őszapó

A hónap képe - 2020. május

"Csillaghullás" - Őszapó - 2020. május, Mecsek

Próbálkozom a madáritató új felállásával. Az irány tetszik, de látom már, hogy min kell változtatnom a kívánt hatás eléréséhez. Mindenesetre egy-egy kocka azért betalál, mint például az, ami most a május hónap képe lett. Az őszapó megfelelő időben, a naplemente utolsó perceiben érkezett, hogy szomját oltsa, és fürödjön. Az első mozdulataival felfröcskölt vízcseppek hullócsillagként jelentek meg körülötte, miközben az ellenfény szépen kontúrozta a madarat.

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f5 1/125, ISO 1600, -2 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2020. június 4.

Gerlenász és csillaghullás

A közeli bokrok felől cserregés hallatszik. Ismerős, kedves hang. Őszapó érkezett az itatóhoz.

Szépek a délutáni fények, jól mutatnak a gömbök a madár mögött. De el is röppen, hangos szárnysuhogás után nagy madár veszi át az őszapó helyét. Örvös galamb. Nagy a kontraszt, az egyik legkisebb madár után az egyik legnagyobb, amire itt számítani lehet.

A vízhez lépve hosszasan iszik. Szomjas lehetett.

A galamb is távozott, őt seregély követte. Kortyolt párat, és már ment is.

De siet ma mindenki... Csendes várakozás következik. Jó ez is. Apró neszek az erdőből, kakukkszó a szemközti hegyoldalból, a kunyhó falán sorjázó hangyák halk sercegése. A madáritató hangulata... A kézzelfogható nyugalmat vadgerle szakítja meg. Sétálgat, nézelődik, portréra pont jó távolságban.

De hallom már, nincs egyedül. Egy másik gerle is leszállt az előbbi mellé. Totyognak, valahogy furcsán viselkednek. De hamar világossá válik a helyzet. Egymás mellé lépnek, és egyszercsak megtörténik a nász.

Micsoda pillanat volt. Egy újabb titok, aminek részese lehettem. A két madár rövid táncot lejtett,

és gyengéd mozdulatokkal kényeztette egymást.

Érződött a pillanat finomsága, a helyzet intimitása. Lenyűgöző volt. A közös pihenés,

és tollaszkodás szép levezetése volt az egésznek.

  

A gerlék végül elrepültek, tojó barátposzáta volt a soron következő.

Szép tükörképes kompozíció született. Akárcsak a visszatérő őszapóról. A lemenő nap fénye utat talált a friss lomb között, és a víz mellé szállt őszapó köré hullócsilkagokat varázsolt.

Ezzel a pillanattal zártam a napot. Szép volt, tán igaz sem volt... :)


Pécs, 2020. május 9.

Apróságok

Az utóbbi pár napban az ősz látványosabbik oldalát mutatja a Mecsekben. Szinte varázsütésre sárgult be a fák lombja, fantasztikus hangulatot kölcsönözve az erdőnek.

Nem tudtam ellenállni ebben a gyönyörű őszi környezetben egy madáritatós fotózásnak. Az itató melletti cseres-tölgyesben is a sárga uralkodik. A megélénkülő szélben pedig a levélhullás is megindul az erősebb lökések hatására. Az itató vize is tele van sárga levelekkel. Nem sokat kellett foglalkoznom azzal, hogy a medence környezetét csinosítgassam, adta magát az őszi hangulat. Várakozással teli órák következtek, és tulajdonképpen nem is volt nagy mozgás. Az izgalmat egy vegyes cinegecsapat érkezése okozta csupán. Aminek viszont nagyon örültem, hogy a cinegékkel őszapók is jöttek.

Nem szálltak le a víz mellé, de a környező bokrokat és a beszálló ágaimat is ellepték.

Sokan voltak, a kunyhó környéke hirtelen megélénkült a jelenlétüktől. Vidám madarak, folyamatosan beszélgetnek, hívják egymást, cserregnek. Nálunk két alfaj fordul elő. Az egyik feje fehér (Aegithalos caudatus caudatus), a másik feje csíkos (Aegithalos caudatus europaeus). Ilyenkor, ősszel és télen a tíz-tizenöt példányból álló csapatokban mindkét alfaj egyedeit megfigyelhetjük. Sőt tavasszal a vegyes költőpárok sem ritkák. Most is láttam mindkét alfajból a csapatban.

Az őszapók, miután megnézegették a les környékét, továbbálltak a környező bokrokra, fákra, maradtak a cinegék.

Némelyik a les zugait is átvizsgálta. Ott csüngtek a les tetején, sokszor csupán 10-15 cm-re tőlem. :)

Akár közmondás is lehetne ilyentájt, hogy a cinege nem jár egyedül. :) A javarészt cinegék alkotta csapatokban nagyon gyakran más madarakkal is lehet találkozni. Királykák társulnak hozzájuk. Ritka fotós csemege ez a rendkívül kicsi madárka. Ezúttal szerencsém volt az egyikükkel. Pár másodpercre leszállt elém egy. Kicsit forgolódott, nézegette a fürdőző cinegéket, majd elrebbent. Pár kocka készült róla.

Örültem neki. Akárcsak a közelben felhangzó érdes cserregő hangnak. Fel is készültem, tudtam ki fog érkezni. Ökörszem járt az itató mellett.

Szép nap volt. Szép, apróságokkal teli őszi nap. :)


Pécs, 2014. november 8.

Gyurgyalagozni voltam

Aki régóta követi madárfotós történetemet, tudja, hogy gyurgyalagos fotózásaim egy helyhez kötődnek. Gyerekkorom madarászhelyszínei között találtam meg azt a partfalat, ahol eddig ezeket a madarakat fényképeztem. Egy probléma adódott csak ezzel az elmúlt évek alatt. Ritka hazalátogatásaink alkalmával kevés időt tudtam a gyurgyalagokra szánni. Szezononként egy, maximum két esetben tudtam kiülni hozzájuk, ami vagy hozott eredményt, vagy nem. Ennél fogva sok olyan elképzelt jelenet van még a fejemben a gyurgyalagokkal kapcsolatban, amit még nem sikerült képi formában kifejezni. Ezek az okok késztettek arra, hogy új helyet keressek, ami elérhetőbb közelségben van, és lehetőséget ad a többszöri fotózásra is. Meg is találtam a megfelelőnek tűnő helyet. Pár órás megfigyelés elég volt, hogy a madarak mozgását kifigyeljem. Ez alapján másnap délután be is sátraztam egy bokor mellé, amit szívesen használtak pihenőhelyként.

Jónak is ígérkezett az este, de aztán valamiért teljesen ellaposodott a dolog. A kezdetben aktívan mozgó gyurgyalagok inkább a környéken vadásztak, mintsem hogy az objektívem előtt ücsörögjenek. A lemenő nap fényében csak az üres ágakat bámultam. Szerencsére az estét, mint már annyiszor, egy másik fotótéma mentette meg. A környező bokrokon őszapók tűntek fel. Mint megannyi cserregő, nyeles tollgombóc repkedtek egyik bokorról a másikra. A kis kémlelőnyíláson keresztül próbáltam követni őket, amikor egy hirtelen megjelent azon az ágon, ahova a gyurgyalagokat vártam.

Szeretem ezeket a pici madarakat, úgyhogy egyből felpörögtek az események. Gyorsan megkértem a telefonomat, hogy szóljon az érdekemben pár szót, aminek meg is lett a hatása.

Az őszapócsapat pár percig elidőzött a sátram körül, mielőtt tovább álltak volna.

Hát így jártam. Nem tudom ezt lehet-e jó jelnek tekinteni, majd kiderül. :)


Pécs, 2014. május 24.

Egy esős húsvét

Harmadik éve már, hogy először sikerült a nyaktekercsek közelébe férkőzni. Április vége az az időszak, amikor a revírt foglaló madarakat legnagyobb eséllyel lencsevégre lehet kapni. Ebben az évben ez egybe esett a húsvéti szabadsággal, így adódott több nap is, hogy megpróbáljam ismét a fényképező elé csalni kedvenc madaraimat. A korábbi évekhez hasonlóan most is előkészültem, azonban idén valami nem stimmelt. A madarak valahogy nem akarták, azt amit én. Minden erőfeszítésem ellenére nem akartak oda szállni, ahova szerettem volna. Mindössze egy képet sikerült összehozni, az is gyakorlatilag a véletlen műve. A terület egy évtizedek óta felhagyott szőlő és gyümölcsös, omladozó pinceépülettel. Az egykor gondozott birtokból mára csak emlékek maradtak. Például egy a pince elé kivetett régi sparhelt, aminek rozsdás lábai meredeztek már csak ki a terjedő és mindenre felfutó komló indái közül. A nyaktekercs a kihelyezett szép beszállóágaim helyett erre a rozsdás vasdarabra szállt, így ezen fényképeztem le. Mérgelődtem is miatta, meg azon is, hogy a következő les lehetőségét egy nagy eső elmosta. Sok élményt éltem már át a lessátorban, de egy jó kis eső még hátra volt. Most ezt is megtapasztalhattam. A gondosan előkészített fotózás helyett azon izgultam, hogy a felszerelés ne kapjon az esőből, és a sátorlap is kitartson az eső végéig. Otthon aztán a fotót nézegetve egyre jobban megtetszett. Egyből az emberi mulandóság és a természet átható ereje jutott róla eszembe.

Mivel láthatóan a nyaktekercsek fotózásából nem lett semmi, és fölöslegesen nem akartam őket zaklatni, más téma után néztem. Már a szabadság elején feltűnt a kertben, udvarban mozgó őszapók jelenléte. Tulajdonképpen nem tudnak csendben maradni, folyamatos cserregésük egyből elárulja őket. Azt sem volt nehéz kitalálni, hogy őszapóéknál a fiókaetetés időszaka van, hiszen tömött csőrrel mindig azonos irányba távoztak. Egy nap többször is feltűntek, és főként a gyümölcsfákon mozogtak.

Nem volt nehéz a közelükbe férkőzni, nagyon bizalmas madarak. A kerítés mellett óvatosan lépdelve, egészen közel engedtek.

Érdekes volt megfigyelni, ahogy a környező fákon szedegették össze a fiókáknak szánt táplálékot. Apró csőrükbe meglepően sok rovar fért bele.

Jó volt látni szorgalmukat. Jó példa arra, hogy milyen nagy segítség tud lenni a kiskertben, gyümölcsösben egy-egy madárpár megtelepedése. Rengeteg rovart összeszednek, amíg népes fészekaljuk ki nem repül.


Pécs, 2014. április 22.

Másfél óra

Úgy alakult, hogy adódott másfél óra szabadidőm délidőben. És mivel a madáritató környékén jártam, gondoltam beülök, megnézem milyen mozgás van. Azt sejtettem, hogy lesz madár, de arra azért nem számítottam, hogy szinte megállás nélkül telik majd el az a másfél óra. Rögtön izgalmakkal kezdődött a dolog. Alighogy beültem, a les fölül tengelicek csicsergő hangja hallatszott. De jó lenne, ha leszállnának! Így is lett. Kisvártatva már a víz mellett nézelődtek.

Örültem nekik nagyon, ritkán sikerül őket lencse végre kapni. Most meg egyszerre többen is érkeztek.

Szépen pózoltak a fényképezőnek, mielőtt a vízhez szálltak.

A tengelicekkel zöldikék is érkeztek. Tojók, hímek vegyesen.

Miután az itató melletti bokron ülve meggyőződtek a hely biztonságáról, mindannyian leszálltak a víz mellé inni.

A szürke színezetű tojók nem annyira feltűnőek, de a hímek, szép fényekben, gyönyörű látványt nyújtanak. A víz tükröződése pedig csak fokozta mindezt.

A pintycsapatok távozása után megindult a szokásos cinegesereg. Széncinegék jöttek, és csurom vizesre fürödték magukat.

Nagyon mókás látvány, amikor ülnek a vízben, és minden tollukat eláztatva élvezik a fürdőt.

A széncinegék között feltűnt egy barátcinege is. Örültem, hogy tudtam pár jó képet készíteni róla, igazi örökmozgó.

Nehéz elkapni azt a rövid pillanatot, amíg megáll. Szerencsére a víz mellett is elidőzött egy picit.

Nem maradhattak el a kék cinegék sem. Nagyon szeretem őket, gyönyörű madarak.

Viszont, ha többen kerülnek egymás mellé, igazi méregzsákká változnak. Ha az egyik túl közel kerül a másikhoz, egyből rendre utasítják egymást.

A cinegék forgatagában megjelent egy vörösbegy is. Szolidan várakozott a szomszédos bokorban, amíg akadt egy üres hely, majd ő is felugrott az itató szélére.

Pózolt egy darabig, szépen mutatta magát.

Aztán ő is beállt a fürdőzők sorába.

Szaporán csapkodta a vizet a szárnyaival, öröm volt nézni, ahogy fürdött.

Miközben a vörösbegy fürdött, vörös szín ütötte meg a szemem. Az itató mögött, az erdőszéli gazosban valami bujkált. Fácánkakas! Sokszor láttam már az elmúlt években. Az erdő szélén alig látható csapáson többször közlekedett már, hol tyúkot kísérve, hol egyedül. Jobbról feltűnt, szép óvatosan átballagot a gazosban, és a bal szélen eltűnt a szemem elől. Jól van, ezt a jelenetet már sokszor átéltem. Viszont pár perc múlva a tisztás bal oldalán megjelent megint. Na, mi van? Nyújtogatta a nyakát, nézelődött, és elindult vissza, most a tisztás jobb széle felé. Be is váltott az erdőbe. Újabb pár perc múlva zörgést hallok a kunyhó mellett. Próbálok kilesni, a les deszkái között,  nini, itt a fácán. Közvetlenül a kunyhó mellett kotor a földön. Mit akar ez a madár? Elindul a kunyhó mellett, el is vesztem szem elől, a deszkák közötti vékony résen már nem látom, de hallom, ahogy elsétál az itató mellett. Feszült csendben várom, mi is fog történni, gondolatban már sokszor lejátszódott bennem, hátha most a valóságban is átélhetem! És igen! Az itató mögött megjelenik egy fej.

Micsoda tekintet! Szinte süt belőle az intelligencia. Hiába, tyúkféle. :) Az itató vége kb 50 cm-rel van a föld fölött. Viszont az itató építésekor készítettem egy feljárót is a medence teljes szélességében, hogy egyéb lábas jószág is tudja használni az itatót. Egyfajta rámpa vezet fel a vízhez, amin most a fácán szépen felsétált. Nyugodtan viselkedett, minden idegesség nélkül egészen a vízig lépdelt. Látszott, hogy nem először jár itt.

Mekkora madár! Nem is tudtam vele mit kezdeni, illetve fotóztam, ahogy tudtam. Nagyon régóta vártam rá. A fácán meg szépen körülnézett a kis emelvényről.

Mivel mindent rendben talált, szépen elkezdett kortyolni.

A madáritató persze nem a legideálisabb egy ekkora madár fotózására, de én nagyon örültem neki, régi kívánságom teljesült, ezért nagy örömmel fényképeztem.

Miután ivott pár kortyot, szép komótosan, ahogy jött, lesétált az itató mellől. Én meg alig tértem magamhoz. A nagy örömködés közepette ránézek az órámra, mennem kell lassan. Készülődök is, amikor ismerős cserregés hallatszik a közelből. Figyelek feszülten, ismét bekapcsolom a fényképezőt, mert őszapókat jelez a hang. Hátha meg lehet koronázni még ezt a napot! A víz mellé ugyan nem, de az egyik beszállóágon egy pillanatra megjelent az egyik madár a csapatból. Pont annyi ideig, hogy egy kép elkészülhessen.

Az idő lejárt, mennem kell. Micsoda másfél óra volt! Ha nem lenne a bizonyíték a memóriakártyán, talán el sem hinném! :)


Pécs, 2014. január 15.

A hónap képe - 2012. november

Őszapó - 2012. november, Mecsek

Eltelt a november. Több fronton is készülök a téli szezonra, így volt teendő bőven a lesek körül. De azért igyekeztem úgy intézni a dolgaimat, hogy a fotózásra is jusson némi idő! Tettem mindezt azért, mert a madáritató és a hónap végére elindított madáretető körül izgalmas dolgok történtek. Olyan fajok fotózására nyílt lehetőség, amelyekre régóta fáj a fogam. Itt nem egyszerű fajvadászatra kell gondolni az én esetemben. A fotózásban sokszor támaszkodom korábbi élményeimre, és a fényképező segít nekem átélni ezeket. Mivel szinte az egész gyerekkorom a madarak körül forgott, ezért sokat közülük személyes ismerősömnek tekintek. Így van ez az őszapóval is. Ez a kedves, folyton beszélgető madárka már régen a szívemhez nőtt. Éppen ezért mindig kerestem a lehetőséget, hogy fényképezővel is a közelébe férkőzhessek. Úgy érzem, hogy ez most sikerült először úgy, ahogy én azt szerettem volna. Remélhetőleg ez nem egy egyedi eset lesz. Mindenesetre a hónap képe ezúttal az őszapót bemutató fotó.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f6,3, 1/125, ISO 400 beállításokkal készült.


Pécs, 2012. december 1.

Kezdet és a vég

A november még elkényeztet minket egy kis ősz végi enyhe idővel, de az egyre rövidülő nappalok, és az egyre csípősebb reggelek biztosan jelzik a tél közeledtét. Lassan beköszönt a karácsonyváró december, amelynek hangulatához nekem mindig is hozzá tartozott a madáretetés. A nyári meleget fedett helyen töltő madáretető már nagyon kikívánkozott a szabadba. Nem volt hát mit tenni, a madáritató mellett elfoglalta megszokott helyét. Mindössze egy nap kellett csak, hogy a madarak rátaláljanak. Valódi forgatag fogadott már az első nap! Persze a cinegék uralják a terepet. Szén-, barát- és kék cinegék váltják egymást a napraforgó mellett.

Ez nem is volt annyira meglepő, az már annál inkább, hogy két csuszka is hordta rendszeresen a magot. Az elmúlt években csak az etetős szezon közepén, végén jelentek meg. Örömmel láttam, hogy már most az etetőre járnak.

Azonban még jobban örültem annak a közép fakopáncsnak, ami minden teketória nélkül az etető tálcában landolt. Mint aki már hetek, de legalábbis napok óta idejárna szemezgetni, úgy viselkedett.

A következő kellemes meglepetést egy őszapó csapat okozta. Az etető körül cserregtek, amúgy őszapósan, kíváncsian körberöpködték azt.

Teljesen elégedett voltam, hogy ilyen szépen sikerült a madáretetőt elindítani. Viszont nem csak a napraforgónak van vonzereje ez idő tájt. A cinegés kavalkádot léprigó rebbentette szét. Mint a legutóbbi alkalommal, most is előre szólt. Cserrentett egyet a közeli fák tetejéről, a következő pillanatban pedig már ott állt előttem. Szép tiszta környezetben mutatta magát, mielőtt leszállt a vízhez.

De ezúttal nem egyedül érkezett. Az itató hozzám közelebb eső részén egy másik egyed is leszállt.

Örültem, hogy megint találkozhattam a fagyöngypusztítóval. Miután elrepültek, a terep ismét a cinegéké lett. Kisvártatva azonban újabb meglepetés ért. A víz mellett apró madárka tűnt fel. Teljesen váratlanul érkezett, egyszer csak ott volt. A nagy termetű léprigó után nagyon meglepő volt a parányi ökörszem látványa. De amilyen kicsi, olyan gyors is. Végig ugrált az itató szélén, hogy teljesen lehetetlen helyen fürdeni kezdjen.

A nap szenzációja viszont még csak ezután következett. A madáritatót rejtő völgyben lassan már egy hónapja izgalmas hangokat hallani. Szinte egész nap, panaszosan csengő, hüppögő hangok hallatszanak hol innen, hol onnan. A hangok gazdáit már a tél szele hozta. Süvöltők érkeztek a környékre. Az erdőben sok virágos kőris található, annak a termését fogyasztják előszeretettel. Azt talán már nem is kell mondanom, hogy számos madarászélmény fűz ezekhez a szép, de mégis szerény madarakhoz, akik téli vendégként minden évben feltűnnek. Nos, mikor először meghallottam őket, egyből megfordult a fejemben, hogy a madáritatón jó eséllyel le tudnám őket fényképezni. Többször meg is próbáltam, de valahogy soha nem sikerült a találkozó. Ezúttal azonban a szerencse mellém állt. Az ismerős "hiüp" egyszer a szokottnál közelebbről hallatszott. Hátborzongató volt. Tudtam, hogy nagyon közel van a madár. És nem tévedtem. A következő pillanatban alig 1,5 m-re felült az itató szélére.

A rég áhított madár ott állt előttem. Szépen peckesen, ahogy egy hím süvöltőhöz illik. Kicsit várt, majd még közelebb ugrálva ivott pár kortyot.

Nehéz lenne leírni az élményt, talán annyi elég, hogy szép volt! A süvöltő távozása után egy nem kevésbé markáns madárral fejeztem be a napot. Meggyvágók érkeztek. Régen találkoztam már velük is.

Micsoda nap! Egy nagyon jó kezdete az etetős, és egyben egy nagyon szép befejezése az idei madáritatós szezonnak. Kívánni sem lehetne jobbat!


Pécs, 2012. november 27.

Apóka

Beköszöntött az igazi őszi időjárás. Naphosszat köd lepi az erdőt, és az oly sokszor áhított eső is megérkezett már. A madáritatónál tapasztalt ősz eleji forgatag is alább hagyott. A környék forrásai újra megeredtek, és pocsolyák tarkítják az erdei utakat is. Éppen ezért az elmúlt hetekben nem is erőltettem a madáritatós fotózást. De mivel az elvonási tünetek már jelentkeztek, tettem egy rövid látogatást, hogy lássam, minden rendben van-e. Hát nagy sürgés-forgás nem volt, de azért nem maradt üresen a memóriakártya. Halkan beszélgetve, őszapó csapat haladt el a közelben. Az egyik apóka kíváncsi volt az itatóra, hát leszállt pár másodpercig. Örültem a gombszemű apróságnak, nagy kedvencem az őszapó!


Pécs, 2012. október 25.

Cinegés nap

A zöld küllővel történt legutóbbi találkozás nem hagyott nyugodni, úgyhogy a délután ismét az itatónál talált. Az áhított madár ugyan elkerült ezúttal, de unatkozni nem volt időm. Szokatlanul nagy forgalom volt aznap. A tömeget a cinegék alkották. Számolni sem tudtam, hogy mennyi széncinege jött. Zömében fiatalok. Hullámszerűen, csapatostul érkeztek, és csurom vizesre fürödték magukat.

Jutott közéjük egy-egy kék és barátcinege is. De aminek a legjobban örültem, két őszapó is landolt előttem. Szintén fiatal madarak voltak. A vízhez nem szálltak le. Talán a nagy tömeg riasztotta őket, körülnéztek, cserregtek egy keveset, majd odébb álltak.

A változatosságot egy tojó barátposzáta is növelte. Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozott is. Pár korty erejéig maradt csak.

Korábban már említettem, hogy az itatóra járó szajkók nem csak inni jönnek, hanem a víz körül gyülekező rovarok közül is zsákmányolnak. Mivel sok korhadt fát is használok dekorációnak, óhatatlanul hangyákat is hozok velük. Ezért sok faodvasító lóhangya mozog az itató mellett. A mai szajkó rájuk vadászott. Több termetes példányt is fölkapott, és jóízűen elfogyasztott.


Pécs, 2012. július 29.