szürke gém

és a madarak egyből a lényegre tértek, úgyhogy amint lett egy kis lővilág, a fényképező is elkezdett kerepelni.

A szürke gémek között ismét feltűntek a dankasirályok is,

és a háttérből a nagy kócsagok is egyre közelebb értek.

Ennek kimondottan örültem, de a napkeltének ekkorra már meg kellett volna érkeznie, azonban ez ma elmaradt. A felhős égbolt fénytelenségben tartotta az egész reggelt. Azonban ezen kár is volt bosszankodni, mert egyre több akció bontakozott ki előttem, így inkább arra koncentráltam.

Csak a tisztán álló madarakat kellett kiszúrni, a többit a kócsagok intézték.

Jó kis pillanatoknak voltam szemtanúja,

és még mindig elég korán volt. Újabb és újabb halászatot sikerült kártyára varázsolni.

A kócsagok meg csak jöttek egyre közelebb,

és közelebb.

Mi tagadás, fényhiány ide vagy oda, nagyszerű volt ez a reggeli tóparti sokadalom.

Szóval a hajnali szürkület szép lassan napkeltébe vált át. Figyelem a még kissé távol lábaló gémeket, várom, hogy közelebb érjenek. A szemközti öreg fűz ágait már el is érte a napfény, az ott pihenő rétihéja már képkockára kívánkozik.

Egész jól alakul a forgalom előttem is, lassan lőtávolba érkeznek a gémek, amikor hirtelen mind feldobja magát a levegőbe, és elrepülnek. Próbáltam találgatni, hogy mi történhetett, ám a sátor mögül felhangzó kiáltás azonnal választ adott a kérdésre. Rétisas kiáltása töltötte be a tavat, bizonyára ő riasztotta el a gémeket. Csak egy a baj, hogy a sas mögöttem volt. Behúztam hát az objektívet, és a sátorlap alatt óvatosan kidugtam a jó irányba. Messze volt a madár ugyan, de gondoltam egy fotót azért megérdemel. És ahogy a keresőben megtaláltam, felhangzott az ismerős kiáltás, és a párja is landolt mellette.

Már nyomtam is a gombot, így a másik sas érkezése és az azt követő közös kiáltozás már megörökítésre került.

Ej, de sokat vártam ezekre a pillanatokra az elmúlt teleken. De így van ez. A sasok ott ültek a tómederben, távol ahhoz, hogy jó képek születhessenek, a gémek pedig a tó túloldalán várták, hogy a sasok elmenjenek. A reggel így gyakorlatilag el is úszott, a két sas keresztülhúzta a számításaimat. A nádszegélyből előóvatoskodó tőkés réce,

és pár dankasirály javított valamit a helyzeten.

Úgy voltam vele, hogy megér még egy korán kelést a helyzet, így hát másnap hajnalban megint a sátorban kezdtem a napot. Mondanom sem kell, hogy mi volt a nap első mozzanata. Épp csak világosodott kicsit, amikor a víz mellett gyülekező madarakat egy rétisas riasztotta el. Ezúttal azonban közelebb landolt az iszapon, bár így is ki kellett tekerednem, hogy kép is készülhessen róla.

Most ugye, vagy közelebb jön, hogy esélyem legyen a jó fotókra, vagy elmegy, hogy más madár is közelebb merjen jönni. Ezúttal úgy döntött, hogy nem trollkodja szét a reggelemet, és elrepült. Nem is kellett sokat várni, a víz hamar megtelt madarakkal. A prímet a szürke gémek vitték. Különösen azok, melyek egészen közel próbáltak halat fogni.

Van amelyiknek sikerült, van amelyiknek nem, de a szürke gém portré hal nélkül is jól mutat.

Sok madár volt előttem, de a többség kissé távol. A vízen úszkáló dankasirályok közül tudtam választani egyet-egyet, ami közelebb jött,

és a végén egy fiatal búbos vöcsök is meglepett.

Tartalmas reggel volt, elégedetten bújtam elő. De láttam még ezt-azt, így a sátor a helyén maradt...

Tudtam, hogy nem sok időm lesz, ezért mindent egy lapra tettem fel. Amikor tudtam, mentem. Az első három alkalomról ne is beszéljünk. Nem történt semmi. A negyedik lesezés alatt tudtam először lenyomni az exponálógombot, miközben halálra fagytam. A jégre dobált csalihalra szürke gém érkezett. A korábbi évekből már ismerős jelenet adott némi megnyugvást. Valamilyen madár azért mégiscsak van a közelben.

Sőt, a les melletti fűzbokrok közül egy guvat is előkerült. Szép tisztán, a beszűrődő napsugarak megvilágításában sétált el előttem.

Neki igazán örültem. Igaz, hogy a sasokat messziről láttam, de lassan a fagyhalál kerülgetett, el kellett jönnöm. Nem mondanám, hogy boldog voltam. Ráadásul enyhülés érkezett, tudtam, hogy a jégnek hamarosan búcsút mondhatunk, egy esély maradt. Idén talán az utolsó, így ötödszörre is kifeküdtem. A jég ugyan még kitartott, de a hajnali pár órás eső miatt a felszíne már erősen vizes volt. A tutaj is billegett már a vízben, nem fogta szorosan a jég. De az eső elállt, a nap kisütött, és a távolban a sasok is mozgolódni kezdtek. A már megszokott módon, a les előtt nem nagyon történt semmi. A szokásos vörösbegy jelent meg csupán, csipegetett a jégre dobált húsból. Nagy kedvencem, igazi ragadozó. :)

Lassan a fotózásra szánt idő a végéhez közeledett, mikor a semmiből egy egerészölyv huppant elém. Őt egyből követte pár szarka és dolmányos varjú, majd pár perc múlva egyszer csak ott állt előttem egy fiatal rétisas.

Nem is hittem el. Szuggeráltam az objektíven keresztül, hogy jöjjön már közelebb, de vagy két perc várakozás után hirtelen felborzolta a tollait, és a keresőben már meg is jelent egy öreg madár.

Azonnal nekiesett a fiatalnak, nagyon rövid csetepaté volt közöttük. Hihetetlen látvány volt, indulatok, kimeresztett karmok, fröcsögő víz, erre vártam öt éve. Csak egy probléma akadt. A hozzám közelebb ülő egerészölyv nem röpült el a sasok jöttére, hanem az egész jelenetet végignézte. És mivel mértani pontossággal a sasok és közöttem helyezkedett el, barna pacaként kitakarta az egészet. A két sas pedig fogta magát és elrepültek a tó túlsó végébe, ahol leültek a jégre, és békésen szemlélődtek tovább, mintha mi sem történt volna. Erre mit lehet mondani? Semmit. Vártam még, amíg időm engedte. Kiderült, hogy egy harmadik rétisas is van a közelben, kicsit ugyan távolabb és oldalvást, de benne maradt egy kis reményem, hátha közelebb jön.

Nem így lett. Hosszas nézelődés után tollászkodott egy rövidet, majd ő is a többi után repült.

Nem maradhattam tovább, így a sasfotózás véget ért. Másnapra a jég is alkalmatlanná vált a fényképezésre, ismételni nem tudtam. A hosszútávú előrejelzés sem valami biztató ebből a szempontból, úgyhogy úgy tűnik a jeges szezon is véget ért. Sokat gondolkodtam a dolgon, volt időm. Azt hiszem egy ideig parkolópályára állítom a sasprojektet. Ülepednie kell a tapasztalatoknak, új ötlet, új lendület kell...

A prímet a gémek vitték, rájuk nem lehetett panasz. Külön örültem, hogy sok röpképre adtak lehetőséget.

Remek volt. Jobbról, balról, szemből érkező gém is került a memóriakártyára. Ne de hol vannak a sasok? Hát a sasok a távolban úszkáló récéket kergették.

Sebaj, a gémek itt vannak, foglalkozzunk hát velük. Így jégen sétáló, álldogáló gémből is jutott bőven.

Tényleg szuper, na de hol vannak a sasok? Hát a sasok, úgy száz méterre, egymás kergetésével voltak elfoglalva.

Ej a betyárját! Na mindegy, most a közelbe kell koncentrálnom, mert a gémek, miközben ide-oda mászkáltak, hogy a jégen szétszóródott apró falatokat felcsipegessék,

néha egészen közel kerültek hozzám. Na, ez tényleg izgalmas volt.

Ritkán adódik, hogy szürke gémet tudok portrézni, ki is használtam rendesen.

Ráadásul az is kiderült, hogy a gémnek nyelve is van, amit előszeretettel lógat ki a csőrén. :)

Sőt, még a les előtt sétáló gém lábát is portrézhattam.

Mondom, a gémekre nem volt panasz. Na de hol vannak a sasok? A sasok úgy száz méterről figyelték az előttem mászkáló gémeket.

Fene a jó dolgukat! Mit lehet tenni, koncentráljunk a közelebbi dolgokra. Varjak és sirályok is megjelentek a les előtt, egy-két habituskép róluk is készült.

De ami jobban érdekelt, azok az apró madarak, amik oldalt, a nádasban mozogtak. Nádi sármányok keresgéltek a nádszálakon, és mivel róluk még nem volt kép a gyűjteményben, közülük is megörökítettem párat.

Sőt, egy függőcinegét is kiszúrtam a sűrűben. Áttelelő példány lehetett, örültem neki is.

Ami felpaprikázta még a hangulatot, az egy váratlanul megjelenő róka volt. A nádasból keveredett elő, szimatolt a jégen. Nagyon szép, feketés mintázata volt,

és mikor illedelmesen ráköszöntem, még egy szép pillantással is megajándékozott.

Nem sok kérdés maradt a végére, csak egy. Na de hol vannak a sasok? A sasok megszokott pihenőfájukról szemlélték birodalmukat, ahol én már megannyi emlékezetes pillanatot eltöltöttem velük, és nélkülük is. :)

Ilyen ez a sasfotózás. Sosem fekete vagy fehér. Kiszámítható, ugyanakkor kiszámíthatatlan is egyben. De ez is a szépsége annak, ha valaki a saját útját járja. A képek mögötti történet, és küzdelem. Mert az biztos, hogy itt is, akár az élet más területein, küzdeni kell...

A sötétség hamar eloszlott, és a pirkadattal a madarak is megjelentek. Szürke gémek érkeztek a vízre.

Jobbára a tőlem távolabbi, mélyebb részt lábalták, ezért egy darabig inkább csak figyeltem a történéseket. Aztán kisvártatva újabb vendégek érkeztek.

Néhány kis kócsag landolt a víz mellett, és egyből az előttem lévő, sekély vízben kezdtek halászni.

Innentől kezdve nem volt megállás. Közelebb,

és távolabb is kis kócsagok töltötték ki a képmezőt.

Nagyon élveztem a közelségüket, évek óta nem volt hozzájuk szerencsém. A figyelmemet oldalról mozgás terelte el a kócsagokról. Barna, pettyes madár óvatoskodott ki a nádasból. Fiatal bakcsó nézett ki a vízre. Hú de megörültem neki. Sok éve kerülget a faj, soha nem tudtam fényképezni. Most sem adott sok lehetőséget, de én már ezzel az egy kockával is boldog voltam.

A bakcsó hamar eltűnt a szemem elől, visszatértem hát a rohangáló kócsagokhoz.

Sok volt az akció, folyamatosan kapkodták ki a kisebb halakat a vízből, kergetőztek is, de vagy volt egy másik madár a háttérben, vagy nagyon közel történt minden.

Aztán az egyik madár beállt a jó távolságra, mögötte sem volt másik, ami bezavart volna, és a halfogással is elbíbelődött kicsit. Megkaptam hát erre a napra azt a sorozatot, amire vártam.

De jó volt. Lett minden, felkapott hal, elejtett hal, repülő hal. :) Nem is bántam, amikor a kis kócsagok egyszer csak felugrottak a vízről, lassan betelt a memóriakártya.

Azért még vártam egy kicsit, hátha zárásként történik valami. Milyen jól tettem! Az elcsendesülő vízre fiatal guvat kukkantott ki a nádszegélyből. Nagyon közel volt, de megvárta, míg megtalálom az objektívvel is. Gyönyörűen telibe kapta a reggeli napfény. Kattant a fényképező, a guvat pedig visszasétált a nádas rejtekébe...

amelyből szándékaim szerint néhány olyan fajt tudok majd fényképezni, amelyekhez eddig nem volt szerencsém. Március folyamán itt meg is történtek a friss előkészületek, és a hónap végére a vízszint is közel ideális szintre emelkedett.

Az új lest egy szürke gém avatta fel.

Meglátjuk mi sül ki a dologból...

Ezzel párhuzamosan természetesen jó öreg tutajomat is csatarendbe állítottam. A korábbi két szezonban a libák nyomába eredtem, de a faj keményebb diónak bizonyult, mint azt elsőre gondoltam volna. Több olyan pillanat, helyzet van még a fejemben, amit szeretnék képekbe önteni velük kapcsolatban, ezért van még teendő ezen a téren. Ám a körülmények nem engedték, hogy tutajozzak is. Némi kárpótlást a barkóscinegék nyújtottak, miközben a parton az elvesztegetett időn sopánkodtam.

Egy kis építkezés is jutott még márciusra. Új madáritatót üzemeltem be egy új helyen. Erről majd bővebben egy kicsit később. Reményeim szerint az új helyszín ad némi új lendületet is az itatós fotózáshoz. Meglátjuk...

és az egerészölyvek is megmutatták magukat.

Ám a nap folyamán a reggel még jó tíz méter széles jégszegély a szemem láttára olvadt el, a hullámzó vízben egyre nagyobb darabok tűntek el a szemem elől. Sast ugyan láttam, de csak távolról. A tavon tartózkodó récecsapat kötötte le a figyelmét.

Egyelőre nincs mit tenni, győzött a februári tavasz...

A pityer elröppent, ugyanis megérkezett az első szürke gém.

Jól ismerem már, a menetrendet is előre tudom. Sétál, nézelődik,

Egy kicsit arrébb röppen,

ásítozik,

felméri a terepet.

Nem marad sokáig egyedül, ölyv érkezik mellé a jégre,

ráadásul nem is egy. Sorra tűnnek fel az egerészölyvek, és hirtelen nagy kavalkád alakul ki előttem.

Jó távolságba érkeznek, próbálok a szép mozdulatokra koncentrálni.

A folyamatos mozgás miatt nehéz követni, hányan is vannak, de úgy saccolom, már a nyolcadik egerészölyv landol előttem.

Talán az eddigi legjobb nap kezd kialakulni az idei szezonban, nem nagyon van időm nézelődni, újabb és újabb landolásokat, elugrásokat látok,

a les belsejében pedig az ölyvek kiáltozásához a fényképező adja a folyamatos ritmust.

Aztán szép lassan lenyugszanak a kedélyek, mindenki megtalálja a helyét, és a gém is tud már szedegetni a leeső koncokból.

De csak addig, amíg neki is vetélytársa érkezik.

Nem is maradnak előttem, egyből egymás kergetésébe kezdenek. Ám helyettük megérkezik egy újabb vendég. Holló kér részesedést a falatokból.

Tudtam, hogy bejár, de csak most volt szerencsénk személyesen is találkozni.

Jó nap volt, elégedetten másztam ki a lesből. Az előadás mozgalmas volt, a jégtáncosok kitettek magukért.

Nézelődik egy darabig, aztán határozott léptekkel a jégen heverő hal felé indul.

Igaz, hogy már egy hóbuckára hasonlít csak, de a gémet nem téveszti meg.

Megböködi, megforgatja,

aztán már nyeli is.

Meg is volt a reggeli. Kicsit arrébb lépdel egy másik hal mellé,

de úgy tűnik elég volt egy is. Őrizgeti még egy kicsit, aztán magamra hagyott.

Egyedül maradok a havazásban. Nézelődök, várom, hogy történjen valami, de nem mozdul semmi. A hóesés gyönyörű, szakadatlan hull a hó, de úgy tűnik a madarak ma nem kegyesek hozzám. Jobb híján a lihogó szélén lépdelő nagy kócsaggal próbálom megfogni a havazást.

Szép volt. Talán elég is ennyi. Hiszen hull a hó, és ez már önmagában ajándék.

Céltudatosan haladt, a jégen heverő halat szúrta ki magának.

Gyors mozdulattal felkapta,

forgatta,

majd nemes egyszerűséggel benyelte.

Az egész procedúrát végignézte egy csapat varjú.

A gém példáját követve egyikük szintén elfoglalt egy halat.

De kénytelen volt beérni pár apró falattal, mert a gém szépen visszamasírozott a placcra.

Ezúttal azonban ő is csak csippentett egyet belőle,

mielőtt peckesen tovább sétált.

És a gémmel együtt az egész társaság odébb állt. A sas nem jött vissza, az egyenlet ismét megoldatlan maradt.