guvat

A sötétség hamar eloszlott, és a pirkadattal a madarak is megjelentek. Szürke gémek érkeztek a vízre.

Jobbára a tőlem távolabbi, mélyebb részt lábalták, ezért egy darabig inkább csak figyeltem a történéseket. Aztán kisvártatva újabb vendégek érkeztek.

Néhány kis kócsag landolt a víz mellett, és egyből az előttem lévő, sekély vízben kezdtek halászni.

Innentől kezdve nem volt megállás. Közelebb,

és távolabb is kis kócsagok töltötték ki a képmezőt.

Nagyon élveztem a közelségüket, évek óta nem volt hozzájuk szerencsém. A figyelmemet oldalról mozgás terelte el a kócsagokról. Barna, pettyes madár óvatoskodott ki a nádasból. Fiatal bakcsó nézett ki a vízre. Hú de megörültem neki. Sok éve kerülget a faj, soha nem tudtam fényképezni. Most sem adott sok lehetőséget, de én már ezzel az egy kockával is boldog voltam.

A bakcsó hamar eltűnt a szemem elől, visszatértem hát a rohangáló kócsagokhoz.

Sok volt az akció, folyamatosan kapkodták ki a kisebb halakat a vízből, kergetőztek is, de vagy volt egy másik madár a háttérben, vagy nagyon közel történt minden.

Aztán az egyik madár beállt a jó távolságra, mögötte sem volt másik, ami bezavart volna, és a halfogással is elbíbelődött kicsit. Megkaptam hát erre a napra azt a sorozatot, amire vártam.

De jó volt. Lett minden, felkapott hal, elejtett hal, repülő hal. :) Nem is bántam, amikor a kis kócsagok egyszer csak felugrottak a vízről, lassan betelt a memóriakártya.

Azért még vártam egy kicsit, hátha zárásként történik valami. Milyen jól tettem! Az elcsendesülő vízre fiatal guvat kukkantott ki a nádszegélyből. Nagyon közel volt, de megvárta, míg megtalálom az objektívvel is. Gyönyörűen telibe kapta a reggeli napfény. Kattant a fényképező, a guvat pedig visszasétált a nádas rejtekébe...

Megnézte magának,

megforgatta, aztán már vitte is.

Berohant vele a nádasba. Na eddig jó, van még pár kishal a jégen, úgyis mindjárt visszajön. Nem jött. Helyette megjelent a vízityúk.

Persze ő is azonnal kiszúrta a csemegét,

és szépen egymás után megette,

vagy elvitte a nádasba.

Hát ezt nem hiszem el, a guvatnak nem maradt több. Az ördög vigy el! Vagyis most a vízityúk vitte el. Na majd legközelebb...

nádasba be,

és leselkedés a nádas szélén.

Az egyik óvatos léptekkel kilépdelt a takarás szélére,

de a másik már kergette is vissza. Képtelen voltam követni őket. Szép tiszta felvételt ezúttal nem is tudtam készíteni róluk. A vízityúk azonban nem volt ilyen ideges.

Szép, komótos léptekkel közlekedett előttem, ahogy azt fotózás közben kell.

Azt hiszem, valamit ki kell találnom, hogy a guvatok őrült gyalogkakukk tempóját lelassítsam...

A kihaltnak tűnő nádas a látszat ellenére közel sem üres a téli hónapok alatt sem. Rejtőzik ott néhány finomság, amelyeknek utána szerettem volna járni. Már az első alkalom, amit a jégbe szorult tutajon töltöttem, nem várt sikert hozott. Szinte percekkel azután, hogy elrejtőztem a lesben, a sűrű gyékényesből piros csőr bukkant elő, és rövidesen a tulajdonosa is ott állt előttem. Guvat masírozott ki elém.

Nagyon szeretem ezt a kis rejtőzködő gombócot. Évekkel ezelőtt, vízparti kalandjaim kezdetén, számos emlékezetes élményt okozott nekem. Nagy örömmel nézegettem hát, de nem volt idő nosztalgiázni, mögötte egy másik madár bukkant elő a takarásból. Egy vízityúk lépdelt a jégen.

Szokatlan látvány télvíz idején, de úgy tűnik egy vállalkozó kedvű példányhoz van szerencsém, ami vonulás helyett megpróbálkozik az átteleléssel. A guvatot nem zavarta a jelenléte, továbbra is ott matatott pár méterre előttem.

Ám ekkor újabb guvat jelent meg a színen.

Gyors futkosások, kergetőzések következtek, csipogással, visítással fűszerezve, amiből nem sok mindent tudtam elkapni, annyira gyorsan történtek. De rövidesen egyik-másik újra előóvatoskodott, így a fotózás is folytatódhatott.

A sarokba is visszatért az első madár, legalábbis úgy gondoltam, annyira egyformák.

És a víztyúk is megjelent időnként.

A meglepetéseknek azonban még mindig nem lett vége. Egy harmadik guvat is előkerült valahonnan, ami azt eredményezte, hogy követhetetlen kergetőzésbe fogtak, most már hárman. Néhány pillanat volt csak, amikor eszeveszett tempójukból hirtelen lelassítottak, és pár másodpercig megálltak előttem,

vagy pedig elég távol rohantak tőlem, amit volt esélyem lekövetni.

Szenzációs volt, mondanom sem kell. Az élmény hatására rövidesen újabb próbát tettem, de újdonságot nem hozott a következő les. Guvatok közel és nagyon közel. Többé-kevésbé megismétlődött az előző alkalom. Néhány tiszta pillanattal próbáltam bővíteni a kollekciót.

Percről-perce változnak a fények, ezzel együtt a víztükrön megjelenő színek is. 

Jobban örülnék, ha valamivel közelebb keresgélnének, de így is érdekes az eredmény.

Egyre erősebbek a fények, mindjárt előbújik a nap. És abban a pillanatban mindent elöntöttek a napsugarak. A napkeltének ez a legszebb pillanata, ami ugyan nem tart sokáig, de az a pár perc varázslatos. A nap mindent aranyló festékkel von be. A madárfotósnak az álma, hogy ezekben a pillanatokban történjen valami. Én is feszülten kémleltem a kelő nap irányába, és lám, a nádszegélyben mozgást látok. A növényzet takarásából guvat lépett elő. Pont az aranyló fények közepén. Pár másodpercig álldogált, majd elszaladt. Mintha köszöntötte volna a napot, mielőtt a dolgára siet. Hát mit mondjak, elégedett voltam. :)

A varázslat hamar véget ért, de eközben az ellenkező oldalon is történtek a dolgok. Sárszalonka érkezett, és most sokkal jobb helyre, mint a múltkor, nem a nádtorzsák mögé, hanem a felém eső oldalra. Egyből tollászkodással indított.

Szép pillanat, a fények is gyönyörűek, csak hát az a fránya távolság. El bírtam volna viselni, ha mindezt fele olyan messze teszi.

A szalonka a reggeli toalett után útjára ment. Az iszapot szondázva szépen eltávolodott tőlem. De volt más, ami felkeltette a figyelmemet. A múltkori fotózás óta, eső ide vagy oda, a vízszint ismét csökkent, és az akkor a víz szélére helyezett sátor előtt már volt némi friss iszapfelület. Amikor hajnalban megérkeztem, ezt persze észrevettem, de egy kósza gondolat miatt most nem igazítottam utána a leshelyet. Ennek köszönhetem, hogy a következő képek megszülettek. A sátorból oldalirányba kitekintve egészen közel, mozgást vettem észre. Kicsit kifordulva már azt is láttam, mi az. Amilyen gyorsan csak lehet, igazítottam az objektíven, és mire a madár megérkezett, már készen voltam. A sátor előtti iszapon egy fiatal kis lile jelent meg.

Borzasztó aranyos madár, főleg ilyen közelről. :) Innentől kezdve egész reggel jelen voltak a sátor mellett, mögött, előtt. Több példány is megtisztelt bizalmával, így volt lehetőség bőven, hogy fotózzam őket. 

Nagyon mókás a táplálkozási stratégiájuk. Az iszapon rövideket szaladnak, és úgy csippentik fel, a rovarokat, férgeket. Ha nem látnak semmit, az egyik lábukat a híg iszapban gyorsan megrázzák, így zavarják fel az ott rejtőző apró élőlényeket. Ez a lábrázás nagyon mulatságos tud lenni. :)

Sokszor olyan közel jöttek, hogy a teljes alakos képekhez az objektív zoomján elég erősen nyitni kellett. De jó lehetőség volt portré készítésre is. Nem mindig van az ember 1,5 m-re ezekhez a madarakhoz. :)

De nem csak a lilék jöttek nagyon közel. A tómederben röpködő két fiatal barázdabillegető is meglepett. A sátor tetejét használták kiülőnek, és a sátorlapról szedegették le a legyeket, rovarokat. Nagyon érdekes, megmosolyogtató helyzet volt, mert többször előfordult, hogy a sátorból kilógó objektív napellenzőjére ültek fel, vagy a kémlelőnyílás szúnyoghálójára telepedtek le. Ilyenkor alig 10 cm-ről néztük egymást. Sőt a sátor körüli rajcsúr közben, a sátorlap alól kilógó csizmámra is felugráltak. Hát régen találkoztam ennyire bohókás madarakkal. :)

Miközben a barázdabillegetők ilyen jól elvoltak körülöttem, balról újabb madár érkezett a vízben. Gólyatöcs lépdelt egészen közel. Ez az, amire vártam! A tómederben egyre szűkül a vízfelület, mindenhol nádtorzsák meredeznek, ami nagyban megnehezíti a homogén környezetben való fotózást, főleg ha kicsit nagyobb a madár. A gólyatöcs egy szerencsés sávban jött, így sikerült néhány szép fotó. Azt hiszem ebből a helyzetből jobbat nem tudok vele kapcsolatban kihozni.

Sajnos nem sokáig tartózkodott előttem. Egy alacsonyan átrepülő barna rétihéja mindent elzavart, és a gólyatöcs már nem jött vissza. Jöttek viszont bíbicek. Jajongó kiáltásuk, és csapongó röptük minden nap jellemző volt, de fotózásra még nem adtak lehetőséget. Most az egyik példány leszállt az előttem húzódó iszapcsíkra.

Őt még követte néhány társa, és ez már olyan távolságban történt, hogy érdemes volt fényképezni is őket. A víz és az iszap határán jöttek-mentek, szedegettek.

Némelyik tollászkodott is egy alaposat.

Sőt egy példány a sátor előtti iszapot célozta meg. A hátam mögül érkezett, elsétált a sátor mellett, és pár méterre előttem keresgélt.

Soha ilyen közel nem voltam még bíbichez. Lélegzetvisszafojtva exponáltam.

A csúcs azonban az volt, amikor egy kicsit még közelebb jött. Nem hagyhattam ki a portrét.

Hű micsoda reggel volt. A memóriakártya is megtelt. Igaz, hogy a környezet az egyre csökkenő vízszint miatt folyamatosan változik, de így is akad még mit fotózni. Láttam még ezt-azt, ami miatt még biztosan menni fogok. :)

De végeredményben nem is ez miatt jöttem. A guvatok izgatják a fantáziámat. Hátha sikerül megint egyet-kettőt lencsevégre kapni. Nem csalódtam. Elsőnek egy fiatal érkezett. Talán másodköltésből származó fióka lehetett, mert szárnytollai még erősen tokosak voltak, farkán meg még pihetollak meredeztek. Tanulatlan még, a les tartószerkezetét használta közlekedőnek, olyan közel volt, hogy fotózni nem is tudtam. De az öreg madár, már rutinosan, a számukra kijelölt helyre jött. Szépen kisétált a nádasból, így elkészült a fotó, amiért aznap este a szaunát választottam.

Pár másodperc múlva meg is jelenik a várt helyen. Körülnéz, és a vízből csipegetve kisétál a takarásból. Egyből feledésbe merül az elmúlt két óra üressége.A guvat nyugodtan viselkedik, hosszan nézi a tisztás túlsó szélét.

Én is odapillantok, és lám, a másik oldalon, a nád között feltűnik egy másik guvat. Az előző madár nem is vár tovább gyorsan átröppen a másik oldalra. Nem veszekednek, egymás mellett szépen megférve keresgélnek a nád között. Néha azonban kilépdelnek a nád közé fektetett fa végéig, így fotózni is tudom őket.

A tollászkodás minden mozdulatát bemutatják. Tollborzolás, tollrázás, nyújtózás, mintha tudnák, hogy produkció van.

Tizenöt percig mozogtak előttem, mielőtt ismét a nád sűrűjébe indultak. És lám, máris jó kedvűen mászok ki a lesből. Így van ez. A fotós szerencséje forgandó, de még jó, hogy a guvat állandó. :)

Remek, ilyen helyzetre várok mióta! A kis tisztás takarítása során a rossz helyre növő nádat mindig kivágom, és a kivágott nádszálakból a nádfal mellé kis szigetet készítettem. Kimondottan abból a célból, hogy a rá felkapaszkodó madarakat jó szögből tudjam fotózni. Ez a fiatal vízityúk lett az első. 

Nem nagyon zavartatta magát, alaposan körbejárt mindent. Tulajdonképpen egész délután jellemző volt a vízityúkok jelenléte. Volt, hogy három is lőtávolon belül mozgott. 

Jöttek-mentek, táplálkoztak, kimásztak a vízben fekvő fákra tollászkodni. Nagyon jó  volt látni, hogy ilyen otthonosan érzik magukat a les előtt.

Egy-egy fiatal szárcsa is feltűnt néha. Legutóbb még apró fiókákat láttam, most meg már anyányi fiatalok bújtak ki a nádasból a nyílt vízre.

A kis vöcsök is meg-megjelent időnként. Mindig meglepődöm, amikor váratlanul egyszer csak felbukkan a víz alól.

A nagy sürgés-forgást nagytestű madár szakítja meg. Fiatal bütykös hattyú úszik be az öbölbe. Nagyon meglepett, még soha nem láttam itt. Hirtelen nem is tudtam mit kezdeni vele. A nagy madár alaposan kitöltötte a kis tisztást. Főleg, amikor két másik is megérkezett. 

A három rút kiskacsa csak pár percig uralta a les előtti vizet, szerencsére hamar távoztak, így jöhettek ismét a kisebb termetű madarak. Három tőkés réce közeledett. A békalencsét eszegették. Némelyik egészen közel jött.

Erősen estefelé járt már az idő, amikor a nádasba befektetett farönkön megjelent egy guvat. Fiatal madár volt. Szép nyugodtan sétált végig ott, ahol tavasszal a szüleit láttam. A lemenő nap még épphogy megvilágította nekem.

A nap zárásaként pedig a nádirigó is megmutatta magát. A főként a nád takarásában mozgó madár pár percre kiült a szélső nádszálra. Már nem énekel, a fiókái is kirepültek már, van ideje pihenni.

 Fantasztikus délután volt. Talán a vízparti lesben az eddigi legmozgalmasabb fotózás.