cigányréce

A szombat hajnal jó időt ígért, eljött az ideje a szezonnyitásnak. Még sötétben a helyszínen voltam, a tó közepén, a nádas mellett. Csak egy dolog hiányzott, a tutaj. Hűlt helye volt. Vakartam a fejem, hogy most mi is legyen, de nem volt mit tenni, visszagázoltam a töltésre. Szerencsére rövid bóklászás után megleltem a szökött lest. Bepakoltam, és a derékig, néha mellig érő vízben visszakormányoztam a helyére. Persze ekkorra már kezdett világosodni, és a ténykedésem természetesen nem maradt észrevétlen. Sok mindenre már nem számíthattam, de volt még némi idő napkeltéig, és úgy voltam vele, hogy ne vesszen kárba a reggel. Hát bebújtam, hogy legalább az érzés meglegyen. Az meg is jött azonnal. A hajnali hangulat a tutaj rejtekében utánozhatatlan. Lélekfrissítő egy semmilyen tél után. A csend hamar beállt, miután eltűntem a fürkésző szemek elől. Na de milyen izgalmas hangokkal teli ez a csend! A kis vöcskök már párban mozognak. Trillázó kiáltásuk betölti a vizet.

Mire a nap felkelt, a récék is előkerültek a nádasból. Kiszúrtam egy csörgő réce párt, de gondolom ők is kiszúrták az én korábbi ténykedésemet, ezért jó messze elkerülték a tutajt. A nádszegély mellett eloldalazó cigányrécét azonban már nem engedtem el kép nélkül.

Ezután sokáig csak a vizet bámultam, és a mögülem hallatszó hangokból próbáltam összerakni, mi is történik még a tavon. A hangok alapján azonosított szereplők közül csak egy búbos vöcsök mutatta meg magát. Párja nem volt még, ennek ellenére kitartóan járőrözött a vízen, és hallatta jellegzetes hangját.

Remélem nem marad egyedül, és lesz majd pár szép jelenet az elkövetkező időszakban. A vöcsökkel a hajnal véget ért. A nap már magasan járt, és ideje volt a reggelinek is. Hazaérve finom illatok töltötték be a lakást, feleségem töltött lángossal várt. Kiderült, hogy névnapom van... :)

A képzelgésből a balról beúszó cigányréce pár rántott vissza. Az elöl haladó hím kapott egy kockát, mielőtt eltűntek volna a növényzetben.

Na de hol a többi madár? Mozogtak ugyan szárcsák, barátrécék, és a búbos vöcsök is feltűnt, de mind a szemközti nádfal mellett. Az első reményt a közelben felhangzó ismerős trilla jelentette. Füttyentettem neki, és már előttem is volt.

Mint egy energiabomba, úgy robbant ki a vízből a kis vöcsök.

A les elé úszott, megnézett magának,

majd jó hangosan elkiáltotta magát.

Miután nem jött válasz, meggyőződött róla, hogy a riválist sikeresen elkergette,

és egy gyors futással odébb is állt.

Az egyre szebb fényjáték közepette eltűnt a szemem elől.

Ennyi jutott mára. A libák elmaradtak, de mint oly sokszor, most is kaptam valami mást.

A vöcsök elúszott a dolgára, helyét récék vették át. Némelyek egészen közel, a tutaj előtt haladtak el miközben táplálkoztak,

mások inkább a beülőt választották.

Szárnycsapkodás,

tollászkodás, nézelődés

és fürdőzés is bemutatásra került, csak a gombot kellett nyomnom szorgalmasan.

Tartalmas volt az előadás, az biztos, de még nem volt vége. A tőkések között apróbb réce tűnt fel. Egy cigányréce szerette volna birtokba venni a beülőt. Ez ugyan a tőkések miatt nem sikerült neki, de pár közelebbi felvétel azért készült róla.

A récék ezzel odébb is álltak. A méla nézelődést a jégmadár szakította félbe. Hangos ti-ti-ti hangján előre szólt, hogy jön.

A buzogány csúcsa úgy tűnik kedvelt leshelye lett. Nincs túl messze, a 2,5 m-es távolságból az objektíven keresztül már látom a szemében a napkeltét.

Elöntötte a fény a tavat, a pára is eltűnőben már. A visszatérő kis vöcsköt szépen oldalba kapta a napkelte.

Szerencsére ismét a beülőt célozta meg.

Ritka dolog a vöcsköt teljes egészében látni, hát nem fukarkodtam az expóval. Még egy szép tollrázásra is futotta.

Ej de jó volt. A reggelt végül a jégmadár zárta. A napfény festette háttér előtt szemlélte a környéket, és mint egy pecás a horgászbotját, úgy szorongatta a buzogány csúcsát...

Sokáig csak ringatóztam a folyamatosan hullámzó vízen, tűnődtem a a madarak hiányán. Végül a búbos vöcsök könyörült meg rajtam. Mint annyiszor, most is váratlanul bukkant fel előttem a víz alól. Piros szemével felém nézett, engedett egy rövid sorozatot, majd ismét eltűnt a víz alatt.

Hát ennyi jutott aznapra. Talán legközelebb...

A vízen cigányrécék landoltak, és jobbról, balról is újabbak csatlakoztak hozzájuk.

Hirtelen öt cigányréce termett előttem. Ejha! A csoki banda egy darabig kerülgette egymást,

a hímek udvarolgattak kicsit a tojóknak,

majd egymást követve eltűntek a gyékényesben. Ám egy páros célbavette a nádfal melletti faágat. Dobbant a szívem, talán most... És lám, meghallották a kérésemet. A hím és a tojó is kiültek tollászkodni.

Ó, micsoda helyzet, és nem csak fotós szemmel. A faj fokozottan védett. Na, szóval örültem nagyon. :) A páros tollászkodott, nézelődött. Én meg csak nyomtam a gombot.

Azért az az ellenfény hiányzott...

Aztán történt valami váratlan. A háttérben feltűnt egy barátréce, egyenesen a faág felé tartott.

Szándéka egyértelműnek tűnt, de ahelyett, hogy felült volna a fára, nekiesett a hím cigányrécének.

Fölénye vitathatatlan volt.

Pillanatok alatt a víz alá nyomta a csoki rokont.

Miután ezt megtette, fölényesen el is úszott. Mintha csak az erejét fitogtatta volna. Érdekes volt ezt látni, újabb titok, ami bepillantást engedett a két faj viszonyába. Szerencse volt, hogy a cigányréce azért nem állt odébb. Szépen megrázta magát, (Jaj az a hiányzó ellenfény!)

és visszaült a fára.

Zárásként pedig a tojó is elfoglalta a helyét.

Szép volt. De mintha hasonlót már láttam volna pár éve.

Nagy igazság. Nincs új a nap alatt. :)

Az álcázás mestere aztán eltűnik, csak mély hümmögése hallatszik a nádas mélyéről. Elkezdődött a nap. Nagy csapat barátréce mozog a tavon. Próbálok egy-egy elkülönült madarat elcsípni a szép tükröződésben.

A les előtere egyelőre üres, nézelődök. Jó a mozgás, jó ilyen helyzetben madarásznak lenni. A nádas szélében a kislibák is feltűnnek, már négy család úszik egymás után a növényzet szélében. Aranyosak a pehelygombócok, kár, hogy messze vannak. Hej azanyátok, egyszer már közelebb is jöhetnétek! Közben a nap is előbukkant már, az ellenfényben szép barna árnyalatok jönnek elő az erdő alatt.

A távolabb fröcskölő récékkel próbálok kezdeni valamit.

Szép-szép, de ők is picit messze vannak. Nem úgy, mint a tutaj elé bekeveredő kis vöcsök. Ő portréra jelentkezik. Kedvencem a kis bohóc, mindig képes rá, hogy elterelje a figyelmem.

A szomszéd lesből lányom pisszent rám, hogy nézzek ki a bal szélre is. Kikukkantok oldalra, és megremegett a kezem. A barátrécék mögött nyílfarkú réce tűnt elő. De jó, hogy valaki figyel is. :) Pár napja láttuk már a partról, de csak titkon reméltük, hogy majd elénk keveredik. Nem a jó oldalon, se nem frontfény, se nem ellenfény, de a képen azért mégis nászruhás nyílfarkú réce van. :)

De szép madár! Ritka fotós csemege. A nyílfarkú sajnos szégyenlősnek bizonyul, elsompolyog a hátsó sarokba. Viszont az időközben besodródó cigányréce jó távolsgra kerül. A szép barna árnyalatok közé, ellenfénybe érkezett. Na ebből még akármi is lehet. Lett.

Hát ez most igazán jól esett. Néhány ígéretes helyzetet lecsúsztam az elmúlt pár alkalommal. Lassan vége is lett a reggelnek, a nap kezdett bántóan magasra kerülni. A barátréce csapat is elhúzódott, így mi is haza indultunk...

---

... Felkelt a nap. A tóparti erdő fölé emelkedve a vizet is elérik már a sugarak. Az ellenfényes oldalt bámulom, valami hangulatos fotót szeretnék. Egy szárcsa mozog rendszeresen a jó irányban, de nehéz dolgom van, a gyékényes takarásából iramodik meg, és váratlanul szalad át előttem. Esélyem sincs reagálni. Ezt eljátszotta párszor, mindig lemaradtam. Majd egyszer, mintha megsajnálna, szép komótosan úszik a megfelelő helyre. Na már csak valami plusz kellene. Egy tollrázás pont megteszi. Az ellenfény teszi a dolgát, és a vízcseppek ragyogó gyöngyökké válnak. ...

---

... Egy ideje semmi nem történik. A les körül nagy a nyugalom, túl nagy. Talán szundítok egy kicsit, kevés volt a három óra alvás. Bambulok, tekintgetek jobbra-balra, küzdök az álmossággal. Hirtelen szárnysuhogás, közeli csobbanás. Mi érkezett? Cigányréce ül előttem a vízen. Nagyon közel van, teljesen kitölti a keresőt. Ritka pillanat, ébresztő gyorsan! Párat kattintok, nem a legjobb helyre szállt le. Sebaj, a madár szépsége, közelsége extra élmény ma reggelre, garantált áloműző...

---

... A kányafüves mélyéről hangos trilla hangzik fel. Aha, megérkezett a kisfőnök. Nem látom még, de a megmozduló növények elárulják. Sejtem, hogy hol fog előbukkanni. Belőttem a helyet, már az objektíven keresztül nézem. És egyszerre csak megjelenik a kis vöcsök. Kicsit messze van, megpróbálom valahogy a képbe illeszteni. Jó a környezet, mindenhol sárga és fehér virágok. Szeretem ezt a látványt. Aztán a vöcsök ahogy jött, úgy el is tűnt. Elnyelte a kányafű...

A kócsagok is előszeretettel ácsorognak a virágok között,

és halásznak is, ha a szerencséjük úgy hozza.

Az első két próbálkozás ugyan ennél többet nem hozott, de bizonyos jelek arra utalnak, hogy érdemes még erre a témára időt fordítani. :)

A kicsik úszkáltak egy rövidet a tollászkodó mama körül,

majd amint az engedte, újra felmásztak a hátára.

Így együtt forgolódtak a vízen egy darabig, majd hirtelen megjelent a papa is, és egy szép halat hozott a kicsiknek. Szép jelenet volt, csak egy kicsit távoli.

A vöcsök család szépen folytatta a fiókák etetését, én meg vártam, hogy kicsit közelebb sodródjanak. Addig is egy a közeli növényzetbe beszálló nagy kócsag,

és a látótérben megjelenő cigányrécék kötötték le a figyelmem.

Nagyon szépen mutattak a tiszta, délutáni napsütésben, csak hát szintén kicsit távol. Sebaj, egy fokozottan védett fajt ilyen körülmények között látni így is nagy öröm. :)

A cigányrécék hamar magamra hagytak, foglalkozhattam ismét a vöcskökkel. Akik még mindig ugyanabban a távolságban élték családi életüket. Az egyik szülő a hátán utaztatta a fiókákat, míg a másik hordta nekik a táplálékot,

vagy éppen a szomszédos vöcsköt kergette, aki óvatlanul túl közel bukkant fel a víz alól.

Ilyenkor, ha a szomszéd már tolakodóan közel volt, a fiókákat hordozó szülő is felvette a fenyegető pózt, és utasaival megrakodva elindult felé.

Ez legtöbbször elég is volt, és a határsértő már iszkolt is vissza a közös felségvizekre, ahol zavartalanul halászhatott. Nagyon érdekes a vöcskök revírtartása. Honnan tudják, hogy hol húzódik a vízen a határ, fogalmam sincs. Szóval ilyen pillanatokkal telt a délután, a vöcskök folyamatosan uralták az előttem lévő, kicsit távoli vízfelületet.

A fiókák nagyon aranyosak voltak. De jó is lenne, ha a közelükbe tudnék jutni!

Amíg ezen morfondíroztam, jobbról csobogás hallatszik a kányafüves felől. A hangokból ítélve valakinek vitája támadt egy szárcsával. Aztán réce alakja jelenik  meg a növényzetben. Óvatosan arra fordulok, hogy mire kiér, egyből rá tudjak állni. A keresőben egy cigányréce jelenik meg. Hijj, de most jó a távolság is. Élesség, vízszint rendben, már csak egy szép mozdulat kellene. És.... Katt-katt-katt. Már szólt is a sorozat. Ez szép volt. :)

A réce fordul egyet, és visszavált a takarásba, maradnak ismét a vöcskök. Talán egy hangyányit közelebb vannak.

Gyönyörűek a fények, zavartalan a naplemente, teljes a szélcsend, a víz sem hullámzik. Hát lehetne kívánni ennél többet?

Talán még egy kis közelséget. De úgy tűnik ez a mai napon nem fog megtörténni.

A nap utolsó sugaraiban felbukkanó kis vöcsökkel fejeztem be az estét.

Nem volt tovább miért maradnom, és emésztenem is kellett az újabb élménycsomagot. Azt hiszem kárpótolt a tó. :)

Ennek hatására a víz fölötti masszív pára is mozgásba lendült, és mintha a madarak is aktívabbá váltak volna. Igaz, erősen mereszteni kellet a szemem, hogy észre is vegyem őket. Elsőként egy kis vöcsök került a közelembe.

Majd a közeli nádast megzörgetve, egy vízityúk lépett ki elém.

Ha nem zörög, tán észre sem veszem, annyira meresztgettem a szemem a kelő nap irányába, hátha észre veszem a terület gazdáját. Meg is láttam, de csak a sziluettjét, közelebb ezúttal nem jött.

Jött viszont egy réce. Először nem tudtam miféle, aztán a felsejlő fehér szeméből kitaláltam, cigányréce közeledett.

Nagyon sietett, de szerencsére előttem úszott el, így végig tudtam követni, egészen a kelő nap ellenfényébe.

A szárcsák is mozgolódtak, bár jobbára csak elúsztak a látótávolságon belül. A balhés pillanatokra csak a hangok alapján tudtam következtetni.

Annak ellenére, hogy már egy órája felkelt a nap, a pára még mindig kitartott. A szemközti nádas még mindig homályba burkolózott. A reggel legszebb pillanatai pedig csak ez után következtek. Szinte a semmiből felbukkant egy hattyú. Egészen elképesztő volt a látvány. A szárnyait kissé megemelve úszott a semmiben, tollait pedig már megvilágította a fák fölé emelkedő nap.

Hihetetlen volt. Mint egy álomkép, úgy jelent meg előttem, pedig tudtam, csak a járőröző gúnárt látom.

Közeledett, forgolódott előttem, én meg csak ámultam, és fényképeztem.

Majd ahogy jött, úgy úszott el a semmiben. Volt, nincs, akár egy tünékeny pillanat.