karvaly

Pintyinvázió

A januári fagyok alatt a sasok kergetése és a guvatok lekötötték a szabadidőmet, így a madáretetővel már nem tudtam foglalkozni. Persze azért a harmadik szememmel nyomon követtem ott is a történéseket, amelyek nagyon kedvezően alakultak. Így miután a vizeken a jég levonult, beköltöztem az erdei leskunyhóba. A kameracsapda felvételei nagy forgalmat mutattak, nem ért hát meglepetés, amikor erről a saját szememmel is meggyőződhettem. A madáretetőnél tekintélyes fenyőpintypintycsapat vert tanyát. Voltak olyan évek, hogy egyet sem láttam, most meg vagy százan zsizsegnek az etető körül.

Bele is csaptam a dologba, és amint egy-egy fölröppent valamelyik beülőre, már kattintottam is.

A baj csak az volt, hogy ez meglehetősen ritkán történt meg,

ugyanis figyelmen kívül hagytam azt a tényt, hogy az elmúlt hetekben nagyon sok napraforgó került a madáretető alá, a földre. A fenyőpintyek pedig, szokásukhoz híven, leginkább ott matattak. A jó magasságban lévő ágakat ezért jobbára a cinegék használták,

na meg az egy szem meggyvágó, ami a fenyőpintyekkel együtt érkezett.

Tulajdonképpen így telt el a nap, de legalább azt kitaláltam, hogy a fenyőpintyeket hogyan fogom feljebb csalni.

Hamar sort is kerítettem az ismétlésre. Reméltem, hogy a csel beválik majd amit kieszeltem, ám mielőtt ez kiderült volna, az érkezésem után visszaszállingózó madarak hirtelen eltűntek. Azonnal tudtam az okát, és pár pillanat múlva már láttam is.

Egy szép, hím karvaly szemezett velem a beülő tetejéről. Ó, milyen régóta vártam már. Ez a 14. tél, amikor fényképezővel ülök a madáretető mellett, és ez volt mindössze a második alkalom, amikor a bejáró karvaly leült elém.

Nagyon szép volt. Az öreg bükkök között beszűrődő finom reggeli fény, és az erdőt kémlelő karvaly idilli látványt nyújtott.

Rövid nézelődés után aztán a kis ragadozó ellibbent, és a kismadarak szépen sorjáztak vissza az etetőre. A fent sürgölődő cinegék alatt újabb meglepetés tűnt föl. A földön, a falevelek között egérszerű villanást láttam, de ennek az egérnek csőre is volt. Fakusz keresgélt a kiszóródott napraforgó között. Nem ezt szoktam meg a fakusztól. Mindig a vastag fatörzseken kúszik, földön talán még nem is láttam. Vártam, hogy mi fog történni, és fel is ugrott az egyik vastagabb ág alsó felére,

de nem jutott tovább, mert az etetőre érkező fenyőpintycsapat elriasztotta. Sebaj, legalább már itt van az egyik faj, amiért ide költöztettem a lest. De foglalkozzunk azzal, ami van, és hát fenyőpinty az volt bőven.

Egyből alkalmazkodtak az apró változáshoz, amit eszközöltem, és lám, egyből a megfelelő magasságban voltak.

Nem volt még ilyen élményben részem. Ahová csak néztem, mindenütt fenyőpintyek voltak.

Csak meg kellett várnom, amíg egy-egy a megfelelő helyre kerül.

Amikor a nap szerencsésen sütött be a fák közé, még némi akcióra is futotta.

Kivételes nap volt, az már biztos. Kíváncsi vagyok hova fejlődik a pintyinvázió.

Pécs, 2022. február 06.

A várva-várt karvaly

A madáritatóval kevesebbet tudok foglalkozni mostanában, mint amennyit szeretnék. Pláne azzal a tudattal, hogy a karvalypár is látogatja. Persze az október eleji élmény nem ment ki a fejemből, amikor a hím és a tojó is megmutatta magát, mialatt a lesben ültem. Akárhányszor az itató felé jártam, mindig bevizionáltam a medence szélén ülő karvalyt. Egy rövidke próbálkozást tudtam csak tenni még októberben, de az a másfél óra, amit rá tudtam szánni, csak egy hangulatos, őszi füzikeportréra volt elég.

November elejére lett végre annyi időm, hogy egy délelőttöt el tudtam tölteni a madáritató melletti leskunyhóban. Kicsit megkésve érkeztem, de a szép őszi napsütés miatt így is jókedvűen bújtam be kedvenc leshelyemre. Amint beültem, és elhelyezkedtem a szűkös kunyhóban, a pára egyből opálosra változtatta az ablakot. Ez ebben az évszakban már csak így van. Az első teendő tehát mielőtt a felszerelés állványra kerülne, a páramentesítés beindítása. Aztán mire mindent összerakok, általában az üveg is kitisztul. Szóval ott tartottam, hogy éppen elhelyezkedtem, amikor a párás ablakon keresztül látom ám, hogy egy hím karvaly száll le az itató szélére. Azt a mindenségit! Nem volt egy perce sem, hogy eltűntem a lesben. Az üveg egy merő pára, az állvány a tokjában, a fényképező a táskában. Na most mi legyen? Itt a várva-várt madár, és nem tudok fotózni. Gyorsan elkezdtem a zsebemben turkálni, kapkodva előrángattam a mécseseket, gyufa, stb. Persze ez nem ment hangtalanul. A karvalynak feltűnt a bénázásom lesből kiszűrődő nesze, és el is libbent. Na, ezt elbaltáztam. De a páramentesítés a helyére került, és a fényképezőt is gyorsan az állványra pattintottam, hátha. És igen. Pár perc múlva a karvaly ugyanott landolt, ahonnan az előbb elillant. Micsoda szerencse! Az üveg már páramentes volt, hát nem volt akadálya a portrénak.

Micsoda gyönyörű madár! Nem ült túl jó helyre, és sietett is. Pár korty után távozott. Így maradt az a két kocka portré, aminek így is nagyon örültem.

Ezek után már bármi jöhetett, én már elégedett voltam. :) A buksi fejű meggyvágó,

és az egymás után érkező cinegék már csak a hab voltak a tortán erre a napra.

Pécs, 2015. november 5.

Mint a mágnes

Esti lest terveztem a madáritatónál. A legutóbbi kerti rozsdafarkús eset annyira felcsigázott, hátha lesz még egy lehetőség a fotózására. Nem így lett, de helyette volt történés bőven. Már az érkezéskor ért egy apró meglepetés. A medence közepén egy karvaly faroktoll úszkált. A kis ragadozó ezek szerint ma már fürdőzött. Jó előjel! Bizakodva ültem be a kunyhóba. Rövid várakozás után széncinegék jöttek. Az erős délutáni napsütésben heves fürdőzésbe kezdtek. Fröcsögött a víz mindenhova. Vidám pillanatok voltak, látszott, hogy élvezik a hűsítő vizet. A levegő azonban hamarosan megtelt feszültséggel. Az itató mögötti erdőben, a fák között alacsonyan, árnyék közeledett. Meglehetősen sebesen. Villámcsapásként ért a felismerés! Karvaly közeledik. A vízben pedig ott fürödtek a cinegék. Reagálni sem tudtam hirtelen, annyira váratlanul, és gyorsan történt minden. A kis ragadozó bevágott a cinegékhez, de elvétette, és a leshez közel landolt. Az itató egyből kiürült. A cinegék riasztva a közeli bokrokban kerestek menedéket. A karvaly nem inni érkezett, vadászott! Csak egy pár pillanatig maradt, aztán tova is libbent. Egy portrét engedett csak, miután magamhoz tértem.

Távozása után hamar visszaállt a rend. A cinegék újra elfoglalták a fürdőhelyet. Ahogy egyre inkább esteledett, úgy jött egyre több-és több madár. Az az érzésem támadt, mint a mágnes a vasat, úgy vonzotta az itató a madarakat ki az erdőből. Minden irányból érkeztek, nyílegyenesen a víz mellé Ha a karvalyos kis közjátéktól eltekintek, akkor ez a nap a küllőké volt. Egymást érték a víz mellett. De most nem csak a zöld küllők érkeztek. Az egyik közülük a kisebb rokon, a hamvas küllő volt.

A bánatosan csengő hangú madarat szintén régóta vártam. Szolid megjelenésű, a zöld küllőnél némileg kisebb. A méretbeli különbségek jól látszottak, mert egy már a víz mellett lévő zöld küllő mellé szállt be. Szépen megfértek egymás mellett.

Mielőtt elrepült, még egy kicsit mutatta magát a szép délutáni fényekben. Szép pillanat volt.

A zöld küllők meg szépen egymás után sorjáztak. Mindenféle pózban, helyzetben. Úri módon válogathattam a fényképezővel.

A napot a rigók folytatták. Több énekes és fekete rigó is érkezett.

Végül zárásként egy szürke légykapó is megtisztelt. A maga óvatosságával szépen kivárta sorát, persze addig én elkértem a belépőjegynek számító fotót.

Pécs, 2012. szeptember 5.

A hős vörösbegy

Délutáni szaunázásra nincs is jobb hely, mit a madáritató. Pontosabban a mellette álló leskunyhó. Talán nem túlzás, ha saccra 40 °C-ot mondok, de egyszer meg fogom mérni. Nem is ragozom tovább, hogy a madárfotósnak milyen válogatott szenvedéseket kell átélnie egy-egy les alkalmával, térjünk inkább át a történésekre. A címnek valószínűleg semmi köze a valósághoz, de most fogjuk rá, hogy igen. :) A tél folyamán állandó vendég volt az etetőnél a karvaly. Minden nap megérkezett, hogy vámot szedjen a cinegék közül, ám lefotózni egyszer sem sikerült. Íme, mindennek eljön az ideje. Hirtelen érkezett, amúgy karvalyosan, és az itató szélén landolt. Tojó madár volt, jó nagy. Pár portré után erősen nyitnom kellett a zoomon, hogy 1,5 m távolságból beleférjen a képkockába. Néhány mozdulata azonban így is kilógott.

A karvaly hamar távozott. A jelenléte okozta csend lassan oszlani kezdett. Halkan folytatta énekét a szomszéd bokorban a barátka, fekete rigó repült végig a fák között kiabálva, hogy a gyilkos elment, és a les melletti sűrűben lakó vörösbegy felröppent az itató szélére. Megfigyeltem már, hogy nem csak ivásra, fürdésre használja a létesítményt. A vízre érkező rovarokra vadászik. Mókás látvány, amint körbe-körbe szaladgál, vagy éppen beröppen a víz közepére egy jónak ígérkező falat után. Most viszont nem ez történt. Felfújta magát, begyét kidüllesztette, és halk strófák kíséretében körbejárta az itatót. Mintha büszkén hirdette volna: "Elzavartam, elzavartam"! A jelenet mindössze fél percig tartott, mert jött valami apró rovar a vízhez, és hirtelen fontosabb volt azt elkapni, de nagyon megkapó volt. A hős vörösbegy!

Pécs, 2012. április 30.

A hónap képe - 2010. október

Októberben kétség kívül a legizgalmasabb a karvaly fényképezése volt. Egy fantasztikus madár engedett bepillantást az életébe. Már sokszor megtörtént velem, de egy-egy új fajnál mindig eszembe jut, hogy mennyire nagy dolog is ez. Egy hétköznapi ember nagy ritkán lát csak karvalyt, akkor is csak egy gyors siklást, vagy egy a madáretetőre becsapó, hirtelen tovább álló, galamb méretű madarat. A szerencsésebb műkedvelők elmondhatják, hogy megfigyelték zsákmányszerzés közben is. Ezzel szemben nekem megadatott, hogy 1,5 m távolságból meglessem egy intim pillanatban. Végignézhettem és persze végig fotózhattam, amint fürdik egy jót a madáritatóban. Nagyszerű pillanatok voltak. Sok fénykép készült. Közülük ezt a portrét választottam a hónap képének.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:5,6, 1/90, ISO 200.

Pécs, 2010. november 1.

Karvaly

Rövid ellenőrzésre érkeztem az itatóhoz. Egy heti eső után nem vártam semmit, csak látni akartam, hogy minden rendben van-e. És ha már ott voltam, be is bújtam a kuckóba, hátha lesz valami. A szokásos szöszmötölés, ablakpucolás, párátlanítás. Majd méla kukucska. Nagy csend volt a környéken. Egy pisszenés sem hallatszott. Furcsa is volt, így utólag visszagondolva, de már tudom, hogy miért. Váratlanul, halkan árnyék libbent a sarokban. A beszállófára karvaly érkezett. Hát ő volt a némaság oka. Valószínűleg a közelben volt már, és ezt a többi madár is jól tudta. Legutóbb télen találkoztunk a madáretető mellett. Nagyon megörültem neki.

Bőszen kattintgattam, ő meg csak nézelődött. Aztán az történt, amit csak titkon reméltem. Leszállt az itatóhoz!

Levegőt is alig mertem venni, hiszen mindössze másfél méter volt közöttünk. Féltem, hogy a fényképező hangja elriasztja, de nem így történt. Szépen csobbant a víz közepébe.

Hihetetlen, de ez a félénk ragadozó az orrom előtt, hatalmas fürdőzésbe kezdett. Kicsit bohókás volt a jelenet. A szigorú tekintet meglágyult. Látszott, hogy élvezi a helyzetet.

Jó pár percig pancsolt. Az üveget is jól összevizezte. Fürdés után kiült a víz mellé, picit bámészkodott.

Majd ahogy jött, olyan halkan távozott. Még egy darabig csak bámultam kifelé, mi is történt itt? De a memóriakártyán ott volt a bizonyíték. Tényleg megtörtént. Fantasztikus volt.

Pécs, 2010. október 22.

A karvaly és én

Kapcsolatom a karvallyal már nem újkeletű. Amióta etetős fotózással foglalkozom, kerülgetjük egymást. Pontosabban ő kerülget, én meg várom. Szinte törvényszerű, hogy a téli madáretetőknél ez a kisragadozó is feltűnjön. Hiszen a téli hideg az ő hasát is szorongatja, a madáretetők környékén meg nyüzsögnek a számára potenciális ebédrevalók. Sokszor találkoztunk már a helyszínen, csak a helyzet nem volt megfelelő. Volt rá példa, hogy az éhségtől elvakulva kergette kiszemelt prédáját, miközben én éppen az etetőt töltöttem fel. Lábam mellett elsuhanva tudomást sem vett rólam. Valahogy így indult ez az eset is. Megérkezvén a leshez, rendezkedek, pakolok be a kunyhóba, mikor riasztanak a cinegék. Tudom, hogy karvaly barátom már itt van. Fölnézek és a következő pillanatban leszáll mellém vagy egy méterre, rám néz, majd nem túl sietősen ellibben. Morogva bekászálódok a kunyhóba, ma sem jön már vissza. De szerencsére nem így történt. Ottlétem alatt nyolc alkalommal vágott be, ebből háromszor le is szállt, és hagyta magát fotózni. Fantasztikus madár. Gyors, elegáns, gyönyörű. Tökéletes ragadozó. Mondjuk az aprónépet sem kell félteni, jól megdolgoztatják. Nyolc próbálkozás után még nem tömte meg a begyét.

Pécs, 2010. január 22.