cigányréce

Kacsáék meg a többiek

Szeptember közepe van, a tutajról bámulok ki a hűvös sötétségbe. A napkelte még odébb van, és a víz fölötti párától csak még vaksibb vagyok. Az egyre ismétlődő csobbanások jelzik csak, hogy mozgás van a vízen. Az első madár egy kis vöcsök, amit már a fényképezővel is be tudok fogni. Felugrik a víz alá rejtett beülőre, gyönyörű kék atmoszféra lengi körül. Nem mindennapi a látvány, az biztos. Elindult a nap.

A vöcsök elúszott a dolgára, helyét récék vették át. Némelyek egészen közel, a tutaj előtt haladtak el miközben táplálkoztak,

mások inkább a beülőt választották.

Szárnycsapkodás,

tollászkodás, nézelődés

és fürdőzés is bemutatásra került, csak a gombot kellett nyomnom szorgalmasan.

Tartalmas volt az előadás, az biztos, de még nem volt vége. A tőkések között apróbb réce tűnt fel. Egy cigányréce szerette volna birtokba venni a beülőt. Ez ugyan a tőkések miatt nem sikerült neki, de pár közelebbi felvétel azért készült róla.

A récék ezzel odébb is álltak. A méla nézelődést a jégmadár szakította félbe. Hangos ti-ti-ti hangján előre szólt, hogy jön.

A buzogány csúcsa úgy tűnik kedvelt leshelye lett. Nincs túl messze, a 2,5 m-es távolságból az objektíven keresztül már látom a szemében a napkeltét.

Elöntötte a fény a tavat, a pára is eltűnőben már. A visszatérő kis vöcsköt szépen oldalba kapta a napkelte.

Szerencsére ismét a beülőt célozta meg.

Ritka dolog a vöcsköt teljes egészében látni, hát nem fukarkodtam az expóval. Még egy szép tollrázásra is futotta.

Ej de jó volt. A reggelt végül a jégmadár zárta. A napfény festette háttér előtt szemlélte a környéket, és mint egy pecás a horgászbotját, úgy szorongatta a buzogány csúcsát...


Pécs, 2021. szeptember 18.

Egy délután, két madár

Május végére becsúszott még egy délutáni leskelődés a tutajról. Kíváncsi voltam, hogy a libák kitartottak-e a les közelében. Az időjárás ezúttal sem kedvezett. Bár szép délutáni fény volt, a folyamatos szél megint rányomta a bélyegét a napra. Nem is volt túl mozgalmas az a kint töltött pár óra. Egy cigányréce kerülgetett először. Párszor elúszott előttem oda-vissza, de megfelelő közelségbe sajnos nem került.

Sokáig csak ringatóztam a folyamatosan hullámzó vízen, tűnődtem a a madarak hiányán. Végül a búbos vöcsök könyörült meg rajtam. Mint annyiszor, most is váratlanul bukkant fel előttem a víz alól. Piros szemével felém nézett, engedett egy rövid sorozatot, majd ismét eltűnt a víz alatt.

Hát ennyi jutott aznapra. Talán legközelebb...


Pécs, 2021. május 31.

Nincs új a nap alatt

A hajnal most nem olyan kecsegtető, a csillagokat felhők takarják el, a szél is jobban fúj a kelleténél. De ha menni kell, hát menni kell. Pár napja bekukkantottam a vízre, bíztató volt, meglátjuk mit hoz a reggel. Hát szép napkeltét nem hozott, az biztos, ahogy világosodott, már egyértelmű volt. A keleti égbolton masszív felhő terpeszkedett, a hajnali ellenfényre nem számíthattam. Ezt a kis bánatomat gyülekező társaság feledtette.

A vízen cigányrécék landoltak, és jobbról, balról is újabbak csatlakoztak hozzájuk.

Hirtelen öt cigányréce termett előttem. Ejha! A csoki banda egy darabig kerülgette egymást,

a hímek udvarolgattak kicsit a tojóknak,

majd egymást követve eltűntek a gyékényesben. Ám egy páros célbavette a nádfal melletti faágat. Dobbant a szívem, talán most... És lám, meghallották a kérésemet. A hím és a tojó is kiültek tollászkodni.

Ó, micsoda helyzet, és nem csak fotós szemmel. A faj fokozottan védett. Na, szóval örültem nagyon. :) A páros tollászkodott, nézelődött. Én meg csak nyomtam a gombot.

Azért az az ellenfény hiányzott...

Aztán történt valami váratlan. A háttérben feltűnt egy barátréce, egyenesen a faág felé tartott.

Szándéka egyértelműnek tűnt, de ahelyett, hogy felült volna a fára, nekiesett a hím cigányrécének.

Fölénye vitathatatlan volt.

Pillanatok alatt a víz alá nyomta a csoki rokont.

Miután ezt megtette, fölényesen el is úszott. Mintha csak az erejét fitogtatta volna. Érdekes volt ezt látni, újabb titok, ami bepillantást engedett a két faj viszonyába. Szerencse volt, hogy a cigányréce azért nem állt odébb. Szépen megrázta magát, (Jaj az a hiányzó ellenfény!)

és visszaült a fára.

Zárásként pedig a tojó is elfoglalta a helyét.

Szép volt. De mintha hasonlót már láttam volna pár éve.

Nagy igazság. Nincs új a nap alatt. :)


Pécs, 2020. május 30.

Körülvesz az éjszaka, ...

... a szemem ugyan még vak, de a fülemmel mindent jól látok, ami a vízen történik. A napról-napra erősödő békazene közé csipogások, visítások, hápogás és megannyi csobbanás vegyül... Szép lassan rózsaszín derengés jelenik meg az ég alján. A nádas szélébe nagyobb madár sziluettje esik be. Valami gémféle, az avas gyékényben kapaszkodik. Csak sejtem, hogy hol lehet. Messze még a lővilág, de az egyre erősebb rózsaszín árnyalat a madár mögött ad egy ötletet. Néha csap egyet a szárnyaival, amikor újabb fogást keres, így megtalálom az objektívvel. Így is alig látom, de egyből megismerem, egy bölömbika az. Micsoda meglepetés! Csak pislogok a keresőbe, nehéz az élességállítás, hosszú a záridő. Egyszer látom, egyszer nem látom, de kattan a fényképező, és az égbolt szép árnyalata kirajzolja a madarat a képen. Hm, a hajnal újabb varázslata...

Az álcázás mestere aztán eltűnik, csak mély hümmögése hallatszik a nádas mélyéről. Elkezdődött a nap. Nagy csapat barátréce mozog a tavon. Próbálok egy-egy elkülönült madarat elcsípni a szép tükröződésben.

A les előtere egyelőre üres, nézelődök. Jó a mozgás, jó ilyen helyzetben madarásznak lenni. A nádas szélében a kislibák is feltűnnek, már négy család úszik egymás után a növényzet szélében. Aranyosak a pehelygombócok, kár, hogy messze vannak. Hej azanyátok, egyszer már közelebb is jöhetnétek! Közben a nap is előbukkant már, az ellenfényben szép barna árnyalatok jönnek elő az erdő alatt.

A távolabb fröcskölő récékkel próbálok kezdeni valamit.

Szép-szép, de ők is picit messze vannak. Nem úgy, mint a tutaj elé bekeveredő kis vöcsök. Ő portréra jelentkezik. Kedvencem a kis bohóc, mindig képes rá, hogy elterelje a figyelmem.

A szomszéd lesből lányom pisszent rám, hogy nézzek ki a bal szélre is. Kikukkantok oldalra, és megremegett a kezem. A barátrécék mögött nyílfarkú réce tűnt elő. De jó, hogy valaki figyel is. :) Pár napja láttuk már a partról, de csak titkon reméltük, hogy majd elénk keveredik. Nem a jó oldalon, se nem frontfény, se nem ellenfény, de a képen azért mégis nászruhás nyílfarkú réce van. :)

De szép madár! Ritka fotós csemege. A nyílfarkú sajnos szégyenlősnek bizonyul, elsompolyog a hátsó sarokba. Viszont az időközben besodródó cigányréce jó távolsgra kerül. A szép barna árnyalatok közé, ellenfénybe érkezett. Na ebből még akármi is lehet. Lett.

Hát ez most igazán jól esett. Néhány ígéretes helyzetet lecsúsztam az elmúlt pár alkalommal. Lassan vége is lett a reggelnek, a nap kezdett bántóan magasra kerülni. A barátréce csapat is elhúzódott, így mi is haza indultunk...


Pécs, 2020. április 13.

Hajnali pillanatképek

Hazafelé tartunk, ideje reggelizni. Úgy elrepült ez a reggel, csak pár pillanatkép jut eszembe...

... A nap még nem kelt fel, de világos van már. A keleti égbolton csak néhány apró felhőfoszlány úszik, a pirkadati égbolt szépen színeződik. Rózsaszínes árnyalata kiválóan deríti a les melletti kányafűfoltot. Arra várok, hogy történjen valami. A hangulat egészen különleges. Az előtérben egyre több víziboglárka dugja ki kis, fehér virágfejecskéjét, a háttérben pedig szépen nyílik még a kányafű. A közelben hangosan kerreg valami, majd nagy kócsag fordul be elém. Nagyon közel van, vigyáznom kell, hogy ki ne szúrja a mozdulataimat. Szerencsém van, nem engem figyel, a reggeli érdekli. Lassú léptekkel halad el mellettem, közben meg-megáll. 1/10 a záridő, biztos kéz kell. Gyönyörű a madár, eszményi a környezet, a keleti égbolt színe pedig finoman festi a képet. Pár kattintás, és a kócsag tovasétál. Na, jól indul a nap... 

---

... Felkelt a nap. A tóparti erdő fölé emelkedve a vizet is elérik már a sugarak. Az ellenfényes oldalt bámulom, valami hangulatos fotót szeretnék. Egy szárcsa mozog rendszeresen a jó irányban, de nehéz dolgom van, a gyékényes takarásából iramodik meg, és váratlanul szalad át előttem. Esélyem sincs reagálni. Ezt eljátszotta párszor, mindig lemaradtam. Majd egyszer, mintha megsajnálna, szép komótosan úszik a megfelelő helyre. Na már csak valami plusz kellene. Egy tollrázás pont megteszi. Az ellenfény teszi a dolgát, és a vízcseppek ragyogó gyöngyökké válnak. ...


---

... Egy ideje semmi nem történik. A les körül nagy a nyugalom, túl nagy. Talán szundítok egy kicsit, kevés volt a három óra alvás. Bambulok, tekintgetek jobbra-balra, küzdök az álmossággal. Hirtelen szárnysuhogás, közeli csobbanás. Mi érkezett? Cigányréce ül előttem a vízen. Nagyon közel van, teljesen kitölti a keresőt. Ritka pillanat, ébresztő gyorsan! Párat kattintok, nem a legjobb helyre szállt le. Sebaj, a madár szépsége, közelsége extra élmény ma reggelre, garantált áloműző...

---

... A kányafüves mélyéről hangos trilla hangzik fel. Aha, megérkezett a kisfőnök. Nem látom még, de a megmozduló növények elárulják. Sejtem, hogy hol fog előbukkanni. Belőttem a helyet, már az objektíven keresztül nézem. És egyszerre csak megjelenik a kis vöcsök. Kicsit messze van, megpróbálom valahogy a képbe illeszteni. Jó a környezet, mindenhol sárga és fehér virágok. Szeretem ezt a látványt. Aztán a vöcsök ahogy jött, úgy el is tűnt. Elnyelte a kányafű...

Pécs, 2017. május 16.

Kányafű

Egy ideje már nézegetem a tó bizonyos részein növekvő kányafű foltokat. A tervem erre az időszakra az, hogy a virágmezőben mozgó madarakat fotózzam. Az elmúlt évben kicsit megkéstem ezzel a tervemmel, idén több időt akarok hagyni magamnak. Mostanra szépen virágba borult az a rész, amit kinéztem, nem volt más hátra, minthogy a tutajt odakormányozzam. Az mindjárt látszott, hogy a növényzettel borított rész a kis vöcskök igazi területe. Rendszeresen jönnek-mennek a sárga virágok takarásában.

A kócsagok is előszeretettel ácsorognak a virágok között,

és halásznak is, ha a szerencséjük úgy hozza.

Az első két próbálkozás ugyan ennél többet nem hozott, de bizonyos jelek arra utalnak, hogy érdemes még erre a témára időt fordítani. :)

Pécs, 2017. május 9.

Kárpótlás

Kicsit úgy éreztem, hogy legutóbb a tó elvett egy kicsit a hajnali lehetőségből. Revansot kellett vennem. Másnap este újra kifeküdtem. Annyit azonban módosítottam, hogy a tutajt kicsit átnavigáltam arra a helyre, ahol előző reggel a fiókáit vezetgető búbos vöcsköt láttam. Kis csíkos madarakat akartam látni a fényképező keresőjében. A nézőpontban nem tévedtem, legalábbis nem sokat, ahogy az később kiderült. Az érkezésem okozta zavar elcsitulása után búbos vöcsök bukkant fel a látótérben. Olyan vöcskösen megrázta magát, és a mozdulat miatt apró pici, csíkos madárkák potyogtak le a hátáról. :)

A kicsik úszkáltak egy rövidet a tollászkodó mama körül,

majd amint az engedte, újra felmásztak a hátára.

Így együtt forgolódtak a vízen egy darabig, majd hirtelen megjelent a papa is, és egy szép halat hozott a kicsiknek. Szép jelenet volt, csak egy kicsit távoli.

A vöcsök család szépen folytatta a fiókák etetését, én meg vártam, hogy kicsit közelebb sodródjanak. Addig is egy a közeli növényzetbe beszálló nagy kócsag,

és a látótérben megjelenő cigányrécék kötötték le a figyelmem.

Nagyon szépen mutattak a tiszta, délutáni napsütésben, csak hát szintén kicsit távol. Sebaj, egy fokozottan védett fajt ilyen körülmények között látni így is nagy öröm. :)

A cigányrécék hamar magamra hagytak, foglalkozhattam ismét a vöcskökkel. Akik még mindig ugyanabban a távolságban élték családi életüket. Az egyik szülő a hátán utaztatta a fiókákat, míg a másik hordta nekik a táplálékot,

vagy éppen a szomszédos vöcsköt kergette, aki óvatlanul túl közel bukkant fel a víz alól.

Ilyenkor, ha a szomszéd már tolakodóan közel volt, a fiókákat hordozó szülő is felvette a fenyegető pózt, és utasaival megrakodva elindult felé.

Ez legtöbbször elég is volt, és a határsértő már iszkolt is vissza a közös felségvizekre, ahol zavartalanul halászhatott. Nagyon érdekes a vöcskök revírtartása. Honnan tudják, hogy hol húzódik a vízen a határ, fogalmam sincs. Szóval ilyen pillanatokkal telt a délután, a vöcskök folyamatosan uralták az előttem lévő, kicsit távoli vízfelületet.

A fiókák nagyon aranyosak voltak. De jó is lenne, ha a közelükbe tudnék jutni!

Amíg ezen morfondíroztam, jobbról csobogás hallatszik a kányafüves felől. A hangokból ítélve valakinek vitája támadt egy szárcsával. Aztán réce alakja jelenik  meg a növényzetben. Óvatosan arra fordulok, hogy mire kiér, egyből rá tudjak állni. A keresőben egy cigányréce jelenik meg. Hijj, de most jó a távolság is. Élesség, vízszint rendben, már csak egy szép mozdulat kellene. És.... Katt-katt-katt. Már szólt is a sorozat. Ez szép volt. :)

A réce fordul egyet, és visszavált a takarásba, maradnak ismét a vöcskök. Talán egy hangyányit közelebb vannak.

Gyönyörűek a fények, zavartalan a naplemente, teljes a szélcsend, a víz sem hullámzik. Hát lehetne kívánni ennél többet?

Talán még egy kis közelséget. De úgy tűnik ez a mai napon nem fog megtörténni.

A nap utolsó sugaraiban felbukkanó kis vöcsökkel fejeztem be az estét.

Nem volt tovább miért maradnom, és emésztenem is kellett az újabb élménycsomagot. Azt hiszem kárpótolt a tó. :)


Pécs, 2016. május 19.

Köd előttem, köd mögöttem

Amikor hajnalban, a tó sarkán kiszálltam az autóból, olyan látvány tárult a szemem elé, amitől tátva maradt a szám. A tó nem nagyon látszott. Na de nem azért, mert még sötét volt. Bár  igaz, messze volt még a reggel, mégis a telihold a derült, csillagos égbolton szinte nappali fényt biztosított. Hanem azért, mert az egész tó fölött több méter vastag pára ült. Mint egy hatalmas paplan, úgy fedte be a vizet, nádast, mindent. Csak a magas fűzfák csúcsa látszott ki belőle. A kerek telihold pedig gyönyörű, sejtelmes fénybe vonta ezt a ritka jelenséget. Sok éve járom a hajnali vízpartot, de ilyen markáns, szinte ködszerű, víz fölötti párát még soha nem tapasztaltam. Ez a tényező, a makulátlan szélcsend, és a közelgő napkelte egyet jelent a különleges látványvilággal, úgyhogy gyorsan és nagy kedvvel készülődtem. A gáton, már menetfelszerelésben lépkedve arra gondoltam, ha tájfotós lennék, most tobzódnék a holdfényes, ködös látképben, de a sűrű pára alól kiszűrődő madárhangoknak nehéz ellenállni, úgyhogy tájfotós ambícióimat hátrahagyva hamar a vízbe gázoltam. A víz szintjéről azért egészen másként festett a dolog.  A lesben fekve gyakorlatilag semmit nem láttam. Azt megszoktam már, hogy a napkeltét megelőző kb fél órában már tulajdonképpen mindent látni, fényképezni is lehet, ha van mit. Most viszont csak az innen-onnan hallható hangokból, loccsanásokból lehetett következtetni, hogy az előttem elterülő semmiben azért zajlik az élet. Akkor kezdett derengeni valami, amikor a nap már emelkedni kezdett.

Ennek hatására a víz fölötti masszív pára is mozgásba lendült, és mintha a madarak is aktívabbá váltak volna. Igaz, erősen mereszteni kellet a szemem, hogy észre is vegyem őket. Elsőként egy kis vöcsök került a közelembe.

Majd a közeli nádast megzörgetve, egy vízityúk lépett ki elém.

Ha nem zörög, tán észre sem veszem, annyira meresztgettem a szemem a kelő nap irányába, hátha észre veszem a terület gazdáját. Meg is láttam, de csak a sziluettjét, közelebb ezúttal nem jött.

Jött viszont egy réce. Először nem tudtam miféle, aztán a felsejlő fehér szeméből kitaláltam, cigányréce közeledett.

Nagyon sietett, de szerencsére előttem úszott el, így végig tudtam követni, egészen a kelő nap ellenfényébe.

A szárcsák is mozgolódtak, bár jobbára csak elúsztak a látótávolságon belül. A balhés pillanatokra csak a hangok alapján tudtam következtetni.

Annak ellenére, hogy már egy órája felkelt a nap, a pára még mindig kitartott. A szemközti nádas még mindig homályba burkolózott. A reggel legszebb pillanatai pedig csak ez után következtek. Szinte a semmiből felbukkant egy hattyú. Egészen elképesztő volt a látvány. A szárnyait kissé megemelve úszott a semmiben, tollait pedig már megvilágította a fák fölé emelkedő nap.

Hihetetlen volt. Mint egy álomkép, úgy jelent meg előttem, pedig tudtam, csak a járőröző gúnárt látom.

Közeledett, forgolódott előttem, én meg csak ámultam, és fényképeztem.

Majd ahogy jött, úgy úszott el a semmiben. Volt, nincs, akár egy tünékeny pillanat.


Pécs, 2016. április 24.

Kárpótlás

Három hete. Ennyi ideje feküdtem utoljára a tutajon. Nagy volt már bennem a kíváncsiság, hogy mi történik a vízen, meg hiányzott is már a ringatózó érzés, a vízimadarak közelsége. Igaz, hogy a legutóbbi les elég rosszul sült el, de a rossz élmény is enyhül idővel, maximum tanul belőle az ember. Pár szót talán megérdemel az eset, hátha más is okul belőle, én nem voltam elég okos, és a saját káromon tanultam. A június eleji kánikula délutánra árnyékban is bőven 30 fok fölötti hőmérsékletet eredményezett. Mivel hajnalozni nem volt időm, így délutáni lesre szántam el magam. A vízen ringatózó lessátram fekete fóliája alatt a tűző napon kellően felkúszott a levegő hőfoka, meglehetősen forró lett alatta a légkör. De ha az ember már ott van, mindig reménykedik, hogy talán akkor történnek majd az izgalmas dolgok, és kitartottam naplementéig. Üres kártyával és egy gyenge rosszulléttel úsztam meg a dolgot. Legyen bármilyen elszánt vagy megszállott is az ember, azt azért szem előtt kell tartani, hogy a természettel nem lehet szembe menni, legalább ennyit megtanultam. :) Na hát így történt, de lépjünk egyet. Június vége van, a kánikula elmúlt, kellemes szellő, és egészen kellemes, enyhe idő van. Nincs akadálya egy délutáni lesnek. :) Négy óra körül érkezek a helyszínre. A vízszint, nagy örömömre kitart, minimális csak a csökkenés. Alig tűnök el a sátor takarásában, hangosan kerregve nagy kócsag érkezik a vízre.

Ej, kemények még a fények. Nehéz a világító fehér tollazatát jól kiexponálni. Küzdök is rendesen a beállításokkal, de végül eltalálom a helyes értékeket, indulhat a buli!

A kócsag sincs ellene a dolognak, egy gyors tollrázás után egyből halászni kezd.

Remekül indul a délután. A kócsag előtt feltűnik két réce, közelednek. Hol van már a díszes násztollazat, láthatóan vedlésben vannak a tőkések.

Récék jobbra elúsztak, a kócsag viszont közben meglehetősen közel került. A les melletti növényzet között alig 5-6 m-re sétált be a tutaj mellé.

A holttérben ugyan nem látom, de a halk csobbanások jelzik, hogy egyre közelebb van hozzám. A hirtelen feltűnő szárcsára is a lehető legóvatosabban fordulok rá, nem akarom a kócsagot elriasztani egy óvatlan mozdulattal.

A szárcsa is meglepően közel kerül hozzám. Úgy látszik a les teljesen része lett a tónak, nem foglalkoznak vele.

A szárcsa is siet a dolgára, én meg visszafordulok a kócsag oldalára, nem is hiába. El sem akarom hinni, de a kócsag hihetetlenül közel, mindössze 2 méterre bukkan fel újra a les mellett. Nagyon óvatosnak kell lennem, a lőrést csak álcaháló takarja, ami mögé ilyen közelről az éles szemű madár is beláthat. Ilyen közelről a portréhoz egészen fel kell emelni az optikát, de nem akarom kihagyni.

Szerencsére a madár figyelmét más köti le. Lassú, óvatos léptekkel besétál a tutaj elé, és 4-5 m-re előttem halászni kezd.

Olyan részleteiben látom a jelenetet, amiben még soha nem volt részem.

A kócsag pedig még azt a szívességet is megteszi, hogy keresztbe fordul előttem. Képzeletben már megvan a fotó, úgyhogy koncentrálok erősen, hogy minden rendben legyen, és csak az exponálógombot kelljen lenyomni. A kócsag halászó mozdulatai nagyon gyorsak. De a fényképező is az. :) Olyan képsort sikerült a memóriakártyára varázsolni, amit nem is akartam elhinni.

A kishal eltűnt a kócsag begyében, a madár pedig komótos léptekkel tovább halászott. Kicsit távolabb egymás után kapkodta ki a halakat a vízből.

Rendkívül boldogan nézem vissza a képeket. Már most elégedett lennék a mai nappal. De nincs vége az izgalmaknak. Cigányréce közeledik. Sokszor láttam őket, szinte minden alkalommal, de mindig csak távol tőlem. Most viszont más a helyzet. Felém úszik, és egy gyors fordulattal bekanyarodik a növényzet közé.

Micsoda izgalmak! Pláne, hogy a kócsag ismét megcélozta a tutajt.

Lassan, de biztosan közeledik, miközben folyamatosan halászik.

Minden lecsapás után egy kishalat emel ki a vízből.

Addig-addig lépdel, amíg ismét portrézhatom táplálkozás közben.

Panaszra nem lehet okom, mert ahogy a kócsag elhalad mellettem, a cigányréce ismét feltűnik.

Nem túl közel, de azért nem is olyan távol, bukdácsolni, táplálkozni kezd.

Jó pár percig eltart a jelenet. A továbblépéshez egy tőkés réce adja meg a lökést. Ugyanis pont ugyanott kezd el turkálni a víz alatt, ahol a cigányréce.

Ez lett az én szerencsém. Mert a cigányréce ezt annyira nem szerette, és eltávolodott a tőkéstől, méghozzá felém. Csak jött és jött, egyenesen a les irányába. Lélegzetvisszafojtva vártam, és folyamatosan exponáltam.

A varázslatnak a tutaj mellett halászó kócsag vetett véget. Egy váratlan mozdulattal csapott le a vízbe, ami megijesztette a cigányrécét, az meg felugrott a vízről és elrepült. Ettől viszont a kócsag ijedt meg, és ő is elrepült. Remegve néztem vissza, ugye éles lett. Igen! A félénk, titokzatos, óvatos, ritka madár kitölti a képmezőt. Micsoda délután! A történteken elmélkedem, és a néha megjelenő tőkésekre lövök egyet,

meg a közelben röpködő barázdabillegetőre.

A nap lemenőben van, szép fények esnek a nádasra, de üres a víz. Menjek, maradjak? Maradok. Ugyanis a cigányréce visszajött. Gyors siklással, és csobbanással landol a lestől jobbra. Takarásban van ugyan, de reménykedem, hogy kiúszik a legszebb fényekben. Megtörtént.

Viszonylag tempósan, de mivel számítottam rá, le tudom követni. Kiúszik a víz közepére, majd eltűnik a szomszéd öbölben. Na most kell menni. Percek múlva úgyis lemegy a nap, így legalább úgy tudok lelépni, hogy a cigányrécét nem zavarom meg. Hát fantasztikus egy délután volt, és azt hiszem mindenért kárpótolt a tó. :)


Pécs, 2015. június 22.

A hónap képe - 2011. augusztus

Cigányréce - 2011. augusztus, Pellérd

Az augusztusi fotózások alatt a legizgalmasabbnak a halastónál eltöltött órák bizonyultak. Olyan közelségbe kerültem több fajjal is, amire nem is számítottam. A hónap képének egy cigányréce fotót választottam. A vízen gyülekező szárcsák között teljesen váratlanul feltűnt néhány cigányréce, és nagy meglepetésemre egyre közelebb jöttek. Végül számomra is fotózható távolságban elkezdtek táplálkozni. Hatalmas élmény volt látni ezeket a szép madarakat, pláne úgy, hogy közben a memória kártya is szaporán telt.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f6/7; 1/125; ISO 200.


Pécs, 2011. szeptember 1.