énekes rigó

Árnyjáték

Egész évben készülök a madáritatóhoz. A rendszeres vízutánpótlások alkalmával mindig végigvizsgálom a medencében lévő tollakat, és minden jel arra utalt, hogy jó a forgalom a víz mellett. De az idő nagy úr, így csak most jött el a napja, hogy végre be is üljek a kunyhóba pár órára. Bár különleges dolog nem történt, mégis jó volt a les rejtekében töltött relax. A lombokon átszűrődő fény és az árnyékok játéka fogott meg ezúttal, úgyhogy a képek is ezt a hangulatot tükrözik...


Pécs, 2021. szeptember 11.

Egy kis szünet

Azon kaptam magam, hogy eltelt a június. Szép időszak áll mögöttem, bár igaz, hogy nem fotós szempontból. Kedves események, szép pillanatok tartottak otthon. Egyszerűen a fotózás magánya helyett a gyermekeim, feleségem társaságára vágytam inkább. A hónap vége felé vettem csak rá magam egy röpke itatózásra, egy kánikulai nap estéjén. Mondanom sem kell, hogy a tikkasztó júniusi szárazságban volt forgalom a víz mellett rendesen. Következzen ennek a másfél-két órának a kivonata képekben...

      
    
    
    

Pécs, 2017. június 30.

Szürke eminenciás

Kicsit késve érkeztünk. Mire mindennel előkészültünk, az erdőszéli fák már árnyékot vetettek a madáritatóra. Sebaj, fő a lelkesedés, lássuk mit hoz az este. Rögtön az elején egy énekes rigó mutatja magát. Szolid megjelenésű, de nagyon kedves madár.

Sajnos nem marad sokáig, seregély érkezése riasztja el.

A hivalkodó pöttyöske sem időzik túl sokáig. Távozása után barátposzáta jelenik meg. Idegesen ugrál ide-oda, én is ideges leszek, bénázok folyamatosan. Kevés a fény, hosszú a záridő, sorra rontom el a képeket. Mellettem fotós társam jobb aránnyal dolgozik. :) Azért csak kipréselek egy éles kockát, aztán a barátka már megy is,

mert szajkó huppan a medence szélén. Nem részletezem, elszúrtam. :) Na de a kis álarcost már nem engedhetem el, akármi is lesz. A portré ugyan bemozdult, de a habitus elfogadható.

Tövisszúró gébics lát hozzá egy kis fürdéshez. Szépen rázza magát, majd ő is magunkra hagy.

A gébics után beesik egy meggyvágó. El is bénáztam a helyzetet, ahogy kell. Szerencsére jön még egy. Mázli.

Az egyre sötétedő kunyhóban sorra törlöm a képeket, amikor szürke madár röppen az ágra. Ó, ritka vendég a szürke légykapó, gyorsan kap is egy sorozatot. Ő végre nem siet, többször felugrik egy elrepülő rovar után, de mindannyiszor vissza is ül. Így van idő pontosítani a beállításokat, hogy a már erősen sötétedő erdőszélen születhessen egy jó kép is a szürke eminenciásról.

Hát ez nem az én napom volt, de a végére csak kikerekedett valami belőle.

Pécs, 2017. május 19.

Itató újratöltve

Tavaly történt még, hogy a madáritató kicsit megroggyant. A terepasztal szerű szerkezet egyik lába eltört, ezáltal az egyik sarka jelentősen kibillent. Így fotózásra alkalmatlanná vált, és mivel időm nem volt a javításokat elvégezni, az elmúlt év őszén mellőznöm kellett az itatós fotózásokat. Tovább azonban nem halogathattam a dolgot több okból is. Először is a madáritatót, amíg tudom, fenn akarom tartani. Nem csak fotós, de madárvédelmi szempontból is hasznosnak tartom. Másrészt már korábban beszámoltam róla, hogy mostanában kislányommal ketten járunk fényképezni, és a régi leskunyhó ezért már kicsinek bizonyult, ideje volt a bővítésnek. Szóval stabil lábakon vágunk bele immár ketten a soron következő, kilencedik madáritatós szezonba.

Az első fotós nap is elkövetkezett. Vajon mindent sikerült jól beállítani? Nagyjából. A madarak mindenesetre szépen járnak. Rögtön az elején egy vörösbegy szórakoztatott minket.

Szépen rázta magát a fürdőzés után.

Nagyon jó volt a kunyhó sötétjéből látni az önfeledten fürdőző madarakat. Míg fotós társam bőszen kattintgatott, én leginkább hátradőlve szemléltem csak a sorban érkező cinegéket. A madáritatót nyugtató helyett receptre is felírnám. A hatása garantált. :) Na de bármennyire is jó volt nézni a HD műsort, a következő vendéget már nem ereszthettem el fotó nélkül. A medence széléről seregély szemezett velünk.

De szeretem ezt a madarat! Fantasztikus színorgia, ami megjelenik a feketének hitt tollazaton. A seregély nézelődött egy darabig,

majd a vízhez ugrott, és fürdeni kezdett. Úgy látszik, hogy ez egy jel volt, mert ez után sorra érkeztek egymás után az újabb seregélyek.

Egymást érték a víz mellett landoló madarak.

Nagyon hamar közel húsz seregély ugrált, fürdött, kergetőzött a víznél és a medence szélén. A bőség zavarában a csoportos jeleneteket el is rontottam. Mindig akadt egy belógó fej, vagy hát, vagy szárny, ami miatt nem tudtam jó képet készíteni a fröcskölős tömegről. Egy-egy tiszta helyen landoló madárról azért készült habituskép.

Szinte forrt a víz a sok madártól, mi meg csak nevettünk és ámultunk a kunyhóban.

Szuper jelenet volt. A seregélyek távozását kihasználva még beugrott egy énekes rigó, hogy áztassa magát picit. Vele zártuk a napot.

Jó lesavató fotózás volt. Alig várjuk a folytatást. :)

Pécs, 2017. április 18.

A farkatlan meg a rigók

A napokban ismét új vendéget köszönthettem a madáritatónál. Egy rövid látogatás során erdei pityerrel találkoztam. Mivel csak pár képet engedett, szerettem volna még esélyt adni neki. Így pár nap múlva ismét rápróbáltam. Persze az lenne a furcsa, ha minden úgy történne, ahogy szeretném. Az erdei pityer ezúttal nem mutattam magát.

A pici felfrissülést hozó eső visszavetett valamennyit az itató forgalmán, de türelmes várakozással azért akad még látni és fotózni való. A cinegék továbbra is kitartanak. A riadozó népség folyamatos mozgásban van. Minden csekély riasztásra elrebbennek a sűrű bokrokba.

Bizonyára nem hiába. A karvaly jelenléte miatt nem a legbiztonságosabb hely számukra az itató. Ezt bizonyítja ez a farkát vesztett madár is. A faroktollak nélküli, furcsa testalkatú széncinege, talán éppen menekülés közben adta fontos testrészét a kis ragadozónak.

Úgy tűnik, hogy az örvös galamb is állandó vendég lett. Hangos szárnysuhogásáról már messziről felismerni. Nagy termete miatt viszont gondban vagyok. Nehéz szépen képbe komponálni a kisebb termetű madaraknak kialakított környezetben.

A nagy tömeget mostanság a rigók jelentik. Néhány énekes rigó mellett, zömében fekete rigók érkeznek.

Hangos ricsajozással ülnek fel az itató melletti fára, bokorra, mielőtt leszállnának a víz mellé. Főleg a hímek hangoskodnak, sőt el is kergetik egymást a jónak számító ivóhelyekről.

 

A tojók valamivel nyugodtabban viselkednek. Minden ricsaj nélkül ugrálnak a vízhez.

Viszont majd mindegyik rigó elvégzi ugyanazt a szertartást, mielőtt inna, vagy fürdene. A medence szélére érve felöklendeznek egy nagy magot, és nemes egyszerűséggel a vízbe köpik. A közeli galagonyásból jöhetnek, ahol a bogyókat eszik. A galagonya magja viszonylag nagy, és a rigók nem tudjál megemészteni. Nem kínlódnak vele, inkább felöklendezik azt.


Pécs, 2012. szeptember 22.

Mint a mágnes

Esti lest terveztem a madáritatónál. A legutóbbi  kerti rozsdafarkús eset annyira felcsigázott, hátha lesz még egy lehetőség a fotózására. Nem így lett, de helyette volt történés bőven. Már az érkezéskor ért egy apró meglepetés. A medence közepén egy karvaly faroktoll úszkált. A kis ragadozó ezek szerint ma már fürdőzött. Jó előjel! Bizakodva ültem be a kunyhóba. Rövid várakozás után széncinegék jöttek. Az erős délutáni napsütésben heves fürdőzésbe kezdtek. Fröcsögött a víz mindenhova. Vidám pillanatok voltak, látszott, hogy élvezik a hűsítő vizet. A levegő azonban hamarosan megtelt feszültséggel. Az itató mögötti erdőben, a fák között alacsonyan, árnyék közeledett. Meglehetősen sebesen. Villámcsapásként ért a felismerés! Karvaly közeledik. A vízben pedig ott fürödtek a cinegék. Reagálni sem tudtam hirtelen, annyira váratlanul, és gyorsan történt minden. A kis ragadozó bevágott a cinegékhez, de elvétette, és a leshez közel landolt. Az itató egyből kiürült. A cinegék riasztva a közeli bokrokban kerestek menedéket. A karvaly nem inni érkezett, vadászott! Csak egy pár pillanatig maradt, aztán tova is libbent. Egy portrét engedett csak, miután magamhoz tértem.

Távozása után hamar visszaállt a rend. A cinegék újra elfoglalták a fürdőhelyet. Ahogy egyre inkább esteledett, úgy jött egyre több-és több madár. Az az érzésem támadt, mint a mágnes a vasat, úgy vonzotta az itató a madarakat ki az erdőből. Minden irányból érkeztek, nyílegyenesen a víz mellé Ha a karvalyos kis közjátéktól eltekintek, akkor ez a nap a küllőké volt. Egymást érték a víz mellett. De most nem csak a zöld küllők érkeztek. Az egyik közülük a kisebb rokon, a hamvas küllő volt.

A bánatosan csengő hangú madarat szintén régóta vártam. Szolid megjelenésű, a zöld küllőnél némileg kisebb. A méretbeli különbségek jól látszottak, mert egy már a víz mellett lévő zöld küllő mellé szállt be. Szépen megfértek egymás mellett.

Mielőtt elrepült, még egy kicsit mutatta magát a szép délutáni fényekben. Szép pillanat volt.

A zöld küllők meg szépen egymás után sorjáztak. Mindenféle pózban, helyzetben. Úri módon válogathattam a fényképezővel.

 
 

A napot a rigók folytatták. Több énekes és fekete rigó is érkezett.

 

Végül zárásként egy szürke légykapó is megtisztelt. A maga óvatosságával szépen kivárta sorát, persze addig én elkértem a belépőjegynek számító fotót.


Pécs, 2012. szeptember 5.

Őszkezdés

Ősz van, legalábbis a naptár szerint. Hajnali lesre érkeztem az  itatóhoz. Mikor reggel fölkeltem, még nem is sejtettem, milyen meglepetéseket tartogat számomra az ősz első fotózása. Mint már többször, ez a reggel is a hajnali szürkületben mozgó vörösbegyekkel kezdődött. A múltkori  hosszú expozíciós képeken felbátorodva, most is megpróbáltam valami érdekes kompozíciót összehozni. A alacsony záridő, és a vörösbegy jellegzetes szakaszos mozgása nagyon különleges hatást eredményezett.

Lassan indult be az élet. Az eget szürke felhők takarták, és a napkelte sugarai csak nem akarták elérni a kis tisztást. Hiába próbáltam valami normális záridőt kicsikarni a fényképezőből, az csak nem akart menni. De hát a madarak jöttek, így nem hagyhattam, hogy kép nélkül távozzanak. Az énekes rigó és a citromsármány leképezése is még nagy koncentrációt igényelt.

Mire a közelben hangoskodó fekete rigók megérkeztek, már viszonylag biztosan exponálhattam, csak kivilágosodott rendesen. Két fiatal és egy öreg hím is érkezett inni és fürdeni.

A rigókat zöld küllők váltották fel. Nagy örömömre végre sikerült az öreg hím madarat is lencse végre kapni. A terület ura előre jelezte, hogy jönni fog. Kiáltása után már tűzkészen vártam érkezését. Gyönyörű madár! Egyik kedvenc csapatom a harkályok, és talán ő az egyik legszebb közöttük.

 

Röviddel a hím zöld küllő távozása után az egyik fiatal madár is beszállt. Ő már ismerős. A legutóbbi találkozásunkkor parádés viselkedésével jutalmazott meg, ezúttal ő is csak pár korty erejéig maradt.

 

A mai napra jutó szenzációt azonban mégsem a küllők jelentették. Fotózás közben érdemes pár másodpercre mindig felpillantani az éppen fényképezett alanyról, mert a keresőben csak nagyon szűk terület látszik, így előfordulhat, hogy a pörgős madáritatónál egy-egy gyors vendégről le is maradhatunk. Én már jártam így, ezért még a fotózás hevében is szoktam erre figyelni. Egy ilyen pillanatban vettem észre azt a madarat, ami egyből heves szívverést okozott. Apró madár, feltűnően vörös farokkal. Gondolatban már annyiszor lejátszódott előttem, de eddig csak a kívánság listán szerepelt az, amit megláttam. Az itatóhoz kerti rozsdafarkú érkezett. Majdnem 20 évnyi madarászás alatt még megfigyelni sem tudtam, most pedig ott állt előttem teljes valójában. A mindenki számára ismert házi rozsdafarkú ritka rokonát már a vonulás szele hozta. Szerencse csupán, hogy pihenőül pont a madáritató környékét választotta.

 

A rozsdafarkú okozta izgalmat a fürdeni érkező barátposzátákon vezettem le.

És azon a madáron, ami első pillantásra füzikének tűnt. Gyorsan érkezett és távozott, de pár kockát tudtam készíteni róla. Az LCD-n visszanézve már gyanús volt a dolog, de hazaérve a számítógép monitorján már bebizonyosodott, hogy kerti geze volt a gyors látogató.

Még egy újdonság erre a reggelre. Micsoda őszkezdés! Vajon lehet ezt még fokozni? Majd meglátjuk.


Pécs, 2012. szeptember 2.

Hajnali tobzódás

A madáritatónál várható nagy forgalom újabb hajnali lesre csábított. Még erős szürkületben értem a helyszínre. Már ismerősként köszöntöttem a közeli fáról szóló macskabaglyot, aki velem mit sem törődve kiabált. Ráérek még szöszmötölni, lassan virrad. Mire mindet elrendezek, azért már finom zörgések jelzik a közeli bokrokból, hogy más is felébredt. Még el sem helyezkedtem a kunyhóban, máris négy vörösbegy áll az itató szélén. Nagyon ki lehettek tikkadva, jóformán el sem tűntem még a szemük elől. Erős még a fényhiány, nem tudok velük mit kezdeni. Hanem alig telik el pár perc, nehéz huppanással nagy madár érkezik. Zöld küllő! Ej, korán van még, 1/2 másodperces expót enged csak a gép. Megpróbálom elkapni azokat a pillanatokat, amikor két korty között vár picit.

Hihetetlen, hogy éles kép is készül, de készül. Az első találkozás óta szépen színeződik már át gyönyörű zöld ruhájába. 5:50-et mutat az óra, elkezdődött a nap.

A küllő távozása után újra a vörösbegyeké a terep. Előbbi hosszú expós képeimen felbátorodva őket is fényképezem. A záridő már 1/3 másodpercre rövidül. Javulnak az esélyeim! Persze a pattogó vörösbegy nem várja ki, míg lassan lefut a fényképező zárszerkezete. Sebaj, így készülnek a "művész" fotók.

Ezek után aztán beindult az a tobzódás, amire a címben is utaltam. Megjelent az első nagy fakopáncs, amit utána még egy, és még egy, és már nem is számoltam hány követett. Egész reggel jelen voltak, egymást váltották a beszállófákon. Öreg és fiatal madarak is érkeztek vegyesen. Ittak, kergetőztek, vagy éppen megpihent

  

Egy közép fakopáncs is jutott közéjük. A nagyobb rokonoktól nem zavartatva magát, nyugodtan ivott a vízből.

Megjelentek a csuszkák is. Tulajdonképpen már számítottam rájuk, így nem ért felkészületlenül a gyorsaságuk.

A rigók is képviseltették magukat ezen a reggelen. Először egy énekes rigó érkezett. Különösen örültem neki mert jó ideje nem találkoztam már vele. Félénk madárka, megvárta, míg felszabadul némi hely a víz mellett. Szerencsére ott várakozott, ahol nekem is tetszett.

Fekete rigó is jutott, több is. Ők már picit harciasabbak. Gondolkodás nélkül a víz mellé repültek.

A nagy sürgés-forgás közepette pici madár tűnt fel egy pillanatra. Hirtelen nem is szállt le, csak többszöri próbálkozásra sikerült egy nyugodt helyet találnia. Izgatottam nyomtam le a gombot, új faj érkezett az itatóhoz. Fitiszfüzike.

A vízhez nem fért oda szegényke, a "tömeg" nem engedte. Odafért viszont egy másik új vendég. A hangjáról már akkor kiszúrtam, mielőtt megláttam volna. Citromsármány. Ő is hiányzott eddig az itatós listáról.

Természetesen jöttek bőven cinegék, szajkók is. A barátposzáta is nagy fürdőzést csapott. Vizes tollazatát győzte utána rendbe szedni.

Az eddigi sok újdonság ellenére a nap szenzációja csak ezután következett. Ismét egy zöld küllő landolt a víz mellett. Nem a hajnali madár. Ez egy tojó volt, bár szintén egy átszíneződő fiatal. Valószínűleg ugyanabból a fészekaljból. Elég közel szállt le a leshez, ezért először portrékkal próbálkoztam. Ilyen közelről látszik igazán, micsoda hatalmas csőre van.

Azt hittem, hogy miután ivott el is fog repülni, de nem így történt. Ránézett arra a tuskóra, amit néhány napja raktam ki. (Gondolván, majd ezen fogom lefotózni a küllőt.) És már fel is ugrott rá. A betyárját. Gyorsan portré állásra váltottam, hátha enged pár kockát. A pár kockából aztán az lett, hogy majdnem tele lőttem a memóriakártyát. A küllő nekiállt kopácsolni a tuskót. Több percen keresztül játszott, tette-vette magát. Fantasztikus volt, mondanom sem kell, majdnem kiugrottam a bőrömből, mikor a képeket az LCD-n visszanéztem.

 

És ha nem lett volna elég az adrenalin erre a reggelre, zárásképpen leszállt a les elé egy szürke légykapó. Szintén új faj az itatónál.

Micsoda reggel! Az erősen emelkedő fények miatt aztán abba hagytam. Az utóbbi idők legizgalmasabb fotózásán voltam túl. Reggel háromnegyed hattól kilencig folyamatosan pörögtek az események, ráadásul új fajok is érkeztek. A fotózáson kívül azért van a dolognak más jelentősége is. A hosszan tartó aszályt megsínyli a természet. Egy ilyen, viszonylag kis méretű itatóval nagyon sokat segíthet bárki a  madaraknak. Mindenkit arra buzdítok, hacsak teheti, helyezzen el a kert sarkában egy nagyobb virágalátétet, amit naponta feltölt friss vízzel. A madarak hamar megtalálják, és az mellett, hogy örömmel oltják szomjukat, a víz mellett sürgölődő népség látványa mindenkinek nagy élmény.


Pécs, 2012. augusztus 26.

Pörgés az itatónál

A legutóbbi itatós fotózás nagy meglepetéssel szolgált. Úgy látszik, hogy a szárazság összerántotta a madarakat az itató köré, mert soha nem látott forgalom van a víz mellett. Egymást váltják a különböző fajok. Csak kapkodtam a fejem. De nem csak megmutatták magukat, hanem egyesek még parádéztak is. Az első meglepetés egy nagy fakopáncs volt. Körbe járta az itatót és a beszállókat, míg végül a hozzám közelebb eső rönkön megpihent és jó sokáig ivott. Szép egész alakos képek és portrék is készültek.

A következő új faj az itatón a vörösbegy. Ő nem teketóriázott, egyenesen az itatómedence leshez közelebbi végére szállt. Ez kb 45-50 cm-t jelent az objektívtől. Ez a távolság pont az obi közelpontja makro állásban. Soha nem gondoltam volna, hogy madarat fogok makrózni. Nagyon kedves látvány volt a mindössze fél méterre szomját oltó vörösbegy.

Következett a sorban a szajkó. Többször is visszajött. Mindíg a leskunyhón landolt először. Majd a szívbaj kerülgetett, akkorát dobbantott érkezéskor. Kipróbálta az itató minden szegletét. Végül ő is közel kb 70 cm-re :) ivott. Természetesen portré készült.

Szintén új faj volt fényképezés szempontjából az énekes rigó. Nem időzött sokat, nem egy ráérős fajta. A fényképező persze dolgozott.

A sort két fekete rigó zárta először óvatoskodtak csak, de aztán nagy pancsolást csaptak. Az egyik szintén bejelentkezett egy közeli felvételre.

Tölteléknek volt egy sereg mezei veréb, néhány széncinege, pár zöldike, egy citromsármány és egy füzike (talán csilp-csalp). Ő sajnos csak egy villanásnyi ideig bírta a zsivalyozó verebek mellett.


Pécs, 2009. október 1.