madarak. Valószínűtlenül hosszú lábukkal, ügyesen lábalják meg a vizet, és ugyancsak nagyon hosszú csőrükkel kapkodják ki a felzavart kishalakat, rovarokat. Nem bírtam sokáig, csak készült pár fotó.

Főleg azért, mert egy-egy madár a múltkorihoz képest egészen közel jött, és ettől mindjárt izgalmassá vált a helyzet.

Jó volt figyelni a töcsök munkáját, és jó volt mindezt egyre közelebbi képek formájában viszontlátni. Hiszen valójában ez a faj volt a cél, amiért már harmadszor feküdtem be a lessátorba. De persze jó volt azt is látni, amikor egy kis kócsag szállt le a sátor előtti vízfelületre.

Gyönyörű madár. Szép násztollazatot viselt. Kicsit álldogált, nézelődött, majd kezdetét vette az a rohangálás, ami a kis kócsag halászati stratégiája.

Össze-vissza szaladgál a vízben, szárnyait rebbentgeti, és amikor megriadó halat lát, arra lecsap.

A jelenetet visszanézve, tátva maradt a szám. A fröccsenő víz nem is néz ki rosszul a képeken! Tovább követtem a kócsagot, hátha művel még egy két ilyen vízbecsapást.

A fröccsenő víz, a nászruhás madár és az ellenfény érdekes összhatást adott. Örültem a képeknek. És a végére a kócsag is fogott egy kishalat. :)

A kis kócsag távozása után újra a gólyatöcsöké lett a terep, és ekkorra  nap is kezdett abba a fázisba érni, amire vártam.

Már csak azt kellett megvárni, hogy a madarak is a megfelelő helyre érjenek.

Persze milyen jó volna, ha minden kívánságra teljesülne! Néhányszor már majdnem olyan pozícióba kerültek, mint amit előzőleg elterveztem.

Mondjuk már ez is egészen jól mutatott a becsillanó fénygömbökkel, de még nem az igazi. Mindenesetre erre a napra nem jutott több. A gólyatöcsök a naplemente idejére elhúzódtak a sátor elől, kiürült a vízfelület. Nekem is nagyon melegem volt, és a nyakam is feladta a dolgot a négy órányi kitekert testhelyzet miatt. Mára ennyi volt. Azért nem volt rossz! :)


Pécs, 2014. július 20.

Mocsárszagú reggel

Az idei év a vízparti fotózások szempontjából csúfosan indult. A halastavaknál megváltozott viszonyok miatt a tavakba kevesebb víz került. Így állhatott elő az a helyzet, hogy a vízparti les előtti mederrészbe gyakorlatilag nem jutott víz, hiába is vártam. A víz ugyan hiányzott, de annyi azért mégis jutott, hogy az iszap átnedvesedett tőle. Ez pedig azt eredményezte, hogy a kis tisztást, aminek a szélébe a lest építettem, ellepte a nád. Ezzel a helyzettel pedig nem tudtam mit kezdeni. Búcsút kellett intenem a guvatfotózási lehetőségnek. Annyira érzékenyen érintett ez a dolog, hogy az év első felében nem is nagyon jártam a tavaknál. Az időközben eltervezett úszó leses projektet is fel kellett függesztenem, mert a megváltozott vízviszonyok azt is keresztbe húzták. A jövőben új alapokra kell helyeznem a fix leses fotózást a tavaknál, az már biztos. De az elmúlt idő alatt persze nagyon hiányzott már a víz és a vízimadarak közelsége. És az a jó kis mocsárszag, ami végigkísérte a vízparti fotózásaimat. Ezen a hiányérzeten enyhíteni kellett, így tettem egy kört a tavaknál. Ami hátrány az egyik oldalon, előny a másikon. Szokták mondani. Az alacsony vízszintnek előnye is van. Partimadarakra bukkantam. Nem is vártam tovább, következő hajnalon már akcióba léptem.

Az éjszakai "szuperhold" ugyan nem segített, mert az erős holdvilágnál gyakorlatilag világosban tudtam csak az előző este kihelyezett lessátrat megközelíteni, de annyira hatalmába kerített a hajnali víz hangulata, hogy nagyon bizakodó voltam. A víz fölött hömpölygő reggeli párában gólyatöcsök tűntek fel.

A felkelő nap lassan eloszlatta a párát, és a kezdetben csak távolabb táplálkozó madarak is egyre közelebb kerültek a sátorhoz.

Nagyon élveztem a helyzetet. Nagyon szeretem ezeket a különleges madarakat. Mifelénk nem túl gyakoriak, ezért minden találkozás, és minden elkészült fotó nagyon értékes számomra. Ezért nem fukarkodtam, hamar telt a memóriakártya.

    

A képek visszanézése közben érdekes dologra lettem figyelmes. Az egyik képen a gólyatöcs mellett egy másik madár is belekerült a kompozícióba. A tó fölött fattyúszerkők vadásztak, és a táplálkozó gólyatöcsök között csaptak le a vízbe egy-egy hal reményében. Egy ilyen fattyúszerkő került véletlenül a fotóra. Megpróbáltam ezzel a helyzettel kezdeni valamit, és már tudatosan próbáltam a szerkőket a képbe varázsolni. Nem egyszerű feladat. :) Egy értékelhető kép készült.

Időközben a töcsök is bátrabbak lettek, és egy kicsit közelebb jöttek. A már felkelt nap fényében nagyon szépen mutattak.

  

Szóval összességében jól telt a reggel. A partimadarak között feltűnt kis kócsag csak színesítette a palettát.

Végszóra pedig az egész reggel a sátor körül rohangáló kis lile is megmutatta magát. Róla is tudtam pár fotót készíteni.

Jó reggel volt, jó kis mocsárszagú reggel. :)


Pécs, 2014. július 15.

Tóparti kitekintés

Az elmúlt évben ebben az időszakban fotóztam különböző belvizes területek mellett. Az idei, jóval kevesebb csapadék miatt ezek a lehetőségek megszűntek. Ugyan felkerestem ezeket a helyeket egy kis emlékidézésre, de madarak helyett kukorica táblát, feltárcsázott területeket találtam. Hogy egy kicsit kárpótoljam magam, körülnéztem a Mecsek lábánál elterülő halastavaknál. De milyen jól tettem. Ugyan a tavak teljesen fel vannak töltve, de a teleltető medencék üresen álltak, aljukon kevés vízzel, és nagyobb iszapfelületekkel. És ami igazán megmozgatta a fantáziámat, parti madarak táplálkoztak bennük. Erdei cankó, réti cankó, billegetőcankó, havasi partfutó, sárszalonka! Néhány napon keresztül esténként figyelgettem a kis madarakat, hogy egy kicsit kitapasztaljam a mozgásukat. Az egyik teleltető alkalmasnak is bizonyult a fotózásra. Volt már benne olyan felület, ami egy picit szárazabb volt, és ha rámentem, nem merültem el az iszapban. Péntek este ki is került a lessátor, és a szombat hajnal már kint ért.

Még bőven sötét volt, amikor billegetőcankók landoltak előttem. Igazából csak a hangjukat hallottam. Szerencsémre megvárták a napkeltét is, és tudtam néhány szép habitus fotót készíteni róluk.

Sajnos a többi partimadár elkerült. Lassan induló félben voltam, amikor egy szürke gém és egy kis kócsag landolt a sekély vízben. A kis kócsag azonnal táplálkozni kezdett. Tudni kell róla, hogy ő nem az az egy helyben állós, lesből vadászós fajta. Aktívan mozog, szárnyaival rebbentget, lábaival kevergeti a vizet, és az így felriadó halakkal, táplálkozik. Az én madaram is így tett. Sajnos a helyszín nem volt alkalmas a nagyobb testű madarak fényképezésére, mert a teleltető medence fala nagyon közel volt, így nem adott szép hátteret a történéseknek. De a kócsag szép mozdulatai miatt néhány képet azért megtartottam.


Pécs, 2011. augusztus 14.